Zalamegyei Ujság, 1931. január-március (14. évfolyam, 1-72. szám)
1931-03-05 / 52. szám
2 Zalamegyeí Újság 1931 március 5. Schuller Géza cser kész parancsnok jelentése a 80. számú cserkészcsapat tízéves működéséről. (Folytatás és vége.) 1928 Pünkösdhétfőn résztvesz a csapat a keszthelyi csapatösszevonáson, 1929 júliusában együtt táboroznak Keszthelyen a371.sz. Deák Ferenc csapattal. 1930 julius 1-én pedig dr. Kozma Ferenc parancsnok a csapatot Szentpéterföldére, József főherceg vadászkastélya mellé, Göcsej gyöngyébe viszi. Egyik legnagyobb napját 1924 junius 29-én ünnepli a csapat. Zászlószentelés sok kedves vendégek jelenlétében.A csapat zászlóanyát kap Bődy Zoltánné Öméltósága személyében. Mint minden egyesület életében, hasonlóképen a „Csány“ csapat egén viharos felhők és napok is voltak, akadályok súlyosbították az amúgy is küzdelmes életét. Legnagyobb akadály, mely egy cserkészcsapat életében a hosszú haldoklást jelenti, otthon, jó otthon hiánya. 1925 január 1-én kapta az első otthont a Kát. Ház pincéjében. A pincehelyiség egészen a csapaté volt, de falairól csurgód a viz és télvlz idején a talajvíz teljesen elárasztotta és használhatatlanná tette az otthont. Tehát akkor, amikor legjobban szükség van otthonra a csapatnak, volt és mégsem volt otthona. 1929 őszén sikerült végre megfelelő otthonhelyet kapni a deák- téri áll. el. iskolában, igaz ugyan csak ideiglenesen, 1930 júliusáig. Jelenleg pedig a régi rendőrségi épület egyik szobája szolgál otthonul. Kicsiny ugyan, mégis örülnünk kell, mert egészségesebb, mert egészen a mienk, ahol nem teszi tönkre a csapat vagyonát, kincseit, a fiuk egészségét és jókedvét a nedves, párás levegő. Ha a csapat 10 esztendejének eseményeit papirra vetjük, röviden meg kell emlékeznünk a segítő és vezető kezekről, akik tán nem egyszer látták a csapat közeli halálát, mert volt idő, amikor a csapat épen, hogy létezett, hisz kilenc esztendőn át a csapat és parancsnokai teljesen magukra voltak hagyatva, de szeretetük lelkesedésük és áldozatkészségük mindig uj életet öntött az eler- nyedt erőkbe. Neveket ne említsünk ... Ha egyszer valaki tüzetesen megírja csapatunk történetét, oldalakat kell neki szentelnie mindama köztünk élő és körünkből eltávozott lelkeknek, kiknek keblében a cserkésztestvéri szeretet tüze lobogott, vagy ég most is és munkájukkal, lelkesedésükkel elősegítették a 80-as számú „Csány“ cserkészcsapat fenmara- dását és fejlődését. „Csány“ cserkészek! A ma, melyben élünk. A ma, melyet mi csinálunk. A ma, melyben mi hordjuk a porszemeket. Mi építjük azt az otthont, melyben szebb lesz minden, Istenhez ringatóbb a hangulat. Kéz a kézben, felemelt fejjel dolgozzunk az uj tiz esztendőben és megteremtjük magunknak azt az otthont, melyben odaadóbban dolgozhatunk a cser- készifju eszményképéért a Krisztusért és a boldog, nagy magyar hazáért. Ezt kívánja lelke mélyéből a jubileumi év ünnepén az első tiz év betűvetésben járatlan krónikása. Mezőgazdasági tanfolyam Zalaszent- lászlón. A kehidai m. kir. mezőgazda- sági szakiskola tanári kara f. é. febr. 16—28 ig a község lakóinak nagy érdeklődése mellett 12 napos mezőgazdasági tanfolyamot rendezett. Az előadások minden nap d. u. 4-7 óráig tartottak. Ambrus János gazdasági tanár a növénytermelésről, Kachermann Kurt gazdasági tanár az állat- tenyésztésről, Vadnay Jenő gazd. segédtanár a gyümölcsfaápolásról, Gyulay István gazdasági gyakornok a helyes takarmányozásról és a baromfitenyésztésről tartottak szakszerű, érdekes előadásokat. A tágas előadótermet mindennap megtöltötte a tanulnivágyó földmives ifjúság. Vizsgára, mely február 28-án d. u. 2 órakor kezdődött, 34 ifjú jelentkezett, kik valamennyien szép sikerrel állották ki azt. A vizsgán a földművelésügyi miniszter megbízásából Kukulje- vics József dr. keszthelyi akadémiai tanár elnökölt. Jelen voltak a kehidai mezőgazdasági szakiskola fentemlitett tanárai, Tán- czos Kálmán zalaszentlászlói plébános, Némethy János körjegyző, Perényi Aladár aljegyző, Tarpál János, Sáfár József s a községi elöljáróság több tagja. A szépen sikerült vizsga után az elnöklő Kukuljevics József dr. megszivle- lésre méltó beszédet intézett a tanfolyam hallgatóihoz, kiknek nevében Tar Lajos mondott köszönetét az elnöknek, hogy elfáradt hozzájuk s végig hallgatta feleleteiket; azután a tanári kar- uak, kiket sem az idő zordon- sága, sem a Kehidától való távolság nem tartott vissza, hogy szaktudásuk kincseiből a tanfolyam rövidségéhez mérten mennél többet juttathassanak a tanulni vágyó hallgatóságnak. A község nevében Tánczos Kálmán plébános mondott hálás köszönetét a kehidai mezőgazda- sági szakiskola tanárainak a tanfolyam rendezéséért. Majd a tanfolyam hallgatóihoz szólt s bu7- ditotta őket, hogy a hallottakat ne csak szivükbe véssék, hanem gyakorlatilag is valósítsák meg azokat, mert azzal nemcsak önmaguknak, de az egész községnek is javára szolgálnak. Mező- gazdaságunk csődjénél, mikor a földműves nép önköltségi áron alul kénytelen a nemzet asztalára tenni a véres verejtékkel kitermelt olcsó kenyeret, mig a neki szükséges ipari cikkekért másfél, sőt kétszeres összeget kénytelen fizetni —, nem állhatunk a segítség megérkezéséig várakozó állásban, hanem önmagunknak kell addig is a megoldás lehetőségét valóra váltani azzal, ha olcsó a gabona : hát termeljünk mennyiségre többet, minőségre jobbat! A plébános beszéde után Kukuljevics József dr. vizsgái elnök a bizonyítványokat osztotta ki a tanfolyam levizsgázott hallgatóinak. — Pótvásár. Ma tartották meg Zalaegerszegen a pótvásárt. Az állatvásáron nagy felhajtás volt, de aránylag kevés állat cserélt gazdát. A kirakodóvásár forgalma is igen mérsékelt volt. Moszkva pénzelte a csehországi tüntetéseket. Prága, márc. 4. A néppárti Na- sinec a február 25-iki vörös napról írva megállapítja, hogy a prágai kommunista párt ez alkalomból 17 millió cseh koronát kapott Moszkvából azzal az utasítással, hogy a munkásokat sztrájkra vegye rá és a sztrájk ideje alatt ebből a pénzből fizesse őket. Moszkva utasításában az is szerepelt, hogy a vérontást minden áron el kell érni. Egy román ágens és Károly román király. Bukarest, márc. 4. Radoju, a volt bécsi román konzul és hirhedt sziguranca-ágens közeledést keres Károly királyhoz. Radoju tudvalevőleg még a Bratianu kormány kiküldötte volt Bécsben konzuli minőségben, de tulajdonképen kémkedni. Ugyancsak Radojut bízták meg Bratianuék, hogy Károly extrónörököst is megfigyelje s állítólag ő volt az, aki Lupescu Helénnel összejátszva, betört Károly villájába és kifosztotta az iróasztalfiókját. Károly Romániába történt visszatérésével Radoju csillaga is letűnt. Abban az időtájban kerültek ugyanis nyilvánosságra a párisi szovjet- orosz követség volt tanácsosának Beszedov- szkijnak az emlékiratai, amelyekből kiderült, hogy Szovjet-Oroszország Romániaellenes kémkedésének sikerült megnyerni a román sziguranca egy magasrangu főtisztviselőjét is olyannyira, hogy ez jó pénzért többek között a román állam hivatalos chiffre- kulcsát is kiszolgáltatta a szovjetnek. Most aztán Radoju levelet irt Bécsből Bukarestbe a királyi udvarnak, bocsánatért esdekelve, felajánlja Károly királynak szolgálatait. Ha Radoju visszatér Bukarestbe, akkor sok olyan részlet fog tisztázódni, amely arra világit reá, hogy Bratianuék minő eszközöket vettek igénybe, hogy Károly királyt trónjától megfosszák és száműzetésbe kényszerítsék. Székesfehérvár az áíláihalmezát afilan. Székesfehérvár, márc. 4. Ismeretes, hogy nemrég a város határozatot hozott az álláshalmozások megszüntetésére. Megállapították, hogy a városnak 24 oly alkalmazottja van, akiknek megélhetése másik oldalról is biztosítva van. Az üzemi bizottság 4 ilyen közüzemi alkalmazottnak felmondott és helyükbe olyanokat fogadnak fel, akiknek semmiféle állásuk sincs. A többi alkalmazott ügyében később határoznak. — Hirdetmény. Zalaegerszeg m. város adóhivatala közhírré teszi, hogy az 1931. évi közmunka összeirási lajstrom március hó 5 tői 19-ig bezárólag 15 napi közszemlére van kitéve a vámosi, adóhivatalban, mely idő alatt az érdekeltek a hivatalos órák alatt megtekinthetik s az összeírás ellen felszólalhatnak. A képviselőház ülése. Bpest, márc. 4. A képviselőház mai ülésén harmadszori olvasásban is elfogadták a karteljavas- latot, majd áttértek az iparfejlesztési javaslat folytatólagos tárgyalására. Perlaky György beszédében főleg a kisipar szempontjából világította meg a javaslatot. Helyesnek tartaná, ha az ipartestületek kebelében alakult hitelegyleteket bekapcsolnák a kisipari hitelnyújtási akcióba. — Örömmel látja, hogy a kisiparnak a közszállitásokban való részesítése tekintetében javulás tapasztalható. A közüzemekről az a véleménye, hogy csak oly üzemeket lehet fentartani, amelyek feltétlenül szükségesek a köz szempontjából. Kérte, hogy a kisiparosok érdekében kényszerítsék a fővárosi háztulajdonosokat a házak tatarozására. — Kerékpáros-közgyűlés. A Magyar Kerékpáros Szövetség nyugati kerülete vasárnap, március 8-án d. e. 9 órakor tartja tisztújító közgyűlését székhelyén, Szombathelyen a Milleker- féle étteremben levő körhelyiségében. A közgyűlést Neumann Andor szövetségi biztos vezetése alatt tartják, akinek óhaja kerület teljes autonómiájának visszaállítása. — Elköltözött a csendőr- iskola. Zalaegerszegen a mai napon megszűnt a csendőriskola, mert — mint tudjuk — a régi huszárlaktanyát a helyőrség céljaira alakítják át és ezért kellett a csendőriskolát onnan kitelepíteni és el is helyezni Zalaegerszegről. Az iskolaépületet a csendőrség ma adta át a városnak. Az átadáson a csendőrség képviseletében vadászülési Móritz László őrnagy, osztályparancsnok és Fe- renczy őrnagy, iskolaparancsnok, a város képviseletében pedig Szilágyi Mihály főszámvevő és Wölfer István mérnök vettek részt. — Gazdasági előadások Pacsán. Kachermann Kurt és Vadnay Jenő kehidai gazd. iskolai tanárok vasárnap Pacsán igen érdekes előadásokat tartottak a szarvasmarha- és sertéstenyésztésről. A nagyszámú hallgatóság hálás köszönettel fogadta a tanulságos magyarázatokat és arra kérte az előadókat, hogy más alkalommal is keressék föl a községet, lehetően hosszabb időre, hogy minél többet hallhassanak az okszerű gazdálkodás módozatairól. rolni, felkeressük a SCHÜTZ áruházat. 3921