Zalamegyei Ujság, 1931. január-március (14. évfolyam, 1-72. szám)
1931-02-12 / 34. szám
2 Zalainegyei Újság 1931 február 12» kásság és cselédség általános helyzetéről, valamint a Somogy- vármegyei Munkások Vállalkozó Szövetkezetének múlt évi működéséről szóló jelentéseit. Dick György szakosztályi alelnök a burgenlandi tanulmányutjáról tartott beszámolójában vázolta az ottani mezőgazdaság- és munkásviszonyokat. A munkásságot érdeklő kormányrendeletek ismertetése és a társkamarák átiratainak letárgyalása után Horkay Lajos kamarai tisztviselő a kamara kedvezményes lábbeli- és ruhaakcióját ismertette. Kiss Elemér kamarai igazgató javaslatára a munkásügyi helyzetjelentés megszervezése érdekében kamarai munkáslevelezők megbízását határozta el a szakosztály. Végül indítványt fogadott el a szakosztály a munkásoknak a munkaidény tartama alatti ellenőrzésére vonatkozóan. Az összes dunántúli városokat élénken foglalkoztatja az uj szinikerflleti beosztás Ugye. A dunántúli városok uj színi- kerületi beosztásának ügye a budapesti értekezlet óta is állandóan élénken foglalkoztatja az egyes városokat, ami kifejezésre jut az illető városok sajtójában is. Czobor Mátyás zalaegerszegi polgármester a következőkép gondolja el az uj kerületi beosztásokat: 1. Sopron, Szombathely, Kőszeg, Zalaegerszeg és Keszthely. 2. Győr, Magyaróvár, Moson, Pápa, Veszprém és Székesfehé; vár. 3. Pécs, Kaposvár, Baja és Nagykanizsa. Természetesen e beosztási terv körül folyik a legtöbb vita. Thurner Mihály soproni polgármester szerint Sopronnak, Kaposvárnak, Szombathelynek, Nagykanizsának, Székesfehérvárnak és esetleg Veszprémnek kellene egy kerületbe tartozni. Ez ügyben már el is járt Szombathely és Nagykanizsa polgármestereinél, akik elvben helyeselték a gondolatot. Thurner polgármester egy nyilatkozatában többek között ezeket mondta: — Csak egyivásu városok tömörüljenek egy egy szini kerületbe, mert nincs értelme, hogy nagy város társuljon kis várossal. Aminthogy én nem vehetem fel a kisfiam kabátját, úgy ő sem veheti fel az enyémet, mert viszont az nagy. így van ez a városokkal is. Kis társulat kicsi nagy városnak, kisvárosnak nagy a nagy társulat. Újvári Ede dr. szombathelyi polgármester szintén nyilatkozott az ügyben, de konkrét álláspontot nem foglalt el. Jelenleg az a helyzet, hogy a nyilatkozatok és tervek tömege lat napvilágot, de csak a színész- egyesület memoranduma és a városok kulturális szövetségének ülés után derül ki, hogy a kisvárosok kaphatnak-e erősebb társulatokat, vagy továbbra is megmarad a nagy- és kisvárosok külön szinikerülete. Egy előnye lesz az akciónak: a dunántúli városok külön szini kerületeket fognak alkotni és a társulatok nem lesznek kénytelenek az Alföldre vándorolni. TemrszerOtlenUI történik a Balaton«¥Ídék kiépítése. Á Balatonvidék problémái iránt az utóbbi időben különösen nagy érdeklődés nyilvánul meg az épí tőipar és általában a műszaki körök részéről. Előadások, cikkek foglalkoznak a Balaton problémájával. Legutóbb a Vállalkozók Lapjában jelént meg érdekes cikk Szilassy Lajos épitőmestertől. A cikket, értékes gondolatainál fogva, érdemesnek tartjuk ismertetni. Szilassy többek között ezeket írja : A Balaton környékének legfőbb hibája az, hogy kiépítése abszolúttervsze- rütlenül indult és igy is folyik. Nincs előre megállapított partrendezési tervezet, amely előírná, hogy melyik részének hogyan kell kiépülnie, nincs előrelátó intézkedés arra, hogy a gyönyörű parti részek felparcelláztassanak, vagy kisajátittassanak és az egész Balatonra (mondjuk a viz legállandóbb szélétől egy kilométeres övezetben) a világhírű orvosok által megállapított, egészségre nagyon hasznos, szulfátos vizű tó kizárólagos nyaraló és fürdő jellege mondassák ki. Mindezeken kívül az egész Balatont körös- körül már évtizedekkel ezelőtt el kellett volna látni partvédő kövezéssel (ha száz év múlva térülne is meg ennek ára adókból) és nem magánosok önkényére és teherbíró képességére bizni azt, hogy partvédelmet létesítsenek (ha akarnak) telkük mellett. A szórványosan megépített partvédő kövezés mellett, a nem kövezett részeken ugyanis erősebben mos be a hullámzás a védeni akart területekre és eltekintve attól, hogy a védő kövezést állandóan kilazitja, a kövek mögül közvetlen özönlése visszafelé nem lévén, alámossa a „védett“ területeket. A nádasokat, folyondár rengeteget ma a géptökéletességek korszakában úgy ki lehetne irtani, hogy hirmondója se maradjon. Azok a különböző hajózási és halászati társulatok egészen bizo- nyDS, hogy jól jövedelmező halászó és személyszállító apparátusaik mellé játszva állíthatnának be nádirtó és folyondárszedő gépezeteket és hozhatnának annyi áldozatot a gyönyörű és jobbsorsra érdemes Balatonnak, amennyi hasznot abból (százszorosán) kivesznek egyeduralmukkal. A Balaton nagy kiterjedése nem lehet kifogás, mert jelenben is teljes egészében (széltében- hosszában) végig halásszák. Amikor úgy a partvédelem, mint a medertisztítás (nád és folyandár irtása) megtörtént, az egész Balaton mellett a villany végigvezettetésének, a vízvezeték és csatornázás megoldásának kell következnie, hogy az építési kedvet ez is fokozza. A kiparcellázott területeken az utak előzetes elkészítése, a vasutak sokhelyütt nagyon is rosszul fekvő pályáinak vagy átjárókkal, vagy áthelyezéssel való rendezése is okvetlenül szükséges. A vasutakkal kapcsolatban megkell említenem azt, a Balaton fejlesztésére nagyon is hiányos helyzetet, hogy a vágányokat a part legszebb részein úgy vezették annakidején, hogy a leginkább beépítés céljaira szolgáló területek, úgy a viz, mint az országút mellett, teljes egészükben beleesnek a hatóságilag megállapított és tűzveszélyesnek meghatározott 60 méteres „tűzbiztonsági zónába.“ Annak is, aki elismeri a tüz- távlati intézkedések helyességét és a vasutak nemzetgazdasági és hadászati fontosságát, szemet szúr és különösnek tetszik — joggal az, hogy a világhírre predesztinált, gyógyvizű Balatont a helytelen páJyavezetés és állomás elhelyezések egyszerűen a tovarobogók panorámájává süllyeszthették annakidején. A strandok népe az elég sürü járatú vonatok füstjében nem épen első helyen fogja emlegetni nyaralását akkor, amikor a vágányok között átbotorkálva, a kivezényelt csendőrök erélyes figyelmeztetése után tűzveszélyes lakásában összecsomagolva, elmenekül a Balatonnak még környékéről is. A közönség tartson ki a kiskereskedő mellett! Ne üljön föl a nagyáruházak blöffének. A legújabb szenzációt a lapok hirdetési oldalain kell keresni. A pesti nagy áruházak egész oldalakon kiabálják világgá, hogy: letörtük az árakat, olcsóbb a békebelinél, nincs többé drágaság! Ha aztán végig böngésszük az árakat, valóban meglepő jelenségekre akadunk. Egész méter kelmét lehet kapni — zsebkendőárban. Női kombiné kevesebbe kerül, mint nemrégen egy pár selyemharisnya. Amibe azelőtt egy férfiing került, azért a pénzért női ruhát adnak s a női ruha árában — prémeskabátot. Szeretnénk örülni ennek a tüneménynek, ha egyrészt nem ismernők a nagykapitalizmus természetét, másrészt ha nem tud- nók, hogy ebből mindenkinek lehet haszna, csak épen a vevőnek nem. Nézzünk hát egy kicsit a szemébe ennek a reklámhadjáratnak, amely — mellesleg — rengeteg pénzbe kerül, amit megint csak a közönség fizet meg. Nézzünk a szemébe és igyekezzünk egy kissé a dolog mélyére látni. Ki fog derülni rögtön, hogy csak a hang Jákobé, a kéz azonban Ézsau szőrös keze. Először. Ha a nagyáruházak ugyanazt az árut ugyanabban a minőségben adják leszállított áron, mint azelőtt, akkor fogalmat lehet alkotni arról, hogy eddig legalább 150—200 percentet kerestek a közönség bőrén. Mert hogy most sem fizetnek rá az üzletre — ez az egy bizonyos. Másodszor. Aki ismeri a nagyáruházakat, az egészen más magyarázatát tudja adni az árzuhanásnak. A nagyáruházak az árakat — különösen a jóminőségü árukét — egyáltalán nem szállították le, mert az uj árakért uj árukat is adnak. Ezek az áruk nagy tömegben rendelt silány dolgok, melyeknek előállítási ára a gyenge minőség és a tömeges rendelés miatt rendkívül alacsony. A nagyáruháztulajdonosok kitünően ismerik a közönséget. Az árleszállítás a levegőben van, mindenki várja és joggal. Erre ők a közönség elé szaladnak és a reklám fülsiketítő harsonájával úgy elkábitják, hogy az szétkapkodja a boltot. Számítsuk ki, hogy mit lehet ezen keresni, ha csak 10—20 fillért nyernek egy darabon, de százezer darabot tudnak eladni? Harmadszor. A nagyáruház nagy személyzettel, óriási rezsivel dolgozik, neki feltétlenül nagy forgalmat kell csinálnia, mert különben megeszi önmagát. Ezért kénytelen állandóan blöffökkel operálni, hogy a közönségnek újabb tömegeit csalja be a boltjába. Innen van az, hogy a nagyáruházakban mindig van egy-két cikk, amely tényleg olcsóbb, mint máshol. Ez a csalétek a horgon. Ezen a nagyáruház tényleg nem keres semmit. De ne féltsük. Más cikkeken annál inkább behozza. Negyedszer. Minden ilyen reklám és olcsósági hadjárat a kiskereskedők vevőinek százait és ezreit vonja el. A jóminőségü és szolid árukhoz szokott publikum mindinkább elproletárizálódik. Megszokja, hogy fillérekért vásároljon silányságokat, ami semed- dig sem tart. Sebaj. Vásárol újat. Hogy igy háromszor-négyszer olyan drágán él, mint azelőtt, már észre sem veszi. A szolid kisüzletek pedig tönkremennek. Ki törődik evvel? Mi a teendő? A közönség ne üljön fel a nagyáruházak blöffének, hanem tartson ki a kiskereskedő mellett. Utasítsa vissza az újdonságokat és követelje meg az általa megszokott jóminőségü árut. A kiskereskedő pedig ne kövesse a nagyáruház módszerét Ne adjon olcsó pénzért silány árut, mert ez a legjobb ut arra, hogy vevőit a nagyáruház gyomrába taszítsa. Legyen a kiskereskedő a vevőközönség érdekeinek hü őre. Tartson jó árut és magyarázza meg a vevőnek, hogy mennyire ráfizet a látszólagos olcsóságra. Csakis igy tarthatják fenn egymást a kisemberek a kapitalista kíméletlen módszerek mindent elsöprő áradatában. —más. és olcsón akarunk vásárolni, felkeressük a SCHÜTZ ÁRUHÁZÁT. 3921
