Zalamegyei Ujság, 1932. október-december (15. évfolyam, 223-297. szám)

1932-12-01 / 273. szám

XV. Molfflm 273. szám. Äia4fl iO fadáíJiP 1332 December t Csütörtök. Felelős szerkesztő: herboly Ferenc. SierKesztőség és Kiaöóiíyatal: ZaJaenerszeg, Széeneayi-tér 4. POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak: egy hónapra 2’40 pengő Telelőn: 128 sz. — FiÓÍKiaflÓllivatal: Kesztnely, Kossnth L.-H. Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. negyedévre 7*20 pengő. eddig revizióellenesek voltak, en­nek hívei közé sorakoztak és most megy is minden a maga utján A revizió gondolata ma mint özön­víz terjed, mely nem ismer gáta­kat s mely irgalmatlanul eltemeti azokat, kik holmiféle nyulgátakkal akarják útjában feltartóztatni. Mi csendes nyugalommal, Is­tenbe vetett bizalommal várjuk, hogy a revizió eszméjének gyors terjedése, tán előbb is, mint szá­mítanánk, megtermi az igazságot s a térképen újra megjelenik az a gyönyörű kép, a Kárpátok lán­caitól határolt Nagymagyarország. Budapest, novembe 30. A kép­viselőház mai ülésén az elnök közölte, hogy Sauerborn Károly visszavonta azt az összeférhetet­lenségi bejelentést, amelyet Beth­len-István gróf, Károlyi Gyula gróf és mások ellen tett. Ezután a kérvényügyi bizottság jelentését tárgyalták a szociálde­mokraták és mások által benyúj­tott kérvényekről. A jelentéshez szólva Kertész Miklós a közigaz­gatás elleni panaszokról beszélt, Propper Sánor a munkanélküliség megoldását sürgette és kifogá­solta az adóbehajtás módját. Pintér László rámutatott a mun­kanélküliség pusztításaira és han­goztatta, hogy okvetlen munkát kell teremteni. Az adóbehajtások nem vezetnek eredményre, ha a kisgazdákat végrehajtják, az ezer­holdasok pedig nem fizetnek. Tud olyan adózókról, akik nem fizet­nek adót, de biitokot vásároltak. Fábián Béla sürgette a közter­hek csökkentését és piacok terem­tését. Hangoztatta, hogy az el- zárkózási politika egy államnak sem használ. Továbbhúzódik a német kormányválság megoldása. Minden jel arra mutat, hogy a békeszerző­dések revíziójának gondolata óriási lépésekkel halad a megvalósulás felé. Az a merevség, amit a fran­cia hivatalos politika tanusitott eddig a revíziós törekvésekkel szemben, enyhült s ma már más­képen ítéli meg a helyzetet a fran­cia közvélemény is, mint még csak rövid néhány héttel ezelőtt. Épen a franciaországi hangu­latváltozás zavarta meg annyira a kisántánt két vezetőjét, Benest és Titulescut, hogy ezek most eszök- vesztetten kapkodnak hol ide, hol oda. Látják ugyanis, hogy, ami­nek be kell következnie, az be is következik, ha ma nem, hát hol­nap. Ezt a holnapot szeretnék te­hát úgy eltologatni, hogy abból „ma“ minél későbben legyen. Benes, a nagy kardcsörtető, egy­szerre csendes, békülékeny lett. Ha egyszer már meg kell halnia, — gondolja magában, — leg­alább utolsó percei legyenek nyu­godtak. Magyarországgal jó vi­szonyt akar, mert hát nagy érdeke Csehországnak, hogy jó szom­szédságban éljen a magyarokkal. Nem fenyegetőzik tehát, mert tudja, hogy úgyis hiába minden. Az események szigorú következe­tességgel haladnak azon az utón, amelyen haladniok kell, hogy végre beállhasson a Duna meden­céjében a nyugalom. És azok a hatalmak, amelyek irányitói sorsunknak, nagy óvatos­sággal kezelik az ügyet. Nem nyúlnak erőszakhoz, nem paran­csolgatnak, hanem egyszerűen rá­mutatnak az állapotokra és azok­ból szépen lekövetkeztetik, hogy az orvoslásnak egyedüli módja és eszköze a revizió és lassan-lassan háritgatnak el annak utjából min­den nehézséget. Egyszer azután azt veszi észre az egész világ, hogy nyitott utón halad az eszme a megvalósulásig. Az oláhok „esze“, Titulescu azonban nem veszi mindezt olyan tettetett nyugalommal, mint a cse­heké. Tüntetéseket rendeztet a revizió ellen a régi magyar váro­sokban, mint öt évvel ezelőtt Be­nes, és gondoskodik arról, hogy „felelőtlen elemek“ karöltve a „legjobb hazafiakkal“ ablak- és fejbeverésekkel tiltakozzanak a re­vizió ellen s a sárgaföldig leré- szegedve védelmezzék a rablott holmit. Mivel azonban még sem lehet minden erdélyi magyarnak a fejét beverni és minden magyar üzletembernek kirakatait, berende­zését és áruit tönkretenni, hát más módszerhez fordult a kisántánt. Ez már a végső kétségbeesésnek a jele. Lepénzeltek egy angol újság­írót, ki már előzőén is a csehek zsoldjában állott és vele az egyik angol hetilapban hazugságoktól és rágalmaktól hemzsegő cikket Írattak a magyar miniszterelnök Berlin, november 30. A kor­mányválság megoldása napról- napra húzódik. A döntés még mindig nem történt meg és ma reggel elterjedt hirek szerint nem is várható a hét vége előtt. Ma délben ismét értekezlet volt Hin- denburg elnöknél Papén, Schlei­cher és Meissner államtitkár rész­vételével, amelyen megbeszélték a kibontakozás módozatait. Hitler ma Berlinbe érkezik és bár a nemzeti szocialisták azt állítják, hogy Schleicher és Hitler között nem lesz tanácskozás, mégis azt hiszik, hogy a két politikus ma találkozik. A találkozásnak fontos kihatása lehet a válság megoldá­sára. Hir szerint Neurath külügymi­niszter közölte Hindenburg el­nökkel, hogy külpolitikai szem­pontból lehetetlen Schleicher tá­bornok kormányelnöki megbíza­tása. Ennek ellenére Papén mel­lett még mindig szóba jöhet Schleicher megbízatása. München, november 30. Lap- közlemények szerint Hitler Adolf nem utazott Berlinbe, hanem Weimarban tartózkodik a községi választások előkészítése céljából. Goering, a birodalmi gyűlés volt elnöke, harmadmagával szintén Weimarba utazott. A háborús adósságok kérdése. Páris, november 30. A kormány ma minisztertanácson foglalkozik a december 15 én esedékes hábo­rús adosságrészletek kérdésével és ugyancsak ma tájékoztatja a parlament bizottságait a kérdésről. Valószínű, hogy Herriot nem n y i 1 a t k o z i k még érdemben arról, hogy a francia kormány véglegesen milyen álláspontra helyezkedik a december 15-iki esedékesség tekintetében. A bi­zottsági üléseket követi a parla­menti vita a háborús adósságok­ról, erre azonban csak a jövőhé­ten kerül a sor, mivel Herriot a hét végén Genfbe utazik az öt hatalom leszerelési tanácskozásra. Washington november 30. Ame­rikai körök kutatják, hogyan tud­nának Anglia pénzügyi baján se­gíteni. Számolnak azzal, hogy György angol király követi Hin­denburg példáját és személyesen felhívást intéz Hooverhoz a hábo­rús adósságok ügyébn. Ezt a fel­hívást Hoover bizalmasan közölné a2 amerikai parlament pénzügyi bizottságával. Leszerelési vita az angol felsőházban. London, november 30. A Lor­dok Házában a leszerelési vita so­rán Reading lord volt külügymi­niszter üdvözölte a kormányt le­szerelési nyilatkozatáért. Ajánlotta a hadügyi költségvetés korlátozá­sát, ami megkönnyíteni az adós- ságtárgyalásokat, mert az ameri­kai közvélemény azért ellenzi az adósságleszállitást, mert attói tart, hogy az európai kormányok a megtakarítást fegyverkezési célokra fordítják. Megérti Franciaország biztonsági követeléseit, de a biz­tonságot leginkább a megbékülés- sel lehet szolgálni Németország és Franciaország, valamint más államok között. A hadügyminiszter válaszában bejelentette, hogy Simons külügy­miniszter erőfeszítései következ­tében néhány napon belül bizal­mas tanácskozás kezdődik Német­ország, Anglia, Amerika, Francia- ország és Olaszország részvételé­vel, Megvizsgálják Éranciaország javaslatait, de nem volna igazsá­gos, ha olyan kötelezettséget vál­lalnának, amit nem teljesíthetnek. Majd hangoztatta, hogy Anglia kész mindent elkövetni, hogy le­szállítsák a csatahajók térfogatát.. Ennél is fontosabb a légi lesze­relés, mert a korlátlan légi háború megsemmisítené a civilizációi. A légi leszerelés nemzetközi ellen­őrzés nélkül nem valósítható meg. Vakmerő ékszerrablás. Berlin, november 30. A ban­diták vakmerő módon raboltak ki egy ékszerészt. Az ékszerész csu­kott autóban 30 ezer márka ér­tékű ékszert vitt. Útközben a ban­diták megtámadták az autót és az ékszert elrabolták. ítélet a kommunisták bünperében Madzsar Józsefet 6 hónapi fogházra ítélték. Budapest, november 30. A tör­vényszék ma reggel hirdetett Íté­letet Madzsar József egyetemi magántanár, Pohl Sándor és tár­sainak kommunista bünperében. A bíróság Pohl Sándort bűnösnek mondotta ki az állami és társa­dalmi rend erőszakos felforgató sára irányuló bűntettben és ezért négyévi és 2 hónapi fegyházra ítélte. Tisza Lászlót egy évi és 2 hónapi börtönre, Kopacsek Mar- gitot egy évi börtönre, Madzsar Józsefet 6 hónapi fogházra, Kürti Hedviget egyévi börtönre, a többi vádlottakat 3—6 hónapi fogházra Ítélték. római utjáva! kapcsolatosan. Meg­fizetett toll ennél hitványabbat még nem irt. Sokan, komoly férfiak és komoly lapok is, beugrottak elő­ször annak az egetverő hazugság­nak ; de, amikor kitudódott, hogy itt hitvány bérenc dolgozott jó pénzért, mindjárt tisztán állott az egész világ közvéleménye előtt a dolog. Mint minden megfizetett egyéntől, tőle is undorral fordult el mindenki és a revízió híveinek száma egyik napról a másikra százezrekkel növekedett. Épen az ellenkezőjét érték el tehát kis- ántánték ezzel a cikkel, mint amit elérni akartak. Még azok is, akik A munkanélküliség és a közterhek problémája a képviselőház előtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom