Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-03-18 / 63. szám
1933. március 19. KESZTHELYI HÍRLAP 3 R madároédő Egyesület megalakulása. Március 12-én alakult meg Keszthelyen a Madárvédő Egyesület a gazdasági akadémia dísztermében. Pesthy Béla akad. igazgató üdvözlő szavai után dr. Keller Oszkár akad. r. tanár felolvasta az alapszabálytervezetet, amelyet a jelenlévők apróbb módosítások után elfogadtak. Az ideiglenes tisztikar lemondása után a „közgyűlés egyhangúlag a régi tisztikart választotta meg. Elnök: Pesthy Béla, ügyv. alelnök : dr. Keller Oszkár, titkár: dr. Széli László, jegyző: Pleidell István, számvizsgálók : dr. Szerecz lime es dr. Tamás Ferenc. Dr. Lovassy Sándor meleg szavakkal köszönte meg az ideiglenes tisztikar fáradozásait, amelynek következtében vált lehetővé az egyesület megalakulása. A közgyűlés több indítvány után elhatározta, hogy minél szélesebb körű propagandát indít a madárvédelem érdekében. Az egyesület tagdijat nem szed és tagja lehet minden feddhetetlen magyar állampolgár, akit egy tag Írásban ajánl. A Madártani Intézet máris 70 fészekodut és 5 ablaktetőt bocsáj- tott az egyesület rendelkezésére, amelyet az igénylő tagok díjmentesen kapnak meg. Ilyenirányú kérésekkel, vagy a madárvédelmet érdeklő bármilyen ügyben szívesen nyújt felvilágosítást az ügyv. alelnök. (Gazd. Akadémia, 1., 20.) Kiadó lakás. Keszthelyen Bakacs ucca 2-ik számú házban a Kossuth Lajos utca közelében két tágas szobából és meilék- =Í!elyiségekből álló laltás== 1933 május Tjére kiadó. Bővebbet Méreinél. Befelezett tények. Mik azok a befejezett tények ? Nemde olyan tények, amelyeken épen befejezettségük miatt már válioztatni nem lehet. Ezekbe bele kell nyugodni, ezeket el kell tűrni, ezek ellen acsarkodni teljesen felesleges. Miért ? Mert be vannak fejezve. Eddig mindig úgy gondoltuk, hogy a világot bizonyos eszme- áramlatok mozgatják, amelyek megfelelő cselekedeteket váltanak ki az emberből ; ezen cselekedetek tényeket szülnek és ha a tények megfelelnek már a régen felvetett eszmeáramlatnak, akkor az eszme ténnyé vált s az ügy be van fejezve. Az utolsó 10 —15 esztendőben azonban fordítva csinálják a dolgokat. Először befejezett tényeket csinálnak és miután azokat megcsinálták és mivel már úgyis be vannak fejezve, amikor már változtatni rajtuk úgy sem lehet, meg- készitik hozzá az eszmeáramlatot. Még a francia forradalom idején vetődött fel a szabadság, az egyenlőség és testvériség hármas eszméje. Az eszme terjedt, jobbra is, balra is, némely helyen többet, némely helyen kevesebbet valósítottak meg belőle, de bárhogyan is van a dolog, egyszer csak megvalósul teljesen s ekkor befejezett ténnyé válik. Magától értetődő dolog lesz belőle, mert már megvan. Mái' nem kell olyan cselekedeteket elkövetni, amelyek ezen eszméket a megvalósításhoz közelebb viszik, már akkor, amikor mindenütt tényleg meg is lesznek valósítva, szóval befejezett tény lesz az eszméből. A házasság is nemde - rendszerint — szerelemmel kezdődik. Ez az eszmeáramlat. Azután eljegyzés lesz belőle. Ez a cselekedet és végül megkötődik a házasság, befejezett ténnyé válik. Mig ha fordítva történik a dolog, ahogyan néha tényleg történni szokott, amikor azt mondják, hogy a szerelem majd megjön magától is, csak előbb a házasság legyen meg, vagyis először a befejezett tényt Olcsó telkek belterületen kaphatók Berényi Béla Keszthely. 2s nÉmcBH isiunn építőmester 4 Keszthely. Park utca 5 valósiiják meg, azután keresik, illetve remélik hozzá a megfelelő eszmeáramlatot. Ez rendszerint nem sikerül, mert a befejezett tény nem mindig termeli ki magából az eszmét. Mert a természete az, hogy az eszmét befejezze, nem pedig az, hogy megelőzze. Amint olvasható, Japán csupán azért kezdte meg Jehol elleni hadműveleteit már a télen, mert a Népszövetséget befejezett tények elé akarta állítani. És azért akarta ezeket a befejezett tényeket előidézni, hogy a Népszövetség kénytelen legyen azokat tudomásul venni, mert a befejezett tények eilen úgysem tudna csinálni semmit se. Nem helyesli őket ugyan, de tudomásul veszi. Ezeknek a befejezett tényeknek van egy igen különös jellemvonásuk. Mindig az erősebb él velük. Mindig a gyöngébbet állítják befejezett tények elé, amit az akkor is kénytelen tűrni, ha nem állították volna befejezett tények elé. A gyöngébbeknek azután más védelmük nincsen, mint a panaszkodás joga, amit mindig azzal utasítanak el, hogy a befejezett tények előtt nekik is meg kell hajolniok. Ez az oka annak, hogy nincsen béke a világon, hogy állandóan borotvaélen táncol az egész világ, mert befejezett tényekkel dolgoznak. Ha annakidején a békét úgy. kötötték volna meg, ahogyan azt Wilson kitervezte, vagyis az igazságosság, a békülékenység és a népek igazi örendelkezési jogának a tiszteletben tartásával, akkor ma tényleg- béke lenne. Ehelyett pedig békediktátumokat készítettek, vagyis befejezett tények elé állították a világot, gondolva, hogy a béke majd magától is megjön. És ebben mindenki csalódott. A béke nem jött meg, mert a befejezett- tényeket nem követniük kell az eszméknek, hanem megelőzniük. így van ez a válsággal is. Mindenki tudja, hogy a népek egymásra vannak utalva és mégis olyan dolgokat tesznek, mintha nem volnának egymásra utalva. Vagyis befejezett tényeket teremtenek egymással szemben (gazdasági elzárkódás stb.), amelyeken azután később már akkor sem tudunk változtatni, amikor a változás szükségességét maguk is belátják. így boszulja meg magát a logikában való járatlanság^ ennek átkait nyögjük mindnyájan. Kulturelőadás a hazafias érzés jegyében. — Saját tudósítónktól — A Keszthelyi Katolikus Férfi Tábor második nagyböjti kulturelőadását a hazafias érzés jegyében rendezte meg. A Kát. Legényegylet nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség a márciusi füzektől felgyújtott lélekkel ünnepelte 1848. március Idusának emlékét. A kitünően megrendezett ünnepélyt Péter István járásbirósági tisztviselő szavalata vezette be. Lelkesen és tüzesen szavalta R. Kozma J. Ébresztő c. költeményét. A legnagyobb ébresztő maga a szavalat volt. A lelkek felemelését folytatta a Legényegylet nyolctagú pompás- hangú férfikara, mely a Szózatot énekelte ifjú Bognár .Imre vezényletével. Ugyanezt a hivatást töltötte be a legényegyleti szavalókórus is, mely Lendvai I. toborzóját mondta el színesen és megrázóan. Mindenkit meghatott A vérző magyar szív c. irredenta énekes kép. Károly Erzsi Hungária szerepében gyönyörűen és meghatóan énekelt Magyarország fájdalmáról, Az ország megcsonkításának és integritása helyreállításának szimbolikus bemutatása nagyon ügyes volt. A kulturest fénypontja Surányi Ferenc komáromi apátplébános ünnepi beszéde volt. Ilyen megrázó és megrendítő beszéd még aligha hangzott el a legényegyleti nagyteremben. Az uj magyar márciusról zengett a szó fájdalommal és bizakodással. így csak valóban az tud beszélni, aki minden nap látja a Duna vizében hömpölyögni a magyar fájdalom könnyeit. A harctéri kitüntetések egész sorával díszített pap-szónok a régi, fehér asztal melletti ünneplés helyett uj márciust hirdetett. Szivet és szeretetet kell adnunk a hazának, melynek a jelenével együtt rabló szomszédok elvették a múltját is. De ha a nemzet megtalálja önmagát, visszatér a hithez és erkölcsökhöz, lesz jövője, lesz feltámadás a trianoni sírból. A sokszáz főnyi hallgatóság tombolva ünnepelte a szónokot, kinek alakja örökre belevésődött hallgatói szivébe. A meggyujtott márciusi tüzet tovább élesztette Saller István tüzes szavalata (A magyar címer: Mentes Mihálytól) s Keszthelyi Ferenc tárogatón előadott kurucnótái. Utána Herczeg Ferenc «Árva koronájának szimbolikus szépségei folytatták a hazafias magvetést. Iwslts Baba és Slemrner Irma voltak a herczegi szép szavak ügyes tolmácsai. A szavalókórus Petőfi : Nemzeti dal-a után a Himnusz fejezte be a kulturelőadást, melyhez hasonló bensőséges márciusi ünnepséget keveset ültek még Keszthelyen. A rendezés lelke és a hazafias és kulturális munka fővezére Kreutz József segédlelkész volt. ^ RendkiDüli olcsó filléres cipöuáss ír április 15-io ^ ■ ■ 9 M ■ II Kp ■ II P 1 V V p 1119 9 1 ww VípVwPPl 1 Tavaszi cipőujdonságaim megérkeztek. BÁRDOS DEZSŐ Kalapok, sapkák, harisnyák, keztyük, nyakkendők feltűnő cipő és divatáruháza olcsó árban BÁRDOSNÁL kaphatók. Ül KESZTHELY.