Zalamegyei Ujság, 1932. július-szeptember (15. évfolyam, 153-222. szám)

1932-07-20 / 162. szám

1932 julius 20 Zalamegyei Újság; 3 Egy foglyot megölt, hatot megsebesített a villám a zalaegerszegi törvényszéki fogház gazdaságában. Hétfőn délután Zalaegerszegen és környékén nagy zivatar vonult át, s a zivatart kisérő villámlás tömegszerencsétlenséget okozott. A zalaegerszegi törvényszéki fog­háznak Pozva mellett fekvő kert­gazdaságában reggel óta 25 rab dolgozott két őr felügyelete mel­lett. Mikor a zivatar kitört, a fog­lyok és őrök az egyik gazdasági épületben húzódtak meg. Egyszer­re csak hatalmas dördülés kísére­tében a villám belevágott az épü­letbe. A villám a kémény mellett futott be és az ablakon keresztül távozott, s közben nagy pusztí­tást végzett. A 27 embert a földre sújtotta, s ezeknek egy része csak percek múlva tért magához, mig hét ember a földön maradt. Ko­lompár József pötrétei 22 éves cigány-rabot, aki két héttel ezelőtt kezdte meg egyévi börtönbünteté­sét, melyet lopásért szabtak ki rá, a villám halálra sújtotta. Gosztola Józsefet, akit a halált okozó súlyos testisértésért ítéltek 5 évi fegyházra, a villám súlyosan megsebesítette. Háta összeégett, azonkívül ideg­sokkot kapott, ami esetleg egész életére megmarad. Öt másik fo­goly kisebb-nagyobb égési sebet és részben bénulást szenvedett. Az őröknek és többi fogolynak a borzalmas ijedségen kívül egyéb bajuk nem történt. A villám az épületet is eléggé megrongálta. Mikor a megrémült emberek magukhoz tértek, gondozásba vet­ték a sebesülteket és beszállítot­ták őket a fogházba, ahol a sebe­sülteket Szirmai Géza dr. orvos részesitette első segélyben. Meg­állapította, hogy Gosztola állapota komoly, de nem életveszélyes. A hétfői zivatar egyéb károkat is okozott. A Jánkahegyen a vil­lám belevágott a Szent Antal szo­bor talapzatába és azt megron­gáld. A Hegyi-utcában a Siposs- féle telepen a villanyvezetékbe vágott bele a villám, amelyet a vízvezetéki motor vezetett le a földbe és közben a gép tönkre ment. MAPI HÍREK Róm. kát.: Jerom hv. Prot.: Illés. Görög: Illés pr. Izr.: 12 Khukath. 5 P. Napkelte 4 óra 23 perckor. Nyugszik 19 óra 49 perckor. — Mikes János gróf megyés- püspök julius 14-én Londonban meglátogatta Zichy Rubido Iván báró magyar követet, majd Hágába utazott. A főpásztor julius 20-án érkezik vissza székhelyére, Szom­bathelyre. — Harangszentelés. Vasárnap szentelték fel a boncodföldei he­gyen a szomszédos községek, illetően a hegyközség lakói áltál beszerzett harangot. A szertartást Pehm József apátplébános végezte nagy hivősereg jelentétében. ■ - A londoni magyar követ Hévízen. Zichy Rubido Iván báró londoni magyar követ a hét fo­lyamán Londonból Hévízre érke­zik üdülés céljából. — A győrvári kuruc-emlék- művet augusztus 7-én avatják föl. Az Országos Rákóczi Szövet­ség, mely az emlékművet (Dunán­túl egyedüli kuruc emlékműve) emeltette s az ünnepélyt rendezi, Czobor Mátyás polgármestert, a Szövetség társelnökét kérte föl az ünnepi beszéd elmondására. A 6 méter magas emlékmű két már- ványtábiából áll ; az egyiken a győző Andrássy István báró kurucgenerális bronz dombormű mellképe van a csata leírásával, a másikon a győrvári 33 hősi halottnak neveit találjuk. A csatát, melyben 5000 labanc esett el, 1706. november 6. 6s 7-én vív­ták a kurucok, Heister félelmes seregével szemben, mely Zala­egerszeget és Zalaszentgrótot fel­égette. — Előléptetés. Zalamegye tör­vényhatósági közgyűlése Huszár Pál dr. keszthelyi főszolgabírót előléptette a főbirák által elérhető legmagasabb rangosztályba, mely- lyel az állami V. fiz. osztálynak megfelelő személyi pótlék jár. — Ha a bürokrácia jobban sietne. A zalaegerszegi rendőrség ma a budapesli főkapitányságtól rádióértesitést kapott. A rádió- garam közli hogy Uitz József zalaegerszegi magántisztviselő le­velet intézett a Társadalombizto­sító Intézet budapesti központjá­hoz és ebben bejelenti, hogy mi­vel állását elvesztette és elhelyez­kedni nem tud, családját kiirtja, maga pedig öngyilkos lesz. Az eset jellemző arra, hogy bürokrá­ciánk néha (példa rá a pacsai eset is) milyen tragédiáknak válik előidézőjévé lassúságával. Való­színű, hogy a levél még a tragé­diát megelőzően jutott el az OTI- hez, de ha csak később érkezett, akkor is furcsa, hogy az Uitz- eset julius 7-én történt, a rádió- értesités pedig csak ma, julius 19-én érkezett meg a zalaeger­szegi rendőrséghez. — A napközi otthonnak újab­ban adományoztak: Kosárszky Józsefné és Horváth Irén gyü­mölcsöl, Németh László babot, nullás lisztet, rizst és cukrot, Raj- kovics Ferenc babot, Léránt Imre nullás lisztet, özv. Gárdonyi Má- tyásné háztartási cikkeket. — Valódi francia szövött gre- nadinok méterenként P 1.80. Maradók grenadinok P 1.20 Sohdtznél. — Anyakönyvi hírek. A za­laegerszegi áll. anyakönyvi hiva talban a múlt hét folyamán a kő vetkező bejegyzések történtek : Születés: Góczán János ácssegéd és Öz Rozália László fia, Nagy János körjegyző és Lauksz Veronika (Nemesapáti) Veronika leánya rk,, Zsidai János géplakatossegéd és Horváth Judit Judit leánya rk., Kiss Ferenc napszámos és Simon Mária Mária leánya rk., Nátrán János cipészsegéd és Antos Mária György fia rk., Fülöp Ferenc ci­pészsegéd és Mátay Katalin Tibor fia rk., Kondor József földműves és Farkas Magdolna Mária leánya rk., Stredniczky Ferenc téglaégető mester és Kosaras Teréz Ferenc fia és Mária leánya rk. Halálozás: Marosi Gyula raktárnok 53 éves rk. (Zalaszentmihály); Zili Róbert 8 hónapos rk., Takács Istvánná 49 éves rk., Strednicky Mária 1 napos rk., Varga Zsigmond gazd. cseléd (Tófej) 52 éves rk., Pass Ferenc földműves 84 éves rk. Házasságot kötött: Biró János földmives Borsos Rózsával. — A frontharcosok szombati értekezletéről irt közleményünket azzal igazítjuk ki, hogy a további teendők intézésére kiküldött bizott­ságnak tagjai között szerepel Zsuppán József polgári fiúis­kolái igazgató is. — Fagylaltevés közben le­nyelte műfogait. Tegnap nem volt valami rekkenő hőség, de egy széles körben ismert egerszegi fiatalember még az esőben is megkívánta a fagylaltot. Vett is egy adagot és szopogatni, élvezni kezdte. Alig tartott a felénél, mi­kor fuldokolni kezdett. A közelé­ben lévők azt gondolva, hogy na­gyon mohón ette a fagylaltot és „cigány útra“ tévedt, ütögetni kezdték a hátát. Egyre veszélyes­sebbé kezdett válni a dolog. Már a mentők is megérkeztek, mikor a legnagyobb csodálkozás köze­pette előkerült a fiatalember szá­jából a fuldoklás okozója, négy jól csiszolt műfog. — Jégverés. Tegnap délután zivatar dühöngött Zala megye je­lentős részében, s a zivatart jég­eső is kisérte. Részletes jelentések még nem érkeztek, de értesülésünk szerint a jégverés helyenként, igy Csonkahegyhát körgyékén, káro­kat is okozott. Néhány szem jég Zalaegerszegen is esett. — Alkoholmérgezés lett a szerelmi bánat következménye. Árvái Julia 23 éves zalaegerszegi cigányleány tegnap szerelmi bá­natában inni kezdett, s úgy fel­öntött a garatra, hogy a mentők­nek alkoholmérgezéssel kellett kórházba szállítani. — Emésztési nehézségek, gyomorfájás, rosszuliét, fejfájás, idegizgalmak, álmatlanság, gyen- geségi állapotok, munkaképtelen­ség esetén a természetes „Ferenc József“ keserüviz megszünteti az emésztési zavarokat, a vérkerin­gést helyes útra tereli, felfrissíti a szellemet és egészséges álmot hoz. Az egyetemi klinikákon vég­zett kísérletek bizonyítják, hogy alkoholisták a Ferenc József viz használata folytán éhségérze­tüket majdnem teljesen vissza­szerezték. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, dro­gériákban és füszerüzletekben kapható. 3259 — A lovászi gyújtogatás ügye. Mint ismeretes, a nagyka­nizsai ügyészség inditványt tett a szabadlábrahelyezett Csóra József és Szabó Gábor lovászi lakosok ellen lefolytatandó vizsgálatra és vizsgálati fogságba helyezésökre. A vadtanács most foglalkozott az indítvánnyal és azt elutasitotta. A kir. ügyészség valószínűen fe'áo- lyamodással él a pécsi kir. táb­lához. — Autóelgázolás. Inkovics Ferenc zalaegerszegi lakós junius 18 án Lenti és Mumor között autójával elgázolta Farkas József, 72 éves kerkaszentmihályfai gaz­dát. A súlyosan sérült öregembert Kovács János bárhelyi biró föl­vette szekerére és haza akarta őt szállítani, mert Inkovics otthagyta az utón, de bement a csendőr­őrsre, ott jelentést tett az esetről és egy csendőr kíséretében az öregemberért ment, akit autóján 'Hodorovics dr. lenti-j orvoshoz szállított. Az orvos bekötözte és azután behozták a zalaegerszegi kórházba. Itt folyó hó 14-én bal­karját amputálták, de megmenteni nem lehetett, mert vérmérgezés­ben tegnap meghalt. Holttestét ma Kerkaszentmihályfára szállí­tották s ott helyezik örök nyu­galomra. — A pakodi gyilkosság. A pakodi gyilkosság ügyében a nyomozás megállapította, hogy a halálos végű szúrást verekedés előzte meg. Farkas Márton 19 éves cigányzenész megtámadta, megrugdosta és az árokba lökte az idős Gőrcsi Józsefnét, aki ek­kor előkapta a kést és azzal mellbeszurta a fiatal cigányt. Svastics János dr. és Szekeres Sándor dr. orvosok tegnap délu­tán boncolták fel a holttestet. Megállapították, hogy a kés át­vágta a bordákat és a fő ütőeret, s azonnali elvérzést okozott. Meg­állapították az orvosok, hogy Gőrcsi Józsefné is sérüléseket szenvedett. — Megtréfálták és ráadásul elverték. A városi fatelepnél dolgozotak tegnap délután Füleki Sándor és társai. Hat órakor abbahagyták a munkát és ledől­tek pihenni. Füleki rövid idő múlva elaludt s ekkor egyik munkás társa, Cziráki István megtréfálta olyképen, hogy Fü­leki lábujjai közé cigaretta papirt tett és meggyujtotta. Az úgyne­vezett „csillag rugatás“ fájdal­mára Füleki felriadt álmából és felkapva cipőjét hozzádobta Ci- rákihoz. Ciráki erre dühbe jött és úgy helyben hagyta Fülekit, hogy az súlyos sérüléseket szen­vedett. A kihívott mentők Füiekit a kórházba szállították. — Színtartó női bourette P 1-50 Schütznél. vállalat ♦ dolgozik külföldi szaktudással biró művészekkel és szakem­berekkel, elvállal templomfes- ftést, művészi kivitelű freskó­kat, oltár- és szószéképítést, szobrokatés mindennemű res­taurálást. — Posta, telefon és levélcím i BAK, ZALAMEGYE.

Next

/
Oldalképek
Tartalom