Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)

1932-12-20 / 288. szám

4 Zalamegyei Újság 1932 december" 20, Az inségakció háziipari tevékenysége. A Zalavármegyei Háziipari Sző vetkezet az ősz elején 2 ezer pengőt bocsátott a polgármester rendelkezésére háziipari munka céljaira. A város vezetősége úgy döntött, hogy az összeget az in­ségakció keretében használja fel és kötött ruhákat készíttet az in- ségakcióba felvett asszonyokkal. Az anyagot helybeli kereskedők ■ nél vették meg és a munkanél­küli asszonyok és leányok Ábra­hám Ernőné vezetésével serényen dolgoztak. Kezdetben nehézségek voltak, mert a munkások egy része nem tudott kötni, lassan ként azonban olyan szépen halad • tak, hogy igen ügyes munkát vé ■ geztek. A ruhák egy részét a Notre Dame zárda taniíónőképző- jének és polgári iskolájának nö vendékei készítették el, önzetlenül sietve az inségakció segítségére. Munkájukért a város ezúton is köszönetét fejezi ki a növendé­keknek, Istvánfi József dr. igaz­gatónak és a rend tagjainak. A kötött ruhák készítése most befejeződött. Összesen 147 szvet- ter, 15 kendő és 2 ruha készült. A háziipari akció hármas céít is szolgált, még pedig eredménye­sen. A munkásasszonyok egy része most tanult meg kötni. Ez­zel a munkával vettek részt az inségakcióban és munkájuk ellen­értékét segélyként fogják meg­kapni, végül az elkészült ruhák egy részét munkadijul osztják ki azok között, akik az akció más ágaiban dolgoztak. Az elkészüli ruhákat szomba­ton délután tekintették meg az inségirodában a városi inségbi- zottság tagjai, akik valamennyien elismeréssel szóltak a munkás­asszonyok és a zárdái növendé­kek szép munkájáról. — A keszthelyi Vörös Ke­reszt Egylet f. hó 21 én délután 4 órakor rendes közgyűlést tart a városháza nagytermében. — Tűz Sümegen. Sövény Já­nos sümegi asztalos gépháza is­meretlen okokból kigyuladt és le» égett a bennelevő gépekké: együtt. A kár jelentékeny. — A Badacsonyi Pínceszö vetkezet közgyűlése. A Bada­csonyi Pinceszövetkezet most tar­totta évi rendes közgyűlését. Az évi jelentés szerint az idei évben a boreladás meghaladta az öt­ezer hektolitert, mig az első két évben nem érte el a 2 ezer hektolitert. Malatinszky Ferenc indítványára a szövetkezet felirt kormányhoz, hogy engedjék meg a borban való adófizetést. A köz­gyűlés újból vitéz Szentkirályi Gyulát választotta elnökké. A szövetkezetnek jelenleg 464 tagja van 3.923 üzletrésszel. Balaton Drogéria Foto-szakiizlet és foto -’aboraf őrinm — Keszthely. — mr p rak tik us, szép karácson?! és úlbm áj And ék ok m é 5 y e n le­szállított árban S " i—in—iiM—mwMmrinanir in- inmn mrrn i — A serdülő ifjúságnak reg­gel felkeléskor egy-egy kis po­hárnyi természetes „Ferenc József“ keserűvizet kell adni, mert gyomor-, bél- és vértisztitó hatásának fiuknál és leányoknál igen fontos eredményeket köszön hetünk. A gyermekklinikákon a Ferenc József vizet már a kP csínyek makacs szorulásakor ki­tűnő sikerrel alkalmazzák. A Ferenc József keserüviz gyógy­szertárakban, drogériákban és fű • szerüzleíekben kapható. 3459 — Felsőőrs felirata. A felső- őrsi iskolánkivüíi népművelési bi­zottság tiltakozott az erdélyi ese­mények miatt és állásfoglalását feliratban juttatta el a kormány­hoz. — Megsemmisített Ítélet. Hó­napokkal ezelőtt Szekeres Miksa keszthelyi kereskedő feljelentette Szabó L. Pál keszthelyi kereske­dőt, mert állítólag megrágalmazta, A járásbiróság Szabói felmentette, viszont a kanizsai törvényszék 30 napi fogházra ítélte. A pécsi tábla most megsemmisítette az ítéletet és a keszthelyi járásbíróságot új eljárásra utasította. — FONTOS! BlácipSk, hé- csszrsiák, sárcipfífec, — friss, idei ái'iA —- megérkeztek és a leg«5?csébfea*i beszerezhetők a Fenyvesi Áruházban. — Az időjárás viszontag­ságai ellen megvédi, toiletténél utolérhetetlen Creme Mondaine jobb a legjobbnál. Főraktár: Szent Antal drogéria. Zalaegerszeg, Kossuth L.-u. 4 szám. — G, F. B. selyem és flór harisnyák legolcsóbb gyári áron óriási választékban a Fenyvesi Áruházban. A katolikus iskolák karácsonyi szünete. A szombathelyi püspöktől. 2474/1932. Tanf. Miheztartás végett értesítem a főhatóságom alá tartozó rom. kát. ellemiiskolák vezetőit, hogy a ka rácsonyi szünet a folyó tanévben 1932 december 21-töl bezáróan 1933 január 3-ig tart. Szombathely, 1932, december 19. János s. k. püspök. — A keszthelyi kereskedő öngyilkosságával kapcsolatban azt írjuk, hogy a keserűvizet Stern Márton inasa szállította. Fonai József kereskedősegéd most annak megállapítását kéri, hogy a vizet nem ő, hanem Hoffman Lipót ás- ványvizkereskedő alkalmazottja szállította. Hangsúlyozza, hogy ő főnőkével szemben mindenkor be­csületes módon járt el. — Súlyosan megsebesítettek a lakótársai egy zalaszentiváni földművest. Budai Gyula 57 éves zalaszentiváni földművest a mentők ma délben súlyos fej- és karsérüléssel szállították be a za­laegerszegi kórházba. Budai, aki béna ember és mankón jár, közös házban lakik Csiszár Ferenc za­laszentiváni lakossal. A lakótársak között a közös telek felosztása miatt ellenséges viszony volt, amely ma délelőtt 11 órakor ve­rekedésben robbant ki. Hir sze­rint Csiszár felesége vasvilláva! támadt Budaira, akit a fején és a karján megsebesített, de résztvett a verekedésben Csiszár is, Budai állapota súlyos. A nyomozás meg indult. ’ónén FELCSILUH A SZEME luckomak, puckónak, ha megszólal a csen­gettyű, feltárul ajtó és a gyertyafényes, csil­logó karácsonyfa alatt ott van a )k SEép ajándék! A gyermek karácsonyi öröme: a játék! Gyermekjátékok nagy választékban Pál és lódra tfiv&fér&nh&aábaft. Telefon 870. AZ EMBER ÉLETE, HA RENDES AZ EMÉSZTÉSE — Tűz Nagykanizsán. Va­sárnapra virradó éjszaka Nagyka­nizsán a Teleky*uton kigyuladt Leicht Gyula pékmester háza és a tetőzet leégett. A tűzoltóság a lángok tovaterjedését rövid idő alatt megakadályozta. Bútorokat díjmentesen, ked­vező fizetési feltételek mellett szállit az ország bármely ré­szébe KOPSTEIN Bútoráruház, Nagykanizsa, Sopron és Szom­bathely. — Törvényszéki hir. Tornyos Mihályné gellénházai földmives- asszony ma súlyos testisértés vét­ségével vádoltan került a zala­egerszegi járásbiróság elé, mert a vád szerint november elsején forró levessel leöntötte sógornőjét, Lóránt Györgynél, aki a karján égési sebeket szenvedett. A sértett és a vád olt közös háztartásban laktak és állandóan veszekedtek a közös konyha miatt. Az orvos­szakértő véleménye alapján a já­rásbiróság az ügyet áttette a kir. ügyészséghez, mivel súlyos testi­sértés büntette látszik fenforogni. K. Péczely Ignác ,.SZE*iT ANTAL11 drogériája és fstószaküzlefe s szakmába vágó cikkek leg­jobb és legol­csóbb beszer­zési forrása. Zalaegerszeg, Kossu'h L.-u, 4. F Rádió. Kedd, december 20. 9.15 : Gramofonhangverseny. 12.05: Hangverseny. 4: Kerestély István dr. ifjúsági előadása. 5 Burányi Miklós előadása. 5.30 Szórakoztató zene. A Budapesti Hangverseny Zenekar hangver­senye. 6.15: Helyszíni közvetítés a Zeneművésze i Főiskola Liszt Ferenc szobájából. 7.30: A m. kir. Operaliáz előadásának közvetítése. „Hegyek alján“. Zenedráma egy előjátékban és két felvonásban. Az előadás után időjárásjelentés. Majd a Bachmann szalon- és jazz zenekar és aradi Farkas Sándor cigányzenekarának hangversenye Szántó Gy. énekszámaival. 0 L N A R fest, tisztit, plisszéroz, — ingek és gallérok tisztí­tása 3 nap alatt, — kézimunka és előnyomda üzlete Keszthely, Kossuth Lajos utca. Hungáriával szemben. 1345

Next

/
Oldalképek
Tartalom