Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)

1932-12-15 / 284. szám

XV. évfolyam 284. szám. ára 10 fillér 1882 December IS Csütörtök lurtnitGiÉl Él liaflöilTatal: Xalaegerszag, SXÉCleiyl-tÉI 4. POLITIKAI NAPILAP [Előfizetési árak: egy hónapra 240 pengő fgltloi: 128 ll — FlitklaüÚlÜTatal: hutttly, KossRll L-l, Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. | negyedévre 7*20 pengő. Nyolcvanezer pengőt ad a kormány a megyei útépítésekre. Borral való adózás a Balatonvidóken. — Az ormándlaki károsultak Ugye. - Utazási kedvezmény a megyebizottsági tagoknak. — 105 százalékos adó« hátralék. — Kettővel emelkedett a tankötelesek száma. — A közigazgatási bizottság ülése. — Vármegyénk közigazgatási bi­zottsága ma délelőtt Gyömörey György főispán elnöklete mellett tartotta havi rendes ülését, ame­lyen a bizottság tisztviselő tagjai beszámoltak a vezetésük alatt álló hivatalok novemberi tevékenysé­géről. Az ülés megnyitása után a főispán üdvözölte Bereczky Vil­most, az államépitészeti hivatal új főnökét s annak a reményének adott kifejezést, hogy ő is, mint elődje, lelkiismerettel és ügybuz- galommal látja el hivatalát. Mű­ködésére Isten áldását kérte. Az eseményjelentéssel kapcsolatosan Malatinszky Ferenc a keszthelyi, tapolcai és balatonfüredi járások speciális helyzetére tekintettel azt indítvá­nyozta, írjon föl a bizottság a kormányhoz az iránt, hogy a há­rom járás szőlőtermelő adózói borral fizethessék adójukat. A bort a Badacsonyi Pinceszövetkezet venné át azoktól és olyan meny- nyiségben, hogy az 1933. év első nagyedévi adója kifizethető lenne. A Szövetkezetnek előleget adna a kormány s a vételárat postai be­fizetési lapon azonnal rendeltetési helyére juttatnák. így folytatnák ezt a műveletet a következő ne­gyedévekben és nem lenne ott adóhátralék. Az ös3zegyülemlett borra, pedig az állam adna magá­nak kiviteli engedélyt. A bizottság helyesnek találta Malatinszky fel­szólalását s annak értelmében fel­iratot intéz a pénzügyminiszterhez. Az állategészségügy terén november hóban további ja­vulás mutatkozott, amennyiben ra­gadós száj- és körömfájás csak a nagykanizsai járás két községében volt, a sertéspestis 18 községben uralgott, mig az előző hónapban 23-ban. Szimultán oltásokat vé­geztek 9 községben 121 tulajdo­nosnál 503 darabon. Az eredmény jó. Veszettség lépett föl 3 köz­ségben. Az ormándlaki parcellázási ügyet annak idején részletesen ismertettük. Foglalko­zott azzal két ízben a közigazga­tási bizottság is és fölirt úgy a Pénzintézeti Központhoz, mint a földmi velésügyi miniszterhez, azok­nak a szegény embereknek érde­kében, |akik a Földhitelbank ré­vén tönkrementek, ügy a Pénz­intézeti Központtól, mint a föld- mivelési minisztertől most érke­zett válasz, amelyet Szalay Gyula dr. tiszti főügyész ismertetett. A bizottság által javaslatba ho­zott vételárbeszámitás a P. K-nak r~ sajnos —- módjában nem áll, mert ez a Földhitelbank hitelezői­nek érdekébe ütközik. Az adott gazdasági viszonyok melleit arra sincs kilátás, hogy a vevők ré­szére kedvezőbb kamatozású és hosszabb lejáratú kölcsön volna szerezhető. A P. K. a vevők gaz­dasági helyzetét és fizetési nehéz­ségeit kellőképen méltányolja, ami­kor a szerződés értelmében régen esedékessé vált tartozások behaj­tását csak indokolt esetekben szorgalmazza. Ez a lényege a P. K. válaszának. A földmivelésügyi miniszter is tudomásul vette a P. K. válaszát. A válaszokat közük az ormánd- lakiakkal, de a kérdést felszínen tartják azzal, hogy fölirnak a föld­mivelésügyi miniszterhez, akiktől kérik, hogy a törvénytelenül vett váltók körül teremtsen olyan ren­det, hogy az illető adósok csak tényleg fönnálló tartozásaik ösz- szegének megfelelő összegről ad­janak váltót. A bizottság igy ha­tározott. Közegészségügy. A felnőttek egészségi állapota novemberben T h a s s y Gábor dr. egészségügyi főtanácsos, megyei tiszti főorvos jelentése szerint ál­talában jó volt, a gyermekeké azonban kevésbé volt jónak mond­ható, mert diftéria és vörheny ese­tek, — bár nem járványos, de na­gyobb számban fordultak elő. Ön­gyilkosság 10 esetben fordult elő: 4 önakasztás, 2 lőfegyverrel tör­tént öngyilkosság, 2 egyén a vo nat elé vetette magát, 2 lugkő- mérgezés. Adózás. Biuzsa Gyula dr. miniszteri tan. pénzügyigazgató jelentése szerint a ténylegesen esedékessé vált adó­hátralék 6.053 476 P, vagyis 105 százalék. A múlt évi novemberi eredménynél 55.571 pengővel ked­vezőtlenebb. Befizettek: fényüzési adóban 7.600 95, általános forgal­miadóban 72.687*01, illetékekben 113.381*84 P. A hátralék adóhi­vatali kerületenkint: Balatonfüred 110, Keszthely 94, Letenye 121, Nagykanizsa 85, Nova 130, Sü­meg 114, Tapolca 159, Zalaeger­szeg 104, Zalaszentgrót 105 szá­zalék, 150 százalékon felüli hát­ralék van 143 községben. A közigazgatási bizottság a je­lentés tudomásulvétele után ma­gáévá tette ifj. Kálóczi Ferencnek a törvényhatósági bizottság köz­gyűlésén elfogadott indítványát és szintén föliratot intéz adóügyek­ben a pénzügyminiszterhez. Népoktatásügy. Vitéz Barnabás István dr. kir. tanfelügyelő jelentésében a taní­tóság körében történt személy* változásokon kívül közli az isko- Iák benépesitési arányait az októ­ber 15-iki állapotok szerint. A megyében van 386 népiskola; jel­leg szerint 40 állami, 67 községi, 246 róm. kát., 19 ref., 12 ág. h. ev. és 2 izraelita. A szervezett ta­nítói állások száma 837, mely a következőkép oszlik meg: 179 ál­lami: (91 férfi, 83 nő); községi: 143 (89 férfi, 54 nő); róm. kát.: 472 (287 férfi, 165 nő), ref: 23 (13 férfi, 4 nő); ág. h. ev.: 12 (11 férfi, 1 nő); izr. 8 állás (5 férfi 3 nő). A betöltetlen megszer­vezett tanítói állások száma 34. A felsorolt tanerők közül 493 férfi, 310 nő, akik 783 rendes és 20 helyettes tanítói állást töltenek be. A beiskolázott mindennapi tan­kötelesek összlétszáma 46.427, mely 2-vel több a multévinél. Val­lás szerint: 44.078 róm. kát., 1.211 ref, 710 ág. h. ev.; 710 izr., 12 gör. kát., 6 gör. kel., 14 egyéb. A tanítás 776 tanteremben ren­des és 30-ban váltakozó oktatás­sal történik. Utügyek. Bereczky Vilmos, az állam- építészeti hivatal főnöke jelenté­sének megtétele előtt köszönetét mondott a főispán üdvözlő sza­vaiért s ígérte, hogy a vármegye utügyeil is mindenkor szivén viseli. Azután előterjesztette jelentését, melyhez Malatinszky Ferenc szó­lott. Köztudomás szerint a kor­mány országszerte indit útépítési munkákat, kérni kellene tehát, ezekből juttason valamit várme­gyénknek is. Gyömörey György főispán rögtön válaszolt. Felolvasta a ke­reskedelmi miniszter levelét, mely­ben közli a miniszter, hogy Zala megye részére útépítési célokra 80 ezer pengőt utalt ki, igy tehát lesz munka és lesz kereset. A munkának beosztása felől a jövő héten döntenek. Bereczky fő­mérnök megjegyezte, hogy 202 község nélkülözi még a rendes bekötő utakat, melyeknek hossza 580 kilóméter és megépítésük 5 millió pengőbe kerül. Thassy Kristóf dr. pedig azt indítványozta, keressék meg a kereskedelmi minisztert, hogy ad­jon utazási kedvezményt a tör­vényhatósági bizottsági tagoknak olyan alkalmakkor, amikor azok hivatalos funkciók teljesítésére utaznak. A bizottság a javaslatot elfogadta és csatlakozás céljából megküldi az ország összes köz- igazgatási bizottságainak. Majd örvendetesen tudomásul vette a főispán válaszát s elfogadta a fő» mérnök jelentését. A gazdasági felügyelő jelentését más helyen közöljük. Tudomásul vették a kir. ügyész jelentését is, amellyel kapcsolato­san a főispán kérdést intézett az ügyészség vezetőjéhez a bűnözé­sek száma iránt. Kiss Dénes, a kir. ügyészség vezetője válaszá­ban közölte, hogy a legtöbb bű­nözési eset volt 1920—21-ben, 1923—26 éveken a feljelentések erősen csökkentek, mig az utóbbi négy év alatt ismét emelkedtek, de nem olyan arányban, hogy aggályra szolgáltatna okot ez a körülmény. Ma leggyakoribb bűn­esetek a lopás, sikkasztás, testi sértés. Egyébként a bűnözésekről részletes tájékoztatót ad a leg­közelebbi ülésen. Ezzel az ülés befejeződött. A képviselőház ülése. Budapest december 14. A kép­viselőház mai ülésén az egyes külállamokkal kereskedelmi ésjfor- galmi viszonyaink szabályozása ügyében kötőit szerződéseket tár­gyalták. A vita során Buchinger Manó támadta élesen a kormányt, majd Éber Antal hibáztatta a devizagazdálkodás módját. Visszahívják londoni követünket. London december 14. A Times jelentése szerint a magyar kor­mány visszahívja Zichy-Rubidó Iván báró londoni követet, aki már a napokban átadja visszahívó le­velét az angol királynak. Rövid táviratok. Luzern mellett egy alagútban két vonat összeütközött. Tiz ember meghalt. — Dréhr Imre ismét megtagadta a vallomást az ügyész előtt. A vádiratot karácsony előtt elkészítik. — A rendőrség le­tartóztatott egy hipnotizőrt és médiumot, akik nyomozásra hasz­nálták fel „tudásukat“ és ezzel halálba kergettek egy gyanúsított leányt. — A belga kormány, miután megtagadta az amerikai adósságok fizetését, lemondott. — Schleicher német kancellár hol­nap este 7 órakor előadást tart a rádióban. Tüzek a megyében. Novemberben a vármegye terüle­tén 8 tüzeset volt. A tűz keletkezésé­nek oka 1 esetben kéménytüz, 5 esetben gondatlanság, 2 eset­ben kideríthető nem volt. Az oko­zott kár 4481 pengő, melyből biztosítás révén 3707 pengő térül meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom