Zalamegyei Ujság, 1931. január-március (14. évfolyam, 1-72. szám)

1931-03-11 / 57. szám

IÖ31 március 11. 3 — Kinevezés. A szombathelyi megyéspüspök Ágotha Endre nagyernyei (erdélyi egyházmegye) plébánost szentszékének tb. taná­csosává nevezte ki. — Polgári iskolák búcsúja a tanfelügyelőtől. A polgári iskolákat március 1-től tudva­lévőén kivették a kir. tanfelügye­lők hatásköréből és a felügyeletet ez időtől kezdődően az újonnan szervezett polgári iskolai főigaz­gatóságok gyakorolják. A várme­gye polgári iskolái a múlt napok- bau búcsúztak vitéz Barnabás István dr. kir. tanfelügyelőtől, megköszönvén jóindulatát, mellyel a polgári iskolák iránt viseltetett. A zalaegerszegi iskolák igazgatói személyesen, a vidékiek levélben vettek búcsút régi felettesöktől. — A nagykanizsai Ipartes­tület most tartotta évi rendes közgyűlését, amely izgalmas lefo­lyású volt. Az indítványok során többen sérelmezték, hogy a lak­tanyai építkezésnél sérelem érte a nagykanizsai kisiparosokat, mert a generálvállalkozók leszorították a kisiparosok árait. Ezután egye­sek az elnökség ellen fordultak, Szatler kárpitos pedig egyenesen Kiss Ernő elnököt támadta meg, kifogásolván, hogy szállodájának kárpitos munkáját budapesti cég­nek adta oda. Kiss elnök azt vá­laszolta, hogy a helyi iparosok maguk mondották neki, hagy azt a munkát csak egyik pesti cég tudja elvégezni. Ha ezt a magya­rázatot a gyűlés nem fogadja el, hajlandó azonnal lemondani. A közgyűlés válaszképen lelkesen tüntetett az elnök mellett. — Adomány. A zalaegerszegi Központi Takarékpénztár R, T. az elaggott iparosok alapja javára 40 pengőt adományozott. Fogadják az Ipartestület hálás köszönetét. — A megyéspüspök rende­leté a segédtanítókról. A kultusz- miniszter nem rég úgy intézke­dett, hogy a nem állami elemi- iskolai tanítók, amennyiben más álláson rendes tanítói minőségben még nem működtek, segédtanítói minőségben alkalmazandók. A szombathelyi megyéspüspök leg­újabb körlevelében közli a minisz­ternek ezt a rendeletét, egyben meghagyja az iskolaszékeknek, hogy a jövőben a megüresedett tanítói állások iránt kiadandó pá­lyázati hirdetményt akként szöve- gezzék, hogy „a kezdő tanító csak segédtanítói minőségben alkalmaz- tatik, olyan tanító ellenben, aki közvetlen előző állásán már mint rendes tanító működött, rendes tanítóvá választtatik.“ rolni, felkeressük a SCHÜTZ áruházat. 392 ( Zaiamegyeí Újság — „ Hogyan éljen a szívba­jos ember? Szívbaj, érelmesze­sedés vérnyomás.* III. kiadás. Irta: Dr. Bodon Károly egyet. m. tanár, eü. főtanácsos. Egyik örven­detes jelensége kultúránk haladá­sának, hogy a népszerűén irt tu­dományos könyvek száma nálunk is örvendetesen gyarapodott. Még egy évtized előtt német könyvet kellett vásárolnia annak, ki vala­mely tudományágból, könnyen érthető felvilágosítást óhajtott. A népszerűén irt orvosi könyvek nagy szolgálatot tesznek a köz­egészségnek, Bodon ezzel nem elégedett meg, hanem nagy szol­gálatot tett, az egyes beteg, vagy magukat betegnek tartó egyének­nek, amikor fent jelzett könyvé­ben mintegy kedélyesen elcseveg a szívbetegségek tüneteiről, kelet­kezésének okairól és kezeléséről. Tiszta képet ad a mindjobban szaporodó érelmeszesedésről, vá­zolja a lélek befolyását a szívre és hangsúlyozza a gyógyszeres kezelés mellett a lelki kezelés nagy fontosságát. Pontos utasítá­sokat ad a munka, sport, táplál­kozás, szeszesitalok, kávé, tea, dohányzás házasság stb. tekinte­tében. A kitűnő szerző nagy ér­deme, hogy könyve nem csak felvilágositólag, hanem nagy mér­tékben megnyugtatólag is hat. Jó tanácsadó és jó barát egy kötés­ben. A könyv értékét szavaknál is ékesebben bizonyítja az a körül­mény, hogy a második háromezer alig néhány hét alatt elfogyott, úgy, hogy már is szükségessé vált a III ik kiadás megjelenése. A könyv kiállítása a Novák Ru­dolf és Tsa cég jó ízlését és ál­dozatkészségét dicséri. Ára csak P 2 60. — Megkezdődött azalaszent- balázsi tanító bünperének fő­tárgyalása. A múlt évben Mé­száros József zalaszentbalázsi tanító ellen olyan vádak hang­zottak el, hogy a rábízott leány­kákkal szemben nem viselkedett illően. A csendőrségi nyomozás alapján az ügyészség vádat is emelt Mészáros ellen, akit fegyelmi hatósága az eljárás idejére fel­függesztett állásától. A nagykani­zsai törvényszék most kezdte meg a tárgyalást. A főtárgyalás Zala- szentbalázson folyik és három napig tart. — Iskolai filmelőadás. A zala­egerszegi tanintézetek részére folyó hó 23-án és 24-én tartanak köte­lező oktató filmelöadásokat. — Felhívás Zalaegerszeg és környéke vitézeihez. A március hé 15-én délután tartandó nemzeti ünnepély rendezése végett a ncmzetcs urak 4 órakor nálam a Bárány szálloda nagytermében jelentkezzenek. Öltözet: sötét ruha, összes kitüntetések és vitézi jel­vény. H. székkapitány. — Rádióelőadás. Pénteken este 8 órakor Schmidt Ferenc dr. egyetemi magántanár, a balaton­füredi gyógyfürdő igazgató-főor­vosa a rádióban előadást tart az érelmeszesedésről. Az előadásra felhívjuk a közönség figyelmét. — Nem szabad bekötni a libák nyakát. A föídmiveiésügyi miniszternek tudomására jutott, hogy egyes helyeken a tulíömött kacsák s ludak nyakát lekötik, hogy a szemeket ki ne hányhas­sák. A miniszter most ezt az el­járást betiltotta, mert az nem egyéb, mint állatkínzás. CSAK A KÉK DOBOZBAN VALÓDI! AMIT KIMÉRVE ÉS NYITVA ÁRULNAK AZ NEM LUX! 41£9 —■ A szigligeti elemi isme­retterjesztő tanfolyam záró­vizsgája. Az 1929—30. tanév téli hónapjai alatt Szigliget köz­ségben analfabéta tanfolyam volt. A tanfolyam hallgatóinak tovább­képzése céljából ez alkalommal elemi ismeretterjesztő tanfolyamot szerveztek. A tanfolyam záró­vizsgája most folyt le Debre- czenyi Gyula nemestördemici plé­bános elnöklete mellett. A tan­folyam szép eredménnyel végző­dött, ami Heiderich Károly ta­nító érdeme. — Anyakönyvi hírek. Múlt heti bejegyzések a zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban. Szüle­tés : Horváth István borbélymester és Tallacz Margit Éva leánya r. k., Farkas Anna János fia r. k., Varga Ferenc napszámos és Zsup- pányi Mária Gyula fia r. k., Bende József kocsigyártó és Triznay Katalin Árpád fia r. k., Skernyók Katalin József fia r. k., Németh Lajos cipészsegéd és Vavró Mária Kornél fia r. k. — Halálozás: Varga Ferenc napszámos 82 éves r. k., Bognár Tibor 6 éves r. k. (Szepetk), Gerencsér Mária nap­számos 39 éves r. k. (Szilvágy), Németh Kornél 4 hónapos r. k. (Pöstyén), Sipos Sándor 9 hóna­pos, Schopf Anna 23 éves r. k. (Budapest), Németh Lajos föld­műves 41 éves r. k. (Nemesapáti). Házasságkötés nem történt. APRÖ HIRDETÉSEK Az apróhirdetés dija szavanként 6 i Címszó és minden vastagabb beíüve ht szó két szónak számit. — Állá* keresőknek 50 százalék kedvezmény Vasárnap és ünnepnap 50 százalék kedden és pénteken 25 százalék felár A hirdetési díj előre fizetendő. 44 város tulajdonát képező Berzse­nyi utcai bérházban 1931. Vili. hó 1-től két kétszobás és mellékhelyiségekből álló modern lakás kiadó. 4143 Juhgomolyát már két kilós téte­lekben is, megrendelésre kilónként 2 P-ért utánvéttel szállít az Egervári Uradalom, Vasmegye. 4191 — Hirdetmény. A városi adó­hivatal közhírré teszi, hogy az 1931. évre vonatkozó rögzített általános kereseti, valamint rög­zített jövedelem és vagyonadó ki­vetési lajstrom a városi adóhiva­talnál 1931. évi március hó 9-től 23-ig terjedő 15 napon át köz­szemlére van kitéve, a hivatalos órák alatt megtekinthető. Kiaggaadaság« Budapest, márc. 9 Budapssfi waiuták hivatalos áríjílyamai e Angol font 27.82—27.97, belga frank 79 65—80.05, cseh korona 16.89—17.01, dán korona 153.00—153.60, dinár,,, 10.01--10.09, dollár 571.00—574.—, fran dia frank 22.40 -22.70, holland forint 229.30 — 230.30, lengyel zloty 63.93— 54.30, leu 3.38—3.42, lira 29.90—30.20 német márka 136.20—136.80, norvég korong 153.00—153.75, osztrák schilling 30.35—80.75, svájci frank 110.00-110.50, svéd korona 153.20—153.80. Z&riehi zárlat. Budapest 90.60-, Páris 20.35, Lon­don 25.24,, Newyork; 519.65, Brüsszel 72.42, Milánó 27.22, Amsterdam 208/32, Berlin 123.6V, Bécs 73 04% Szófia 3.76-, Prága 15.39, Varsó 58,17« Beigrád 9.12, Bukarest 3.09. Terménytőzsdéi A mai terménytőzsde irányzata barátságos. Hivatalos árfolyamok: 77 kg-os tvki 15-85—15-95, egyéb 15-65—15‘75, 78 kg-os tvki 16*— lb‘10, egyéb 15*80—15*90, 79 kg-os tvki 16-15—16-45, egyéb 15*95—161(\ 30 kg-os tvki 16 25—16 6 1, egyéb 1605—16*15, rozs 11.03—11-05 tafcai« mányárpa 16*50—17*—, sörárpa 19.00- 22.50, zab 19-50—20*—, tengeri 12*07« 12.72, korpa 12-25—12*50 pengő. Zalaegerszegi terményárak. Búza 15. - P (bolettával), rozs 13 (bolettával), szemes tengeri 13, zab 15, árpa 16, lóher 6, lucerna 6—7, alomszalma 4 Pf zsupp- szalma 80 —90 f.

Next

/
Oldalképek
Tartalom