Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-03-15 / 61. szám
I933“március 15. Zalamegyei Újság 3 ■ A Keszthelyi Katolikas Férfi Tibor knlturelőadisa, A Keszthelyi Katolikus Férfi Tábor II nagyböjti kullurelőadása március Idusa hazafias ünneplésének megható jegyében folyt le. A műsort Péter István járásbi- rósági tisztviselő lendületes, szép szavalata — R. Kozma I.: Ébresztő — nyitotta meg. A Kát. Legényegylet férfikara ifj. Bognár Imre vezénylésével a Szózatot énekelte. Majd a már előnyösen ismert szavalókórus előadása (To botzó) után a zöldekkel és nem- zeliszinii szalagokkal diszitett színpadon „A vérző magyar szív“ cimü irredenta énekes képet mu tatta be hatásosan Károly Bözsi (Hungária) és a Legényegylet négy tagja. Az est kiemelkedő pontja Su rányi Ferenc vérteskereszturi apát, komáromi plébános ünnepi beszéde volt „Uj magyar március“ címmel. Komáromnak e lánglelkü plébánosa a magyar nagy szenvedések könnyeit naponta látja hőm pőlyögni a Duna vizében. Eljött közénk, hogy vigaszt, erőt adjon és mindenekfelett célt, igaz utat mutasson, mert nincs veszve még Hunnia. Idézte az „első magyar márciust“, a hazáért, szabadságért mindenkor halni kész márciusi ifjakat. Később a március emléke csak egy poharazó, nagyhangú estben és a másnapi kínzó főfájás „szenvedéseiben“ merült ki. Azután jött a világháború, a vörössapkások helyébe a vörösördögök, kik rettegett kardjukkal hasították a történelembe, hogy: „Ékesebb a láncnál a kard . . És jött Trianon 1 Ki győzött le bennünket és hol ? Soha senki! De legyőzött a beiső széthúzás, a megfertőzött ördögi lelkek pokoli garázdálkodása. Ezek ásták sírját a nemzetnek. És most az a kérdés, lehet e egy népnek jövője, melynek el vették a múltját? Maradhat e ez igy? — Aliig felfegyverzett poroszlók őrzik kriptánkat. Bárhova nézünk, szólunk — egyedül vagyunk e töviskoszorus magyar napokban. Nincsen másunk, csak egy könnyes, szomorú imánk : Nyújts feléje védő kart. De van remény! Csak egy! És ez a remény : találja meg a nemzet önmagát ősi Szent Istváni hitében és régi szeplőtelen erkölcsében. Szentléleki láng hevítsen bennünket, hogy mikor megöregszünk, gyönyörködhessünk az ősi magyar tölgyön bátortalanul, de újból hajtó kis ágacskákban, amelyek hirdetni fogják az uj tavaszt az uj, a szebb magyar márciusi! A mélységes hazaszeretettől izzó, lélekbemarkoló beszéd után a közönség hosszasan ünnepelte Surányi Ferenc apátplébánost. Saller István ügyes szavalata és Keszthelyi Ferenc szép táró gató száma ulán Herceg Ferenc „Az árva korona“ cimü hazafias jelenetében szereplő Iwsits Baba és Siemmer Irma aratlak megérdemelt sikert. A Kát. Legény egylet szavalókórusa végül Petőfi „Nemzeti da!“-át adta elő és a Magyar Himnusz zárta be a so káig emlékezetes iiredenla kultur- clőadást. Az állategészségügyi törvény végrehajtása. Az állategészségügyről szóló 1928. évi XIX. törvénycikket vég rehajtó 100.000/932. F. M. ren delet április elsejével életbelép. A terjedelmes rendelet a városi irattárban a hivatalos órák alatt megtekinthető. A fontosabb újító rendelkezésekre a polgármester az alábbi hirdetményben hívja fel az érdekeltek figyelmét A hasznos állatok gépkocsin történő szállítása — kivéve a nem közhasználatú gépkocsin 30 km es távolságon belül történő állatszál litásokat — ugyanolyan állategészségügyi rendszabályok mellett tör ténhetik csak, mint eddig a vasúton, vagy hajón történő szállítások. Az ilyen gépkocsik a városi m. kir. állatorvos ellenőrzése alatt ál lanak. A rendelet 140. § a szerint a tejtermelés állandó hatósági állatorvosi ellenőrzés alá kerül és ezért a tejtermeléssel üzletszerűen foglalkozók ezt sürgősen bejelenteni tartoznak. A jövőben a hasznos háziállatok elhullásán és leölésén fe:ü! csak az alábbi fertő, ő betegségben történt megbetegedést, vagy gyanússágot kell bejelenteni a polgár mesternél: keleti marhavész, lép- fene, sercegő üszög, bivalyvész, veszettség, takonykór, ragadós száj- és körömfájás, ragadós tüdőlob, juhhimlő, tenyészbénaság, ivarszeri hólyagos kiütés, rühös- ség, sertéspestis (sertésvész) ser tésorbánc, s arvasmarhák nyiii gürnőkórja éi baromfikolera-pestis. Ezen betegségekről az érdeklődő gazdaközönségnek a városi állatorvos fog hamarosan ismertető előadást tartani. Ezúttal is fölkérem Zalaegerszeg megyei város intelligens gaz dálkodó társadalmát, hogy a kötelező bejelentéseknek ne csak a törvény kényszere miatt, hanem annak tudatában tegyenek eleget, hogy a bejelentést követő hatósági intézkedések, amelyek min dig költségmentesek, a közérdekeken felül elsősorban a leg- sajátabb magánérdekeiket is szol gálják. Az 1922. évi XII. te. hatálya alá tartozó ló-, marha-, sertés- és baromfikereskedők, marha*, sertés- és baromfihizlalók, továbbá a mészárosok és a hentesek kötelesek a más község (város) területén szerzett olyan fajú állataikat, amilyenek adásvételével, hizlalásé val vagy vágásával foglalkoznak, a városba történt behozataluk után azonnal akként eíkülöniteni, hogy azok hasonló fajú más állatokkal, illetőleg, ha hasitolt körmü állatokról van szó, más hasított körmü állatokkal ne érintkezhessenek, A ló-, marha , sertés- és baromfikereskedők, marha-, sertés-, és baromfihizlalók az -eladásra, illetőleg hizlalásra szolgáló állataik részére ipari állattelepet kötelesek létesíteni, a helyh. állatorvos utasításai szerint. kA LEGSZEBB A SZÖVETEK^ TÓTH GYULA angol úri szabónál ^Telefonsz. 191. Telefonsz. 191. { 5776 Róni. kát. és új görög Nemz. iinn. Prot. : Nemz. ünnep. Izr.: 15. Susan Pu- rim.Napkelte; 6 óra 15 perckor. Nyugszik 6 óra t5 perckor. IDŐ: Továbbra is száraz idő, helyenként még éjjeli fagyok, szerdán esetleg nyugatról megélénkülő légáramlás. Lapunk legközelebbi száma a március 15-iki nemzeti ün nép miatt csütörtökön a rendes időben jelenik meg. — Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök Budapestre utazott, ahol résztvesz a vallás- és tanulmányi alapot ellenőrző bizottság ülésén és a tavaszi püspökkari konferencián. — Marinovich államtitkár Zalaegerszegen. Junius 4 én és 5-én nagyszabású tü/oltóünnepsé gek színhelye lesz Zalaegerszeg. A pünkösdi ünnepek alatt itt tartja gyűlését a Tüzoltótisztek Országos Egyesülete, választmányi ülését az országos szövetség, közgyűlést tart a Zalavármegyei Tüz- oltószövetség és ekkor ünnepük a zalaegerszegi önkéntes tűzoltóság 60 éves fennállását. A nagyszabású ünnepségek előkészítése cél jából Marinovich Imre dr. h. államtitkár, az országos szövetség ügyvezető alelnöke és Falussy Károly főtitkár a hónap végén Zalaegerszegre érkeznek. — Misszió Badacsonytomajban. Vargha P. Teodorik dr. ferences házfőnök és P. Rónai György teológiai tanár Badacsonytomajban népmissziót tartottak. A hívek állandóan zsúfolásig megtöltötték a gyönyörű uj templomot. Összesen 2.500 lélek járult a szentáldozáshoz. A misszión a környékből is sokan vettek részt. — A Stefánia közgyűlése. A zalaegerszegi Stefánia Szövetség március 16-án, csütörtökön délután 5 órakor tartja évi rendes közgyűlését a városháza nagytermében. Tárgysor: elnöki megnyitó,multévi beszámoló, zárószámadások, költségvetés, indítványok. — Felhivás a kereskedőkhöz. A Kereskedelmi Kör elnöksége a választmány határozata alapján felkéri a kereskedőket, hogy üzleteiket március 15-én este 6 órakor zárják be. — A Kaszinó váci órája. A zalaegerszegi Kaszinó tegnap este népes baráti vacsorái rendezett, s ennek keretében buc uztatták el Fischer Oszkár MÁV. mérnököt, akit Zalaegerszegről Cdldömölkre helyeztek át. Vacsora közben Gyömörey György főispán köszöntötte a távozó mérnököt; majd Tivolt Elemér árvaszéki ülnök mondott humoros hangú búcsú beszédet. Fischer Oszkár mégha tott szavakkal köször te meg a meleg üdvözléseket. — Országos vásár. Becse- helyen az országos állat- és kirakodó vásárokat az idén március 20-án és május 11-én tartják. — Március 15 a gimnáziumban. A zalaegerszegi áll. reál- gimnázium ifjúsága március 15-én d. e. 10 órakor az intézet tornatermében hazafias ünnepélyt rendez. Az ünnepély műsora. 1. Hiszekegy. Énekli az ifj. énekkar. 2. Megnyitóbeszéd. Mondja Móra János rg. tanár. 3. Kozma Andor : Carthagói harangok. Szavalja Pais László rg. V. o. t. 4. Ábrányi-dr. Horváth Ákos: Mi a haza ? Melodráma. Szavalja : Uj- laky László VIII. o. t., zongorán kiséri Gerencsér Lajos rg. VIII. o. t. 5. Ünnepi beszédet mond Szecskay Dezső rg. VIII. o. t., az önképzőkör ifj. elnöke. 6. Radványi Kálmán : Uj március. Szavalja : Visnyey Gábor rg. VIII. o. t. 7. Himnusz. Énekli az ifj. énekkar. Az énekbetéteket az ifjúsági énekkar énekli. Belépődíj nincs, Önkéntes adományokat diákjóléti célokra hálásan fogad az intézet ifjúsága. — Anyák, ha választanak, ne tévesszék szem elől leányaik érdekeit. — Változás a vasúti menetrendben. Az állomásfőnökség közlése szerint a rédicsi személy- vonat, amely eddig 18 óra 50 perckor érkezett Zalaegerszegre, március 15-től kezdve 18 óra 16 perckor érkezik, az ukki személy- vonat pedig, amely eddig Zalaegerszegről 19 óra 10 perckor indult, ezentúl 18 óra 45 perckor indul. — Credo vacsora. A keszthelyi Credo férfiegylet vasárnap este fél 8 órakor rendezte első közös vacsoráját a Legényegylet nagytermében. A testvéries érzés ápolását célzó kedélyes összejö- velelen mintegy kétszáz krédista jelent meg Vacsora után először Szekeres Vince dr. üdvözölte Surányi Ferenc komáromi apátplébánost, aki magasszárnyalásu beszédében a Crédo magas hivatott- ságát fejtegette. Schürger János dr. és Gárdonyi Lajos dr. szép beszédei után dr. Bognár Imre köszöntötte fel Kreutz József hitoktatót, a Credo rendkívül agilis, sokat fáradozó, mindenki által tisztelt és szeretett létrehozóját. — Március 15 ike az állami elemi iskolákban. A zalaegerszegi állami elemi iskola II. körzetének (Jókai u.) tanítótestülete ezúton is meghívja a í. szülőket és érdeklődőket március 15-én délután fél 4 órai kezdettel tartandó műsoros, hazafias ünnepélyére. — A központi elemi iskola március 15-iki ünnepélyét délelőtt 9 órakor tartja, amelyekre a szülőket tisztelettel meghívja a tanítótestület. — Fiatal asszonyok szive min* denkor a leányokhoz húz. Ez legjobb jele annak, hogy még fiatalok. MEGNYÍLT! MEGNYÍLT! MEGNYÍLT! K ÁV É H ÁZ KESZTHELY,RÄKÖCZI-Ü. 2. SZ. ALATT KITŰNŐ ZENE ELSŐRENDŰ ITALOK KÁVÉHÁZI ÉTELEK SZOLID POLGÁRI ÁRAK! HIDEG-BÜFFÉ SZIVES PÁRTFOGÁST KÉR HERMANN ROBERT CÉGTULAJDONOS.