Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)

1932-12-31 / 297. szám

1932 december 3í. Za! am egyel Jjság — Elítélték a temetkezési egylet sikkasztott. A törvény­szék most tárgyalta a Nagykani­zsai Társas Temetkezési Egyesü­let kiskanizsai fiókjánál tö; térit sikkasztások ügyét. A váciiott Flumbert György pérubeszedő volt. A vádlott kihallgatása során elmondotta, hogy az elnökség tag' jainak sokszor halakat és nyula- kat kellett szállítani és sok embert kellett megvendégelnie, erre pedig a fizetéséből nem futotta volna. Szerinte az elnökség azt mondotta, hogy ennek fejében el­simítják az ügyet. Elmondotta, hogy nem is volt rendes ellen­őrzés. A bíróság Flumbert Györ­gyöt bűnösnek mondotta ki foly­tatólagosan elkövetett sikkasztás vétségében és ezért 4 hónapi fog­házra Ítélte, továbbá kötelezte a 4.406 pengő kárösszeg megfizeté­sére. Az indokolásban a bíróság tényként állapítja meg az ellen­őrzés hiányát. — Zongoraórák adása ze­neakadémiai módszerrel. Magyar nóták cigányosan, kiséretszerkesz- téssel. Jazz darabok, slágerek kotta nélkül. Vidékieknek tandíj­kedvezmény. Cim Balázs Gyula Keszthely. Rákóczi ut 36. j — Magánlaksértő rnészáros- j segéd. Tóth Sándor 23 éves za- ! iaegerszegi mészárossegéd szep­tember 4 én kiütötte Garaí Lajos konyhájának ablakát, behatolt a konyhába és megtámadta a cse­lédleányt. A törvényszék ma Tóth Sándort magánlaksértésért és köz- csend elleni kihágásért 8 napi fogházra ítélte. — Kardpárbaj egy gabona- raktár tetején. Spiizer Hugó dr. barcsi orvos állítólag sértő kije­lentést tett Bing Elemér barcsi részvénytársasági igazgatóval kap­csolatban, mire az igazgató pro- vokáltatta az orvost. A segédek által megállapított kardpárbajt egy gabonaraktár tetején vívták meg. A párbaj során Bing igazgató megsebesült. A csendőrség a pár- bajozók ellen megindította az el­járást. — Meglopta a gazdáját. Szax István 18 éves íürjei mészá­rossegéd régebben megtalálta gazdájának, Láng Jenő íürjei mé­szárosnak elveszített kasszakulcsát és annak felhasználásával kisebb tételekben összesen 200 pengőt ellopott gazdájától. A törvényszék egyesbirája ma Szax Istvánt bű­nösnek mondotta ki lopás vétsé­Csak pár napig f mig a készlet tart fél hócsizma zip zárra! la külföldi . minőség Zalaegerszegen Telefon 84. i i gében s ezért 3 hónapi fogházra, valamint 3 évi hivatalvesztésre Ítélte. A felek felebbezlek. — Egy nyug. honvédtörzs őrmester családi ügyei a bíró­ság előtt. A bíróságot már sok­szor foglalkoztatta Tibenszky Fe­renc nagykanizsai ny. honvádtörzs- őrmester családi ügye. Tibenszky már egy évet ült felesége ellen elkövetett véres merénylet miatt. Azóta sem maradt békében, s az asszony helyzete annyira tartha­tatlan volt, hogy külön költözött. Tibenszky többször felkereste la­kásán az asszonyt és gyermekeit, s ilyenkor mindig botrányokat rögtönzött, baltával és késsel ker­gette feleségét. Három ilyen tá­madás miatt került most ismét a törvényszék elé. Az asszony nem kivánta az összeroncsolt idegzetű férfi megbüntetését, mire a férj odaugrott az asszonyhoz és kezet csókolt neki. A törvényszék 7 heti fogházra Ítélte Tibenszkyt, aki végül a kisfejszéjét kérte vissza, de természetesen nem kapta meg. Rádiód Szombat, december 31. 9.15: A Mándits szalonzenekar hangversenye. 12.05: Hangverseny. 4: A Rádió Élet gyermekjátszó­órája. 5: Helyszíni közvetítés a kiskőrösi Petőfi-házból. 5.40: Gra- mofonhangverseny. 6.55: A fenyő. Irta és felolvassa ifj Bókay Já­nos. 7.15: A lisieuxi Kis Terézia- énekkar hangversenye. 8 : Ravasz László dr. előadása: „Mérlegen“. 9 óráíói éjjel 3 óráig : Szilvesz­ter-est. Rendező Banóczy Dezső dr. és k. Halász Gyula. Zala megyei Újságot olvasom, mert az igen jó lap és abban is hirdetek, mert hir­detései eredményre vezetnek! Előkészület alatt a FEHÉR JANUÁR a szoká-sos két kedvezményes nappal SCHÜTZ ÁRUHÁZ Budapest, december 29 «ferföSyKma« i Angol font 1890—1930, belga rracs 79.16—79.74, cseh korona 16.91—i7.01 dán korona 097.90—099.10. dinár 07.30 - 07.60, dollár 570.50—573.50, fran­ca frank 22.30 -22.50, holland forint 229.20 - 230.60, lengyel zloty 63.95— 64.45 lei 3.40—3.44, lira ^9.90 - 30.20, aémei márka 135.70—136.60, norvég korona 097.40—098.40, osztrák schilling 80.00—80.60, svájci trank 110.70-111.40 svéd korona 103.20—104.20. SGHohi sárlat. Budapest 9Ü.02V2, Párig 20.28, Lon­don 17.26. Newyork 51975, Brüsszel 72.15, Milánó 26.62., Amsterdam 208.85, Berlin 123 80, Bécs — Szófia 306, Prága 15.38, Varsó 5827 selgrád 7.05, Bukarest 3.í8. Zalaegerszegi terményárak. Búza 09.— P (boletta nélkül), rozs 4 50—5 P (boletta nélkül), szemei- tengeri —*—, zab (szeróv siteti) 8—8 50, arpa 10 P, csöves tengeri — P, széna 5—6 P, iónere 6—6.50 P, lucerna 5—6 P, alom- szalma 4—5 P, zsuppszalma 80 f. Felelős kiadó: Dr. HOLLÓS FERESECL Kiadja: a „ZRÍNYI* Nyomdaipar JCÖnwWevssk'pdí.s Rí. Zslaegersise. sai&NBaM «mpraaneaHmatiaana rgsBawt:.««—Bffluri «wwiff'nifflffrsg» ■■ Si ~ w Sir! Vadászfegyverek, lőszerek vadászati felszeretések nagy vá­lasztékban, legolcsóbban ID. Horváth for. 1/ műsukí váskereskedőncl Éh»! ZALAEGERSZEG Telefon 54« Autó-, motoralkatrészek, fegyverjavatás. „Goodvich“—„Duniop“ autógumik. Lakatostanoncokat felveszek. 5456 ■■ ummttumtxmr.'.-msamusK» an - jesxmsnm BIBffnvdAOIlíM rfiif1 TTrkMiiTíiprnpaTgmffrf^' • HM nwanaawnan wwaainiintii na A »Zrínyi" Nyomdaipar Részvénytársaság nyomása Z I tcgerszeg, Széchenyi-tér 4. Nyomdáért felelős : Arany Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom