Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-02-21 / 42. szám
1933 február 21. Zalamegyei Újság 3 további lelkes munkára, csak kedvüket szegjük hideg közönyünkkel. De bízunk abban is, hogy végre sikerül ezt a közönyt megtörni és akkor Zala fővárosában a virágzás magas fokára emelkedik a zenekultúra. H. ÁzTpoiTSutóT közgyűlése. Horváth István, kőmüvesmes ter, a zalaegerszegi ipartestület elnöke most kapta meg az értesítést a kereskedelmi minisztertől, hogy a soproni kamara körzetében működő ipartestületek az Ipartestületek Országos Központjába közgyűlési kiküldötté választották meg. Ez a tisztség folyó évi február 19-től ssámitvá hat évre szól. Közli a • miniszter azt is, hogy az alakuló közgyűlést e hó 26-árv tartják meg délelőtt 9 órakor a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szék- házában; melyre a miniszter Horváth Istvánt meghívja. A közgyűlésen résztvevő kiküldöttek az állami tisztviselőkre érvényes szabályok szerint felszámítható útiköltségek megtérítésére és napi dijakra (24 óránként 14 pengő) tarthatnak igényt. Ezeket a költségeket a közgyűlés napján fizetik ki. A tagok a közgyűlésre féláru menetjegy váltására jogosuló igazolványt kaptak. — Elveszett január hó 29-én, a vasútállomástól a kórházi gondnoki házig egy sötétbarna irattáska. Kérik a becsületes megtalálót, hogy azt kiadóhivatalunkban leadni szíveskedjék. A sümegi képviselőtestület ellenzéki tagjai a vádlottak padján. A bíróság felmentette őket az dőljáréség megrágalmasásának vádja alól. A gazdasági viszonyok leromlása óta, mint a legtöbb helyen, a 200 ezer pengő adóssággal küzködő Sümegen is, erős harc folyik a városi gazdálkodás kérdése körül a képviselőtestületben. A múlt évben az elöljáróság a pénzügyi bizottságban javaslatot terjesztett elő, hogy a kórházi ápolási dijat emeljék fel. Az ellenzék a bizottságban, majd a képviselőtestületben, erősen harcolt a javaslat ellen. Éleshangu kijelentéseket tettek a gyűlésen, s megismételték ezeket az alispánhoz intézett felebbezésben is. A harcból per lett. Felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége miatt eljárás indult Sipos Lajos, Körmendi Mihály, Dörnyei Lajos, Kocsis Lajos, Lakat József, Szabó Zsig- mond, Kovács Sándor, Nagy István, Csiszár Gábor és Horváth József képviselőtestületi tagok ellen, akik a vád szerint olyan kijelentéseket tettek, hogy a község vezetősége és más községi alkalmazottak 2 ezer pengő jutalmon osztozkodtak. A zalaegerszegi törvényszék ma tárgyalta az ügyet. A vádlottak azt hangoztatták, hogy csak jogos kritikát gyakoroltak. Nem állították, hogy jogtalanul vették fel a tisztviselők a pénzt, mert hiszen megszavazott összegről volt szó. Csak azt hangsúlyozták, hogy, ha a mai viszonyok mellett jutalmakra is van pénz, akkor nincs szükség az ápolási dijak emelésére. Grassanovits Ottó főjegyző tanúvallomásában kijelentette, hogy a gyűlésen elhangzottaknak rágalmazó értelme volt, amit akkor is visszautasított. Tóth József községi biró azt vallotta, hogy ő az ellenzéki kijelentéseket nem tekintette sértőknek. A biróság felmentette az ösz- szes vádlottakat, megállapítván, hogy a jogos kritikát nem lépték túl. Az ügyész felebbezett. ^ Tűntetnek a francia tisztviselők a fi«tée- csőkkentés misstft. Páris, február 20. A fizetés- csökkentés elleni tiltakozásul ma délelőtt az összes állami és megyei hivatalokban rövid tüntető sztrájkot tartottak. Az iskolákban fél óráig szünetelt a tanítás és a postákon a forgalom. Csak a vasút és az egyes közlekedési üzemek dolgoztak, de ezek is kifejezték tiltakozásukat. A hivatalfőnököknek memorandumot adtak át a tisztviselők. A tisztviselők szövetsége jelezte, hogy a mai sztrájk csak figyelmeztetés és szükség esetén szélesebb körű rendszabályokat tesz. Páris, február 20. A tisztviselő sztrájk ma délelőtt 10 órakor kezdődött meg. Megálltak a villamosok, a földalatti vasút, az autóbuszok és szünetel a telefon- forgalom. Hertelendy követség! titkár súlyos repülő- balesete. Róma, február 20. Fabrióni mellett, Ancona közelében egy sport- repülőgép, amelyet Hertelendy András magyar követségi titkár vezetett, nekirepült egy hegycsúcsnak. A gép összetörött, Hertelendy titkár pedig a fején és mellén súlyosan megsérült, azonkívül láb- és kartörést szenvedett. Súlyos állapotban szállították kórházba. A mezőkeresztesi és igaii választás eredménye. Budapest, február 20. A mezőkeresztesi választáson Papp Szabó Károly egységespárti 4.832, Tildy Zoltán független kisgazda- párti 4.284 szavazatot kapott, igy Szabó győzött 584 szótöbbséggel. Igaion Bánó István egységespárti 7.481, Rajniss Ferenc független kisgazdapárti 5.029 szavazatot kapott. Győzött Bánó 2.452 szótöbbséggel. önön AZ EMBER ÉLETE, HA RENDES AZ EMÉSZTÉSE