Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-03-19 / 64. szám
2 Zalamegyei Újság 1933 március 19. Zalaegerszeg nem változtat az elővásárlási tilalmon. A {szabályrendelet jjól bevált. — A mi piacunkon nem lehet exportra vásárolni. Zalaegerszeg város más városok mintájára azért alkotta meg az elővásárlási tilalomról szóló szabályrendeletet, hogy a piacon a lakósságnak a termelőkkel való közvetlen érintkezését biztosítsa s ezzel a kofák kiuzsorázásától megmentse. Ha ugyanis nincs elővásárlási tilalom, akkor a kofák a korareggeii órákban összevásárolják a termelőktől a különféle terményeket s azoknak a piacon olyan árat szabnak, amilyen nekik tetszik. Valóságos kofauralom fejlődnék ki tehát elővásárlási tilalom nélkül a piacon s a közönség méregdrágán fizetne ott mindent. A nálunk érvényben levő szabályrendelet szerint a viszont- elárusitók (kofák) a város területén nyáron reggel 9, télen 10 óra előtt semmit sem vásárolhatnak a termelőktől. A szabályrendelet kijátszásáról nem igen hallunk, ami azt jelenti, hogy mindenki megszokta ezt a rendet, amit megbolygatni valóban fölösleges, sőt a közönségre határozottan káros ienne. A város most leiratot kapott az alispántól, aki arra szólítja föl, hogy vegye újra tárgyalás alá az elővásárlási tilalomról alkotott szabályrendeletet, mert azt most országosan rendezni kíván ják — az exportálásra tekintettel — és azután, akár változtat azon, akár nem, tegyen eljárásáról jelentést. A város természetesen változatlanul kívánja megtartani a jól bevált szabályrendeletet, mert a piacra a termelők tisztán csak a városi lakosság szükségletének fedezésére hoznak terményeikből, ide nem jönnek nagykereskedők, hogy tételekben vásároljanak export céljaira. Mi csak vagyunk a magunk szerény egyszerűségében, innen szállítani nagyban semmit sem lehet. Ha akad nagykereskedő, aki ezen a vidéken vásárolni akar, az elmegy a falukba és nem is gondol arra, hogy a mi kis piacunkról vigye el azt a keveset, amit a mi táplálásunkra hoz fel a jó falusi nép. Az elővásárlási tilalom marad tehát, mint van, mert semmiféle körülmény sem kívánja annak megváltoztatását. A tábla helybenhagyta a szentkozmadombjai sógorgyilkos 6 évi fegyházbüntetését. Kovács Ferenc 49 éves szentkozmadombjai földmives pajtája az ősszel meg nem állapítható okból kigyulad!. A tűznél csakhamar megjelent a községi biró, Varga János, aki Kovács Ferencnek sógora volt, de köztük már több mint 15 év óta az örökösö désből kifolyóan gyűlölködő harag és pereskedés állott fenn. A községi biró a tűznél nyomban intézkedett, még pedig olyanképpen, hogy kiadta a parancsot: senki ne piszkálja a tüzet addig, amig a tüzoltófecskendő meg nem érkezik, inkább a szomszédban levő kazalt hordják el onnan, hogy a tűz át ne terjedjen. Kovács Ferenc földmives ekkor ért haza és megdöbbenéssel látta szép nagy pajtájának az égését. Olyan fájdalom fogta el, hogy szinte őr- jöngeni kezdett, izgalmában kiabált, jajgatott, sőt bele akart rohanni az égő pajtába és ebben a szándékában erőszakkal kelleti megakadályozni. Kovács Ferenc ekkor látta meg sógorát, a községi bírót, amire még izgatotlabb lett. Kovács Ferenc hirtelen felkapott egy hosszú rudat, melynek végén vaskapocs volt, szinte magánkívül rárontott a községi bíróra' azzal a kiáltásai : Te gyújtottad meg, kutya! — hatalmas ütést mért a fejére, mire Varga János összeesett. Kovács még ekkor is kétszer ráütött, úgy, hogy a szerencsétlen ember agyvérzés következtében rövid szenvedés után meghalt. Kovács Ferenc a biróság elé került s a tárgyaláson azzal védekezett, hogy a tűznél először a sógora ütötte meg őt, mert ő azt mondta neki, hogy „megvan az örömöd". Ezt a védekezést azonban a tanuk megcáfolták, bár az egyik tanú vallotta, hogy a bírónak valósággal sugárzott a káröröm az arcáról, amikor látta, hogy haragosának ég a pajtája. Kovács a tárgyaláson azt is felhozta, hogy a községi biró meg akarta akadályozni a tűz oltását, azonban ez nem felelt meg a valóságnak, mert a tűzoltóparancsnok vallomása szerint ő kérte meg a községi bírót, hogy ne engedjen a tűzhöz senkit, amig a tüzoltófecskendő meg nem érkezik. A zalaegerszegi törvényszék erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés, valamint hatóság elleni erőszak bűntettében mondotta ki bűnösnek Kovács Ferencet, mert a községi birót hivatása gyakorlásában is megakadályozta és ezért összbüntetésül hat évi fegyházra Ítélte. Felebbezés folytán most foglalkozott ezzel az üggyel a kir. ítélőtábla. A tábla az elsőbiróság ítéletét helybenhagyta. 'A tábla súlyosbító körülményként mérlegelte, hogy a vádlott sógorát ölte meg, s hogy a földön fekvő helyzetében is még kétszer ráütött, enyhítő körülmény a családos állapot és erős felindulásának nagy foka. Az ítélet ellen a kir. főügyész súlyosbításért, a védő enyhítésért semmiségi panaszt jelentettek be. Krónika. ízelítőt a jóból már Adott nekünk a tavasz. Bárcsak lenne hozzánk egyszer Őszinte és ne ravasz. Ne csalja ki a rügyeket Se virágon, se fákon, Hogy azután fagyos széllel Minden termést levágjon. Pedig jó idő kell nekünk, Különben nem termelhetünk. Sándor, József, Benedek, Hozzatok csak meleget! De alighogy széjjelküldi Sugarit az öreg nap, Kis városunk szokás szerint Porból szörnyű tengert kap. És a porral nyelünk aztán Bacillusból sok milljót, Ó, a drága kikelettől Mást várunk mi, nem ily „jót". Lehet ezen segíteni? Hogyne, — tessék öntöztetnil Van is kocsink és vizünk, De hiányzik — benzinünk. Utaznak a miniszterek Most országról-országra, Hogy új válság ne jöhessen A népeknek nyakára. Eljutottunk az ínségnek Már legfelső fokáig, Ez a helyzet ily feszülten Nem tartható sokáig. Méitóztassék széjjelnézni, Tenni kell itt, nem beszélni. Cselekedni, de hamar, És tud is az, ki akar. Álnok, gonosz szomszédaink Szövetkeztek ellenünk, Hogy adandó alkalommal Elvehessék életünk. Nem volt elég, mit raboltak, Életünkre is törnek, Mert nyugalmuk addig nincs, mig Bennünket meg nem ölnek. Csakhogy a sok gyilkos szerszám, Mi náluk van sok ezerszám, A föltartott kezekkel Visszafelé sülhet el. Ipszilon. — Mozivetitésre alkalmas színes diapozitivek a keszthelyi kiadóban megrendelhetők. Á beszélő farkas. A h . .. i uradalom öreg erdésze, egy jól sikerült vadászat után, a kastély vadásztermének nyitott ablaka előtt állva, szívta öblös pipáját. Merengése feltűnt az egyik ifjú vadásznak és megszólítja az öreget: Ugyan mit búslakodik bá tyám ilyen szerencsés vadászat után, mikor épen magának sikerült az óriási farkast leteriteni ? Inkább koccintania kellene a siker örömére. A merengésében megzavart öreg a megszólító felé fordulva, kérdé: Mit méltóztatott mondani? A farkast ... ? — Igen, a farkast — volt a válasz. — Fájdalom, uram, a golyóm nagyon is jól talált. Pedig inkább szerettem volna a bestiát megfojtani, vagy vadászkésem a szü- gyébe döfni, de mire hozzáértem, kilehelte gonosz páráját, miközben három szót ejtett ki emberi hangon. — Mit mond ? A farkas emberi hangot adott? Gondolja meg jól, hogy mit beszél! Talán halluci- nált bátyám. — Bocsánatot kérek, teljesen józan vagyok. Józan voltam akkor is, mikor a farkast lelőttem. Való igaz, hogy kimúlása pillanatában három szót ejtett ki emberi hangon. Erre már figyelmes lett az egész vadásztársaság és együttesen kiáltottak fel: Halljuk hát! mit beszélt a farkas ? Az ősz nimród tenyerébe hajtotta fejét és gondolkozott; de csakhamar beszélni kezdett. — Ifjúkoromban — kezdé csendesen — vadászpagonyban, ott, ahol a csillámpatak tóvá szélesedik, egy malom állott. Ide vonzotta szivemet egy erős mágnes, a vidék hajadonának dísze és virága, a molnárék Margitja. Abban az időben az erdőt hasitó út mellett egy korcsma állott, ahová a határőrök és utasok gyakran betértek. A gazdaságot egy jól megtermett özvegyasszony vezette, a csaplárságban pedig fia volt segítségére, akit a vidéken, — ravaszsága miatt — csak Róka Péternek neveztek. — Uraim! ennél megrögzöttebb vadorzót nem ismertem. Ezt a legényt fogtam el egy hajnalon, amikor az erdőből egy őzet cipelt a hátán. Nem sokat gondolkodtam, hogy mit tegyek vele. Egyenesen a bírósághoz kisértem. — Eddig jól ment minden. De mikor az urak a zöldasztalhoz ültek, hol az igazságot könyvekből olvassák, néhány napi fogság után szabadon bocsátották Róka Pétert. Most egy néma háború vette kezdetét. Törtek életem és vagyonom ellen. Tudtam, hogy ez mind Róka Péter műve, de nem tehettem ellene semmit, mert tetten nem értem. Nem szóltam senkinek, de vigyáztam, hogy nagyobb baj ne érjen. Boldogult Géza gróf úr, a szenvedélyes vadász, ebben az időben készült az őserdők nemes vadjaira vadászni. Engem is kíséretébe vett. * * * Hat hónap múlva gazdag zsákmánnyal tértünk haza. Lelkem repesett az örömtől, hogy Margi- tomat viszont láthatom és élményeimet neki elbeszélhetem. Megérkezésünk után, másnap besétáltam a malomhoz. Halvány sejtelmem sem volt arról a nagy változásról, szomorú esetről ami távollétem ideje alatt történt. Azért megdöbbentett az a kép, amely elém tárult az annakelőtte szép fehérre meszelt malomház helyett, most tetőnélküli kormos falak, meredtek az égnek: leégett. A patak vize, a romoktól akadályozva, elhagyta medrét és mocsarat alkotott, a szép virágoskertben virágok helyett öles gyom tenyészett. Mi történt itt? Ki adhat nekem felvilágosítást? Hol lehet Margit? Megőrülök attól a gondolattól, hogy Margitot elvesztettem. Amint a malom kapuja felé fordítom tekintetemet, egy kuporgó alakot veszek észre az egyik épen maradt kapuoszlop tövénél. Oda siettem. A kuporgó alakban a molnárt ismertem fel, aki inkább rémhez, mint emberi alakhoz volt hasonló. Sovány testét rongyos ruha fedte és bárgyuan nézett rám. Nem ismert meg. Mi történt itt? Hol van Margit? Kérdem lázas siettséggel. Megszólításomra felugrott ülő helyzetéből, aszott, színtelen arca most kék és sárga szint játszott, szemei kísértetiesen forogtak mély üregeikben és tompa hangon mondá: Háromszor felgyújtotta Róka Péter, egyetlen jó gyermekem, Margit a tűz martaléka lett. De menj idegen, ne gyötörd kérdéseiddel megtört szivemet. Erre elrohant a szerencsétlen ember. A nagy fájdalom elvette az eszét. Mintha villám sújtott volna, roskadozó inakkal dűltem egy fá-
