Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)

1933-03-18 / 63. szám

Zalamegyei Újság 1933 március 18. Imre tanuló mondott. A műsort „Van feltámadás“ hazafias élőkép zárta, mely alatt Hézinger János énekelte „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország“-ot. Az iskola szerdán délelőtt tartott szavala­tokkal, énekekkel ünnepélyt, mit Szabó Pál kántortanitó rendezett. Keszthelyen az iskolai ünnepélyeken alkalmi beszédeket mondottak: a községi elemi iskolában Iwsits Gyula igaz­gató, a Ranolder Intézetben Neu- perger Imre hitoktató, az áll. polg. leányiskolában Németh Ibi IV. o. t. a prem. reálgimnáziumban Nyi- rádi Tibor VIII. o. t. önképzőköri elnök, a gazd. akadémián, mint jelentettük, Széchenyi György gróf. A város társadalma este 6 órakor rendezett iinnepélyi lampionos fel­vonulással. A Csány László em­léktáblát Kálmán Antal szép be­széd kíséretében koszoruzta meg az Iparosok Dalköre éneke után. Az Andrássy-téren Tóth Bertalan dr. gazd. akad. asszisttns mon­dott lendületes ünnepi beszédet, melyet megelőzően az Iparos Da- lárda énekelt, Molnár István sza­valt. Az ünnepély Eyssen Imre, akad. hallgató szavalatával, majd az Iparosdalárda énekével fejező­dött be. A Gerle 13. Sfambufba érkezett. Stambul, március 17. A Gerle 13. sportrepülőgép, amelyen Bán- hidy Antal pilóta és társa több nappal ezelőtt földközi tengeri útra indultak, Stambulba érkezett. Törökország felett a gép nagy hóviharba került és kényszerle­szállást kellett végeznie. A leszál­lást baj nélkül hajtották végre. Molnár fest, tisztit, plisszéroz, ingek és gallérok tisztítása — 3 nap alatt — kézimunka és elönyomda üzlete KESZTHELY, Kossuth Lajos-utca, (Hungáriával szemben) — Mélyen tisztelt vidéki elő­fizetőinket felkérjük, hogy elő­fizetéseiket ,,bianco“ csekk­lapon „Zrínyi-nyomda“ 49.368 az. csekkszámláján méltéztas- sanak rendezni, illetve meg* ujitani. — A keszthelyi előfize­tőink az ottani tiők-kiadóhiva- falban rendezhetik hátralé­kaikat. — Mécs László költeményei a „Zrínyi“ könyvkereskedésben kaphatók. HÍREK Róm. ka!, és új görög : Sándor pk. Prot.: Sándor, Ede. Izr.: 20 S. Ki Thisza. Napkelte; 0 óra 9 perc­kor. Nyugszik 6 óra 59 perckor. Délnyugati légáramlás, melegedő idő, nyugat IDŐ tovább felől felhősödés — Lelkigyakorlat. A Katoli­kus Legényegylet tagjai részére tegnap £ste lelkigykorlat kezdő­dött, amely vasárnap reggel szent­i áldozással fejeződik be. A lelki- gyakorlatos beszédeket Rolni Ernő káplán mondja. — Szent József ünnepségek a keszthelyi Kármelon. Folyó hó 19 én vasárnap, Vz. József napja a Kármelíta Rend egyik főünnepe. Ez alkalommal reggel 7 órakor szentséges mise lesz. 9 órakor szenlbeszédet iáit és főpapi misét végez S'efaiís Ala­dár apátplébános Csendesmisék : 6, 8 és 11 órakor. Délután V23- kor ünnepi vesperás, 1/ö kor kereszíuti ájtaiosság, 5 órakor szem beszédet mond P. S/eghy Érnő kármelila atya S ént beszéd után ünnepélyes litánia. Fo'yó hó 20 án hétfőn, szent Józsefnek az idei egyházi naptár szerint áttett ünnepén, reggel 7 órakor segéd- letes szentmise, mélyet a kárme lita papnövendékek énekkara ki­sér az egyház hivatalos gregórián énekével. Délután 5 órakor ün­nepélyes litánia. — Festetics herceg meggyó­gyult. Megírtuk, hogy Festetics Tasziló herceg a közelmúltban megbetegedett. A 84 éves herceg, mint értesülünk, tüdőgyuladásá- bó! teljesen feiépült és a napok­ban már részívesz a somogyi bir­tokain tartandó vadászatokon. — A miniszterközi bizottság ma befejezte munkáját és el is utazott Zalaegerszegről. — A szombathelyi művészek március 21-iki szereplésének ügyé ben ma délben értekezlet volt a polgármesternél. — A zalaegerszegi izr. Nő­egylet folyó hó 19 én délután 3 órakor tartja ez évi rendes közgyűlését. A mélyen tiszteit tagnak ez utón is meghívj i a vezejőség. A közgyűlésen mindenki gyakorolhatja szavazati jógák NAGY VÁLASZTÉKBAN ÉRKEZTEK ÉS OLCSÓ ÁRON BESZEREZHETŐ ÜYI“ KÖNYVKERESKEDÉSBEN ZALAEGERSZEG. TELEFON SZÁM 171. — Makacs székrekedés, vas­tagbélkatarus, gyomorbaj, puffá dás, vértódulás sárgaság, arany­eres csomók, csipöfájás eseteiben a természetes „Ferenc József“ keserüviz reggel és este egy- egykis- poháral hévévé, rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a Ferenc József viz még indngerlékeny belli be­tegeknél is fájdalom nélkül hat. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. A zalaegerszegi Notre Dame r. kath. íanitónőképző I. év­folyamára április 30-ig lehet folya­modni. A főtisztelendő Egyházi Főhatósághoz címzett kérvényt az iskola igazgatóságánál kell beadni s a következő okmányokkal fel­szerelni: 1. keresztlevél és szüle­tési anyakönyvi kivonat, 2. isko­lai bizonyítvány a polgári iskola vagy középiskola III. osztályáról s a IV. osztálybeli félévi értesítő, 3. hatósági orvosi bizonyítvány arról, hogy a folyamodó éptestü s érzékszervei egészségesek, 4. a lelkésztől vagy a hittanártól aján­lás. Az intézettel kapcsolatos in­ternátusba való felvételről az in- ternátus vezetősége ad felvilágo­sítást és kívánságra tájékoztatót küld. — Megzavarta a márciusi ünnepséget. A nagykanizsai vá­rosi színházban ifj Peli János 25 éves napszámos ittas állapotban megzavarta a márciusi ünnepsé* get. Kivitték az utcára, ahol szi­dalmazni kezdte a rendőröket és lefeküdt a földre. Végül becipel­ték a rendőrségre ahol kijózano­dása után 15 napi elzárásra és 30 pengőre Ítélték. II Ili aR(Ls! |Q fjjjgp Ilik kiadás! i mafüzet. Tartalmaz gyermekek részére összeál­lítva: két miseimát, a szent gyénási, szent áldozási ájta osságot és szent­látogatási imát, továbbá öi tel­jes szövegű éneket. Erős borí­tólappal. — Az 1. kiadás 2 hónap alatt elfogyott. Kapható: Vass János hitoktatónál Keszthely és Zrínyi könyvkereskedésben Zalaegerszeg. — A csapkodó redőny. Irta: Frasser Simson. Mindjárt az első lapokon megfogja az olvasót ti­tokzatos hangulatával ez a regény, melynek középpontjában a szép Shirley áll. Megérzi a ravasz fon­dorlattal kitervelt gyilkoságot, mely nagynénje életét fenyegeti, de maga is halálos veszedelembe jut, mikor szembe kerül a min­denre elszánt gonosztevőkkel. Mohó kapzsiság és szilaj félté­kenység, bűnös szenvedély és a legtisztább romantika szálaiból szövődik a lélegzetfolytó bonyo­dalom, melynek izgalmát mesteri vonalvezetéssel fokozza a szerző, a nem is álmodott drámai meg­oldásig. Családi ház kerttel eladó. Erzsébet királynő u. 16 Érdeklődni: Fiókkiadóhivatal, Keszthely. ile] — G. F. B. selyem és flór­harisnyák legolcsóbb gyári áron óriási választékban a Fenyvesi Áruházban. — Mozivetitésre alkalmas színes diapozitivek a keszthelyi kiadóban megrendelhetők. — Nagy Ferencnél a Hegyi utcában dorogi szén és brikett kapható. Felelős kiadó: Dp. HOLLÓS FERENC. Ktadja: a .ZRÍNYI*1 Nyomdaipar ét Könyvkereskedés Rt. Zalaegersuf« * Nagyon olcsón helyhez szállítva eladunk bármely méietü épül etanyagot, t C t ő f 3; 5782 padló, deszka, 1 é c á r u t. Megrendelhető: a Nemzeti Hitelintézetnél, Zalaegerszeg. Minden elpusztulhat, csak a jó beton nem! Színes m ozaiklapok, cementlapok, betoncsövek, ,NJ etető-, itatóvályuk, disz- P_M és virágvázák. Legjobb ki- hnj vitel, legolcsóbb árban 1 Mükönagyraktár! Vállal mindenféle beton és kőmives munkát HORVÁTH ISTVÁN kőmüve9*mesteri első villanyerőre berendezett cementáru- és műkőgyára I ' Zalaegerszeg, Tiittössy-u. 2. Telefonszám 109.

Next

/
Oldalképek
Tartalom