Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-02-22 / 43. szám
1933 február 22. Zalamegyei Újság 3 ES2* sát julalomjátékán lelt ház honorálta. A siker oroszlánrésze Horváth Rózsinak és Szabó Gyulának jutott, mellettük Erdélyi Elemér és Négyessyné kapott sok tapsot. (mk.) Róni. kát. és új görög : Péter székfog. Prot.: Ger- zzon. Izr.: 22. S. Jithro. Napkelte ; 6 óra 55 perc • kor. Nyugszik 5 óra 33 perckor. IDŐ: Szeles idő nyugat felől terjeszkedő havazással, hófúvással és hőcsökkenés. — Tarányi Ferenc Vasmegye örökös bizottsági tagja. Vas megye törvényhatósági bizottsága hétfőn délelőtt tartott évnegyedes rendes közgyűlésén Tarányi Ferenc dr. ny. főispánt örökös tagjává választotta. Ugyancsak örökös taggá választották Piszter Imre szentgotthárdi cisztercita perjelt is. Apponyi Albert gróf örökös tagsági helyét egy évig nem töltik be. — A belügyminiszter rendeleté a községek egyesítéséről. A belügyminiszter rendele- letet adott ki, ameiy szerint az összeépült vagy egymáshoz közel fekvő községeket akkor is egye siteni kell, ha ezt a községek ellenzik. A miniszter azzal okolja meg rendeletét, hogy az egyesítés által csökken a lakosság terhe és az adminisztráció egyszerűbbé válik. — A nem állami tanítók fize tésének szabályozásáról szóló miniszteri rendeletet a hivatalos lap mai száma közli. — Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban a múlt hét folyamán a kö vetkező bejegyzések történtek : Születés: Korándi Etel háztartásbeli (Pókafa) Teréz leánya rk., Markó János napszámos és Simon Mária Teréz leánya rk., Gerencsér György uradalmi kocsis és Kné- zics Erzsébet Rozália leánya rk., Pál Lajos földmives és Horváth Anna Anna leánya rk., Spendel Kálmán máv. üzemi altiszt és Tomasovics Mária Irén leánya rk. Halálozás : özv. Szabó Ferencné szül. Horváth Anna 72 éves rk., maksai Maksay László gépész- mérnök 39 éves ref., Horváth Gyula napszámos 43 éves rk. {Győrfiszeg), Grubics György cserepes 50 éves rk., Takács Malvin 32 éves (Nagykutas), Kustán Józsefné szül. Salamon Erzsébet 35 éves ref. (Csonkahegyhát), Österreicher Antónia 93 éves izr., Oláh Ferenc 52 éves ny. máv. s. tiszt rk., özv. Mészáros Józsefné szül. Kovács Verona 73 éves rk. Házasságot egy pár sem kötött. — Csonttollú madarak Zalaegerszegen." A csonttollú madarak, amelyeknek hazája az északi országokban van, ma délben Zalaegerszegen is megjelentek. Thassy Gábor dr. megyei tiszti- főorvos kertjében egész raj tanyázott a fákon. Sok nézőjük akadt. — Halálozás. Mókusz Lajosné, szül. Hadi Aranka, pákái r. k. tanítónő életének 25. évében folyó hó 20-án a zalaegerszegi kórházban hosszas szenvedés után elhalálozott. Szerdán délután 4 órakor helyezik örök nyugalomra az újtemető halottasházából. Az elhunytban Hadi Jenő, felsőrajki kántortanitó, leányát gyászolja. — Nagykanizsa külföldi köl- csönére moratóriumot kér. A Városok Kongresszusa ülést tartott, amelyen memorandumot fogadott el a városok pénzügyi kívánságairól. A memorandumban kérik többek között a külföldi kölcsönök tőke és kamattörlesztéseinek julius elsejétől egy évre való felfüggesztését és a kölcsön kamatainak megfelelő leszállítását, továbbá az inségakció céljaira forgótőke biztosítását. Krátky István dr. nagykanizsai polgár- mester, aki nem vehetett részt az ülésen, táviratilag jelentette be a határozatokhoz Nagykanizsa csatlakozását. — Keszthelyi anyakönyvi hírek. A keszthelyi anyakönyvekbe a múlt hét folyamán a következő bejegyzések történtek : Születés : Tókulics Lajos napszámos és Slezák Rozália István fia rk., Rencses Vince napszámos és Szántó Katalin Juliánná leánya rk. (Cserszegtomaj), Magyárósi István és Bügovics Juliánná Zsuzsánna leánya rk. (Cserszegtomaj), Nádi István juhász és Geisberger Paula István fia rk., Zsinkó József földmives és Méhes Mária Terézia leánya rk. (Cserszegtomaj). Házasság : Janzsó József gazdasági alkalmazott rk. Kozma Erzsébettel rk.. vitéz Tóth János körjegyző rk. (Nemesgulács) Hotz Margittal rk. Halálozás : Horváth Rozália 21 éves rk., özv. Gróf Miksáné 68 éves izr., Schimatsek Erzsébet Anasztázia 59 éves rk. — Az Egyházi Ének- és Zeneegyesület vidám estje. A Zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület február hó 25-iki (szombat) farsangi estjeiéi 9 órakor kezdődik a Kulturházban. A rövid, de vidám műsor derűs estet ígér a közönségnek. Tekintve azt, hogy az elhelyezkedés nem széksorokban, hanem már az előadás alatt is asztalokhoz történik, ajánlatos, hogy mindenki előre lefoglalja a heiyét. Az asztalok lefoglalhatók Miszorynál, vagy a rendezőségnél. A megjelenést lehetőleg pontosan és utcai ruhában kéri a rendezőség. Belépődíj : tetszés szerint. — A zalaegerszegi Kát. Legényegylet folyó hó 26 án rendezi műsoros táncestélyét, amikor Csiky Gergelynek „A nagymama“ cimü három felvonásos vigjátékát adják elő. A táncestéíy sikerén száztagú rendezőség fáradozik. Keszthelyen az Andráasy tér 4 sz. alatt megszűnt régi Simon-féle hentesüzlet Jberendeaése olcsón eladó. Úgymint: egy éves elsőrendű jégszekrény, 2 drb. Berkel-mérleg, 2 darab pult, fogasok és egy kirakattal kombinált rollós üzletajtó. Bővebbet SIMON hentesüzletben. — Gyomor és hasbántal- mak, izgékonyság, migrén, kime- rültsés, szédülés, szivszorulás, rémes álmok, ijedtség, általános rosszullét, csökkent munkaképesség sok esetben megszűnnek azáltal, hogy a beteg naponként reggel éhgyomorra megiszik egy pohár természetes „Ferenc József„ keserüviiet. Az emésztő szervek bántál mainak szakorvosai általánosan dicsérik a Ferenc József vizet, mert ez a gyomor és a belek működését előmozdítja, az epekiválasztást fokozza, az anyagcserét megélénkíti és a vért felfrisiti. A Ferenc József kese- rüviz gyógyszertákban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. 5349 * 6 — A vasárnapi Gazdanap. Jelentettük már, hogy a kehidai m. kir. Deák Ferenc mezőgazda- sági szakiskola ifjúsági gazdaköre a Kehidán működő háztaftási tanfolyammal és a zalaegerszegi gazdakörrel karöltve folyó hó 26-án Zalaegerszegen vándorgyűlést tart. A vándorgyűlés iránt, melyet kellemes szórakoztatóval kötnekegybe, úgy városunk, mint a vidék közönségének körében élénk érdeklődés nyilvánult meg. Kehidáról vasárnap délelőtt mintegy 50-en érkeznek, akik előbb a plébánia- templomban Szentmisét hallgatnak s azután a Gazdakörben gyűlésre ülnek össze a vendégekkel együtt. Gyűlés után a Hősök emlékművéhez vonulnak, majd megtekintik a város nevezetességeit. Este a gazdakör rendezésében műsoros est lesz, amit reggelig tartó tánc követ. — Ötévi fegyházra ítélték a lovászi gyújtogató asszonyt. A múlt év júliusában nagy tűzvész pusztított Lovászi községben. A tűzvész után gyújtogatás gyanú- jával'terhelten eljárás indult Csóra József, felesége és Szabó Gábor mint felbujtó ellen. A törvényszék most tárgyalta az ügyet. Az elsőrendű vádlott, Csóra Józsefné, eddigi beismerő vallomásával szemben tagadta, hogy gyújtogatott volna. Elmondotta, hogy Szabó Gábor több ízben biztatta, hogy gyújtsák fel a házat, mert így megkaphatják a biztosítási dijat, de ő nem ment bele a dologba. Szabó Gábor és Csóra József szintén tagadták bünösségöket. A perbeszédek után a bíróság bűnösnek mondotta ki Csóra Józsefnét gyújtogatás bűntettében és ezért őt 5 évi fegyházra Ítélte. Férjét felmentette, Szabó Gábort pedig 6 hónapi börtönre Ítélte. Az elítéltek feiebbeztek. — Megtámadta a rendőrt. Horváth Ferenc 55 éves zalaegerszegi földműves januárban megtámadta az őt tejvizsgálat céljából előállító rendőrt. A törvényszék ma hatósági közeg elleni erőszak vétsége miatt 40 pengő pénzbüntetésre ítélte Horváth Ferencet, de az ítélet végrehajtását felfüggesztette. — Lelepleztek két bortolvajt. A múlt év december 20-ikára virradóra a zalaegerszegi Mozso- lits vendéglő udvarán borlopás történt. A rendőrség most a tetteseket kinyomozta Herbai János kocsis és Takács Lajos személyében. Az eljárás mindkettő ellen megindult, Takácsot pedig le is tartóztatták és átadták a járásbíróságnak. A tolvajok elmondották, hogy János napra bort akartak szerezni és ezért elhatározták, hogy a vidéki boros kocsikat dézsmálják meg. Végigjárták a vendéglőkek, s végül ráakadtak egy boros kocsira a Mozsolits-vendéglő udvarán. Mikor már mindenki lefeküdt, gummicsővel és vödörrel beállítottak az udvarra és a kocsin levő hordóból tele szívták a vödröt, s hazavitték. A műveletet folytatni akarták, de a gummicső elszakadt, ezért most már az egész hordó bort hazacipelték. Otthon több edényt megtöltöttek, azután a hordót visszavitték. — Mozivetitésre alkalmas színes diapozitivek a keszthelyi kiadóban megrendelhetők. — G. F. B. selyem és flórharisnyák legolcsóbb gyári áron óriási választékban a Fenyvesi Áruházban. Keszthelyi színház. Szalay színtársulata f. hó 18-án mutatta be „Érik a buzakalász“ cimü 3 felvonásos operettet. A szerzőnek sikerült darabja Keszthelyen is általános tetszést aratott. A főispán szerepében, jól át- érzett játékával aratott sikert Takács Oszkár és partnernője Cs. Gyulay Gizi a megértő anya szerepében iparkodtak tudásukkal kidomborítani, a régi magyar-nemes családról hű képet nyújtani a néző közönségnek. Boros Ica alakította sok hozzáértéssel az angol nőből lett magyar asszony szerepét. Pa- tay József, az ifjú földbirtokos szerepében, kellemes bariton. Hangjával és természetes játékával emelte nívóssá az előadást. Vidám, hangulatot vívott ki tehetséges játékával Tihanyi Marika és Ekecs Ferenc a magyarosodásban szenvedő sváb férj szerepében. A magyar huszár szerepét megkapóan alakította Rónay. Megemlítésre méltó Szalma Sándor frappáns felköszöntője a legény szerepében. A sok tapsolástól fáradt karokkal s teljes megelégedett hangulattal távozott a szép számban megjelent közönség. Dacára a mai nehéz helyzetnek, a színházat látogató közönség a leg- messzebbmenően értékeli és támogatja a magyar színi gárdának e szivvel-lélekkel, tudással játszó Szalay színtársulatának együttesét. Műsor: Szerdán délután: János vitéz (ingyenelőadás). Szerdán este: Leventeestély. Helyárak 30 fillértől 1 P-ig. Csütörtök: Rotschildok (ingyen előadás). Csütörtök este: Gésák. Tihanyi Mária jutalomjátéka. Péntek: Jó házból való urileány. (ingyen előadás). Szombat: Kadeltszerelem. Vdsárnap: Kadettszerelem. MOZI ___ Fi lléres helyárakkal ma kedden az Edison mozi egy nagyszerű hangos cowboy filmet mutat be. Cime: Satan völgye. Zane Grey Amerika hires írójának egyik legnépszerűbb műve 10 felvonásban. Izgalom, hősiesség, bravúr, romantika, vadnyugati tájak. Főszereplő George O’Brien. Hangos híradók« ! Helyár 10 fillértől 50 fillérig.