Zalamegyei Ujság, 1932. január-március (15. évfolyam, 2-72. szám)

1932-01-03 / 2. szám

1932 január 3. Zalamegyei Újság mert ellenkező esetben a határo­zatot az 1885. évi XXIII. te. 163. §-ához képest, további meghall­gatásuk nélkül hozom meg. Felhívom a Dunántúli H. É. V. igazgatóságát, hogy a 42/911. V. B. 2., illetve a 9675/1926. V. A. számú m. kir. földmivelésügyi mi­niszteri rendelet értelmében 42 P hatósági szakértői dijat, az ügy s a tárgyalási nap megjelölése mel­lett még a tárgyalás előtt, a szom­bathelyi m. kir. kultúrmérnöki hi­vatal postatakarékpénztári csekk­lapja felhasználásával a 105.317 számú csekszámlára az államkincs­tár javára fizessen be. Miről a Zalaegerszeg m. város polgármesterét, járás főszolgabi- ráját, a szombathelyi m. kir. kul­túrmérnöki hivatalt, Zalaegerszeg város tanácsát, a Máv. szombat- helyi üzletvezetőségét, Dunántúli HÉV Igazgatóságát (Budapest, Szi­lágyi Dezső-tér 1 sz.), Hódossy István, Bedő Gyula, Oláh József, Varga Ferenc zalaegerszegi lakó­sokat tértivevénnyel értesítem. Zalaegerszeg, 1931. december 21. Bődy Zoltán s. k. alispán. PH. E másolat hiteléül: Dr. Kovácsné városi kiadó. Felelős kiadó: Dr. HOLLÓS FERENC. Kiadja: a „ZRÍNYI" Nyomdaipar éf Könyvkereskedés Rt. Zalaegerszeg Kgigaadasig. Budapest, december 39. Budapesti valuták hívataloa árfolyamai i Angol font 19.05—19.45, belga frank 79 10 -79.70, cseh korona 16.94—17.04, dán korona 106.30—107.30, . dinár 10.13—10.21, dollár 570.50—573.50. fran­cia frank 22.35-22.55, holland forint 228.55—229.95, lengyel zloty 64.05- 34.55, lei 3.48—3.54, lira 28.80 - 29.10, német márka 135.45—136.25, norvég korona 105 30—106.30, osztrák schilling 80.00—80.60, svájd frank 110.70-111.40. svéd korona 107.20—108.20. T ar ménytAzede i 77 kg-os tvki 13.00—13.50, egyéb 12-25-12.45, 78 kg-os tvki 13-15 13.60, egyéb 12,40—12*60, 79 kg-os tvki 13.30—13 80, egyéb 12 60-12.80, 80 kg-os tvki 13.40—13.90, egyéb 12-70—12-90, rozs 13.85—13 95, takar­mányárpa 17*80—18-00, sörárpa 20 0U- 24.50, zab 23.10—23-50, tengeri 13.90 14 00, korpa 12-65—1F9Q pengő. A mai terménytőzsde irányzata lanyha. Zalaegerszegi terményárak. Búza 11.50-12. P (boletta nélkül), rozs 11.50—12 P (boletta nélkül), szemes tengeri 15-16, zab (szeme- sitett) 14.50 P, árpa 18 P, csöves tengeri 7-8.50 P, széna 6 P, lóhere 6—7 P, lucerna 6—7 P, alom­szalma 4—5 P, z8uppszalma 80 f. Plasztika“! gyógyhaskőtö specialista Főüzlet: Keszthely, Kossuth Lajos u. 13. szám. Zalaegerszeg, Özv. Braun Lajosnénál Fióküzletek: (posta mellett) Tapolca, Liebermann cégnél. 4772 Svejzi gummiharisnyákban és sérvkötőkben dús választék. Mindenütt beszélnek az előkelő budapesti BRISTOL szálló olcsó árairól. Szobák (a fekvéstől függően) kitűnő napi ellátással már 12 pengőtől kaphatók. Dunai szobák kilátással a gyönyörű budai hegyvidékre méltányos áron. Bristol menü 2 pengő 40 fillér. Mindennap ötórai tea és tánc. Kávéházi árak. Vacsora rendes polgári árakon. Tánc. Hosszabb tartózkodás esetén további enged­mények. BRISTOL Szálló Budapest, Dunapart. Ha lakházat, vagy bármi ingatlant venni akar, bizalom­mal forduljon hozzám. Balaton mellett több­szobás villát, egerszegi határban 5—6 hold szántóföldet kere­sek vevőim részére. BAUMGARTNER JÁNOS O. F. B. által engedélyezett Ingatlanforgalmi irodája Zalaegerszeg. 4889 Tűzifa! Príma száraz cser hasáb 1 méter . P 10*45 1 öl házhoz szállítva . P 43*80 Kapható minden mennyiségben a Salomvári Uradalom G&ztéglagyárának tüzifatelepén Zalaegerszeg 48S9 01a. magyarorszAg aranykoszorus mestere SZLEZÁK LÁSZLÓ harang- és ércöntőde, harangfelszerelés és haranglábgyár Budapest, VI., Frangepán-utca 77 Telefon i Lipót 91-3*53 Az 1930. évi párisi világkiál­lításon díszoklevéllel, 1921 és 1923. évi vasipari kiállítá­son aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézműipari tár­laton kormánydiszoklevéllel, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel és az 193U. évi Nemzetközi Vásáron emléklappal kitüntetve. „Pro Ecclesia et Ponti- fice“ pápai érdemkereszt tulajdonosa. Bpest-Belvárosi főplébániatemplom ré­szére készített 2400 kgr. „Polgármester harang“, melyet 1928 nov. 25-én szentelt fel Er. Serédi Jusztinián öiboros hercegprímás ír. A budapesti Bazilika 7945 kgr-os új Szent Imre hő­sök harangját készítette & szerelte fel. Farsangra Frakk-ingek Nyakkendők Legújabb báli díszek O PÁL és INDRA cégnél ZALAEGERSZEG. TELEFON 170

Next

/
Oldalképek
Tartalom