Zalamegyei Ujság, 1931. október-december (24. évfolyam, 228-301. szám)

1931-12-29 / 300. szám

3 1931 december 29. Zalamegyei Újság MAPI HÍREK Róm. kát.: Tamás pk. vt. Prot.: Dávid. Görög: Ap­rószentek. Izr.: 16. S. Va- jekhl. Napkelte 7 óra 48 perckor. Nyugszik 16 óra 16 perckor. IDŐ: Nyugati szél, a hőmér­séklet sülyedése, sokhelyütt csa­padék, eső vagy hó. NAPIREND: Kedden este 8 órakor íz Egyházi Ének- és Zeneegyesület énekkarának összpróbája a Kulturház- ')an Tizenötödik évfolyamába lép január elsejével a Zalamegyei Újság. Másfél év­tizedes fönnállása arról tesz tanú­bizonyságot, hogy mindenkor hí­ven és becsülettel szolgálta a kö­zönség érdekeit s hogy soha egy pillanatra sem tért el attól az iránytól, amelyet alapitói jelöltek meg annak idején. Nem is térhe­tett el, mert vezérlő eszméi vol­tak : a keresztény morál és a ha- zafiság, amelyek tudvalévőén nem ismernek és nem is tűrnek meg­alkuvást. Ezeket a szent eszmé­ket irta zászlajára a Zalamegyei Újság s ez a zászló lobog ma is diadalmasan És állja a támadá­sokat, amiket ellene intéztek és intéznek ma is. A Zalamegyei Újság minden irányban független. Ezért nyilváníthatja véleményét szabadon minden kérdésben, amint azt az utóbbi idők folya­mán is volt alkalma bebizonyí­tani. Harcol a nemzet általános érdekei mellett, a vármegye, a város, valamint minden társadalmi osztály különleges jogos érdekei­ért s véleménynyilvánításában nem korlátozzák politikai tekintetek. Másfél évtizeden át ilyennek is­merte a Zalamegyei Újságot a nagyközönség. Sohasem reklá­mozta magát nagyhangon, soha­sem verte mellét a fórumon, hogy : ez vagyok ; tettei beszéltek mindenkoron. Nem szorult arra sem, hogy ünnepi kirakatait köl­csönkért portékákkal tömje meg a publikum megszéditésére és félrevezetésére, mert, hagy a ke­resztény és nemzeti irányból soha nem engeded, az köztudomású. A Zalamegyei Újság minden párt­tól független ; független sajtóra pedig nagy szüksége van a köz­nek. Amikor tehát másfél évtize­des múltja nem mutat változást, nem tüntet föl megalkuvást, ami­kor büszkén vallhatja, hogy nem ismeri a mimikrit, a körülmények­hez önérdekből való alkalmazko­dást, akkor egyben számit arra, hogy másfél évtizedes munkálko­dását a nagyközönség azzal szí­veskedik elismerni és méltányolni, hogy január elsejével az előfize­téseket megujitják s a keresztény és nemzeti irányú független lap­nak uj barátokat is toboroznak. Az előfizetéseket méltóztassék „Zrínyi nyomda 49368 sz. csekk­számlán“ rendezni és illetve meg­újítani. Hazafias üdvözlettel: a Zalamegyei Újság szerkesztősége és kiadóhivatala. — Hivatalvizsgálat. Body Zoltán alispán Tomka János dr. másodfőjegyző és vitéz Márk Ferenc vármegyei számvevőségi főnök kíséretében ma a keszthelyi főszolgabiróságon hivatalvizsgála- tot tartott. December 29 Kedd — Gyomor- és bélzavarok­nál, étvágytalanságnál, szorulás­nál, fölfuvódásnál, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, hom­lokfájásnál, hányingernél 1—2 pohár természetes „Ferenc Jó­zsef“ keserüviz alaposan kitisz­títja az emésztőutakat. Közkór­házi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a fekvő betegek is nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. A Ferenc József keserüviz gyógy­szertárakban drogériákban és fűszerüzletekben kapható. 3259 — Igazgatói kinevezések. Rótt Nándor dr. veszprémi me­gyéspüspök Baán László bala­tonfüredi, Kovács Dezső mura- kereszturi és Vidosa Jenő zala- petendi róm. kát. kántortanitókat igazgatókká nevezte ki. — Bangha Béla Szombat­helyen. Január 9 én a szombat- helyi Katolikus Körben estély lesz, amelyen szerepel Bangha Béla jezsuita házfőnök, az országhirü szónok. Kívüle szerepelnek még: Bállá Borisz a kiváló katolikus regényíró és publiciszta, valamint Petry Kató operaénekesnő is. — A Balatoni Társaság el­nöke meghalt. Wlassics Tibor báró nyug. min. tanácsos, a Ba­latoni Társaság elnöke, jeles költő, Wlassics Gyula báró a közigazgatási bíróság s a felső­ház elnökének fia december 23-án hajnalban Budapesten meghalt. Karácsony napján temették. Az elhunyt nagyon sokat tett a Ba­latonpart fejlesztéséért. Benne a Balaton kultusza egyik leglelke­sebb bajnokát vesztette el. — Lenti az Ínségesekért. Az országos és megyei jellegű akció­kon kívül Lenti külön mozgalmat is indítót! a helyi Ínségesek meg­segítésére. Vitéz Csete Antal dr. szolgabiró kezdeményezésére nyo- morenyhitő bizottság alakult, mely december 19-én gyüjtőnapot ren­dezett Három kocsi járta végig a községet egy-egy községi elöljáró, egy levente oktató és két-két le­vente kíséretében s a gyűjtés meg­lepő szép eredménnyel zárult. Összegyűlt 150 kg liszt, 400 kg. burgonya, 150 kg hús, 100 kg bab, 5 kg rizs, nagy csomó hasz­nált ruhanemű és 66 pengő kész­pénz. A bizottság 23-án tartott ülésén intézkedett a segélyek ki­osztásáról. Az eredményes munka főként Höhn Béla körjegyző ér­deme. — Halálozás. Wrancsics Sán­dor, nyug. irodafőtiszt életének 67. évében folyó hó 27-én Zala­egerszegen elhalálozott. Kedden délután 4 órakor temetik a Köz­temető halottasházából. Eladó ház Keszthelyen, Kis­faludy utca 14 szám alatt, mely áll 3 utcai, 2 udvari, az udvar­ban külön épült 2 szobás verandás, előszobás alápincézett lakásokból, mosókonyha, csukható kocsiszínből és mellékhelyiségekből, rendezett udvarral. Bővebbet ugyanott 4880 — Országos vásár. Ma or­szágos vásár volt Zalaegerszegen, A szép idő ellenére az állatvásá­ron csekély felhajtás volt, külö­nösen lovakban. Vevők azonban nagyobb számban jelentkeztek s igy az árak is emelkedtek. A kirakodó vásárolt mérsékelt forga­lom volt tapasztalható. A fogcipo­los bon több mir:? .50 éve ismert és kedveit Kalodont most mint egyedüli fog­krém tartalmaz egy hatékony alkat- részt (dr. Bräunlich­feie S u If őrizi no- leat-ot) a fogkövek eltüntetésére és keletkezésük meg- gátlásárais, melyek annyi súlyos fog- bántalom okozói. — Hirtelen halál. Magyar Jó­zsef kiskanizsai 71 éves gazdál­kodó kenyeret vitt sütni a pékhez. A péküzlet előtt azonban össze­esett s néhány perc múlva meg­halt. A hatósági orvos megálla­pította, hogy halálát agyvérzés okozta. — A Zalavármegyei Gazda­sági Egyesület f. évi december hó 30 án délelőtt 10 órakor Za­laegerszegen, az egyesület szék­házában rendes közgyűlést tart. Tárgysorozat: Az 1932. évi költ­ségelőirányzat előterjesztése. El­nöki jelentés az egyesület anyagi helyzetéről és az ezzel kapcsola­tos intézkedések fölött határozat- hozatal. Miniszteri leiratok és egyéb átiratok előterjesztése. Tag­sági ügyek. Folyó ügyek. Indít­ványok és mezőgazdasági aktuális kérdések tárgyalása és tisztujitás. — Szilveszter est a Move- ban. A Move sportegylet futball­szakosztálya este 9 órai kezdet­tel Szilveszter-estet rendez, me­lyen mindenkit szívesen látnak. Külön meghívókat nem bocsátot­tak ki. sertésölése- ket háznál olcsón vállal KOZMA GÉZA hentes, Vlassits utca 45. _____________________ 4860 — Eltűnt a tehén ára. Szer­dán országos vásár volt Zalaszent- gróton, amikor egy zalaszentlász- lóhegyi kisgazda is eladta tehenét 255 pengőért. A pénzt régi jó szo­kás szerint keblébe rejtette. Ha­zafelé betértek egyik korcsmába, ahol újból meg akarták számlálni a pénzt feleségével együtt. Leg­nagyobb meglepetésükre azonban a pénzt nem találták. Jelentést tet­tek a csendörségen, de a pénznek nyomára eddig még nem jutottak. — Elhízott egyéneknél a természetes „Ferenc József“ keserüvizkúra hatalmasan elő­mozdítja a bélmüködést, a testet könnyeddé teszi s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt. — A „Betlehemi bakter“ cimü 3 felvonásos karácsonyi pásztorjátékot szépszámú közön­ség előtt pompás előadásban hozta színre a Katolikus Legény­egyesület műkedvelő gárdája ka­rácsonyestén. A szereplők zökke­nés nélküli játéka, mellyel sike­rült a hangulatos darabnak min­den szépségét kihozni, a közön­ségnek legteljesebbb megelégedé­sét váltotta ki. Szereplők: Kovács Margitka (Szűz Mária), Jámbor Kálmán (Szent József), Tóth Sá­rika (angyal), Kertész József (Illés éjjeli őr), Vizsy György (pásztorgazda), Tóth János (Ta­más öreg pásztor), Kondor János, Gondy István, Horváth Lajos (pásztorfiúk), Hollósy Bözsike (Böske), Farkas Bözsike (Katica), Stejerics Mancika (Veronika), Bita Lajos, Csizmadia József (utonállók) kik mindannyian igen jól beleélték magukat szerepeikbe. A betanítás és rendezés nagy munkájáért minden dicséret meg­illeti Németh István hittanárt. — Nagy kacagó Szilveszter est az Arany Bárány kávé­házában. Deák Színtársulat vendégjátékával luftballon csa­tával. 4910 — Csak a kabátot vitték el. A napokban egy kapolcsi gazda Öcs, Veszprém megyei községből tartott hazafelé. Fényes nappal útját állta két ismeret­len ember, akik a télikabátját elvitték, majd ráparancsoltak, hogy csizmáit is huzza le. Köz­ben természetesen ütlegelték is. Azonban a megtámadott még le sem húzhatta csizmáját, amikor egy szekér közeledett. Az uton­állók erre a csizmát húzót ott­hagyva a télikabáttal elmenekül­tek. A csendőrség keresi őket. — ítélethirdetés. A zalaeger­szegi kir. törvényszék, súlyos testi sértés bűntettéért elitélte Felföldi János, Rumi József, Horváth László földműveseket 8—8 hónapi fogházra, Tóth Gézát pedig egyévi börtönre. Felebbezés folytán az ügy felkerült a kir. Kúriához, ahol az Ítéletet helyben hagyták, kivéve Horváth László büntetését, amit 15 nappal fel­emelt a Kúria. Privát

Next

/
Oldalképek
Tartalom