Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)

1932-12-06 / 277. szám

1932 december 6. 3 Zalamegyei Újság Hiapiiva IiS7-feesii it a á cut min­den illésnek és ■ ■ ■ wef§fefa|iiji: íl i»an, ;5t és feg- kedvezőbb feltéte­lit áijswem­te@en és feleles- sétjgel — mondanivalójáról nem lehet írni. Megjegyezni csak annyit kívánunk, Zalaegerszegen fejlett ízlésű kö­zönség van, műveltsége sokkal magasabb fokon áll, mint azt az ifjú Ignotus gondolta. Úgy elő­adni tartalomban, formában, mint tegnap este tette: — nem lehet. A nagyszerű ünnepély hangula­tának, művészi értékének sokban ártott. Örömmel számolhatunk be a szavaló-csoport működéséről, Úgy tudom, Egerszegen, ez az első komolyabb, művészi hatásokra törekvő szavalócsoport. Magam Pesten ezelőtt két évvel Sík Sán­dor Advent c. 3 feív. szavaló­kórusra in oratóriumában az Ope­rában részt vettem. így bátran hozzászólok, hiszen az úttörők között voltam, résztvettem mun­kájukban. A tegnapi előadás meg­lepett. Ennyire preciz, kiforrott szavalókórust keveset hallottam. Sándor István igen jó anyag­gal is rendelkezik, fegyelmezett, jó szereplői vannak. Fáradtságát, munkásságát csak az tudja iga­zán értékelni, aki már maga is részt veit ilyen munkában. A leg­teljesebb elismerés iileti a beta­nításért, e szavalócsoporí minden tagját a kiváló szereplésért. Sándor finom ízlésére vall a költemények ügyes kiválasztása. Berzsenyi : Fohászkodás ának előadása még kissé bizonytalan, színezése még csiszolásra vár, a hangsúlyozás néhol túl erős, és ez árialmára van a költemény templomi hangu­latának. — Legtökéletesebb volt Mécs :A mindenség balladája, Ady: Imádság háború után és Kiss Jó­zsef : A trombitás c. költemények­nek előadása. Üt már jobban ér­vényesült a szavalókórus hiva­tása. Németországban, Oroszor­szágban a szociáldemokraíákjkom- munisfák régen felismerték a sza­valókórus nagy jelentőségét, ne­velő hálását. Nálunk csak az utóbbi időben és ez a Katolikus Leányok Országos Szövetségének érdeme. A tegnapi szereplésük itt Egerszegen bemutatónak számit s a közönség minden tagja nagy megelégedéssel és elismeréssel távozott a művészi előadásról. Dr. Litványi László. j A város tulajdonát képező Rá- j kóczi-u. 8. sz. alatt üzletbe | lyiség 1932. évi szeptember j 15-tői; a Kazinczy tér 1 sz. alatt Garai Lipót által bérelt j üzlethelyiség 1933, évi május hó l ére kiadó. Nem síimmel zongorája, vagy pianínója forduljon SxHágyihoz Dunántúl elismert hangszerkészítő mesteréhez. Cégem 28 éves múltja garancia, hogy ez nem üres reklám. Használt zongorák adás-vételét állandóan közvetítem. Hangszerek, 5580 alkatrészek nagyraktára. Szilágyi, Keszthely Rákóczi-tér 17, áz ípartestület renakivüli közgyűlése. A zalaegerszegi ipartestület va ­sárnap, folyó hó 11-én délután 2 órai kezdette! rendkívüli közgyű­lést tart. A közgyűlés egyedüli tárgya : Az ípartestületekről és az íoartestületek Országos Központ­járól szóló 1932. évi VIII. t. c. 13. §*a értelmében az Ipartestü­letek Országos Központjának köz­gyűlésébe kiküldendő 6 rendes és 4 póttag kiküldése. Mivel a fön­tebb idézett törvény november 20-án életbelépett, annak 11. § a értelmében azoknak, akik két évi testületi tagdíjjal hátralékban van­nak, sem tanácskozási, sem sza­vazati joguk nincs, sőt a köz­gyűlésen mint hallgatók sem le­hetnek jelen. Ha a közgyűlés határozatképte­len lenne, akkor folyó hó 18 án tartják meg ugyancsak délután 2 órakor a közgyűlést, mely a meg­jelentek számara való tekintet nél­kül határoz. SseB»encsétlenaég öt foésS-zsitaL Ajka, december 5. A felsöiregi bányatelepen a munkások egy kutat tisztítottak. A fejlődő gá­zoktól 5 munkás rosszul lett és meghalt. Az eddigi adatok sze­rint a bányatársaságot felelősség terheli. — G. F. B. selyem és flór­harisnyák legolcsóbb gyári áron óriási választékban a Fenyvesi Áruházban. g Betörtek Ifillasti követ villájába. Budapest, december 5. Villaní Frigyes báró párisi magyar követ fővárosi, villájába ismeretlen tette­sek betörtek és 30 ezer pengő ér­téket elvittek, SIE MEGJELENTEK!!! a Rózsavölgyi-, Nádor- és B á r d karácsonyi albumok, ára darabon- kínt 6 P. Kaphatók a jiZrinyi'* kiSnyw- keresskedésbsn ZALAEGERSZEGEN* Rádió. Szerda, december 7. 9.15: Hangverseny. 12.05: Eu­gen Stepat orosz balalajka zene­karának hangversenye. 3.30: A rádió diákféiórája. 4 : „A háztar­tásról“. Vizváry Mariska előadása. 5: „Donna Monna szöktetése“. Na- dányi Zoltán novellája. Felolvassa a szerző. 5 30: Szórakoztató zene. A Budapesti Hangverseny Zene­kar hangversenye. 7.15: Kalmár Pál dalestje. 7.45: A Mándits sza­lonzenekar hangversenye. 8 45 : „Dante Alighieri“. Berzeviczy Al­bert előadása. 9.15: A londoni rádióállomás műsorának közvetí­tése. Szimfonikus hangverseny. 10: Pontos időjelzés, időjárásje­lentés, hirek. Utána kb. 11.15: Toll Árpád és Jancsi cigányzene­karának hangversenye.

Next

/
Oldalképek
Tartalom