Zalamegyei Ujság, 1931. október-december (24. évfolyam, 228-301. szám)
1931-12-30 / 301. szám
XIV. évfolyam* 301. «»rém, Ára 12 füléi* 1931 December 30 Szerda. ff TSZ i Főtiszt ^ , ; i Ac7ió plébános Gosztonyi usoo p 54 urnák Zaiacsány reielős szerkesztő: HERBOLY FERENC. SxerUesztöség és KiadóHivatal: zalaejterszeg, Szécüenyi-tér i. Telelőn: 128 szám. — FióKiadóMyatai: Keszthely, Petö-n. 9. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak: egy hónapra 2'40 pengő negyedévre 7*20 pengő. Azokat a kérelmeket, amelyeket az utóbbi időkben terjesztetlek egyes társadalmi osztályok a kormány elé, nem szabad figyelmen kívül hagyni, elintézetlenül irattárba helyezni. Ezek között a kérelmek között szerepel például a zalamegyei iparosság kérelme is, amelyet a megye terjesztett a kormány elé. Ott vannak azután a tisztviselők kérelmei stb. Ezúttal csak az iparosság kérelmeivel foglalkozunk, mert azok magukban foglalják a gazdaközönség és a tisztviselők kívánalmait is. Az iparososztály hosszú évtizedeken keresztül csak Ígéreteket kapott a kormányoktól. Még azt a kívánságát sem honorálták, hogy olyan középponti szerve legyen, mint amilyent ő maga jónak lát, — pedig ennek a szervnek fölállítása igazán nem került volna pénzébe az államnak. Azután nem nyert olyan anyagi támogatást, amely átsegítette volna a nehéz időkön, bárha szembeöltő volt ennek a hazafias társadalmi osztálynak — nem is lassú, hanem — rohamos leromlása. A kisgazda- és tisztviselőtársadalom segítette meg annyira, hogy föl- vehette a küzdelmet a nagy válsággal szemben. Most azonban, amikor a gazdaközönséget katasztrófális veszteség érte a rossz termés és a termények értékesítése körül fölmerült nehézségek folytán s amikor a tisztviselőtársadalom csökkentett javadalmakat élvez, kicsúszott az iparosság lába alól a gyékény. Megsegítésre szorul és ennek a megsegítésnek nem is szabad elmaradnia, mert hiszen az állam a rosszra fordult helyzetben is megkívánja, hogy az iparososztály teljesítse mindennemű kötelezettségét. Ezért vették föl nemcsak a zalaegerszegi, hanem az ország más városainak iparosai is kérelmükbe azt, hogy üdvös intézkedésekkel juttassák a gazda- közönséget olyan helyzetbe, hogy vásárlásokat megrendeléseket eszközölhessen, a tisztviselők és nyugdíjasok illetményeit pedig ne csökkentsék, mert az iparososztályt most már teljes vagyoni romlás fenyegeti. Az iparosok kérelmei győzik meg a nagyközönséget afelől,menynyire egymásra vannak utalva az egyes tássadalmi osztályok s milyen hibát követnek el azok, akik a társadalom megbontásán munkálkodnak. De ezek a kérelmek figyelmeztetések abban az irányban is, hogy a bolsevizmus újabb támadásokkal iparkodik a gazdálkodó, az iparos és a tisztviselő osztályok bástyáján rést ütni, mert föltevése szerint a falakat a válság csapásai úgy is meggyöngitették. Ez ellen a föltevés ellen a leghatározottabban tiltakoznunk kell, mert a becsületes, józan magyar nép még a legnagyobb szenvedések közepette sem tér el a hazafias iránytól, hazájának s a haza ősi intézményeinek ellensége sohasem lehet. Hiszen a magyar ha- zafiságon törött meg már egyszer a vörösöknek rántásnélküli tökcsuszpájzos uralma s az az egy példa is elég volt arra, hogy itt nincs társadalmi osztály, melyet karmai közé kaparinthatna a vörös eszme. De, hogy megmene- kedhessünk a próbálkozással járó kellemetlenségektől, hogy a csőcselék ne ragadhassa magával esetleg a mindenütt található kis- hitüeket, gyengelelküeket s hogy a támadásokat annál hatásosabban visszautasíthassuk, szükséges az Vatikánvárosból jelentik: Az efezusi zsinat lőOG ik évfordulójával kapcsola tos ünnepségek be- fejezéseképen XI. Pius pápa vasárnap enciklikát bocsátott ki, amely a „Lux veritatis...“ szavakkal kezdődik. Az enciklika főtémája a pápa legfelsőbb és csalhatatlan felsőbbsége, amelynek a kereszténység első idejében minden egyház és minden vallási közösség keleten és nyugaton egyaránt alávetette magát. /\z enciklika ezután ismerteti a három tételt, amelyet az efezusi zsináton Nestorius tévtanával szemben állítottak fel. A legtöbb súlyt az enciklika arra a tételre helyezi, hogy Istentől származó jog alapján a római pápát illeti meg a legfelsőbb, legmagasabb és csalhatatlan fel- sőbbség a hit és az erkölcs dolgaiban. Az enciklika ezután foglalkozik P. Csávossy Elemér volt jezsu- j ita tartományi főnök, az európai • hirü szociológus a karácsonyi ünnepek alkalmából nagy feltűnést keltő előadást tartott Szombathelyen a kapitalizmus bűneiről. Beszéde elején rámutatott, hogy a kapitalizmusnak lényege világnézeti és gazdasági téren is a liberalizmus. Elvonatkoztatja és függetleníti magát minden erkölcsi és vallási formától. Világnézeti elvéhez hűen gazdasági téren a szabad versenyt hirdeti, azt a szabad versenyt, amelyet tempójában, irányában semmiféle hatalomnak sincs jogában megakadályozni. Ebből következik, hogy a ’kapitalista rendszerben a gazdálkodás, vagy mondjuk, a tőke öncél. Ez elválasztja minden egyéb ememlitett kérelmeknek alapos áttanulmányozása és olyan intézkedéseknek megtétele, amelyek a lelkek egyensúlyban tartására alkalmasak. Biztatásokat kaptunk arra, hogy a sok-sok lesarabolás után most már ezen az utón megállás következik és kezdődik a normális élet. Várjuk, hogy ennek elérhetésében segítenek benünket azok, akik a jótanácsokat adták s akiknek tudniok illik azt is, hogy bennünket épen ők tettek tönkre a békekötésekkel. Ha tehát jósolnak, biztatgatnak, akkor tegyék előbb jóvá hibáikat. Mi pedig egyesült erővel igyekezzünk a bajokat csök- 1 kenteni és az elesetteket lábraál- I litani. a másik két tétellel: az isteni és emberi természetnek Krisztus személyében való egyesülésével és Máriával, mint Isten anyjával. Ezzel kapcsolatban az enciklika foglalkozik a protestánsoknak a Mária-kultusz ellen hangoztatott kifogásaival és felszólítja őket, kövessék a katolikusok példáját, akik Szűz Máriában az isteni Megváltónál való pártolójukat látják. A keleti egyházakhoz a pápa külön felhívást intéz a római pápa legfelsőbb tekintélye alá való visszatérésre és ezzel kapcsolatban utal arra, hogy az efezusi zsinaton is a római pápában látták a hit védőjét. Végül a pápa Mária istenanyaságának tiszteletére külön officium bevezetését és emlékmise alapítását jelenti be az efezusi zsinat 15-ik évszázados fordulója alkalmából. béri érdektől, mely akár az erkölcsnek, vagy a társadalmi igazságosságnak, vagy a szeretetnek a következményeiből fakad. Az öncélú tőkének kezében a munkás puszta eszköz, mint egy piaci áru és nem erkölcsi értékeket képviselő, halhatatlan lelket hordozó ember. Ennek az öncélú tőkének a szemében, mikor a munkás bérének megállapításáról, vagy a munkással való bánásmódról van szó, nem létezik se család, se kuitura, se vallási kötelezettség, mert a kapitalizmus nem azért tartja a munkást, hogy az éljen, hanem hogy neki keressen. Ebben a rendszerben a tőke nem azért termel, hogy minél több embernek minél jobb megélhetést biztosíthasson, hanem azért, hogy maga a legnagyobb hasznot huzza belőle. A kapitalizmus egész természetéből következik a magántulajdonnak a nem keresztény értelmezése. A kapitalista rendszerben a magántulajdon tisztán individuális, egyéni valami és nélkülözi teljesen a szociális vonatkozást. Ez a felfogás pedig nem keresztény, hanem pogány. Azután példákkal bizonyította, a kapitalizmusnak eme természetét, majd megállapította, hogy a kapitalizmus a tőkének emancipációja az isteni és erkölcsi törvények alól, a bálvány a trónra emelt tőke maga. Ezzel szemben a keresztény felfogás azt mondja, hogy minden teremtett dolognak, tehát az üzletnek is alá kell rendelve lenni az emberi végső célnak: a társadalmi igazságosságnak és a szeretet törvényének. Elismerte az előadó, hogy a kapitalizmus sok tekintetben hatalmasan fellendítette a gazdasági életet, de az előnyök nem rontják le azt a tapasztalati tényt, hogy gépeivel sokkal több embert kergetett a pusztulásba, mint ameny- nyit felemelt és hogy a rentabilitás kegyetlen elvével sokkal több embernek okozta nyomorát, mint amennyinek kenyeret adott és amennyit megmentett az életnek. Mindezekből világos, hogy a kapitalizmus mint egész, a maga természetében nem keresztény,, igazságtalan és ép azért erkölcstelen. Arra a kérdésre, hogy fen- tartható-e a kapitalizmus határozott nemmel kell válaszolni. Megtarthatjuk belőle, ami jó, de magát a rendszert nem tarthatjuk fenn. Nem a tőkegazdálkodásnak kell elpusztulnia, hanem a tőke korlátlan egyeduralmának. Hivatkozott az előadó XI. Pius pápa „Quadragesimo Anno“ kezdetű enciklikájára, amely azt mondja, hogy a proletárokat meg kell váltani s ez azt is jelenti, hogy a kapitalista rendszer nem tartható fenn. Végső következtetésként megállapította Csávossy páter, hogy olyan gazdasági rendszerre van szükség, amely a magántulajdon individualisztikus jellegének és az emberi szabadságnak megőrzése mellett nem feledkezik meg arról, hogy a magántulajdonnak az individuális jelleg mellett szigorú társadalmi és szociális kötelezettségei is vannak. Akkor fogjuk csak elérni a világon azt a rendszert, amely boldogítja a társadalmat, ha ismét győz az egész világ köztudatában, hogy az egyedül boldogító lehetőség csakis a százszázalékos kereszténység és katolicizmus. A nagyszabású előadást a termet zsúfolásig megtöltő közönség i viharos lelkesedéssel fogadta. Pápai enciklika az efezusi zsinatról. A Szentatya visszatérésre hívja föl a keleti egyházakat. P. Csávossy Elemér a kapitalizmus bűneiről.