Zalamegyei Ujság, 1931. április-június (14. évfolyam, 74-149. szám)
1931-04-21 / 89. szám
1931 április 21. 3 Zalamegyei Újság IHIegkndték a győri pa- namapei1 tárgyalását» Győr, ápr. 20. A törvényszék ma kezdte tárgyalni a győri kereskedelmi és iparkamarával kapcsolatos nagyszabású bünpert. a kamara pénz- és ügykezelésében tudvalévőén még 1929 ben szabálytalanságoknak jöttek nyomára, amelyek miatt eljárás indult Sommer Ernő főtitkár, Karikó Imre titkár és Kemény Rezső irodatiszt ellen. A két főtisztviselőt állásától felfüggesztették, majd a lefolytatott vizsgálat eredményeképen a kereskedelemi miniszter állásvesztésre Ítélte őket, mig Kemény Rezsőt 100 pengő pénzbüntetéssel sújtotta. A fegyelmi vizsgálattal egyidejűén bűnügyi eljárás is indult. Az ügyészség hivatali sikkasztás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt emelt vádat a három tisztviselő ellen. A mai főtárgyalást negyed 10 órakor nyitotta meg Schannen Alajos tanácselnök. A személyi adatok felvétele után megkezdték a 120 oldalas vádirat felolvasását. A vádirat szerint a vádlóitok közvetlenül mintegy 60 ezer pengő kárt okoztak a kamarának, ezenkívül nagy, de számszerűleg ki nem mutatható kár is van. Agiglia ei®és©si késsii« ligáik a gázháborara. London, április 20. Az angol hadügyminisztérium a portoni hadiiskolát, ahol a vegyi háború módszereit tanulmányozzák, egyesítette a géppuskás kiképző iskolával. A jövőben a közös parancsnokság alatt fokozott tevékenységet fejtenek ki. A múlt év folyamán közel 600 katona önként jelentkezett passzív alanyul gázki- sérleti célokra. Különösen az uj gázálarcok gyakorlati kipróbálása és a maró gázoknak (mustárgáz, stb.) tanyulmányozása folyik. A legénységet különböző módon szoktatják hozzá a gázálarcok használatához. Ezért éjjeli meneteléket rendeznek álarcban, sőt futballmeccseken is gázálarcban játszanak a katonák. Efteglineselftek négert» Newyork, ápr. 20. Union City (Tenessee) városban egy négert, akit erőszak rmatí fogházba zártak, a tömeg kihurcolt cellájából és meglincselte. A halottat egy fára felakasztották és ott hagyták. Bethlen minisztepeinäk udvosicae* Bp. ápr. 20. A miniszterelnökség tisztikara ma délelőtt üdvözölte tízéves jubileuma alkalmából Bethlen mininisztereinököf, akinek értékes ajándékot is nyújtottak át. A miniszterelnök meleg szavakkal köszönte meg tisztviselőinek ragaszkodását. Vaugoin osztrák miniszter táviratban üdvözölte a jubiláló miniszterelnököt. — A „Tíz cserkész-év“ cimü könyv, amely Bődy Zoltán dr. ösz- szeállitásában jelent meg a Zrínyi cserkészcsapat tiz évéről, a Zrínyi könyvkereskedésben kapható 1 pengős árban. * Flanell takarók 3 pengőtől, kerti abroszok már 4 pengőtől kaphatók. Kocsi és úti takarók, plaidek. SCHÜTZ áruházban. 3921 NÄPI HIBEi Róm. kát.: Anzelm pk. Prot. Anzelm. Görög:Január. Izr.' 1. Ijar, S Thasz. Napkelte : 5 óra 02 perckor. Nyugszik 18 óra 56 perckor. IDŐ : Kelet felé terjeszkedő nagyobb esőzések várhatók. Távolabbi kilátások: a hét folyamán szeles, hűvös idő valószínű. NAPIREND : Az Egyházi Ének és Ze- neegyesület zenekan próbája kedden délután 6, énekkari próbája este 8 órakor. — Mikes püspök Varsóban. A magyar küldöttség szombaton érkezett Varsóba a magyar borkiállítás megnyitására Mikes püspök vezetésével. Az ünnepélyes fogadtatás után délben a kereskedelmi miniszter nyitotta meg a magyar borkiállítást. — Papi korona. A tapolcai esperesi kerület papsága most tartotta tavaszi gyűlését Káptalantótiban. A gyűlés megnyitása után Noé Gyula lesencetomaji plébános meleg szavakkal búcsúztatta a kiérdemesült esperest, Rimanóczy Endre pápai kamarást és üdvözölte az uj esperest, Engelhardt Ferenc tapolcai plébánost. A napirend során Engelhardt Ferenc a gyakorlati lelkipásztorkodásról értekezett. — Iskolalátogatás. Mátray Rudolf dr. a székesfehérvári tan- kerület ki. főigazgatója többnapos látogatást tett a sümegi főreáliskolában. A tanulmányi eredmény felett elismerését fejezte ki. A főigazgató holnap érkezik Zalaegerszegre a reálgimnázium meglátogatására. — Nagykanizsa város is üdvözölte a miniszterelnököt. Bethlen István gróf miniszterelnökségének tizedik évfordulója alkalmából Krátky István dr. nagykanizsai polgármester táviratot küldött a miniszterelnökhöz. Ebben a maga és a város közönsége nevében jókivánatait fejezi ki Bethlen István grófnak. — Alelnökválasztás az ipartestületben. A zalaegerszegi ipartestület elüljárósága vasárnap délelőtt alakuló ülést tartott, amelyen alelnökké Tischlér Istvánt választották. A pénztárosi állást azon ban nem töltötték be, mert az ipartestület is áttér a csekkrendszerre. — Esküvő. Rajky László, a Vármegyei Bank tisztviselője ma délben taitolta esküvőjét a zalaegerszegi plébániatemplomban Ra- bati Erzsébettel, a Vármegyei Bank tisztviselőnőjével. Az esketést Wun- derler Ferenc káplán végezte. Tanuk voltak: Bencze Imre dr. és Rabati Ferenc. — Öreg iparos ünneplése. Kováts László volt asztalosmester, aki 16 éven át viselte a zalaegerszegi ipartestüiet elnöki tisztét s akit 1909. junius 27-én tartott közgyűlésén az ipartestület tiszteletbeli elnökévé választott örö ■ kos szavazati joggal, a napokban töltötte be 88 életévét. Ebből az alkalomból számosán keresték fel jókivánataikkal. — Névmagyarosítás. Friss Lajos zalakoppányi születésű, kaposvári lakos, polgári iskolai tanuló családi nevét belügyminiszteri engedéllyel „Boldogéra változtatta. — Anyakönyvi hirek. A zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatal múlt heti bejegyzései. Születés : Gumik Ferenc cipészmester és Gerencsér Erzsébet Ilona leánya rk., Eiles Károly ácssegéd és Németh Zsófia József fia rk., Farkas Jenő cipészsegéd és Tóth Mária Irén leánya rk., Horváth Ferenc borbélysegéd és Horváth Julianna János fia rk., Pál József földműves és Füle Anna Ilona leánya rk. Házasságot kötött 4 pár: Gerencsér Ferenc kőműves- segéd rk. és Kovács Margit rk., Köncöl Sándor kovács rk. és Tóth Anna rk., Takács Károly napszámos rk. és Bor Anna rk, Rajki László banktisztviselő rk. és Rabati Erzsébet banktisztviselőnő rk. Halálozás: Varga János földműves 65 éves rk. (Csertala- kös), Garai Rezső államépitészeti hivatali nyug. irodatiszt 78 éves izr., özv. Németh Károlyné szül. Benécs Teréz 67 éves rk., Kepe Ferenc uradalmi erdőőr 28 éves rk. (Kerkáskápolnai lakos.) — Légrád pőtadója. Amig Légrád község Magyarországhoz tartozott, addig nem volt pótadója, mert birtokából képes volt fedezni kiadásait, de amióta szerb uralom alá került, terhei folytonosan emelkedtek úgy, hogy 1928 ban 500 százalékos pótadóval kellett már számolnia. Valami kis pénze volt .a községnek még a békeidőkből s ezzel enyhített a bajokon úgy, hogy sikerült ez éven csekély 200 százalékra mérsékelni a pót adót. Hát ezt a boldogságot juttatta osztályrészül a Balkán egy régi zalamegyei községnek. — A zalai kéményseprők ünnepe. Mint megírtuk, a Ke- -resztényszocialista Kéményseprő Munkások Országos Szakegylete január 4-iki közgyűlésén több érdemes, megyénkbeli kéményseprőmestert is tiszteletbeli tagjává választott. A díszokleveleket vasárnap szép ünnepség keretében nyújtották át a kitüntetett zalai kéményseprőmestereknek Nagykanizsán. Az ünnepségen, Tob- ler János országgyűlési képviselő és P. Deák Szulpir ferences plébános mondottak nagyhatású beszédeket. Résztvett az ünnepségen Czobor Mátyás polgár- mester is a város és az alispán képviseletében. — Országos vásárok Zalá ban. Zala megyében legközelebb a következő helyeken lesznek országos vásárok: április 24-én Gyulakeszin, .Bánokszentgyörgyön és Türjén, 27-én Zalaegerszegen, 28-án Kerkaszentmiklóson. — A badacsonyi szőlősgazdák panasza. A kereskedelmi miniszter megengedte az alföldi boroknak kedvezményes fuvarral Tapolcára szállítását. Ez az intézkedés veszélyezteti a tapolcai járás bortermelését, mert alkalmas a badacsonyvidéki borok hírének rontására, másrészt még növeli az eladatlan borok meny- nyiségét. A tapolcai járási mező- gazdasági bizottság május 3-án gyűlést tart, amelyen tiltakozik a kedvezmény ellen. — Sikkasztás miatt köröznek egy tapolcai portást. A tapolcai csendőrség körözést adott ki Ther- nesz Endre tapolcai illetőségű 22 éves szökésben levő portás ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy Seiler Arlur budapesti lakos kárára 52 pengő értékben sikkasztást követett cl. Ápr. I 21 I Kedd. § *sGimms5sm — A május harmadik! dalosnapra Nagykanizsán is serény előkészületek folynak. Ezen a napon az összos dalárdák bevonásával nagyszabású ünnepséget rendeznek. A dalárdák Van- nay János zeneiskolai igazgató vezetésével készülnek a dalosnapra. — A tapolcai Katolikus Legényegylet most tartott közgyűlésén Vörös Istvánt választotta világi elnökévé. Elhatározta a gyűlés, hogy az egyesület az átutazó német egyleti tagokat ebédben és szállásban részesíti. — Seprűvel dobálózott. Tóth Ferenc a Türjéhez tartozó Paksa majorban alkalmazott 20 éves béreslegény folyó évi március elején, a majorban tréfából seprűvel dobálózott. Nem vette azonban észre, hogy a sötét sarokban foglalatoskodik Csöglei István, akit a seprűvel oly szerencsétlenül talált arcon, hogy ez 20 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A zalaegerszegi kir, iörvényszék a mai főtárgyaláson Tóth Ferencet gondatlanságból okozott súlyos testisértés vétségében mondotta ki bűnösnek s ezért őt három napi fogházra átváltoztatható 30 pengő pénzbüntetésre ítélte, az ítélet végrehajtását azonban 3 évi próbaidőre fölfüggesztette. Az ítélet jogerős. — Rágalmazásért elitéit házaspár. A törvényszék a múlt évben Tóth Ferenc és felesége nemesrádói lakosokat 2—2 napi fogházra Ítélte Kardos József csendőrtiszthelyettes megrágalma- zása miatt. A tábla most a büntetést fejenként 2—2 heti fogházra emelte fel. Az eliféltek semmiségi panaszt jelentettek be a Kúriához. — Mocsányi és Lakos hangversenye. Mocsányi és Lakos zenehumoristák április 25-én, szombaton este fél 9 órakor tartják a Bárány nagytermében hangversenyüket, amelyet a múlt hónapban Lakos Tibor betegsége miatt elhalasztottak. A már megváltott jegyek érvényesek. — A balatonfüredi inségak- ció — 5 és fél hónapos működés után bezárult. Az akció, Babies Endre plébános vezetésével, ez idő alatt több mint 6 ezer ebédet osztott ki a szegények között. — Tűz Kőveskáion. Rádóczy Imre köveskáli bognár és Szűcs Imre takács összeépített háza éjszaka kigyuladt és leégett. A köveskáli tűzoltóság a közeli istálót és a többi szomszédos épületet megmentette. A tüzet valószínűen gyújtogatás okozta. — A föidíeherrendezéshez nem kell közvetitő. Egyes vidéki városokban hirdetmények jelentek meg, amelyek a föidteherrendezés lebonyolítására közvetítést ajánlottak a gazdáknak. Illetékes helyen figyelmezíeíik az érdekelteket, hogy a legközelebb meginduló földteherrendezéshez semmi szükség nincs közvetítőre. Akik ilyent igénybe vesznek, csak felesleges kiadást okoznak maguknak, mert ügyüket az országos bizottság közvetitő nélkül is elintézi. — Kamatmentesen és teljesen költségmentesen vásárolhat most lakásberendezést a Kopstein bútoráruház újonnan megnyílt áruházaiban, Szombathely, Király-utca I 5 szám. 4224