Zalamegyei Ujság, 1931. január-március (14. évfolyam, 1-72. szám)
1931-01-23 / 18. szám
2 Zalamegyei Ujfág 1931 január 23 Vöröskereszt Egyletnek a munka- nélküliek felsegélyezése céljából. Érdekes, hogy Filadelfiában a városi tanács elhatározta, hogy minden olyan gépet, melynek munkáját emberi erővel lehet pótolni, üzemen kívül helyeznek és ezentúl kézi erővel végeztetik a munkát, amit idáig géppel végeztek, hogy ilyenformán emeljék a munkaalkalmak számát. Újabb felmentő Ítélet a nemesvitai bünperben. Mindkét vádlottat felmentették és szabadlábra helyezték. Harminc millió munkás munka nélkül A munkahiány problémája az Északamerikai Egyesült Államokban is veszedelmessé kezd válni. Eddig Amerikában csak a hadviselt katonáknak adtak segélyt, ha legalább 90 napig viselték az Egyesült Államok katonai egyenruháját a világháborúban és ha akár katonai szolgálat alatt, akár pedig azóta munkaképtelenné váltak. Most újabb törvényjavaslatot terjesztettek be, amely kiterjeszti a hadviselt katonák részére megállapított segélyt arra az esetre is, ha ezek a veteránok munkanélküliekké válnak. Az Egyesült Államokban ma 30 milliónál több ember, vagyis a lakosságnak több mint negyedrésze munkanélküli. — Egyelőre semmi remény nincs a munkanélküliség csökkentésére. Most tehát komolyan foglalkoznak a munkanélküliek állami támogatásának gondolatával. Eddig ugyanis csak a magánjótékonykodási módszerekkel kísérelték meg a nagy társadalmi baj orvoslását. Ez azonban nem vezethet kielégítő eredményre. Ezek a magánjótékonysági akciók főképen munka- alkalmak és munkalehetőségek nyújtásából álltak. így például mozgalmat indítottak arra, hogy a tehetősebb emberek sűrűbben foglalkoztassák a munkanélkülieket háztartásuk és házi berendezéseik megjavítása körül. — Ez azonban nem nyújthat komolyan számbavehető segítséget. Ezért egy újabb mozgalom már azt a tervet vetette fel, hogy minden felnőtt férfi és asszony mondjon le hetenkint egyszer ebédjéről, vagy vacsorájáról és küldje be az igy megtakarított összeget a Ezéptl... Irta: Szirmai Rezső. A részvétlen szemek rámeredtek. Elrongyolt, mocskos ruhájában úgy ült a pádon, mintha meghalt volna. Kikapcsolódott á felétüzelő tekintetekből, a tenyerét nézte. Arrébb akart ülni, mert elzsibbadt a lába, nem is gondolt arra, hogy valaki mellette ül. A fegyőr visszataszította. Körülnézett. Bámész pillantások vették körül. Izzadtak a falak a hőségtől, déli verejték gomolygott a levegőben. Sárga homlokán megcsúszott egy vízcsepp. Letörölte. Keresztberakta a lábait és a térdét nézte, amelyik felpuposodott a szakadt nadrág alól. Aztán, hogy a fegyőr felállt, felszedelőz- ködött ő is. Az urak elé állt. Valamit kérdeztek tőle, hogy hogy is történt? Nem értette meg min- gyárt, de aztán felhessegette a gondolatait, amelyek úgy gubbasztottak agyának mélyén, mint a haldokló verebek. Beszélni kezdett. Kitervelte már a cellában, hogy szedi majd rendbe a mondanivalókat. Tompa közömbösséggel a hangjában el is beszélte : — Úgy volt kérem, uraim, Tapolca, jan. 22. (Saját tudósítónktól). Szerdán tartotta a zalaegerszegi törvényszék Kovács tanácsa utolsó tárgyalását Tapolcán abban a bűnügyben, amelyben az egykori koronatanút, Gerics Imré- nét hamis tanuzással, férjét Gerics Imrét pedig gyilkossággal és gyilkosság kísérletével vádolta az ügyészség. Az utolsó nap olyan példátlan érdeklődést kelteit, amely egyedülálló ezen a vidéken. A főtárgyalás harmadik napján — mely egyben a perbeszédek és az ítélethirdetés napja is volt — a tanuk nem jelentek meg. így az ügyész indítványára az elnök felolvassa egyes tanuknak korábbi vallomási jegyzőkönyveit. Kerék jegyzőkönyvi vallomásában az áll, hogy időközben elhalt felesége mesélte neki, hogy Orbánná látta közelében Gericset. Kerékné ugyancsak elmondotta neki azt az esetet is, amikor a libákat őrző kislány kihallgatta volna Gericsék bizalmas beszélgetését. A meghalt Kerékné vallomásának jegyzőkönyvéből az is kitűnik, hogy ő kérdezte volna Orbánnétól a nevezetes hajnalon, hogy ki lőtte meg, mire Orbánné azt mondta, hogy „nem tudom.“ Ugyancsak felolvassa az elnök a továbbiakban az egyéb jegyzőhogy kint voltunk a Dunaparton Mert ott szoktunk mi hálni a köveken, a folyó melleit. Én meg a halott. Meg kell mondanom, hogy rosszul ment aznap. Nem akadt munka, pedig, hogy nem kerestük volna, nem lehet mondani. Meg az azelőtt való nap, úgy gondolom, a szerencsétlenség előtt való nap, akkor se volt munka. Kevés volt kérem a felhozatal, az ilyen kóborgó munkát leső koldus, mint én is, meg a halott, vagyunk sokan. így aztán nem telt ennivalóra. Nem ettünk. Az meg rossz érzés, kérem. Nem mondom, hogy azér szabad lopni de rossz érzés. A halott is éhezhetett bizonyára, mer nagyon ideges volt. Én is, nem mondhatom, hogy nem. Én is kérem, meg ő is. Idegesek voltunk, mer hogy éhesek voltunk. így történt aztán. — Már lefeküdtünk alunni kérem. A kőre a folyó mellé merhogy együtt szoktunk hálni. Én, meg a halott Már igen régtől fogva. Még a háborúban ösz- szeszoktunk, aztán, hogy rokkantak lettünk, ő is, meg én is, együtt jártunk a csarnokba. Ott kerestünk munkát. Úgy volt kérem, hogy lefeküdtünk alunni. De nem könyvi vallomásokat. Érdekes benne özv. Scheer Jánosnénak valiomástétele, amelyben erősiti, hogy este 11 órakor távozott el Tóíhék lakásáról, de az elébe tárt óralapon kevés biztonsággal, több ingadozással tud eligazodni. Az elnök ezután a járásbíróság irataiból megállapítja, hogy Vella Gyulát 1924. julius 5-én holttá- nyilvánitották, mig a balaton- edericsi jegyzőség beadott irataiból közli, hogy Geiicsék 1925. november 26-án kötötték meg a házasságot. Elnök jelenti, hogy vádlottak kisebb bűncselekményekért már voltak elitélve. A perbeszédek. Ezután a bizonyítást befejezik, majd az ügyész tartja meg vádbeszédét és kéri a megállapított valószínűség szerint a vádlottakat megbüntetni a vád alapján. Utána a kincstár képviselője közli, hogy a felmentett régi vádlottnak : Tóth Jánosnak a kincstár 1453 pengő kártérítést fizetett ki, melyre, hozzáadva az egyéb költségeket, Gericsnét marasztalni kéri. Dr. Szász Gerő védő ezernyi hallgatóság feszült figyelme közt emelkedett szólásra és 2xk órás védőbeszédében felmentő Ítéletet kért. Elnök a főtárgyalást félbejött a szemünkre. Most se tudom, hogy mér nem tudtunk. Csak ott hempergőztünk a kövön, nem tudom, mér, lehetséges talán, hogy idegesek voltunk, s azér‘. Mer éheztünk. Meg kell mondanom. Kérem, már két napja nem ettünk, attól hempergőztünk úgy. — Aztán úgy történt kérem, hogy a halott meglátott egy dinnyedarabot. De én is megláttam ugyanakkor, ő nem hitte el kérem, pedig mondtam neki, tessék elhinni ez fontos kérem, merhogy ebből keletkezett a baj. A halott felugrott, hogy odafusson, de én is ugyanakkor megláttam, tessék elhinni, nem később és én is felugrottam, hogy odafussak. Mer jókora dinnye volt, akkora, mint igy két tenyerem, ha összeteszem. Görögdinnye volt. Kicsit már kiették a vörös részit, de azér még maradt benne jócskán. Egyszerre értünk oda Nem ért ő előbb oda, én is odaértem akkor. Tessék elhinni, mer ez nagyon fonjos. Én is megkaptam adiny- nyét, a halott is, Egyszerre kaptuk meg. Huzózkodni kezdtünk. — Hátkérem, éhesek voltunk. Mondhatom. Ezér történt az egész. Az éhség miatt. Ha nem lettünk szakítja, majd közli, hogy ítélethirdetésre délután négy órakor kerül a sor és ezzel a főtárgyalást berekeszti. ítélethirdetés. Délután 1 órára járt az idő, amikor már hatalmas népvándorlás indult az Apolló-mozgószinház nagyterme felé. A város és a vidék versenyzett minden talpalatnyi helyért. Boldog lehetett az a halandó, aki jegyhez jutva megelégedéssel elfoglalhatta helyét a tárgyalóteremben. Ez a bünper annyira megzavarta e vidék megszokott nyugalmát, hogy az emberek szinte önfeledten voltak képesek a legnagyobb tumultus árán is az ítélethirdetésnél megjelenni. Négy óra felé életveszélyes volt a tolongás. A jegy nélküliek, a künnrekedtek a városháza udvarán izgatott csoportokba verődve vitatkoztak és találgatták az elkövetkezendő eseményeket. Túlnyomó többségben optimizmus uralkodott a tömegben, mely felmentő ítéletet várt. Valóban igy is történt. Pontban négy órakor bejön a törvényszék dr. Kovács-tanácsa, amely előtt lélekzetvisszafojtva várja a tömeg az Ítélet kihirdetését. A kir. törvényszék Gerics Imrét gyilkosság büntette és kísérletének vádja alól, feleségét: Gerics Imré- nét hamis tanuzás bűntettének vádja alól felmenti azzal az indokolással, hogy kétségtelenül meg nem állapítható a bűnösségük, amelyet mindvégig állhatatosan tagadtak is, másrészt a tanuk serege olyan ingadozó és megbízhatatlan vallomást tett, hogy azokra a bíróság nem alapíthatta Ítéletét. A bíróság a vádlottak szabadlábrahelyezését is elrendelte. Az ügyész felebbezést jelent be volna, én odaadtam volna. Egye meg. De rósz érzés az kérem. Meg aztán jó szaga van a vörös- dinnyének. Úgy csapta meg az orromat, hogy csak úgy megütötte. Meg az övét is bizonyára. Huzózkodtunk, huzózkodtunk rajta, ő hasbarugott, én meg elengedtem a dinnyét. Kiszaladt a kezemből. Nagyon mérges lettem, ezér történt az egész. Csak ezér. Ö elugrott. én meg mérgemben utánafutottam. Amire elértem, ő már futtában megette a felét. Hogy elértem, összeakaszkodtunk megint. Mint a kutyák, kérem. Úgy huzózkodtunk azon a rongyos, kis dinnyén o közben megint beleharapott a belébe. Már alig volt valami Ezér történt kérem, az egész: Én megmérgesedtem még jobban, bele akartam én is harapni a dinnyébe, de az ökle csontja jutott csak a fogamnak. Ki is hullott az egyik. Itt van kérem a helye, még most se nőtt utána. Akkor elővettem a késemet és a szivébe fúrtam. Min- gyár éléséit kérem. Még a diny- nyét is elejtette. Én meg elfutottam. Otthagytam a dinnyét is. Hát ezér történt. Egy ezuszra mondta el. Ahogy kimódolta. És ahogy megtörtént.