Zalamegyei Ujság, 1931. április-június (14. évfolyam, 74-149. szám)
1931-04-18 / 87. szám
1931 április 18 3 Zaiamegyeí Utság — Csóthi Géfca iskoíaügyi indítványa a községi háztartási ankét előtt. A közigazgatási bizottság egyik legutóbbi ülésén Csóthi Géza murakereszturi apátplébános ismételten szóvátette az iskolaterheket és felvetette azt a tervet, hogy az összes nem állami iskolák dologi és személyi kiadásait viselje az állam az iskolák jellegének éritetlenül hagyásával. Az apátplébános kiemelte, hogy az indítvány nem adóemelést céloz, hanem az adók arányos elosztását, mert amig Debrecenben 0.8 százalékos az iskolai adó, addig a zalamegyei falvakban 2-300 százalékos iskolai pótadót fizetnek. Csóthi Géza indítványának alapelveit Bődy Zoltán alispán és Csák Károly dr. országgyűlési képviselő is helyeselték és a községi háztartások rendezése ügyében tartott belügyminisztériumi értekezleten szóvá is tették Csóthi Géza eszméjét. — A nagykanizsai sziniévad május 9-én kezdődik. Az idén ismét a pécsi színtársulat játszik Nagykanizsán. HIRDETIV1ÉNY. Óvadékképes részes molnárt keresek a baki gőzmalomba. Személyes tárgyalásra nálam jelentkezzék. Horváth Ferenc körjegyző, Bocfölde. — Elitélték agyermekgyilkos anyát. A nagykanizsai törvényszék most tárgyalta Molnár Gá- borné galamboki asszony gyermekgyilkossági perét. Molnárné különváltan élt férjétől, Molnár Gábor balatonmagyaródi gazdától, akivel — amig együtt éltek — állandó volt a viszálykodás. A viszályok miatt költözött az asszony szüleihez Galambokra és magával vitte 8 hónapos Mária nevű kisleányát. Egy napon, mikor a szülők nem voltak otthon, a fiatalasszony a kútba dobta gyermekét, aki ott megfuladt. A gyilkos anya napokig bujdosott, mig végül jelentkezett a csendőrségen. Azt vallotta, hogy a családi viszály miatt gyilkolta meg gyermekét. A nagykanizsai törvényszék Molnárnét 2 és félévi fegyházra Ítélte. * Flanell takarók 3 pengőtől, kerti abroszok már 4 pengőtől kaphatók. Kocsi és úti takarók, plaidek. SCHÜTZ áru» házban. 392í — Ötszáz sárvári munkást elbocsát a lyoni selyemgyár. A sárvári selyemgyár megszűnése után a munkások tömegesen vándoroltak ki Franciaországba, ahol az ottani selyemgyárakban találtak részben elhelyezkedést. Most, hogy a gazdasági válság Francia- országra is mind inkább kiterjed, a magyar munkásokat egymásután bocsátják el. A napokban az egyik lyoni selyemgyár 800 sárvári munkást fog elbocsátani. Ezek a legnagyobb nyomornak néznek eléje. A magyar munkások számára Franciaországban mind súlyosabb lesz a munkanélküliség kérdése és rövidesen előreláthatólag tömegesen indul meg a visszavándorlás. Hat hónapig akar a magyarországi cigányok között élni egy angol professzor. London, ápr. 17. Walter Starkey, a dublini Trinity Collég tanára, a kiváló nyelvész elhatározta, hogy legközelebb 6 hónapot a magyarországi cigányok között tölt. A tanár már a mnlt évben is járt Magyarországon és beható nyelvi, valamint folklorisztikus tanulmányokat végzett a cigányok között. Ezúttal minden idejét a cigányok között akarja tölteni, hogy nyelvüket közvetlen közelről tanulmányozza. Bálnavadászok kalandos útja. London, ápr. 17. A napokban visszaérkezett Fokvárosba kalandos ut után a Bouvet Five bálnavadászhajónak életben maradt 12 főnyi személyzete. A hajó márciusban a déli jegestengeren hóviharba került. A vihar elől egy törékeny jégtorlasz mögé menekült, és abba befagyott. A mentésére siető Bouvet Three hajó csak 5 mértföldnyire tudta megközeliteni. Közben a Bouvet Five matrózai közül egy megfagyott, kettőt pedig egy felrobbant ágyú ölt meg. A többi 12 matróz a síkos jégtorlaszokon indult a mentőhajóra. Az öt mértföld utat déltől éjfélig tették meg. Közben egyesek alatt a jég beszakadt és társaik csak láncot alakítva tudták őket megmenteni. Rádió. Szombat, április 18. 9.15: Az Országos postászenekar hangversenye. 9.30: Hírek. 9.45: A hangverseny folytatása. 11.10: Vízállásjelentés. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: So- vánka Nándor és cigányzenekarának hagversenye. 12.25: Hírek. 12.35: A hangverseny folytatása. 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyam hírek. 4: „Humoros események hires művészekről. 5: A Kisfaludy Társaság irodalmi délutánja. 6: Másfélóra könnyű zene. 7 30: „Az első magyar népszámlálás 1785- ben.“ 8: Bodán Margit magyar nótaestje. 8.55: Lóversenyeredmények. 9: Az Országos m. kir. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola operai növendékeinek előadása. Utána pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. Majd kb. 11.30: Gramofonhangverseny. Egy jóforgalmú üzlethelyiségből, 3 szobából, mellékhelyiségekből álló, nagy pincével biró ház Karmacson eladó. Érdeklődni lehet: Beich Eggnác 4298 rezi lakós kereskedő tulajdonosnál. Már 100 évve! ezelőtt... 05 CO előnyben részesítették a tapasztalt háziasszonyok a mosásnál a Mutter-szappant Négy nemzedék használta es dicséri tiszta és kiadós minőségét SZAPPAN ... és Asszonydicséret ■íj a rég beváltáztaföszer. mely éjjelen át minden piszkot felold. MOZI. Poklok szigete. Grandiózus hangosfilm 9 felvonásban. Bemutatja az Edison mozi szombaton 7 és 9 órakor, vasárnap 5, 7 és 9 órakor. Jack Holt és Raiph Graves a Submarin és Tűzmadár két főszereplőjének uj hatalmas filmje az idegen légióban. Szahara homok tengerén, majd a Poklok szigetének kényszermunkásai között, emberfölötti szenvedések közt játszódnak le a megrázó erejű képek, amelyeket sok humoros jelenet enyhít. Hatásos, grandiózus film ez, olyan mint a két nagy művész minden eddigi filmje. Magyar Híradó és hangos kisérő műsor. Országos Tenyészállatvásáron és j Nemzetközi Baromfikiállitáson számos dijat nyert tenyészet ajánl RHODE ISLAND RED tenyésztojásokat 20 fillérért. Garantáltan fehérhasmenésmen- tes! Törzskönyvezés ! Lendvaujfalui Fajbaromfitenyé- szet Kerkaszentmiklós. 4214 APRÓ HIRDETÉSEI, Az apróhirdetés dija szavanként 6 5 Címszó és minden vastagabb betüve irt szó két szónak számit. — Állás keresőknek 50 százalék kedvezmény Vasárnap és ünnepnap 5U százalék kedden és pénteken 25 százalék felár, A hirdetési díj előre fizetendő. A város tulajdonát képező Berzsenyi utcai bérházban 1931. V. hó 1-től egy két kétszobás mellékhelyiségekből, valamint 1931. évi Vili. hó 1-től ugyancsak egy két szoba s mellékhelyiségből álló modern lakás kiadó. 4211 | Juhgomolyát már két kilós tételekben is, megrendelésre kilónként 2 Pért utánvéttel szállít az Egervári uradalom, Vasmegye. 4191 KSigaadasáfl. Budapest, április 16. Budapesti valuták hivatalos árfolyamai i Angol font 27.78—27.93, belga frank 79.45—79.85, cseh korona 16.89—17.01, dán korona 153.00—153.60, dinár 10.01—10.09, dollár 570.45—573.45, Iran cia frank 22.25—22.55, holland forin' 229.50 — 230.50, lengyel zloty 63.95— 54.35, lei 3.38—3.42, lira 29.90-30.20 német márka 136.20—136.80, norvég korona 153.10—153.70, osztrák schilling 80.35-80.75, svájci frank 110.10-110.63, svéd korona 153.20—153.80. Zürichi zárlat. Budapest 90.53, Páris 20.30*, London 25.22*, Newyork 519.10, Brüsszel 72.15, Milánó 27.17., Amsterdam 208.32, Berlin 123.62, Bécs 72.99, Szófia 3.76*, Prága 15.37, Varsó 58.15 Felgrád 9.12, Bukarest 3.08. Terménytőzsdéi A mai terménytőzsde irányzata barátságos. Hivatalos árfolyamok: 77 kg-os tvki 15-60—15*75, egyéb 15-40- 15*55, 78 kg-os tvki 15*75 15*90, egyéb 15*55—15*70, 79 kg-os tvki 15 95—16-35, egyéb 15*75—16 00, 80 kg-os tvki 16.05—16-50, egyéb 15-85—16 05, rozs 13.50—13-70 takaf- mányárpa 1870—18*90, sörárpa 20.CÜ- 23.00, zab 2075—21*25, tengeri 15.25 15.40, korpa 13*00—13*20 pengő. Zalaegerszegi terményárak« Búza 16—17 P (bolettával), rozs 14 (bolettával), szemes tengeri 14 —*—, zabszemesitetí 16—, árpa 18-20, lóher 8, lucerna 8, alom« szalma 2‘40 P, zsuppszalma — L Kiadja: a „ZRÍNYI* Nyomdaipar és Könyvkereskedés Rt. Zalaegerszeg, Felelős kiadó : Dr. HOLLÓS FERENC. Na is inúen este női zenekar Iiangversenyez a M Á T A Y vendéglőben. 4302