Zalamegyei Ujság, 1932. április-június (15. évfolyam, 73-145. szám)
1932-04-05 / 76. szám
XV. éwfoSsrnm 76. szám Ara 12 fillér *932 Április 6 Szerda. Felelős szerkesztő: HERBOLY FERENC, Szerkesztőség és kiaflőíiivatal: Zalaegerszeg, Szécüenyi-tér i. Telelőn: 128 sz. — Fiókkiaflóliivatal: Keszthely, Eákóczy-n 36. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak : egy hónapra 2’40 pengő negyedévre 7*20 pengő. Nb festegessük folytonosan az ördögöt a falra, mert az egyszer csak megjelenik. Azt pedig már tudjuk, hogy fölidézni nagyon könnyű, de visszakergetni annál nehezebb, mondhatjuk : lehetetlenség. Tele van a levegő, tele a polgári lapok azzal, hogy a mai viszonyok erősen hasonlítanak az 1918. októberéhez, hogy ettől már csak egy hajszál választ el bennünket, mert már a falu népét is erősen megmételyezték a vörös eszmék, hiszen a faivakban gyors egymásutánban alakulnak meg a szociáldemokrata pártnak helyi szervezetei. Ez, — sajnos — igaz. Ámde ezen a bajon nem úgy lehet és kell segíteni, hogy farkast kiáltunk és menekülünk, hanem másképen. Először is nem szabad föltételeznünk, hogy a falu becsületes népe istentelen, vallástalan és hazátlan bitang lenne. Nem. A nyomor, melyben tagadhatatlanul sínylődik s amire a szociáldemokraták agitációjukat épitik, nem téríti el a népet Istenétől, hazájától; legfölebb azt mondja, megpróbálom, hát ezt a pártot. És ezzel, ha maga nem is lesz szociáldemokrata a lelkében, erősiti a szociáldemokraták hadállásait és segíti őket uralomra jutni. Azt pedig tudjuk, hogy a vörösöknek útját pusztulás, rombolás, gyilkolás kiséri. Hát, hogy a nép azt ne mondhassa, hogy : megpróbálom ezt a pártot, hátha tud rajtam segíteni, tessék a polgári pártok mindegyikének eddigi cselekedeteiket alapos revízió alá venni. Keressék meg azt a pontot, amelyben egyeznek egymással és induljanak igy közösen harcba a szociáldemokrácia ellen, mely ma már olyan vakmerőén törtet előre, mint aki teljesen biztos a sikerben. És ezt csak azért teheti, mert látja a polgári pártok élethalál-harcát, s e harcok közben azt a sok szennyet és piszkot, amit az utóbbi idők hoztak nyilvánosságra. Mindmegannyi kitűnő kortesanyag. Szükséges tehát a revízió nagyon is, mert csak ezzel kerülhető" el az, hogy a polgári pártok az egymás ellen folytatott harcokban fecséreljék el erőiket. De amig a polgári pártok és polgári elemek gyilkos szemekkel tekintenek egymásra s engesztelhetetlen haraggal „kezelik“ egymást, addig a szociáldemokraták markukba nevetnek, hiszen azt minden iskolásgyerek tudja, hogy az erők szétforgácsolása mindig bukást eredményez. Erre számítanak ők és nem alaptalanul. Semmi sem könnyebb, mint egyszerűen rámutatni azokra az eseményekre, cselekményekre, tényekre, amelyek szemünk előtt folynak le, szemünk láttára történnek. Azokhoz még magyarázat is fölösleges. Ahelyett tehát, hogy akár egyik, akár másik polgári frakció az ördögöt festegeti a falra, igyekezzenek olyan közös érintkezési felületet teremteni, amelyen megvívhatják a csatát — nem egymás, hanem a vörös áramlat ellen a haza és a nemzet érdekében, Istenbe vetett bizalommal. Ha azonban továbbra is egymást marcangolják legjobbjaink, akkor minden előzetes fenyegetés nélkül is itt teA vármegye közigazgatási bi zottsága ma délelőtt Gyömörey György főispán elnöklésével rendes ülést tartott, amelyen a bizottság tisztviselő tagjai beszá moltak a vezetésűk alatt álló hivatalok márciusi tevékenységéről s azonfölül több fontos kérdést tárgyaltak. Az eseményjelentés nagyon rövid volt. Mindössze arról szól, hogy a közbiztonsági állapotok márciusban javulást mulattak. A nagykanizsai államrendőrség 56, a zalaegerszegi 26 bűnügyben nyomozott. Tüzeset pedig nem fordult elő a megyében. Az állategészségügy állapota Zsuppányi Kálmán dr. főállatorvos jetentése szerint márciusban a nyugalmas téli hónapokhoz képest rosszabbodott. Lép- fene 6, veszettség 1, lórühkor 2, sertésorbánc 3, sertéspestis 14 községben volt. Jelentette továbbá a főállatorvos, hogy vármegyénk szarvasmarhaállományát Vasmegye felől a ragadós száj és körömfájás veszedelme fenyegeti. Ez vármegyénkben közel tiz év óta nem jelentkezett s ezért az állat- állomány a legnagyobb mérték ben fogékony ez iránt a betegség iránt. A legszélesebb körű óvó- intézkedésekszükségesek s amenyi * ben a betegség fellép, arról azonnal jelentést tesz. Bejelentette pót- lóan a főállatorvos, hogy ma kapta az értesítést arról, hogy Zalaszentlászlón, Berényi Jenőnél a Vörösmajorban föllépett a ragadós száj- és körömfájás. Megállapítás szerint vásárról jövő hajcsárok szálltak meg ott nagypénteken s ezeknek állataival hurcolták be a betegséget. A műszaki hivatalok egyesítése. Baranyavármegye állást foglalt az ellen a terv ellen, hogy az összes műszaki szolgálati ágakat egyesítsék, vagyis: egybeolvasz- szák az államépitészeti, kultur- és folyammérnöki hivatalokat. Mivel a tervezett egyesítés az rém az ördög, mert hát az egyenetlenkedés nem más, mint invitálása az ördögnek, tehát nagyon, de nagyon könnyű munka. Ámde nehéz, sőt lehetetlen az ördögöt visszakergetni, hacsak magával nem ragadja azt, aki őt felidézte. Ne adjunk tápot a vörös izgatásnak, ahol pedig felüti fejét az a veszedelmes szörnyeteg, ott kíméletlenül vágjuk le azt De ne úgy üssünk, mint az egyszeri kancsal mészáros ... egyes ágazatok munkateljesítésének rovására menne, a közigazgatási bizottság csatlakozik Baranya állásfoglalásához. Menetrendi ügyek. Tomka János dr. másodfőjegyző ismertette a Máv. igazgatóságának menetrendi ügyekben a 1 főispánhoz intézett levelét, melyben jelzi, hogy a menetrendi értekezleten bejelentett változásokkal kielégitettnek tekinthető a közönség érdeke. Több vonatot nem járathat a Máv. Teljesíthető ellenben az, hogy az Alsóörsről 17 óra 33 perckor induló vonattal 21 óra 56 perckor lehessen beérkezni Zalaegerszegre. Továbbá, amennyiben a Déli beállítja a Kanizsa-szentiváni vonatot, ahoz összekötő legyen. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban megújultak bizonyos panaszok. Elsősorban is az, hogy a Balaton érdekében történt menetrendjavi- tások mind a vármegye terheire mennek, — amint azt Gyömörey György főispán említette. Pedig ezzel a vármegyének általános érdeke csak csekély mértékben nyer kielégítést. Malatinszky Ferenc köszönetét mondott a főispánnak, hogy a menetrendi értekezleten olyan határozottan és hathatósan szállott síkra a megye érdekeiért. Javasolja, írjanak föl, hogy a megállapított nyári menetrend ne csak 65 napig, hanem egész éven át maradjon érvényben, leszámítva természetesen azokat a vonatokat, amelyek tisztán a fürdőidényre szolgálnak. Farkas Tibor dr. az autó- buszjáratok megjavítását találná helyénvalónak. Malatinszky Ferenc Zalaszentmihályra a bécsi utasok részésze kérne olyan autóbuszt, mely Hévízre és Keszthelyre szállítaná őket. Gyömörey főispán javaslatára fölirnak a miniszterhez aziránt, nem szolgálhatná-e megfelelőbben az autóbusz a balatoni érdekeket ? Rátértek azután arra, hogy a drága vasúti fuvar miatt a forgalom fokozott mértékben terelődik a közutakra s erre nézve a bizottság az államépitészeti hivataltól kér kimutatást. Az adózásról. Bruzsa Gyula dr. min. tan. pénzügyigazgató részletes jelentést nem tehetett, mert az adatok még nem érkeztek be hozzá. Ez év márciusában 153.570 pengővel kisebb összeg folyt be egyenes adóban, mint a múlt év márciusában. Borpárlat készítésre fölajánlottak 94.888 hl. bort, melyből átvehető 43.856 hl., de tényleg csak 10.013 hl.-t vettek át. A főispán és Farkas Tibor javaslatára föliratban kérik a pénzügy- minisztert, hogy más megoldásról gondoskodjék, mert igy ez a rendelkezés nem szolgálja azt a célt, amelyet szolgálnia kellene. Tanügy. Vitéz Barnabás István dr. kir. tan- felügyelő jelentése a következőket tartalmazza: A kultuszminiszter Kropf Franciska sümegi áll. óvónőt március végével, Szigeti Elvira zalaegerszegi közs. óvónőt ez év szeptember 1-től nyugdíjazza. Gaálné Molnár Erzsébet zalaegerszegi áll. tanítónő behelyettesítésére Baján Borbálát alkalmazta, a Nagykanizsára kirótt, de be nem fizetett iskolai fentar- tási hozzájárulásból a III. körzeti áll. el. iskola tantermeinek bebútorozására 12 ezer pengőt átengedett. Rigyácon hirtelen elhunyt a két és félév óta működésben volt Németh Ilona tanítónő. Járvány miatt szüneteltek a badacsonytomaji és gyülevészi r. k. és a zalaegerszegi áll. el. iskolák. Az államépitészeti hivatal főnökének, Sándor Zsigmondnak jelentése beszámol arról, hogy a Balatonból a szél által partra vetett jég megrongálta a keszthelyi kikötő hidat és a balaton- füred—tihanyi partfalat. A helyreállítás folyik. A jelentéssel kapcsolatban Gyömörey Sándor szóvátette egyes utaknak lehetetlen állapotát. Helyenként ökrökkel kell kivontatni a fogatokat, mert a sár a lovak hasáig ér. Farkas Tibor dr. felemlítette, hogy a kavicskitermelés nem mindenütt nyújt munkaalkalmat az ínségeseknek, ezért azokat földmunkával is foglalkoztatni kell. Sándor Zsigmond műszaki főtanácsos válaszában bejelentette, hogy a nehéz közlekedés oka a fagy hirtelen felengedése. A bajt a lehetőséghez képest igyekeznek megszüntetni. Sajnos, anyagi fedezet hiányában a jövőben alaposabb útépítésekre nincs remény. Az inségmunkások foglalkoztatására kiterjed a figyelme, de helyenként, igy Sümegen, nehézséget okoz az ínségesek vonakodása a munkától. Ezután szóba került a zala- szentgróli járási székház ügye, A menetrend, az utak, a földteherrendezés és a szanatórium Ugye a közigazgatási bizottság előtt.