Zalamegyei Ujság, 1932. április-június (15. évfolyam, 73-145. szám)
1932-04-10 / 80. szám
3 1932 április 10. Zalamegyei Újság 72 millió pengőnek felel meg. A szép Miss Allioson kezét és a 72 millió pengőt tehát Sátory Sándor, az egykori IV. huszár- főhadnagy egy kicsike medaillon- nak köszönheti. A falu morálja. — Gál József — Erőteljes sikerrel adta el.ő a zalaháshágyi műkedvelő ifjúság (Horváth Károly tanító rendezésében) Deli : „Egy fertály föld“ cirnü paraszikomédiáját. Erőteljes volt a siker, mert az őserejü rátermettség, bár itt-ott fésületlen eredetiségében, tán kissé nyersen is, de teljes szűzi mivoltában lobbant ki a főszereplők — szinte született tehetségek — mozgásában, mindenütt eltalált hangjában. Minden szereplő külön tanulmányt érdemelne, s szinte bántóan hat, hogy csak az összesről emlékezhettem meg — helyszűke miatt. * Ez az előadás, összhatásában — hangos argumentum, amellett, hogy a magyar nép kellő irányítás mellett, mint a megjelenítő művészetek interpretátora is, elsőrangú. — De — miként világhírű művészeink nagyrészét is külföldön fedezték fel, (miután honunkban már hiába kilincselt,) valahogy — olyanformán vagyunk a nép kulturnivó-emelésének kérdésével is. Mennyi bölcs tanács hangzott el már sajtóban, egyesületek propagandáiban : hogy s mint lehetne emelni a falu kultúráját. Mennyire fontos volna, hogy a Moszkva felé kacsintgató sajtótermékek infekciói kárt ne legyenek a falu — most még szűzi moráljában, politikai világnézeteiben . ! ! A múlt század klasszikus szin- müirodalom termékei, azok tekintélytisztelő szelleme, ártatlan romantikája, (mely mindig a tisztult levegőjű, megszentelt otthonba vezeti el a hallgatót) mindezek, mint józanitó ellenszerek hatnának a mai színpadi termékek: kimarjult morált lehelő ürességeivel szemben, (amelyekben pl. a házasságtörés a kritikanélküli néző előtt : nem mint bűn, hanem mint egészen természetes életjelenség jelenik meg. Sőt csábítóan kívánatos köntösben). * Vannak nézetek, amelyek szerint a leghatalmasabb köznevelő a sajtó. Kétségkívül inkább irányítja a hírlapirodalom a közt, mint a családi körből és az iskolákból szerzett útmutatók, de, azt hiszem, a sajtó is, mint köznevelő legerősebb a színpadról.' A megelevenült, testet öltött gondolat, érzés, mélyebben veszi be magát, intenzivebben mozdítja meg a nézőt, mint a holt betű. Ha tán a szellemi életet élő embernél azonos is a hatás, a falu embereinél feltétlen hatásosabb az előbbi. * Napjainkban, amikor a létkérdés mind izzóbban fúrja bele magát, úgy az egyén, mint a társadalom leikébe, amikor e kérdés aggasztó fontossága mellett igen közelfekvően jelenik meg a falu moráljának megmentése is: hat- ványozotlan fontos lenne ez irányban minden lehetőt megtenni. A nép nevelői itt-ott dolgoznak is, de aránylag gyéren. Igaz, hogy mentségük — mely szerint a bevételek, csak ritkán fedezik a kiadásokat, — elfogadható volna, de tán módját lehetne találni, hogy az illetékes faktorok ezeket az elkedvetlenítő akadályokat megszüntessék. A kulturnivó emeA balatonvidéki szállodások és penziótulajdonosok legutóbb ülést tartottak, amelyen a leghatározottabban állást foglaltak a mostanában felmerülő uzsora vádja ellen. Szükségesnek tartják a közönséget arról tájékoztatni, hogy a szakegyesületbe tömörült szállodások semmiesetre sem lépik túl már a múlt évben is leszállított áraikat, sőt a lehetőség szerint még további árcsökkentést igyekeznek é'etbeléptetni. Részükről tehát szó sem lehet árdrágításról. Viszont valószínű, hogy úgy, mint a múltban, a jövőben is a lése mindig áldozatba került, de ha igaza volt Zrínyinek, amikor azt mondta, hogy az Oiszágot nem a német, nem a török vitte a pusztulásba, hanem a megromlott morálja: akkor tán minden áldozatot meg kellene hozni, hogy a falu morálját, — amig lehet, — megmentsük. zugpenziók diszkreditálják majd a balatoni nyaralást és mert a közönség általánosítani szokott, attól kell tartani, hogy az alkalmi penziók uzsoráskodásáért és egyéb hibáiért a tisztességes szállodásipart teszik majd felelőssé. A visszaélések meggátlása és megtorlása végett egyrészt felkérik a nagyközönséget, hogy minden panaszt haladéktalanul juttassanak a Balatoni Iroda tudomására, másrészt megkeresik az illetékes hatóságokat, hogy a fürdőtörvény végrehajtási utasítása alapján erős kézzel szabályozzák ezt a kérdést. A királyfi három bánata. Öcsémnek. Amikor születtem, nem jeleztek nagyot messiás-mutató különös csillagok, csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok A többiek láttak egy síró porontyot, de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot, mintha babusgatná a szép napkorongot. Maga adta nékem édessége teljét, úgy ajándékozta anyasága tejét, hogy egyszer a földnek bennem kedve [teljék. Isten tudja honnan, palástot kerített, aranyos palástot vállamra terített, fejem fölé égszin mosolygást derített. Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat, ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat, mint királyi ember királyi urának. Amerre én jártam, kövek énekeltek, mert az éáes anyám izent a köveknek, szíve ment előttem előre követnek. Amig ő van, vígan élném a világom, nem hiányzik nekem semmi a világon, három bánat teszi boldogtalanságom. Az egyik bánatom : mért nem tudja látni egymást a sok ember, a sok-sok királyfi, úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni ? A másik bánatom : hogyha ö majd holtan fekszik a föld alatt virággá foszoltan, senki se tudja majd, hogy királyfi voltam. Hogyha minden csillag csupa gyémánt [volna, minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy [volna: kamatnak is kevés, nagyon kevés volna. Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna, az én köszönetem igy is kevés volna. Hogyha a föld minden szinmézét átadom, az ő édességét meg nem hálálhatom, ez az én bánatom, harmadik bánatom. MÉCS LÁSZLÓ. A londoni konferencia kudarca. London, április 9. A négy hatalom értekezletét bizonytalan időre elnapolták. A kiadott kommüniké szerint a hatalmak szükségének tartják a dunai probléma gyors megoldását, egyelőre azonban nem sikerült a megegyezés. A konferencia köreiben bevallják, hogy az értekezlet kudarcot vallott. A delegátusok nagyon komolynak látják a helyzetet és európai összeomlást jósolnak a megegyezés elmaradása esetén. A megbeszéléseket a jövő héten Genfben folytatni fogják az államférfiak. Újabb halálos áldozata van a szocialista tüntetésnek, Debrecen, április 9. Csak most vált ismeretessé, hogy a szocialista tüntetéseknek Nyirtura községben is halálos áldozata van. Mikor a szociáldemokrata küldöttség átakarta adni a memorandumot a községházán, a tömeg fenyegetően lépett fel a csendőrökkel szemben. A csendőrök több embert őrizetbe vettek, mire a tömeg megtámadta őket, sőt egyesek fejszével támadtak a csendőrökre. A csendőrök lőttek, s az egyik golyó Szabó Pál földművest megölte, két ember pedig könnyebben megsebesült.. S A vizsgálat megindult. Hatalmas kiállítás, szenzációs kedvezmények, olcsó árak és változatos szórakozások várják a Budapesti Nemzetközi Vásár látogatóit, (Saját tudósítónktól.) A májusi Budapesti Vásár az idén szebb és tartalmasabb lesz, mint valaha. Amikor a lipcsei, bécsi és prágai vásár minden tiszteletreméltó erőfeszítés mellett is bizonyos területeken a kényszerű összezsugorodás képét mutatta, a Budapesti Nemzetközi Vásár rendezősége sikeresen meg tudott küzdeni a nehéz viszonyokkal és olyan lendülettel szervezte meg a belföldi és külföldi érdekeltségek felvonulását, hogy az idei vásár külső képe és a kiállításra kerülő anyag gazdagsága máris félsikernek könyvelhető. A legutóbbi napokban befutott tömeges jelentkezés új pavillonok emelését és újabb területeknek bekapcsolását tette szükségessé. Az egyes gyáripari, kisipari, agráripari szakmáknak az utóbbi évek budapesti vásárairól jólismert és joggal népszerűvé vált kiállításait nem is soroljuk fel egyenként, de szükségesnek tartjuk kiemelni az építészeti csoportot, mely modern racionális és higiénikus építkezés új vívmányait fogja bemutatni, továbbá a textil-szakma, különösen impozáns felvonulását, a vas- és gépipar, a rádiókereskedelem, és az egész villamosipar gazdagabbnál gazdagabb pavillonjait. De nemcsak a vásár programja és tartalma, hanem a látogatók számára biztosított rendkívüli és minden eddigieket felülmúló kedvezmények is megokolják a nagyarányú érdeklődést, mely különösen a szomszédállamokból máris mutatkozik a Budapesti Nemzetközi Vásár iránt. A vásárigazolvány, melynek árusítását már megkezdték, olyan kedvezményeket, szórakozásokat és kényelmességeket biztosit a májusi Budapesti Nemzetközi Vásár látogatóinak, amilyenekkel még egy nemzetközi vásár sem lepte meg a vendégeit. A szokásos utazási kedvezményeket újak tetézik. A külföldi közönség részére a már ismerteken felül még külön utazási kedvezmény is áll rendelkezésére. Háromszor utazhatnak olcsón Budapestről a magyar vidékre. Díjtalan vagy féláru képtári és muzeum-látogatások, gyógykezelési és szórakozási kedvezmények olcsó ellátás és kezelés kilenc elsőrangú budapesti szanatóriumban és gyógyfürdőben, 25—40 százalékos színházjegyek (Opera, Nemzeti Színház, Kamara Színház, kabaretek, orfeumok) 25 százalékos mozijegyek a magyar főváros legelőkelőbb mozgószin- házaiban, hasonló kedvezmények díszhangversenyekre, Dunaünne- péllyel kapcsolatos sétahajózásra, mindmegannyi kedvezmény, amely a vásárigazolvány alapján áll rendelkezésre. A vásárigazolvány csaknem ingyenes belépésre jogosít az Angolparkban, a Margitszigetre. A legérdekesebb újítások közé tartozik a népszerű egészség- ügyi előadássorozat. A másik különleges meglepetése a budapesti vásárnak a rádióüzenet közvetítés. A vásár minden kiállítója és látogatója személyesen mondhatja a mikrofonba üzeneteit üz~ letbarátainak és otthonmaradt hozzátartozóinak. Egy félperces üzenet dija csak 1.50 pengő, de természetes, hogy, aki akar, tovább is beszélhet, ámbár egy fél perc alatt 40 szót lehet elmondani. — Zalai Nóták. Hin adtunk róla, hogy lapunk munkatársa — ifj. Csiky György — szerzeményeit „Zalai Nóták“ címen kiadta. A dalfüzet iránt élénk érdeklődés mutatkozik. Kapható a „Zrínyi könyvkereskedésben 50 fillérért. — Kosztüm- éa r«h .szövetekben a tagúja? b d <atmintá> kát vá asztnatja Sciiöt«n v. Orvosolják a balatoni panaszokat.