Zalamegyei Ujság, 1931. január-március (14. évfolyam, 1-72. szám)

1931-02-11 / 33. szám

1931 február 11 3 — Pénzügyi bizottsági ülés. A város pénzügyi és jogi bizott­sága szerdán, folyó hó 11-én dél­után 5 órakor ülést tart. — Megnyílik a korcsolya­pálya. A ZTE korcsolyapályája, amely az enyhe, esős időjárás miatt heteken át hasznavehetet­len volt, holnap, szerdán délután ismét megnyílik. Ma egész nap a hó eltakarításával foglalkoztak, azután felöntözték a pályát s mi­vel az idő nagyfokú enyhülése nem várható, a pálya megnyit­ható lesz. — A keszthelyi Kereskedők Dalköre f. hó 7-én este tartotta tánccal egybekötött hangverseny­estélyét az Amazon-szálloda dísz­termében, amelyen — dacára a hóviharnak — szépszámú előkelő közönség jelent meg. A Hiszek­egy éneklése után Hoffmann Imre dr. elnök mondott bevezető be­szédet. Szende Magda hegedü- müvésznő és Mosonyi Mimi zene- tanárnő pompás zeneszámaikkal zajos tetszést arattak. A dalárda Huber Károly : „Ünnepi dal“ ne­héz müdaiának eléneklésével, melyet Saphira I. L. karnagy vezényelt, szintén nagy hatást ért el. Ezután megkezdődött a tánc, mely vig hangulatban a hajnali órákig tartott. Rode Ixfland Red fajba­romfi tojások drbja 20 filléres árban kaphatók Keszthelyen, Banczi Sándor, hercegi urod. vadmesternél. 4129 — Balaíonfüred lakossága. A népszámlálási adatok szerint Balatoníüred lakossága — az 1920. évi 2604 lélekkel szemben — 3125 lélekre emelkedett. A férfiak száma 1512 (1920-ban 1226), a nőké 1613 (1378), a távollevők száma 19. A községben 122 ipa­ros, 21 kereskedő és Ilii lakás van. — Elfogott csavargó. A do­rogi csendőrség elfogta Farkas Illés 38 éves csavargót, aki az utóbbi időkben Keszthelyen, Ta­polcán és Balatonfüreden is meg­fordult. Mivel bűncselekmények­kel gyanúsítják, az említett köz­ségek csendőrsége megindította a nyomozást. — Anyakönyvi hírek a múlt hétről. Születés: Szőke Kálmán mezőőr és Gyarmati Katalin János fia rk., Pál Péter napszámos és Fábián Karolin halvaszületett fia, Zsigmond Teréz András fia rk., Czinder Károly napszámos és Árvay Mária István fia rk., Kránitz Lajos napszámos és Pete Eleonora János fia rk., Bogáth József felső- részkészitő mester és Rákos Erzsé­bet István fia rk., Németh Mihály cipészsegéd és Tanlén Teréz Mária leánya rk., Tóth Kálmán gazd. cseléd és Horváth Hona István fia rk., Kovács István államrendőr főtörzsőrmester és Bozsoki Mária Sarolta leánya rk., Tóth József földműves és Simon Mária Mária leánya rk., Kovács István föld­műves és Papp Mária halvaszüle­tett leánya. — Házasságot kötöttek: Pete Lőrinc földműves rk. Gellén Máriával rk., Sifkovics Vitusz sütő­segéd rk. Kovács Annával rk., Gerauth János várm. számtiszt rk. Toriszai Ilonával rk. — Halálozás : Kovács Vendel temetőőr 62 éves rk., Kránitz János féléves rk., Kauzli Tibor 13 hónapos rk. Zaiamepyei Újság — A Mansz. műkedvelő elő­adása. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének zalaeger­szegi szervezete február 16-án, hétfőn este 8 órai kezdettel az Arany Bárány szálló termeiben táncmulatsággal egybekötött mű­kedvelő előadást rendez. A műked­velők Móricz Zsigmondnak „Nem élhetek muzsikaszó nélkül“ cimü nagy sikert aratott darabját mutat­ják be. A darabban a legkiválóbb zalaegerszegi műkedvelők játsza­nak és igy az előadás iránt nagy az érdeklődés. De nagy érdeklő­dés kiséri a táncmulatságot is, mivel az idén a fiatalságnak kevés alkalma van a farsangi szórako­zásra. — Tizenhat fokos hidegZala- egerszegen. Tegnap este Zala­egerszegen hirtelen hidegre fordult az idő. A hideg az éj folyamán fokozódott és ma a kora reggeli órákban a hőmérő — 16 fokra sülyedt alá. Az idei tél folyamán ez volt a legnagyobb hideg. — A lenti-i iparos ifjak vasárnap jól sikerült műkedvelői előadás keretében mutatták be Csathó Kálmán: „Te csak pipálj, Ladányi“ c. vigjátékát. A kitünően előkészített szereplők mindannyian felülmúlták önmagukat s a mozi­helyiséget egészen megtöltő közön­ség többszöri tapsorkánnal adott kifejezést elismerésének. Brunner Jolánka, Wigmond Mária, Nobik Mancika, Nagy Annus és Nagy Ilonka szebbnél-szebb alakításai mindenkit elragadtak. A férfi sze­replők is mindannyian elsőrangút produkáltak, a legnagyobb sikert közülük Tamándli István aratta, aki a béres gazda epizód szerepé­ben lopózott a közönség szivébe, úgy ahogy kis szereppel falun nagyon kevesen tudnak sikert aratni. Az előadást tánc követte. — Nagykanizsa képviselő- testületének közgyűlésén a pol­gármester meleg szavakkal paren- tálta el az elhunyt Batthyány Strattmann László herceget. A napirend tárgyalása során foglal­kozott a városi csatornázást végző cég kártérítési igényével. A polgármester javasolta, hogy 43 ezer pengő összegben egyez­zenek ki a céggel. A közgyűlés ezzel szemben elhatározta, hogy folytatja a már megkezdett pert. — Megfagyott egy öreg kő­műves. Horváth Mihály 63 éves pötrétei kőművesmester kiment a hahóti szőlőhegyekbe munkát ke­resni. Munkát ugyan nem kapott, de borral mindenütt megkínálták. Mikor boros fejjel hazafelé tartott, meglepte a hóvihar. Horváth, ereje fogytán, ledőlt egy bokorba és ott megfagyott. Másnap találták meg holtan. — A kéményseprő mesterek és a cseh naptárak. Legutóbb megirtuk, hogy egyes kéménysep­rők Zalában is cseh naptárakat terjesztettek. Ezzel kapcsolatban Kuntsnig Antal novai kémény­seprőmester azt közli velünk, hogy az emlitett cseh naptárakat nem a kéményseprőmesterek, hanem a segédek rendelték. De a segédek sem cseh naptárt, illetőleg újévi köszöntőt rendeltek, hanem azt a Müller L. K. és Társa budapesti (Károly-körút 9.) cég küldte. Mi, mesterek — Írja Kuntsnig Antal — tudni fogjuk kötelességünket a Müller céggel szemben. Kuntsnig Antal közlését örömmel hozzuk nyilvánosságra, s örvendünk a mesterek hazafias állásfoglalásá­nak. Mivel, úgy látszik, az ügy­ben a segédek sem hibásak, a hatóságra vár, hogy kivizsgálja a tulajdonképeni vétkeseket. Boncodföldön (Zalamegye) a Zala folyó mellett, Álsóbagod vasútállomástól 10 percnyire egy tég­lából épült nagy ház 4 szobás lakással, gazdasági épületekkel, nagy gyümölcsössel, 4000 □-öl beltelekkel és 50 hold búzatermő földdel. Lakás külön is eladó, vagy hozzá kevesebb föld is kapható. A lakást és birtokot a vevő azonnal átveheti. Érdeklődni lehet: 4098 Németh József Pápa, Tókert 2-ik utca. .Eladó szőiőbirtok MIM—miül——a 4133 10.800 négyszög terület, cca 20.000 nemes ojívány, gyümölcsös, szántó, 2 épület, 100 hl. hordó, prések permetezők, mindenből bő felszerelés, ára 550Ö P- 2800 pengővel átvehető, vasútállomástól 3 km. — Bővebbet levél­bélyeg beküldése ellenében Baumgartner János ingatlan- forgalmi irodája, Zalaegerszeg, Bárány-szálloda, udvar. I a »«MM«»« hasáb tűzifa házhozszállitva SZcaPHZ RjSJKK 50 pengő. I a afcm^mm f%can hasáb tűzifa házhozszállitva cser 46 pengö. Négy méteren felüli rendelésnél 2% árengedmény. Prima porosz szén is kapható. VIZSY ISTVÁN fa- és szénkereskedőnél Zalaegerszeg, Wiassics Gyula utca 7. TELEFONb 230. 3474 TELEFON s 230. és olcsón akarunk vásá­rolni, felkeressük a schütz Aruházat. 3921 — Baleset. Özv. Blass Hen- rikné keszthelyi lakós f. hó 6-án délután a Kossuth Lajos utcán hazafelé tartott és közben oly szerencsétlenül esett el, hogy a jobb combján zuzódást és csipő- fícamodást szenvedett. Autón kór­házba ^szállították, hol azonnal kezelés alá vették. — A keszthelyi Urániában szerdán f. hó 11-én Edith és a férfiak 10 felvonásos nagyszerűen izgalmas cselekményekkel és for­dulatokkal felépített kitűnő filmet mutatják be, melyben kitűnő alakítást Camilla Horn és Jack Trevor nyújtanak és Gusztáv Diesel, Paul Hörbiger remekelnek. Ezenkiyül csempészek alkonya burleszk 2 felvonásban. — Egy napon halt meg egy öreg házaspár. Eszteregnyejiköz- ségben Kovács Ferencné 83 éves asszony meghűlt és meghalt. Pár órával később meghalt 86 éves férje, Kovács Ferenc is, aki szin­tén influenzát kapott. Az öreg há­zaspárt egyszerre temették el. Hédié. Szerda, február 11. Budapest. 9.15: A rádió házi- kvartettjének hangversenye. 9.30: Hírek. 12.05: Eugen Stepat orosz balalajka zenekarának hangverse­nye. 12.25: Hírek. 2.45: Hírek. 4: „A sebesség az ember, az állat és a gép világában.“ Gude- nus Leó báró felolvasása. 4.45: Időjárás- és hírek. 5: zalai Szalay László dr. novellái. 5.30: Szalon­zenekari hangverseny. 7.20: Rádió amatőrposta. 8: A Nemzetközi Rádió Unió Nemzeti Esték soro­zatában magyar est. Utána kb. 10: Időjárásjelentés, hírek. Majd : A m. kir. 1. honvéd gyalogezred zenekarának hangversenye. IPSfSiri A 220 méter szá- 33 ráz bükkfa. Bővebbet: Pőpzk® KáSmón-nél Lentihegy (Lenti). 4136 ___mozi.___ Az élet rapszódiája. A Columbia Pictures zenés att­rakciója. Zenéjét Bakalaini Szoff szerzetté. Rendezte William Neill. A film első 2 felvonása I. Ferenc József udvarában lejátszódó nagy hangversenyt mutatja be színes felvételben. A hires bécsi muzsi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom