Zalamegyei Ujság, 1932. január-március (15. évfolyam, 2-72. szám)

1932-02-21 / 42. szám

3

1932 február 21.

Zalamegyei Újság

■■

Ötórai teán Briand-nál.

Irta: Fendrik Ferenc.

Briand sorsa nagyon hasonlít ; Clemenceau-éhoz. Mind a kettőnek sokat köszönhet Francia- ország. Mindegyik körülrajongott bálványa volt a népnek, a francia eszme megtestesítőit látták bennük — egy ideig. Aztán fejüket követelték. Clemenceau-t is keserű tapasztalatok kisérték el magányába és most ugyan igy járt Brind Az ember eleinte nem akarta elhinni, nem tudta elképzelni Európát Briand nélkül és most, távozása után alig pár héttel, senki sem beszél róla. Furcsa, kegyetlen játéka ez az életnek.

Már régóta törtek ellene ellenségei. A hangot Coty lapja ,,L’ ami du Peuple“ vitte, annak a Cotynak a lapja, aki szerint minden magyar betörő, betyár, vagy pénzhamisító, mégis az ő kozmetikai csodái: púderja,

párfömje (ujságcsinálás mellett ilyeneket is gyárt) hölgyeink kedvence. Ez, kérem, a női logika!

Briand elment. Feltette megszokott kenénykalapját, talán egy kicsit morgott, talán megrázta bozontos oroszlánfejét és elballagott. Lehet, hogy ő is kertészkedni fog, mint az örökké mosolygó volt elnök: Doumergue és a rózsák, szegfűk, tulipánok országában csinálja meg a virágok Páneurópáját.

*

Most, hogy nyári emlékeimet rendezgetem, melyeket külföldi csavargásaim közben itt-ott felszedtem, elsőnek Briand-nál töltött délutánom jut eszembe.

Deauville-ban még állt a szezon. Mindenki ott volt, aki csak számit Párisban. Citroen ur, az autókirály az ottani Casino-ban kártyázta el a hagyományos egymillió frankját. (Ezt is reklámnak használja fel.) Láttam a bubifri- zurás japán festőt, Foujitá-t, az örökifjú Mistonguett társaságában. Aztán a másik divatos festőt, a holland Van Dongen-t. Olyan, mint egy zsákoló. A barátai szerint valamikor tényleg szenet hordott. Az irók közül Dekobra töltött ott néhány hetet. Ebben a szezonban elmaradt Josephine Baker, aki mindig a deauvillei plage-on szokta — testvérek között is — elég fekete bőrét még feketébbre süttetni.

Briand se ért rá nagyon vakációzni a nyáron. Csak egyszer- kétszer jött le Deauville-ba néhány napra. Egyik ilyen leruccanása alkalmával volt szerencsém együtt lenni vele.

Emlékszem, kissé borongós augusztusi délután volt. A Casino dancingjában teáztam Arlette- tel, a kis délamerikai spanyol-francia marquise-zal. A jazz, „Gerald and his boys“ valami érzelmes tangót játszott. Hallgattunk, még Arlette lába se verte a taktust.

Egyszerre csak a kijárat felé mutatott hosszú cigarettaszipkájával :

— A papa és Monsieur Briand.

Arra néztem. Az ajtónál áltak és beszélgettek. Tavera marquis valamit nagyban magyarázott. Briand néhányszor bólintott. Csikós nadrág volt rajta s fekete zakókabát, mint amilyenben a mi Bethlenünk szokott járni, Arlette

intett az apjának, mire lassan az asztalunk felé jöttek.

Egy kicsit melegem lett és önkéntelenül a nyakkendőmet kezdtem igazgatni.

Arlette mutatott be neki. Francia szokás szerint csak ennyit mondott:

— Mon ami. (A barátom.)

Briand magyarosan megszorította a kezemet :

Bonjour, jeune hőmmé. (Jónapot fiatalember.)

O is és Tavera marquis is teát rendelt.

Kissé elfogódottan ültem mellette és csak a szemem sarkából nézegettem rá. Bizony jó öregnek látszott. Homlokáról hosszú, mély ráncbarázdák indultak és a halántéka körül futottak össze. Borzas haját és lelógó csikósbajuszát alaposan kikezdte már a dér. Arca kövéres, nyaka tokává gömbölyödve kerekedik ki a gallér szétálló kihajtója között.

Még mindig Tavera marquis beszélt. Délamerikai dohányültetvényeiről informálta Briand-t, de az nem nagyon figyelt a szóáradatra, szórakozottan kavargatta teáját.

A jazz új darabbra kezdett. Arlette érdeklődött, hogy tudom-e mit játszanak. Briand kiejtésemen rögtön észrevette, hogy nem vagyok francia.

— Ugy-e, amerikai? — kérdezte.

— Nem. Magyar, — mondtam.

Tavera marquist telefonhoz

hívták, mire Briand újra felém fordult:

— Budapestről?

Inteitem, hogy igen. Bajos lett volna Egerszeg földrajzi fekvéséről tájékoztatnom. Eddig minden franciánál kudarcot vallott az ilyen irányú kísérletezésem. Boldog voltam, ha minden kétséget kizáróan meg tudtam őket győzni arról, hogy Budapest nem azonos Bukarest-tel.

Arlette lába megint mozgolódott. Pajtáskodva kérdezte Briand- tól:

— Ne táncoljunk, Monsieur Briand ?

Briand nevetett:

— Táncoltam én már eleget Mademoiselle.

— És táncoltatott is, — tettem hozzá.

— Azt is, — mondta vidáman. Megértette, mire gondoltam,

Teáját egy hajtásra kiitta, aztán kérdezősködött, hogy milyen a szezon, meg, hogy mivel ütjük agyon a napokat. Én meg elővettem ,,L’ ami du Peuple-“ből kivágott karrikaturákat. Épen nálam voltak. Az egyik rajz egy vasúti pénztár előtti jelenetet mutatott. Briand Laval miniszter- elnökkel áll az ablak előtt. Laval igy kér jegyet: Egy és fél elsőt Berlinbe. Kis barátom, ugyanis előrehaladott kora ellenére, szellemileg még kiskorú.

— Nem haragszik értük? — kérdezte Arlette.

Briand legyintett:

— Megszoktam már. Az első rólam rajzolt karrikaturának pedig

— emlékszem — nagyon megörültem . . . Meg is van még valahol . . . Régen volt már.

Maga elé nézett. Mintha könnyű árnyék suhant volna át az arcán

— de csak egy pillanatra —

azután újra felragyogott a szeme, valamit súgott Arlette fülébe, majd hozzám hajolt:

— Tudja, hogy maguk pompásan összeillenek? A kislány nem lenne ellene.

Később Arlette elárulta, hogy neki is ugyan ezt mondta, annyi változtatással, mintha én nem lennék ellene a dolognak. Még akkor is kibújt belőle a diplomata és egy spanyol-magyar szövetséget akart hirtelenében nyélbeütni egy csésze tea mellett.

Sokat beszélt és néha-néha Arlette felé kacsintott, mintha valamiben cinkostársak lennének. Egyszerre csak minden átmenet nélkül megkérdezte tőlem :

— És milyen pályát választ ?

— Újságíró leszek, — feleltem.

— Én is az voltam, — mondta és megint Arlette felé kacsintott.

Beszélgetésünk megszakadt, mert visszajött Tavera marquis és folytatta előadását délamerikai dohányültetvényeiről. Arlette olykor-olykor megpróbált más témába átvágni, de nem sikerült papáját elhallgattatnia.

Hat óra után Arlette indítványozta, hogy menjünk játszani

A győri kir. ítélőtábla most foglalkozott Takács Imre 59 éves földmives gyilkossági ügyével, aki Kiskutas községben megfojtotta feleségét és ezért a törvényszék 15 évi fegyházra Ítélte.

Takács Imre és felesége, Méhes Mária, 1899-ben kötöttek házasságot és hosszú évek során át teljes békességben éltek. Mintegy hat évvel ezetőtt a férj észrevette, hogy felesége eljárogat Andráshi- dára az unokanővéréhez, Szmo- dics Ferencnéhez, majd figyelmeztették az öreget, hogy felesége a nevén álló ingatlan vagyont, több hold földet, át akarja Íratni az unokanővérének fiára, ifj. Szmo- dics Ferencre. — Takács Imre ezt nem hitte el, de múlt év májusában megjött az írás a telekkönyvtől, hogy a felesége az ingatlant tényleg átíratta. Takács Imrét nagyon elkeserítette feleségének a magatartása, mert akárhányszor kérdezte tőle, hogy kinek a gondolata volt az odaaján- dékozás, a rokonáé-e, vagy pedig az övé, mindig csak azt felelte, hogy mi köze hozzá.

A múlt év junius 10-én a földműves raffiából zsinórt font az ostorára és eközben az a gondolat fogamzott meg benne, hogy mégegyszer megkérdezi a feleségét, kinek az akarata volt az ajándékozás és ha azt mondja, hogy

A kfltktdvell,* Uöhögéf, g

rekedUéfl é« hurut ellen i£«n hatásos bonbonok •» minden gyógyszertárban es drogériában u i r a í: kaphatók.

i&ntt §81. \mm

s miután a marquis, szerencsére, annyira belebonyolódott egy körmondatba, hogy elfelejtett ellenkezni, mind a négyen bevonultunk a boule terembe. Még Briand is tett öt frankot a hetesre, azért arra, mert annyi betűből áll Arlette neve. Természetesen, nem a hét jött ki.

Mikor elváltunk, Briand megint barátságosan megszorította a kezemet:

— Au revoir. (Viszontlátásra.)

Többet nem találkoztunk, mert másnap korán reggel elutazott.

*

Még egyszer láttam, talán három héttel később Paris-Pla- geon,a Royal Piccardy szálló egyik terraszán álltunk Arlette-el, mikor elrobogott alattunk egy nagy Rolls-Royce., autón. Integettünk neki, de nem vett bennünket észre. Még két másik ur . volt vele. Talán Európa sorsán tanakodtak.

az övé, akkor megbocsát neki és maga is hozzájárul ehhez; de ha megint azt mondja, hogy semmi köze hozzá, akkor a zsineggel megfojtja. Másnap megivott néhány pohár bort, bement a feleségéhez, leült melléje és megkérdezte :

— Kedvesem, hát kinek az akarata volt, mondd meg.

— Semmi közöd hozzá ! — adta meg az asszony a szokásos választ.

— Megfojtlak, ha meg nem mondod! — válaszolta az öreg és most már egyik kezével átölelte a nyakát.

— Tégy velem, amit akarsz — felelte az asszony. Erre az öreg dühbe jött, balkezével megütötte az asszonyt úgy, hogy az eszméletlenül a földre esett, másik kezével elővette a zsineget, a nyakára hurkolta és megfojtotta, azután elment a községi biróhoz, ahol jelentkezett.

Beismerő vallomása alapján a zalaegerszegi törvényszék az enyhítő körülmények figyelembevételével 15 évi fegyházra ítélte. A fölebbviteli táblai tárgyalás azzal végződött, hogy a tábla elrendelte a vádlottnak az országos megfigyelő- és elmegyógyintézetbe való szállítását elmeállapota megvizsgálása céljából és ezért a tárgyalást elnapolta.

Pk étik öíüzö és gyógyhaskötő specialista

JL wIÍa'UL saensmcwHHaBSCBaaBaBasBsannBBBHfflirasi

Keszthelyről március 7-én és 8-án füzővásárt rendez, mérték után is személyes próba. Bejelentések már most eszközölhetők: Özv. Braun Lajosnénál, Zalaegerszegen a posta mellett.

Jt tábla elrendelte a feleségg^iikos kiskutasi gazda elmeállapotának megvizsgálását.