Zalamegyei Ujság, 1931. április-június (14. évfolyam, 74-149. szám)

1931-04-05 / 77. szám

6

Zalamegyei Újság

1931 április 5

anódtelepek és zseblámpaelemek minőségéi tökéletesítettük, az

A korzó.

Verőfényes tavaszi napsütés, jobbat kívánni sem lehet. Friss, kacagó nők, ünnepi öltözésü férfiak mindenütt sietnek a szokott ünnep-délelőtti szórakozó helyre, a korzóra.

Itt van mindenki, ahogy iít kell lennie mindenkinek, akit az ünnepi ájtatosság és enyhe idő az utcára késztetett. Vidám arcok, nevetés, jókedv, ami ilyenkor tavaszi délelőttön oly természetes és oly mámoritó.

Üde, élénk, ragyogó szinpompa mindenütt; a levegő, a napsugár, a ruhák, kabátok, a nők, - minden, minden tavaszi.

A divat őfensége cercle-t tart és elismeréssel adózik. Engem is részben az vonzott ide, hogy megismerhessem a ruhákat, kabátokat, melyekről női ismerőseim már hetekkel ezelőtt oly lelkesedéssel beszéltek és alig várták az alkalmat, hogy bemutassák. Még többet hallottam SCHÜTZ-éknél, ahol a tavaszi dolgok iránt érdeklődtem és a bemutatott kabátok és kelmék megtekintése után kiváncsi voltam meglátni a hölgyeket a korzón SCHÜTZ kabátban és ruhában.

Francia szabású, fekete gyapju- georgette kabát omlik végig egy gyönyörű babarcu, feltűnően fess hölgyön. Járása és tartása mutatja, hogy tudatában van szépségének és elegánciájának. A mai hatást nem kis mértékben kabátjának is köszönheti.

Valódi angol homespun szövetből készült bőrdiszitésü kabátokban örülnek lányok és fiatal- asszonyok a tavasznak, az ünnepnek, az életnek. Világos szinü tweed anyagból készült egyszerű szabású, pompás tavaszi kabátokban sétál és társalog Zalaegerszeg nőnemű fiatalsága.

Magas nyúlánk fiatal aszonyka, — figyelve néz körül — ugylát- szik vár valakit. Sötétkék selyem- marocain köpenyt hord, legújabb divat szerint Stuart gallérral, hermelin prémezéssel. Lágyan öleli át a testet és hatásosan sejteti annak formáit.

A nyitott kabátok alatt megragadó színekben, gyapju-georgett- ek, franci szabású selyemruhák.

Köszönések, üdvözlések hangzanak. Megállnak és egymás kabátját, ruháját dicsérik és nézik bíráló szemmel, mert ez a közönség hozzáértő és szigorú kritikus,

Kérdések-feleletek hangzanak. Hol vetted . . . mennyiért? Cégek nevei, összegek röpködnék . .. Olcsó, nagyon olcsó . . . nem drága ... és a hangzavarból mindjobban kiválik egy név: Schütz, Schütz, Schützéknél.

A déli harangszó már régen szertefoszlott, a korzó ritkul, most már siet mindenki családja körében elkölteni az ünnepi ebédet. Viszontlátásra holnap, 3921

A vidék ipar pártolás! mozgalma.

Mégis idemerészkedik a cseh Bota ?

A magyar ipar pártolása — sajnos — még ma is inkább csak jelszó, mint valóság. Népünk mintha valami lidércnyomás, vagy igézet alatt állana, nem képes megszabadulni az idegen imádattól és igy nem akar leszokni sem az idegen iparcikkek használatáról. Hogy mennyire rabja népünk az idegen imádatnak, az kitűnik már abból is, — amit hosszú időkön át ostorozunk, — hogy szívesebben vásárol idegen, mint helybeli cégektől. Amikor tudott dolog, hogy a város szükségleteinek fedezésére szolgáló összeg csak akkor folyhat be a város kasszájába, ha iparosaink és kereskedőink megfelelő forgalmat érnek el, akkor is inkább idegenbe megyünk vásárolni — különösebb kényszerítő ok nélkül.

Ebből azután már könnyű megmagyarázni a külföldi gyártmányok nagy keresletét és kelendőségét is.

Az ország egyes helyein az utóbbi időkben indultak erősebb mozgalmak a külföldi lukszus- cikkeknek kiszorítására, mert ezekre a cikkekre megy ki óriási összeg idegen országokba. A sajtó természetesen alaposan kiveszi részét ebből a hazafias munkából.

Zalaegerszegena. polgármester falragaszokon hívta fel a közönséget a helyi ipar és ezzel természetesen a honi ipar pártolására. Azonban ettől, valamint a sajtóban időnkint megjelenő propaganda cikkektől eltekintve, más itt még nem történt.

Igen szépen fejlődik a mozgalom Kaposvárott. Férfiak, nők versenyezve cikkeznek a lapokban erről. Egy urhölgy nemrégiben a női ruházkodásről irt, amikor részletesen felsorolta azokat a magyar textilanyagokat, amelyekből minden igénynek megfelelő ruhatárát összeállíthatja a magyar nő. Az ipartestület elnöke azt kívánta, hogy a márciusi ünnepségek hatása alatt fogadjuk meg erős elhatározással, hogy olyan iparcikket, melyet itthon is elő tudnak állítani, nem vásárolunk idegenből. A Nemzeti Szövetség Somogy- megyei Köre legutóbbi ülésén azt I

az indítvány fogadta el, hogy a Magyar JMemzeti Szövetség „A magyar ipar pártolása és a magyar jövendő“ címmel pályázatot hirdessen a magyar középiskolai tanulók részére, amely pályamunkákat a húsvéti szünet alatt készítik el.

Veszprémben a Mansz fiókja legutóbbi tisztújító közgyűlésén Csiky Jánosné orsz. ügyv. alel- nök beszéde során a magyar áru- és iparcikkek használata mellett tört lándzsát és beszédét nagy lelkesedéssel fogadták.

Szegeden a helyi lapok március 22-i számában Körmendy Má- tyásné, mint az iparos asszonyok hölgybizottságának elnöknője szólítja fel értékes cikkében Szeged város társadalmát a magyar ipar pártolására megindult helyi akció támogatására s kéri Szeged város hölgyközönségét, vegyen példát az ipartestület összejövetelein megjelenő asszonyoktól és lányoktól, akik csak magyar gyártmányú ré- hában jelennek meg s kéri Szeged város kereskedőit, hogy a vásárló közönségnek csak magyar árut ajánljanak megvételre.

Ugyancsak Szegeden a Magyar Nők Szent-Korona Szövetsége 29-én a Kass-szálló dísztermében asztalteritési versenyt rendez, amelynek célja a magyaf ipar pártolása és a versenyen csakis magyar gyártmányú ezüst-, üveg-, porcellán- és asztalneművel- szabad teríteni.

Láthatjuk tehát, hogy ha lassan is, de mégis csak megmozdul a magyar társadalom a magyar iparért. Ugyanakkor azonban, amikor ezt örömmel állapítjuk meg, a tiszta égboltból jövő villámcsapásként hat ránk az a hir, hogy a Bata cseh cipőgyár mégis megtelepszik Magyar- országon és viszi külföldre a vérszegény magyar gazdasági élettől a tőkét. Pedig a magyar cipőipar olyan elismert és olyan évszázados múltra tekinthet vissza, hogy nemzeti iparunk elleni bűn az idegen gyárnak a térhódítása. A nemzeti ipar védelmén túl ott van egy nagy tiltó akadály: Bata nemzetisége.

Magyar élet Alsólendván.

Szerb uralom, szlovén törekvések, magyar várakozás.

Kevés vidéki hely dicsekedhetett a nem ott lakóknak olyan rokonszenvével, mint a trianoni átok előtt Alsólendva egész Dél- nyugat-Zala lakosságáéval. Festői szépségű fekvése, gazdasági, ipari és kereskedelmi élénksége, eleven, régi kultúrájú társadalmi élete, romantikus emlékezetű fiúpolgári iskolája odavonzotta az egész környéket azonkívül is, hogy Csö- mödértől Muraszerdahelyig és Szentgyörgyvölgytől Dobriig mindenki itt találta meg ügyes-bajos dolgainak elintézésére a szükséges közintézményt. Az már aztán valami különleges, sokféleképen magyarázható s mégis megmagyarázhatatlan varázs, hogy, aki egyszer megfordult a régi Alsólendván, egész életében szimpátiával gondol rá vissza.

Talán ez a körülmény magyarázza meg, hogy amióta, Rédics és Alsólendva — vagy akinek

| úgy tetszik: Dolnja-Lendava — között, megnyílt a korlátolt határforgalom, olyan sokan igyekeznek okot-módot találni arra, hogy meglátogathassák Zala elrabolt gyöngyét. Pedig rab-Alsólendva meglehetősen lehangoltságot kelt a magyar látogatóban. Onnantól kezdve, hogy a „határon" kék- fehér-piros szinü jelzőtábla provokálja ki az ajkunkba harapást, lépten-nyomon beleütközünk valami szivsajogtató jelenségbe. A lendvahosszufalui (most Dolgavas) temető „Imádkozzatok értünk élő barátaink" felirata szlovénul is odakerült a kapu fölé, a régi ipa- ros-cimtáblákat a keresztnévnek s foglalkozásnak szlávra torzításával csúfították el s szembe jönnek a Macedóniából Hidvégre telepített szerb parasztlegények, a szlávositó törekvések 1 edvesebb palántái.

Ilyen első benyomások után jól

esik hallani a város felé haladó „magyarországinak" a mellette elszaladó 5—6 éves fiúcska ajkáról ennivaló magyarsággal hangzó „Dicsértessék a Jézus Krisztus“-t s az utána futó kis leány „Kezét csókolom“-ját. Mikor pedig a kíváncsiságból megbillentett kalap „Jónapot adjon Isten“-t vált ki feleletként a kapufának támaszkodó idősebb emberből, szívesen vonja le a jövevény azt a megállapítást, hogy: A lelkeket nem lehetett meghódítani, csak a térképet.

Alsólendváról mindenki csak azt állapíthatja meg, hogy veszített a régi csinosságából. A fekvése természetesen most is a régi szép, de a főutca kopottsága s helyenkint balkáni tarkasága uj; ez már a szerb uralom produktuma. S a vasárnap délelőtti korzó nem olyan előkelő, mint volt régen. Hiányzik a magyar tisztviselő és dzsentri társaság.

A magyar intelligenciának alig egyötöde maradt meg. A bírósági, közigazgatási, műszaki és tanügyi tisztviselők (képzelhető okokból szándékosan nevezi a cikkíró tanügyi tisztviselőknek az uj rezsim tanárait és tanítóit) szlovének, tele szláv autonomista eszmékkel, nem ritkán érvényesülő magyar- gyűlölettel s a szerbek elleni kakaskodással. A katonaság, csendőrség és pénzügyőrség szerb, fanatikus végrehajtói a diktatúrának s a megvetésig gyűlölik a szlovéneket. Az uj uralom polgári és egyenruhás képviselői közt aztán, a magyarok őszinte lelki örömére, állandó az egyenetlenkedés. Természetes, ha a magyarság rovására történő intézkedésről van szó, hajlandók a viszálykodást felfüggeszteni. Kaszinó életről szó sem sem lehet. Ehelyett Párist majmoló balkáni nívójú kávéházi életet termelt ki az uj „intelligencia."

Az iparosság régi, erős egyesületi életének is már csak a nyoma maradt meg. Pedig az iparos- és kereskedő osztály most is nagyszámú, magyar és, ameny- nyire lehet — összetartó is, de egyesületi életről nem igen lehet szó, mert a szerbek, de különösen a szlovének, minden társadalmi aktivitás mögött irredentizmust sejtenek. Az ettől való fé- lelmökben annyira mennek, hogy még a gramofon lemezeket is megsemmisítik, ha például a „Harminckettes baka" pattog ki azokból.

A régi kereskedelmi élet meghalt. Hiányzik a Zalabaksa, Gá- borjánháza, Rédics, Lenti, Kerka- szentmiklós, Dobri vásárlóképessége és terménytömege. Piacát Lenti és Letenye, bankforgalmát pedig Zalaegerszeg örökölte.

S hova lett a lelkes pártolással kitermelt színi kultúra? Azelőtt, ha egy-egy színtársulat Alsólend- vára vetődött, a jól megnyujtott szezon után mindig elégedettebben távozott a társulat, mint például mostanában Zalaegerszegről. Most a magyarságnak meg "kell elégednie másfél-két évenkint rendezett műkedvelői előadással. Ezek azután természetesen demonstráló sikerrel végződnek. A szlovének néha tartanak szokol- és hasonló propaganda esteket, de ezek bi-