Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)

1933-03-02 / 50. szám

2 Zalamegyei Újság 1933 március 2. kommunista* képviselőkkel szem­ben, akik az ulóbbi időben külö­nösen gyakran jártak a parlament épületében. Feltétlen gyanusithatók Torgler és Koenen kommunista képvise­lők, akik a gyújtogatás napján este tiz órakor hagyták el az épületet. Szemtanuk jelentkeztek, akik a nap folyamán a gyújtogató Lübbét együtt látták a két kommunista képviselővel. A gyuj- togatók közül azért csak Lübbét fogták el, mert ez rendelkezett a legkevesebb helyismeretekkel. Nem felel meg a valóságnak, hogy Torgler önként jelenkezett a rend­őrségen. A valóság az, hogy ügyvédje utján salvus conductust kért, de nem kapott, majd le­tartóztatták. A német kommunista söpredék a szigorú intézkedések hatása alatt. Ausztria felé menekül, de a ható­ságok a határ átlépését megaka­dályozzák. Hitler csütörtökön este 8 óra 30 perckor a rádióban beszédet mond a bolsevista világveszélyről és ez alkalommal ismerteti a je­lenlegi nyomozás során kiderült felforgató terveket. A politika hirei. Budapest március 1. A képvi- selőhz tegnapi ülésén elfogadta a mezőgazdasági munkások bérvé- deímétől szóló javaslatot, majd megkezdte a közigazgatás egy­szerűsítéséről szóló törvény mó­dosítására vonatkozó javaslat tár­gyalását. Végül helyenként izgal­mas napirendi vita folyt a válasz­tásokkal kapcsolatban. A mai ülésen 31 interpellációt mondanak el különböző kérdé­sekben, elsősorban a legutóbbi választásokkal kapcsolatban. A 33 as bizottság szombaton ülést tart és azon tárgyalja a közmunkák megindítására és a hi­teléletre vonatkozó rendeletterveze­teket. A magyar- román kereskedelmi tárgyalásokat március első felé­ben Budapesten folytatják. Majláth püspök a román királynál. Bukarest, március 1. Majláth Gusztáv gróf erdélyi püspök, aki jelenleg Bukarestben tartózkodik, látogatást tett a király udvari marsalljánál. Károly király a láto­gatást azzal viszonozta, hogy ebé­den látta vendégül a püspököt. Az ebédet nem előzte meg ki­hallgatás, de a király az ebéd előtt és után érdeklődéssel hall­gatta meg Majláth püspök véle­ményét különböző kérdésekről. Három legény kocsmai vérengzése. Budapest március 1. Tegnap este Kóka község kocsmájában bál volt, amelyen résztvett három falurossza is: Csomba Sándor, Csomba Imre és Molnár József. A gazdalegények már útközben kiszúrták egy soffőr szemét, majd a kocsmában leütötték Gyenes Péter községi pénztá­rost, azután lefegyverezték Szabó János és Kovács József csend­őröket és saját fegyvereikkel ver­ték őket össze. A vérengzés után a kocsmahelyiség vágóhidhoz ha­sonlított, még a mennyezet is vér­rel volt tele. A három legényt elfogták, a sebesülteket kórházba vitték. 4 Összeírták a város lakosságának tejszükségletét. A napi szükséglet körülbelül 5000 liter. — A város minden részében nyitanak tejüzleteket. A városi tejüzem lélesitésének kérdése szükségessé tette azt, hogy számbavegyék, mennyi a város lakosságának tejszükséglete. Az összeírást házról-házra teljesí­tették a polgármestertől erre meg­bízatást nyert egyének és ma már, ha nem is pontosan, de legalább megközelítően tudjuk, mennyi te­jet és tejterméket fogyaszt a vá­ros lakossága. Összeírtak 2266 családot 9128 családtaggal, akik bevallás szerint naponta 3609 liter tejet fogyasz­tanak. Tejtermékek fogyasztása hetenként: 306 kg vaj, 795 kg túró, 1390 1 tejfel és 27 1 tej­szín. Az összeírást illetően meg­jegyezzük, hogy a lakos­ságnak 5 százaléka nem adott „vallomást“, való­színűen abban a téves fel tevésben, hogy itt valami­féle új adóról van szó, 10 százalék bemondása pe­dig ingadozó volt. Ha tehát ezt figyelembe vesz- szük, arra a megállapításra jutunk, hogy a város lakosságának napi tejszükségiete legalább is 5000 liter. Az összeírok szerint a lakós- Ságnak óriási többsége helyesnek találja a városi tejüzem létesíté­sét, mert az bizonyos, hogy tiszta, egészséges tejhez és tejtermékhez juthat a napnak bármely szaká­ban. Hogy pedig a lakosság hosz- szas utánjárás nélkül megkaphassa a tejet, a város különböző részei ■ ben elárusító üzleteket nyitanak, hogy a tejet is úgy szerezhesse be a kö­zönség, mint például a húst és fűszerféléket, azokban az üzletekben, ahol akarja. A polgármester most majd a vármegyei gazdasági egyesület utján érintkezésbe lép a terme­lőkkel, hogy a tejszállitás ügye rendezést nyerjen. Hangsúlyozza a polgármester, hogy a közönség a mai átlag­áraknál magasabban sem- miesetre sem fogja fizetni a tejet. Az természetesen nem várható, hogy olyan olcsón vásárolhasson, mint most - néhanapján, — de olyan magas árakat sem fog fi­zetni, mint most bizonyos ünne­pek előtt, amikor még 30 fillérnél is többet kérnek a tejért. Eddig tehát megvolnánk. Most csak az a kérdés, hozzájuthatunk-e a szükséges tőkéhez, mert ennek hiányában minden igyekezet kárba vész. Alakuló közgyűlés és tisztújitás Keszthelyen, Keszthely nagyközség igazoló­választmánya folyó hó 2-án dél­előtt háromnegyed 11 órakor tartja ülését a városháza tanácstermé­ben Huszár Pál dr. főszolgabíró elnöklete mellett. Az igazoióvá- lasztmány tagjai: Maiatinszky Ferenc, Stefaits Aladár, Bocskay József és Stefanits Kálmán. Az igazolóválasztmányi ülés után, 11 órai kezdettel alakuló gyűlést tart a fölfrissitett képviselőtestület ugyancsak a főszolgabíró veze­tése mellett. A községi általános tisztujitást folyó hó 4-én, szombaton ejti meg a képviselőtestület délelőtt fél 10-re egybehívott közgyűlésén, amelyen szintén Huszár Pál dr. főszolgabíró elnököl. Megválaszt­ják a városbirót, a helyettes vá- rosbirót, az elüljárókat, a pénztá rost és a közgyámot. Meletterrat készéi az áram­szolgáltató telepek villanyszerelési minkálatai ügyében. Több oldalról panasszal for­dultak az Ipartestületek Országos Szövetségéhez, abban az irány­ban, hogy az ország több váro­sában és községében az elektro­mos áramszolgáltató telepek va­lósággal privilegizálják a villany- szerelő munkálatokat. Az IPOSZ ezért a hozzáérkezett panaszok tárgyában felterjesztéssel fordult a kerereskedelemügyi miniszter­hez, akitől intézkedést kért ebben az ügyben. A felterjesztett pana­szokra dr. Fabinyi Tihamér ke­reskedelemügyi miniszter most leiratot intézett az IPOSZ-hoz és | ebben közli, hogy az elektromos áramszolgálttaíó telepek villany- szerelési munkálatainak végzése tárgyában rendelettervezet elké­szítése van folyamatban, amely hivatva lesz a villanyszerelő ipa­rosok érdekeit megvédeni. A mi­niszter leiratában megjegyzi, hogy azoknak az elektromos áramfej­lesztő telepeknek, amelyek még a régi ipartörvény alapján a villany- szerelő iparra iparjogositványt szereztek, kétségtelenül joguk van a villanyszerelő munkálatok elvégzésére, minthogy a szerzett jogokat az új ipartörvény nem érinti és igy ezektől a társaságok­tól az iparjogositványt a minisz­ternek a jövőben sem áll módjá­ban elvonni. Szerződéses követ. Bécs, március 1. Tauschitz mérnök, ismgrt kisgazdapárti (Landbundbeli) politikus a kor­mány és a Landbund közti meg­állapodás értelmében osztrák kö­vetnek megy Berlinbe. Nem — ahogy eddig a diploma­táknál szokásos volt — mint „szövetségi“ hivatalnokot, hanem mint „szerződéses viszonylatban lévő alkalmazott“-at vették fel az állami státusba. A szerződéses alkalmazott hely­zete a követségi alkalmazotténál tudvalevőleg sok tekintetben hát­rányosabb, igy pl. a felmondási idő három hónap helyett csak 6 hét és az előmenetel, különösen fizetésben sokkal rosszabb. Az új berlini követ és az oszt­rák kormány között azonban speciális megállapodás jött létre, amely szerint a közismert kis­gazdapárti politikust azonnal az első fizetési osztályba osztják be és havi 1.200 silling fizetés mellett még havonta 4.200 silling reprezentációs költségmegtéritést is fog kapni, azonkívül a szolga­személyzet és hivatali autó költ­ségeit szintén külön számolhatja el. A felmondási idő a szokásos hat hét helyett három hónap, azonkívül végkielégítés cimén még külön három évi fizetést, 180.000 siilinget garantál az osztrák kormány az új berlini követének. Földrengés Németországban. Berlin, március 1. Stuttgartban és Würtemberg különböző hely­ségeiben ma hajnalban 3 óra 10 perckor erős földlökést éreztek. A lakosság a földlökésekre fel­riadt álmából. Bizalmat kapott a francia kormány. Páris, március 1. A kamara és a szenátus elfogadta a kormány pénzügyi javaslatait. A kormány felvetette a bizalmi kérdést, mire a kamarában 334 szavazattal 250 ellenében, a szenátusban 182 szavazattal 89 ellenében szavaztak bizalmat a kormánynak. A japánok sikeresen nyomulnak előre Jeli ólban. Tokió, március 1. A japán és mandzsu csapatok nagy erővel folytatják előrenyomulásukat Jehol tartományban és újabb fontos pon­tokat foglaltak el, bár a zord idő és a kínai irreguláris csapatok miatt a hadműveletek sok nehéz­ségbe ütköznek. A katonáknak 30 fokos hidegben kell harcolniok. Hivatalos jelentés szerint a japán ofíenziva sokkal gyorsabban ha­lad előre, mint remélni lehetett. Vitriollal leöntötte a vetélytársát. Bukarest március 1. Barascsik városában egy Constantinovici nevű leány vitriollal leöntötte t6 éves vetélytársát, egy Popovici nevű diákleányt. Mindkét leány súlyosan megsebesült. A diák­leány mindkét szemére megva­kult és aligha marad életben. Berlinben nem tudnak Hitler római látogatásáról. Páris, március 1. Egyes francia lapok arról adtak hirt, hogy Hit­ler kancellár március első felében Rómába utazik és erre vonatko­zóan már megtették az intézke­déseket Rómában és Berlinben. Most a lapok azt jelentik Rómá­ból, hogy ott nem tettek intézke­déseket Hitler látogatásának elő­készítésére. A Matin berlini je­lentése szerint ott nem tudnak Hitler római látogatásáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom