Zalamegyei Ujság, 1932. április-június (15. évfolyam, 73-145. szám)
1932-05-18 / 110. szám
1932 május 18. 3 Zalamegyei Újság Oláh I. II. é. t. j. hegedüjátékuk- kal arattak szép sikereket. Az ünnepély a kongregációs himnusz akkordjaival ért véget.-API hírek Róm. kát.: Venanc Kán. Prot.: Erik. Görög: Dén. és t. vk. Izr.: 15 S. Be- har 4. P. Napkelte 4 óra 19 perckor. Nyugszik 19 óra 35 perckor. IDŐ : Nyugat felől zivatarok, élénkebb szél és átmeneti lehűlés. Keleten nem valószínű a változás. — Mélyen tisztelt vidéki előfizetőinket felkérjük, hogy előfizetéseiket „bianco“ csekklapon „Zrínyi-nyomda1149.368 sz. csekkszámláján méltéztas- sanak rendezni, illetve megújítani. — Serédi hercegprímás meleghangú levélben köszönte meg a tapolcai ipartestület üdvözlő táviratát, amelyben a testület abból az alkalomból köszöntötte a hercegprímást, hogy síkra szállott a közéleti tisztaságért. — Rótt püspök bérmautja. Rótt Nándor dr. veszprémi megyéspüspök a múlt héten bérmált a balatonfüredi esperesi kerületben. A megyéspüspököt bérmaút- jában vitéz Serák József kanonok, Horváth Lajos felsőőrsi prépost, Pfeifer János püspöki főlevéltáros és Mesterházy Ferenc dr, főszolgabíró kisérték. A főpásztort mindenütt nagy lelkesedéssel fogadta a lakosság és a községek vezetői mindenütt lelkesen köszöntötték. A főpásztor Felsőőrsön 93, Pa- loznakon 113, Balatonfüreden 360, Aszófőn 86, Tihanyban 135, Vászolyban 85 hívőt bérmált meg. Rótt püspök az egyes községekben az iskolákat is meglátogatta s mindenütt tisztelgő küldöttségeket is fogadott. — Épül a badacsonytomaji templom. A badacsonytomaji templom építkezése a tavasz eleje óta ismét serényen folyik. A tornyokat már 15 méter magasságig felhúzták. Elkészültek a kereszt- boltívek is. Az építkezésen 35 ember dolgozik. — Papi koronák. A tapolcai esperesi kerület papsága most tartotta tavaszi koronáját Lesence- tomajon. Engelhardt Ferenc esperesplébános a lelkipásztor gyakorlati teendőiről értekezett. A téma körül élénk és tanulságos vita folyt. A gyűlés résztvevőit ebédre Noé Gyula plébános látta vendégekül. — A letenyei esperesi kerület papsága Becsehelyen tartotta meg szokásos tavaszi ko- ronagyülését. Honti Béla kanonok, főesperes más elfoglaltsága miatt nem vett részt a koronán. Szentmise után Kajtár István h. esperes elnökletével megkezdődtek a tanácskozások. Kóbor István plébános, előadó ismertette az új egyházközségi „ Szabályzat“- ot, Kukorácz István tótszerdahelyi kurátor pedig az Egyházmegyei Törvénykönyv néhány fejezetéről tartott jogi előadást. Több felszólalás után aktuális lelkipásztori ügyek tárgyalásával ért véget a korona. — Uj műépítész. Darnay Kálmán kormányfőtanácsos fia, Darnay László a műegyetemen építészmérnöki oklevelet szerzett. — A Szent Antal oltár felszerelésére egy III. r. nővér 4 db, Keszte Idus 1 db vászon oltárteritőt, özv. Marth Pálné 100 P (összesen 300 P), Kauzli Gyula esp. plébános. Csatár 15 P, Geier Lajosné, (Bazita) gyűjtése 7‘20 P, Hercig Bálint (Sümeg) és N. N. 4—4 P, Vidóczy Pálné 2 P, Ko- ronczy tanító (Kemendollár) 1 P adományoztak. — Letenye készülődése a bérmálásra. A közeli bérmálásra Letenyén és vidékén lázas készülődés folyik. Letenyén a róm. kát. iskola udvara eddig szomorú képet nyújtott, mert a községnek nem volt fedezete az udvar rendbehozására. Most — a bérmálásra való tekintettel — a tantestület elhatározta, hogy részben a gyermekekkel, részben saját költségén rendbehozatja az udvart. A munkálatok már befejezés előtt állanak. A földmunkák közben a tanítók egy teljesen ép emberi csontvázra is akadtak, nyilván egy harcoséra. Nem messze tőle egy kő- 1 edényt találtak. — Első szentáldozás. A Jókai utcai elemiiskola 200 tanulója pünkösdhétfőn járult a plébánia templomban az első szentáldozáshoz. Szentáldozás után a város urhölgyei szeretet reggelit adtak első áldozok részére a Kultur- házban. — Uj szivgárda. Letenyén vasárnap megalakult a szivgárda 60 lelkes kis taggal. A megalakulás alkalmával megható volt a szülők öröme. — A felsőszemenyei templom megvizsgálása. Raffensber- ger József felügyelő és Krenner Jenő főmérnök, Esterházy Pál herceg kegyúri megbízottai folyó hó 12 én látogatást tettek a felsőszemenyei plébánián és megvizsgálták a templomon és a plébánia- épületen mutatkozó, renoválásra szoruló hiányokat. A Notre Dame rk. tanitónő- képző és polg. leányiskola igazgatósága előterjesztésére évi 330, illetve évi 420 pengős segélyben részesülhetnek hadiárvák és a hadirokkantak gyermekei, ha tanulmányi előmenetelük általános osztályzata jeles, vagy jó. Kérvényezési határidő junius 10, — Városi közgyűlés. Zalaegerszeg képviselőtestülete csütörtökön délután 4 órakor közgyűlést tart. — Az Alsódunántuli Mező- gazdasági Kamara szerdán tartja közgyűlését, amelyen Zala megyéből Body Zoltán alispán is résztvesz. — A tapolcai villamos üzem 11 fillérről 9 fillérre szállította le az áram árát. — Anyakönyvi hírek. Születések a múlt héten : Németh Rozália Éva leánya rk., Németh József kőművesmester és Kocsis Irén Etelka leánya rk., Dávid Géza pincér és Mosolics Ilonka László fia ág. h. ev. Házasságot kötött Lőrincz György honv. szakaszvezető rk. Pfeiffer Ilonával rk., Varga József Máv. segédtiszt rk. Tiborcz Krisztinával rk. Halálozások : Dravnik Lajos szabó 71 éves rk. (Csabrendek), Horváth Jánosné szül. Szabó Vilma 43 éves rk. (Gellénháza), Huber Sándor napszámos 75 éves rk., Si- poss Károlyné szül, Hegedűs Katalin 79 éves rk., Fehér Imre városi altiszt 37 éves rk., Nagy József napszámos 59 éves rk., Tóth Józsefné szül Simon Mária 29 éves rk., Fischl László fakereskedő 36 éves izr., Bécs Ferenc mezőőr 64 éves rk. (Szilvágy), Németh Mária 7 éves rk., Harant Arnold ny. körjegyző és postamester 81 éves rk. — A Városok Kongresszusának állandó bizottsága elfogadta Czobor Mátyás polgármesternek a háztulajdonosok és a jövedelmi adó alanyai terhére kivetett szükségadó, valamint a kivetendő adópótlékok külön kezelésének megszüntetése tárgyában előterjesztett javaslatát. — Halálozások. Néhai Csigó Pálnak, a tapolca-balatonfüredi kerület egykori képviselőjének özvegye 89 éves korában meghalt. Kiterjedt rokonság gyászolja. — Schwarz Jakab tapolcai kereskedő 76 éves korában meghalt. — Harant Arnold ny. körjegyző és m. kir, postamester életének 81. évében folyó hó 15-én elhalálozott. Ma dé'áitán helyezik örök nyugalomra a régitemetőben. Az elhunytban M. Kossá Tihamérné városi adóügyi számvevő felesége édesatyját gyászolja, — Egy adóvégrehajtás epilógusa. Még régebben történt, hogy Somogyszentmiklós községből több állatot hajtottak fel a nagykanizsai vásárra, hogy elárverezzék. A vásártéren a szent- miklósiak megtámadták Horváth György adóügyi jegyzőt s több állatot elvettek a hajcsároktól. A jegyző csak úgy tudta magát megvédeni, hogy revolverét előrántotta Éttől megijedt a tömeg és elszaladt. Az ügyet most tárgyalta a kanizsai törvényszék. A lázon- gók vezetőjét, Szukics Gézát 4 hónapi fogházra ítélte, a többi vádlottat felmentette. A felek fölebbeztek. „Parisette“ a legszebb nyári divat. Bourette és Bourettin a legkényelmesebb nyári ruhaanyag. Választékunk minden képzeletet felülmúl. Schütz-áruház. PdgiSüM Schützék kirakatában látható Crepe de Chine Crepe georgette Crystalin jól mosható műselymek! Legszebb ujd onságok! T O — Emésztési gyengeség, vérszegénység, lesoványodás, sápadtság, mirigybetegségek, bőrkiütések, kelések, furunkulusok eseteiben a természetes „Ferenc József“ keserüviz szabályozza a belek annyira fontos működését. Az orvosi tudomány számos vezérfia meggyőződött arról, hogy a valódi Ferenc József viz hatása mindig kitünően beválik. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. 3259 — Jönnek a katonák. A honvédelmi minisztertől érkezett utasítás alapján a laktanyának szeptemberre el kell készülnie, hogy a katonaság ideköltözése akadálytalanul megtörténhessék. — A sümegi múzeumnak az utóbbi időben ismét sok látogatója volt. A napokban a tapolcai polgári iskola és a csabrendeki iskola növendékei látogatták meg. — A balatonfüredi orvosi hét bezárult. A befejező előadáson résztvett Karafiáth Jenő kultusz- miniszter, Darányi államtitkár, Gyömörey György főispán és Bődy Zoltán alispán is. A pünkösdi ünnepek alatt a résztvevők jelentékeny része kirándult Keszthelyre és Hévízre, ahol Reischl Imre látta őket vendégül. — A mozi tulajdonosát kötelezte a miniszter a tűzbiztonsági hatóság rendelkezésének betartására s ezek között a karzat lezárására. — Dalosünnep. A tapolcai vasutasok „Csobánc“ dalköre junius 5 én zászlószentelési ünnepséget rendez. A dalosünnepen a Máv. budapesti „Visszhang“ dalköre is résztvesz. — A Move március 20-iki közgyűlése ellen panaszt nyújtottak be az alispánhoz s az alispán a közgyűlés összes határozatait megsemmisítette és új közgyűlés tartását rendelte el. Az alispán határozatát megfelebbezték a belügyminiszterhez, aki az alispáni határozatot indokainál fogva változatlanul hagyta. — Az Esterházy bérletek ügye. Glaser Aladár és fiainak herceg Esterházy Pál nagybirtokostól birt nagybérlete 1932. év októberével lejár Lentiben, Alig- váron, Lendvaújfaluban és Korongon. A herceg a Katolikus Népszövetség budapesti központjának közvetítésére, segíteni akar a vidék kisbirtokosain és a felszabadult bérletet kis- és középbérletek alakjában akarja kiadni. — Vádelejtés. A veszprémi kir. ügyészség elejtette a vádat a balatonfüredi ipartestület volt vezetősége ellen. A megvádoltak most feljelentést tesznek a feljelentő ellen. — Osztrák kirándulók a Balaton mellett. Pünkösdhétfőn Cholnoky Jenő dr. budapesti egyetemi tanár vezetésével gráci egyetemi hallgatók jártak a Balaton mentén. Többek között megtekintették a Szent György hegy jellegzetes bazaltoszlopait. — Megkerült kerékpár. Már hetekkel ezelőtt ellopták Kiss Ferenc zalaegerszegi lakós kerékpárját. A kerékpár most megkerült. A pózvai erdőben találták meg, a tettesnek azonban még nem sikerült nyomára jutni.