Zalamegyei Ujság, 1933. január-március (16. évfolyam, 1-73. szám)
1933-03-17 / 62. szám
4 Zaiamegyei Újság 1933 március 17. A Georgicon Kör ülése. A keszthelyi Gazdasági Akadémia Georgicon gazdasági körének VI. rendes ülésén a megjelent tanári kar és nagyszáma hallgató“ ság előtt folytatta Németh Béla nyug. gazd. akad. tanár „A ma gyár mezőgazdaság jövő fejlődése“ cimü sorozatos előadást. Ezúttal a kertészettel és szőlészettel foglalkozott. Beszámolt külföldi tapasztalatairól, melyek alapján leszögezte, hogy az a kultur- differencia, mely a konyha és gyümölcskertészet terén a nyugati országok és Magyarország között fennáll, nem engedik meg a közönséges konyhakerti termékek nagytömegű exportját. Hazánk ellenben felbecsülhetetlen éghajlati előnyökkel rendelkezik, ezek helyes kihasználása a primőrök termelésénél elsőbbséget biztosithat s azok exportra való termelését sürgeti. A gyümölcstermelésnél is rendelkezünk oly előnnyel, mely lehetővé teszi a nyugati államok sokkal fejletteb gyümölcskertészetével szemben a verseny felvételét. Ez az előny gyümölcseink utolérhetetlen zamata és ize. Borainkból csak a jellegzetes boroknak van jövőjük s igy nagykiter- jedésü szőlőterületeink inkább csemegeszőlőféleségek termelésévei vájhatnak újra rentábilissá. — Tanulságos előadásának állításait saját tapasztalataival s külföldi példák feísoriásával támasztotta alá és tette élvezetessé. Kovács Péter Pá! gazd. akad. halig, a szövetkezetek létesítésének akadátyairól és azok megszüntetéséről értekezett. Rajczy Géza, az aisódunántuli mezőgazdasági kamara titkára hozzászólásában bővebben kifejtette azokat a módokat, melyekkel a gazdák idegenkedését le lehet győzni. Faber György kamarai íilkár az állásnélküli okleveles gazdák részére elhelyezkedési lehetőséget lát a szövetkezeti eszme felkarolásában. Juhos Lajos védnöktanár a hallgatókhoz intézett buzdító szavakat. Azt szeretné, ha minden hallgató apostola lenne a szövetkezeti eszméknek. Patay János a zöldmező mozgalom jelentőségégéről tartott felolvasást. Előadásához Dőry Lajos gazd. akad. gyakornok és Kolbai Károly gazd. akad. tanár is hozzászóltak. Utóbbi a magyar zöldmezőmozgalom első harcosairól emlékezett meg. — A tájékoztató részben Németh Béla ny. gazd. akad. tanár szellemesen csevegett Nyugaleurópa népeiről személyes tapasztalatai alapján. A szórakoztató s mindamellett tanulságos előadást nagy tetszéssel fogadta a hallgató közönség. PRI DIVAT 1 BŐI DIVAT Ingek, harisnyák, siffonok, selymek, szőnyegek, takarók, sapkák, nyakkendők LEGOLCSÓBBAN mindenkor BESSER REZSŐ cégnél KESZTHELY. Róm. kát. és új görög : Patrik pk. Prot.: Gertrud. Izr.: 15. Susan Purim. Napkelte ; 6 óra 11 perckor. Nyugszik 6 óra 18 perckor. IDŐ: Délnyugati légáramlás, további hőemelkedés, nyugatról felhősödés lehetséges. — Nagyböjti ájtatosság a ferenceseknél. Minden péntek este 6 órakor böjti beszéd litániával. Minden szombat este 6 órakor szentkeresziuti ájtatosság áldással. Minden vasárnap este 6 órakor évi szokásos szentbészéd és litánia. — A Decanatus occidenta- lis sajtódélutánja. Az Emerica- na Rendje Nyugati Kerületének nívós folyóirata, a Decanatus Occidentalis március első vasárnapján nagyhatású sajtódélutánt tartott Győrött. A sajtódélutánon képviseltették magukat a Decana- tushoz tartozó emericanás korporációk : Sopronból Papp Kálmán prépostplébános, a Conventus Fidelissimus priorja, Szentgott- hárdról Mathiasz Artúr reáígim. igazgató, a Conventus ad SÍ. Gotthardum subpiorja, Székes fehérvárról Zenalkó Ferenc kér. isk. tanár sajtóreferens, Pápáról Németh László dr. sajtóreferens, Magyaróvárról Bittner Károly sajtóreferens, jelentek meg. Azonkívül képviseltette magát Zalaegerszegről a Conventus Zala- diensis. Ott volt Győr egész katolikus és emericanás társadalma. A sajtódélutánt Dsida Ottó, a Katolikus Akcró alelnöke, az Émericana Nyugati Kerületének dékánja nyitotta meg. Az ünnepi beszédet P. Bangha Béla budapesti jézus Társasági házfőnök, a Magyar Kultúra főszerkesztője tartotta a Katolikus Akcióról, melyet csak a katolikus sajtó által lehet egészen megvalósítani. Közreműködtek a sajtódélutánon Mentes Mihály dr., Dunántúl jeles papköltője, Turóczi Magda hegedümüvésznő, Baranyai Irén zongoraművésznő, és Baczinsky Judit gordonkamüvésznő. A zárószót Jordán János a Decanatus Occidentalis főszerkesztője mondta. — Tagavatás. A Zalaegerszegi Katolikus Legényegylet vasárnap, folyó hó 19 én, Szent József napján tartja tagavató ünnepélyét. A felavatott uj tagok reggel 8 órakor a plébániatemplomban közösen járulnak a szentáldozáshoz, azután az egyesületbe vonulnak, hol közös reggeli lesz s ezt követi délelőtt 10 órakor az avató ünnepély. Vendégeket szívesen látnak. — Az izr. istentisztelet péntek este háromnegyed 6 órakor kezdődik. — A Zalalövő és Vidéke Ipartestület most tartotta tisztújító közgyűlését. Az egyesület eddigi elnöke, Mihályka Ferenc aki az egyesület ügyeit megalakulása óta vezeti, továbbra is megmaradt tisztségében. — Eljegyzés. Varga István, Zalalövő nagyközség főjegyzője eljegyezte özv. Erdélyi Józsefné gyógyszerészné leányát, Lenkét. — A leventék márciusi ünnepe. A zalaegerszegi leventék március 19-én, vasárnap délelőtt negyed 11 órakor tartják márciusi ünnepségüket a Jókai-utcei elemiiskolában. A nagyközönséget ezúton hívják meg. — Az iparoskör sakkszakosztályának szerdai versenye a következő eredményeket tünteii föl: Kiss J.—Arany 172:72, Tímár—Sándor 2:0, Arany—Nemes 2:0, Tímár—Simon 2:0, Tímár— Wenesz 2:0, Pajor—Arany 1:1, Berger—Kiss J. 1:1, Ungár— Wenesz 2:0, Wenesz—Drukker 1:1, Drukker—Dercsényi 2:0. — A Stefánia Szövetségnek a vendéglősök és husiparosok mulatságuk bevéíeléből 15 pengőt, a Mansz 10 pengőt adományozott. A szövetség ezúton mond köszönetét. — Berzsenyi Villax hangver seny. A Karácsonyfaegylet rendezésében április elsején Berzsenyi László dr. keszthelyi közjegyző és Willax István dr. barcsi orvos hangversenyt tartanak Zalaegerszegen. A két zongoraművészt már jól ismeri a város közönsége. Két zongorán előadott magyar dalaikban páratlan művészetet fejtenek ki. Legutóbb Budapesten szerepeltek nagy sikerrel és akkor a kormányzó is gratulált művészetükhöz. A közönség érdeklődéssel várja újabb zalaegerszegi szereplésüket. Bútorokat díjmentesen, kedvező fizetési feltételek mellett száilit az ország bármely részébe KOPSTEIN Bútora puház, Nagykanizsa, Sopron éá Szombathely. — Leendő anyáknak kellő figyelmet kell forditaniok arra, hogy bélmüködésük rendben legyen, ez pedig a természetes „Ferenc József“ keserüviz használata által érhető el. Nőorvosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a valódi Ferenc József vizet, mert könnyen bevehető és rendkívül enyhe hatása gyorsan és kellemetlenség nélkül jelentkezik. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — Ausztriában gyilkosság miatt elfogtak egy lenti lakost. Innsbrucki jelentés szerint az ottani rendőrségen megjelent a zaiamegyei Lentiből való Horváth János és kérte letartóztatását azon a címén, hogy ő volt az, aki 1931. decemberében Scháberl bérautóst lelőtte és kirabolta. A rendőrség őrizetbe vette. — A Balaton fejlesztése. A kormány a Baross Szövetség ismeretes tervezete alapján most foglalkozott a Balaton fejlesztésének kérdésével. Hir szerint felállítják a balatoni szállókés penziók kataszterét, összeírják a nya- ra’ás céljára alkalmas magánházakat, megszabják a bérleti árakat és általában ellenőrzés alá helyezik a Balaton környékét az árak szempontjából. Megreformálják a vasúti menetrendet, a balatoni hajózást, végül a köztisztviselők szabadságát úgy adják ki, hogy azok a Balatonon nyaralhassanak. — Gazdasági tanfolyam Za- IaíÖvőn. Zalalövő községben hathetes női gazdasági tanfolyam létesült s azon 24 nő kiképzést nyer a háztartás minden ágában, varrásban és női kézimunkában is.