Zalamegyei Ujság, 1931. április-június (14. évfolyam, 74-149. szám)
1931-06-20 / 138. szám
12 Zalamegyei Újság 1931 junius 21. kell megteremteni, netaláni olyan esetekre, hogyha egy biró megfeledkeznék magáról és bármi okból vétene a bírói tekintély ellen anyagiasság kérdésében. Most még egy elgondolásomat adom elő, mely szintén igen fontos és pedig: az annyira elterjedt és romlott világ bűnözésének nagyobb fokú megszüntetése kérdésében. A bíróságokat összpontosítani kell, vagyis előbbi meggondolásom szerint most már csak törvényszékek legyenek, a kir. táblákat azonban jelenlegi beosztásukban óhajtom meghagyni, valamint természetesen, hogy a Curia Budapesten legyen. Milyen célt akarok elérni ezen bírósági összpontosítással ? Két célt: a bírói működés és ítélethozatal realitását akarom megóvni, a másik cél podig a bűnözést csökkenteni. Mert még a legelvásottabb ember is megfogja gondolni, hogy ő, esetleg ha vasúti költségre nem futja, kilómétereknek egész sorozatát kénytelen legyen gyalog megtenni az illetékes törvényszékhez, sőt amennyiben szükséges minden tekintet nélkül ezt a gyalogutat csendőri fedezettel legyen köteles a bíróság érvényesíteni. Természetesen, hogy mindenütt, ahol az ilyen bűnöző csak némi vagyonnal, vagy keresettel is bir, az előállittatási költség rajta legszigorúbban bevételezendő. Hogy mindezen elgondolásomhoz egy uj büntetőtörvénykönyv és büntető eljárás megszerkesztése kívánatos, az magától értetődik. Még arra a fontos körülményre is utalok, hogy a járásbírósá- gpknak jelenlegi szervezete sok helyen túlságosan nagyon patriarchális viszonyokat teremt az igazság rovására. Itt is említem fel azt, hogy amennyiben — csak kényelem szempontjából lehet róla szó — a vidéki ügyvédeknek ezek ellen kifogásuk lenne, azt azzal ellensúlyozom, hogy mindenekelőtt az újonnan átszervezett bírói statusba sok arra érdemes és értékes ügyvédet, ha arra pályáznak, birókká kell kinevezni, és igy az ügyvédi karnak ezen megcsappant létszámával szabadabban fognak tudni mozogni a többi városi, de különösen a vidéki ügyvédek, kiknek amellett még a hasznuk és jövedelmük is szaporodik a szükséges napidijjal. De ha mindezek nem is volnának tekintetbe veendők, „az emberiségnek“ és „az országnak érdeke a legelső“, érdeke pediglen, hogy ezen módozattal a bűnöző emberek száma jóval csökkenjen,, egy uj büntetőtörvénykönyvvel és eljárással körülbástyázva, a jövő nemzedék pedig ezen felette fontos állami érdek alapján ossza be élethivatását más irányban, menjenek kevesebben az ügyvédi pályára és inkább gazdasági pályára, vagy kereskedelmi, ipari pályára, mert nem tudom belátni okát, hogy miért kelljen éppen a közérdek rovására az emberi ízlésnek ilyen korlátlan szabadpályán való működése által még több vagyont szerezni, mikor kellő tehetséggel, szorgalommal, talán kevesebb jövedelemmel, de mégis biztos élet biztosításával ezt mindenki elérheti. Ezek természetesen a főirányelvek, melyek elgondolásom tervezetében ilyen sorrendben e sorokban napvilágot láttak. Részletesebben az igazságügyi kormányzat reformjával nem foglalkozhatom, mert az egész világot tekintve, s benne Magyarországot is, ha valaki figyelmesen elolvasta ideális elgondolásomat, a sorok között nagyon sokat megtudhatott, s éppen azért feleslegesnek találok minden részletesebb kiterjeszkedést s csak óhajtanám, hogy mindez megvalósuljon. Az igazságügyi kérdések reformjával kapcsolatosan is, nagy általánosságban megemlítem azt, hogy nagyon is kívánatos volna szigorú törvényben szabályozni a hivatalos titok megsértését, mert az ember, kivált a vidéken égbekiáltóan borzalmas tapasztalatokat szerez. Ezzel kapcsolatosan a fegyelmi eljárásoknak egész módszere hibás és éppen a komolyan bűnözők számtalan egéruton menekülnek, mígnem az ártatlanok számos esetben büntetés alá esnek. Példákat nem hozhatok fel, de számos esetet magam is átéltem s örülök neki, hogy ha rá nem kell gondolnom, mert nem tudom, hogy milyen érzelem vesz rajtam erősebb befolyást, a kétségbeesés-e, vagy pedig a megbotránkozás és csak felhívnám az illetékes érdekköröket,, hogy ebben a kérdésben nagyon sürgősen intézkedjenek. * * * Az egész megadott programmot tekintve a legbiztosabban és legeredményesebben keresztül tudná vinni a jelenlegi Kormányelnök ur, aki a külpolitikai téren erős alapokra fektette az ország tekintélyét, erkölcsi és anyagi érdekeit, most már csak a belügyekben kellene neki és pedig „személyesen“ intézkedni akként, hogy ő addig, mig a belügyi állapotok akár az én el gondolásom alapján, akár ezekkel kapcsolatosan a Kormányelnök ur tervei szerint megvalósulnának, „ő venné át személyesen“ a bel-, közoktatás- és az igazságügyi-tárca vezetését, vagy pedig találna magához hasonló olyan energiát, aki az ő szellemében a belügyi állapotokat, különösen e három tárca körletében megvalósítaná, de ugyanakkor takarékossági szempontból és eredményesebb munkacél szempontjából ajánlatosnak találnám, ha a többi minisztériumok élére az illető szakminisztériumok körletébe tartozó férfiakat bízna meg, vagyis röviden „hivatalnok minisztériumokat“ létesítene, az illetőknek járandóságait miniszteri járandóságokká emelve fel. A miniszterelnök ur minden tekintetben képes e munka vállalására, hiszen Mussolini hány minisztériumot dirigál, gróf Bethlen Istvánban van annyi tudás és energia, ha nem is olasz ember, de ahhoz hasonló temperamentumu magyar ember! A jelenlegi választások alkalmával szerettem volna még rámutatni röviden a jelenségek azon sorozatára, melyek nagyon sok helyen felütik fejüket és „szemérmetlen megvesztegetésekben“ nyilvánulnak. Milyen képviselő legyen abból, aki ilyen törvénytelenséggel szerez magának esetleg mandátumot és igy törvényhozó lesz az, aki önmaga a hozott és szentesített törvényeket már képviselőjelölt korában lábbal tapossa! De milyen alacsony értékűvé válik az az ember is, illetve az embereknek az a sokassága, akik magukat megfizettetik és aláássák ekként nemcsak emberi tisztességüket és megbélyegzik egyéni becsületüket, hanem családjaiknak is a romlásává vállanak, mert az olyau családfenntartó, aki jutalomért mindenre képes, egyéni tisztességének árán, az csakis korcs nemzedéknek lehet a fenntartója és nevelőapja. És mondhatnám ez a legeslegfontosabb argumentum, mely igazolja önzetlen honszeretetemet, hogy a parlamentárizmust meg keli szüntetni és helyette egy Országos Ellenőrző Bizottságot kell alkotmányjogi palládiumként felállítani, illetve szervezni! Zalaegerszegiek találkozóhelye az István Király Szálloda BUDAPEST VI. k. Podmaniczky-utca &. Nyugati pályaudvar mellett. Telefonszámok: (Interurban) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: Hotelist. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20 % engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg* meleg viz, lift, telefonos szobák. _____________________Teljes komfort._______________ 2105 Nyáron a világ közvéleménye szerint BUDAPEST a legszebb város. Az itt lévő Bristol Szálloda uj rendszere a közönség tetszését * megnyerte. Napi 12’— P-ért kaphat — a szoba fekvésétől függőleg — lakást és elsőrendű teljes ellátást. Jöjjön, próbálja meg és mindig csak hozzánk fog szállni. Bristol Szálloda Budapesti Dunakorzói Magyar tenger étterein és szálloda Vonyarczvashegy 5 percnyire a vasúti állomástól, közvetlen a Balaton partján; 2 perc a fürdőtől, a fürdőző közönség kellemes szórakozóhelye. Panzió és Menü rendszer. Elsőrendű magyar konyha, és étkezés, kitűnő badacsonyi fajborok; Dréher sörök, gyors és pontos kiszolgálása. A Szent-mihályhegyi kápolna, Szent-János forrás, vadleány barlang kiránduló helyekhez közel van. Szives pártfogást kér, tisztelettel 4452 Baracskay József vendéglős. «nagt» <«i <im» -nm*Tavaszi újdonságok megérkeztek! Plastika Ssi gyógyhaskótő speciálista Főüzlete: Keszthely, Kossuth Lajos u. 31. szám Fióküzlete: Zalaegerszeg, özv. Braun Lajosné üzletében (főposta mellett) és Tapolcán Liebermann Jenő cégnél. Szenzációs párizsi modelok készen és mérték után, eredeti svájci gummiharisnyákban és sérvkötökben álland(Lr3ak4ár‘ gold aladárné