Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)

1933-03-19 / 64. szám

4 Zaíamegyei Újság 1933 március 19. a fővárosba, valószínűen sikerül oly megoldást találni, aminek következ- ményekép valamilyen formában a távoli tenyésztő gazdaságok is támogatást kaphatnának. Nagy mértékben kapcsolódnak be a gazdaságok a gümőkórirtási ak­cióba. Köszönetét mond végül az igazgató az alispánnak az eddigi támogatásáért s kérik azt jövőre is. A kögyülés a jelentést helyes­lőén tudomásul vette. A zárószámadásokat és költségvetést is Kristály dr. igazgató ter­jesztette elő s azokat a közgyű­lés szintén tudomásul vette s úgy azokért, mint a nagy gonddal ösz- szeállitott jelentésért s általában az igazgatónak lelkes buzgalmáért Tarányi Ferenc dr. elnök köszö­netét mondott. A napirend letárgyaiása után az elnök javaslatára üdvözlő táviratot küldöttek a földmivelési minisz­ternek, akitől továbbra is jóindu­latot és támogatást kérnek. A képviselőház ülése. Budapest, március 18. A kép­viselőház tegnap délután foly­tatta az álíamkölcsönről szóló javaslat tárgyalását. Klein Antal ez alkalommal válaszolt Zsilinsz- kynek és a német barátság mel­lett foglalt állást. A felszólalásra Zsilinszky válaszolt. A legköze­lebbi ülés kedden lesz. Súlyos zavargások Lengyelországban. Warsó, március 18. Lodz mel­lett súlyos zavargások játszódtak le. Kétezer munkás tüntetésbe kez­dett, s kövekkel, fegyverekkel tá­madta meg a rendőröket. A rend­őrség kénytelen volt sortüzet adni, amelynek során 5 ember meghalt, sokan megsebesültek. Háromezer magyar postamestert elbocsá­tottak Erdélyben. Bukarest, március 18. A kor­mány Erdélyben elbocsátotta az összes magyar postamestereket. Az intézkedés következtében 3 ezer család maradt kenyér nélkül. Egész Erdélyben óriási a felhábo rodás és az ügyet a magyar kép­viselők a parlamentben is szóvá teszik. Halálbüntetés várhat az oroszországi angol mérnökökre. London, március 18. Litvinov külügyi népbiztos a moszkvai an­gol követ előtt kijelentette, hogy semmiféle erőszakkal sem érhető el, hogy az angol mérnökök ki­bújjanak a felelőség alól. A mér­nökök a szovjet biztonsága ellen súlyos cselekményt követtek el, amelyért esetleg halálbüntetés jár. Kétmillió pengőbe vagy 52 évi fogházra ítélték a vasmegyei szacharin-csempészt. Szombathely, március 18. A na­pokban Vas megyében nagysza­bású szacharin-csempészetet lep­leztek le. A nyomozás eredménye- képen eljárás indult Deutsch Fe­renc felsőőri ügynök ellen, aki Ausztriából hosszú időn keresz­tül 3 és fél mázsa szacharint csempészett át. A szombathelyi törvényszék ma már le is tárgyalta Deutsch ügyét, akit jövedéki ki­hágás címén vontak felelősségre. A bíróság Deutsch Ferencet 10 pengő fő és 1.901,202 pengő mel­lékbüntetésre Ítélte. A pénzbünte­tés 100 pengőnként egy-egy napi fogházra változtatható át. Nemfi­zetés esetén tehát Deutsch Fe­rencnek 52 esztendőt kellene le­ülnie. Tatárjárás» korabeli csontvázakat találtak nagykörösön. Nagykőrös, március 18. A re­formátus templom mellett nagy darabon beszakadt az úttest és mély gödör tárult fel. A gödör­ben 150 korhadt csontvázat talál­tak. Azt hiszik, hogy a lelet a tatárjárás idején éléséit hősök sírja. Az orosztonyl népművelés eredményei. Orosztony községben 1920 óta minden évben rendszeres nép­művelési munka folyik, s hogy a hallgatók érdeklődését lekössék és a hallottakat jobban megrög- zitsék, az előadásokat vetített képekkel élénkítik. Az 1932—33. népművelési munkaév alatt ez- ideig 15 előadást tartottak. Ezek tárgya valláserkölcsi, magyariro­dalmi, történelmi, földrajzi és gazdasági tárgyak voltak. A si­keres népművelési munka fok­mérőjeként felemlítjük, hogy az egyes előadásokon 200-nál is többen vettek részt. E nagy kul- turmunkának irányítója Rieffling Alajos plébános, aki nemcsak fáradtságot nem ismerő lelkes munkát, hanem anyagi áldozatot is hozott, s azért a megye nép­művelési bizottsága elismerését és köszönetét fejezte ki a kultúra harcosa iránt. Jamboree-hirek. — Lord Báden-Povell a világ főcserkésze a cserkészszövetségek tanácsának közgyűlésén tartott beszédében a gödöllői Jamboree jelentőségéről a következőket mondta: „Az ebben az évben Magyarországon megtartandó Jam­boree nagy sikernek Ígérkezik, ahonnan valamennyien, akik azon résztveszünk, kétségtelenül érté­kes gondolatokat hozunk majd magunkkal és amelynek jelentő­ségéhez mindnyájan hozzájárul­hatunk azzal, hogy helyes cser- készszellemet, sok jóindulatot és az együttműködés reánk eső ré­szét visszük el a nagy cserkész­találkozóra. Ezeknek a momentu­moknak bizonyára messzeható következményei lesznek abban I az irányban, hogy a nemzetközi bajtársiasságot és barátságot min­den orszában elősegítsék. — Godfrey Frausset tábornok, a legutóbbi Birkenhead-i Jamboree táborparancsnoka, április 28-án Magyarországra jön és május 2-ig Budapesten tartózkodik. Utazásának célja: megbeszélések, miért is többször kiutazik Gö­döllőre, megtekinti a Jamboree táborhelyét. — Elkészült már a Jamboree üzletváros végleges alaprajza. A gyönyörüszép magyaros motívu­mok és faragások szinte mese­országgá teszik a Jamboree eme részét, mely bizonyára nagy lá­togatottságnak fog örvendeni. A muskátlis és tornácos kapukkal és egyéb gyönyörű faragványok- kal díszített üzletvárosban még pár hely bérelhető, az igénylők minél előbb forduljanak a "Ma­gyar Cserkészszövetség gazda­sági hivatalához: V., Nagy Sán­dor u. 6. II. em. *W***t^^^«S****£W*J**!*&>*+^+**W*2****^*Cß' x- ­A keszthelyi Népkonyha. A keszthelyi zárda kedves nő­véreinek vezetése melleti működő népkonyhában 450—460 adag ebé­det osztanak ki naponta. Négy-hatgyermekes családok nem ritkák ott, de akadnak nyolc személyes családok is, mellettök egy öreg favágó, egy körhintás és egy muzsikus cigány tizedma- gával kap naponta meleg ebédet. Az ebéd jól elkészített levesből, vagy főzelékből ál', vasárnapon- kint hús. A napi kiadás készpénz­ben 60—70 pengő. Egyik vasár­nap marhahús volt savanyuká- posztával és kenyér. Az ebéd ké­szítésére felhasználtak: 40 kgr. marhahúst, 100 kgr. káposztát, 20 kgr. lisztet rántásnak, 4 kgr. zsirt, 8 kgr. hagymát, fél kgr. paprikát, 2 kgr. sót és kiosztot­tak 116 kgr. kenyeret. A LEGSZEBB SZÖVETEK' TÓTH GYULA angol úri szabónál ►Telefonsz. 191. Telefonsz. lUl.t 5776 REK Róm. kai. és új görög A 3. Ocuü sz. Prot.: A 3. József. Izr.: 2 ) S. Ki Thi- sza. Napkelte; 6 óra 7 perckor. Nyugszik 6 óra 11 perckor. IDŐ: Erősebb déli szél, dél­nyugat felől esők, egyes helyeken viharok, fokozódó lehűlés. — Istentiszteleti hir. Vasár­nap szentségimádás lesz a zala­egerszegi plébániatemplomban. Szentségkitétel szentmisével egy­bekötve reggel 6 órakor, szent- ségeltétel este V26 órakor, egyéb­ként a vasárnapi istentiszteleti rend. — Rendkívüli kisgyüiés. A törvényhatósági kisgyüiés hétfőn rendkívüli ülést tart, amelyen a Ludovika ösztöndíjra ejtik meg a jelölést, az adományozás joga azonban a honvédelmi minisztert illeti. Az ösztöndíjra 11 pályázó van. — Konferenciabeszéd. Pén­teken délután a KuHurházban Ká- uz!i Gyula csatári esperes^bá- nos mondott konferenciabeszédet, amelyet érdeklődéssel hallgatott a nag)5?ámu közönség. — Az Emerikana konventje hétfőn este fél 9 órakor ülést tart a Kaszinó helyiségében. — Áfhelyezés. A főispán Bú­zás Bé!a dr. tb. főszolgabírót április elsejével a nagykanizsai főszolgabiróságíól a zalaegerszegi főszolgabirósághoz, Ujfalussy 1st ván szolgabirót pedig a zalaeger­szegi főbírói hivataltól a nagyka­nizsai főbírói hivatalhoz helyezte át. — Névmagyarosítás. Fangler Gábor szombathelyi csendőrhad­nagy nevét Farkasra magyaro­sította. — Hivatalvizsgálat. Csekő Béla dr. pénzügyminisztériumi h. államtitkár és Czermann Antat dr. miniszteri tanácsos Zalaegersze­gen tartózkodtak. A pénzügyigaz­gatóság illeték- és malomosztá­lyán a szokásos hivatalvizsgáia- tot tartották meg. — Meghalt a pacsai járás­orvos. Plósz Sándor dr., a pa­csai járás tisztiorvasa 54 éves korában hosszas szenvedés után tegnap a zalaegerszegi kórházban elhalálozott. Vasárnap, folyó hó 19« én, délután 3 órakor helyezik örök í nyugalomra a miskei (Hahót) családi sirhelyre. > — G. F. B. selyem és flór­harisnyák legolcsóbb gyári áron óriási választékban a Fenyvesi Áruházban. Erzsébet királyné-szálló Budapest, IV. Egyetem-utca 5. (A Belváros központjában.) 5651 Az Étterem és kávéházban cigányzene. Az Erzsébeí-pince a főváros legszebb sörözője. 60 éve a fővárosi vidéki úri középosztály talál­kozó helye. 100 modern kényelmes szoba­Leszállított árak! SZABÓ IMRE tulajdonos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom