Zalamegyei Ujság, 1931. január-március (14. évfolyam, 1-72. szám)

1931-02-06 / 29. szám

4 Zalamegyei Újság 1931 február 6. — Külföldi attrakció Zala­egerszegen. The London Ar­tists Orfeum február 14 i ven­dégszereplése Zalaegerszegen minden ellenkező hirrel szem­ben biztos. A társaság már utra- kelt és Berlin—Prága—budapesti vendégszereplése után előirt Programm szerint folyó hó 13-án érkezik Zalaegerszegre. Itteni fel­lépésüket a Kereskedő Ifjak mű­soros táncestélyén óriási érdeklő­déssel várja mindenki, annál is inkább, mert a Kereskedő Ifjak mulatsága mindenkor a farsang legkiemelkedőbb eseménye volt. Amint az előkészületekből látjuk, az idei estély minden eddigit fe­lül fog múlni és a nagy érdek­lődésből következtethetjük, hogy a siker máris biztosítottnak lát­szik. — Értesülésünk szerint a Vigalmi Bizottság ma kezdi a meghívók szétküldését és külön hangsúlyozza, hogy a mulatságon az estélyi ruha nem kötelező. 4126 — A keszthelyi Iparoskor most tartotta közgyűlését. Elnök­nek ismét Lang Józsefet válasz­tották meg. A közgyűlés behatóan foglalkozott a hévízi iparos üdülő­ház épitésénsk kérdésével. —Bizottsági ülések. Hé főn, folyó hó 9 én délelőtt 10 órakor a vármegyei közigazgatási bizott­ság, utána pedig a Törvényható­sági Segitő Bizottság ülésezik. — A Zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesükt február 14-én este 8 órakor a Kultur- házban Farsangi Vidámestet ren­dez a következő műsorral: — 1. Magyar tánc, 2. A kérő, vígjáték 1 felvonásban, 3. Magyar dalok, 4. Mister King megjelenik. 5. Tánc-duett. 6. Piber József: Eduard és Kunigunda, tragikus opera 1 felvonásban. — Elő­adják : Kunigunda von Wim- penhofer, Ritter Schmuri von Wimpenhofer, Eduard von Katzlberger, Ritter Hundubrand von Eisenbrunn hirneves mű­vészek. A szerződtetett kitűnő zenekart Wilhelm Faust kiváló dirigens vezényli. Belépődíj nincs. Az egyesület kéri kedves vendé­geit, hogy asztalaikat előre fog­lalják le Miszory Béla vendég­lősnél, vagy az egyesület bármely tagjánál. l—0 — A zalaegerszegi Gazda­kör ifjúsága vasárnap, február 8-án este 8 órakor p Kulturház nagytermében szinielőadással egy­bekötött zártkörű táncmulatságot rendez. Színre kerül Boda Béla gazdaköri titkár rendezésében Tóth Edének A falu rossza cimü 3 fel- vonásos népszínműve. A prológot Kósa György szavalja. Helyárak: erkély és körszék 1.50, I. hely 1.20, II. hely 1 P, állóhely 80 fillér. — Lopások, betörések. Az utóbbi napokban Nagykanizsán sorozatos bűncselekmények tör­téntek. Bánátfi Andrásné trafikját, amelyet már négyszer kifosztottak, ismét megdészmálták, Szepesi szabómester üzletéből ruhákat loptak el. A Köztisztviselők Fo­gyasztási Szövetkezeiében betörést kíséreltek meg. Riedi őrnagynál a pincében levő, fát lopták el ismeretlen tettesek. A nyomozás folyik. — Nagykanizsa pereaTrans- danubiával. Nagykanizsa váro­sának tudvalevőleg az ottani Transdanubia gyárral van szer­ződése a villanyáramszolgálta­tásra. Nemrégiben a város és a telep között nézeteltérések támad­tak és perre került a sor. Az ügyét első fokon most tárgyalta a járásbíróság és a város állás­pontját téve magáévá, kötelezte a gyárat szerződésből folyó köte­lezettségeinek betartására. E per- j nyerés nagy elégtétel Sabján Gyula dr. tisztifőügyésznek. Ugyanis azon a közgyűlésen, amelyen a képviselőtestület felha­talmazta a város vezetőségét a per megindítására, Ujváry Géza azt a kijelentést tette, hogy ha Sabján képviseli a várost a per- ban, akkor azt elvesztik. E kije­lentés miatt tudvalevőleg Sabján Gyula rágalmazási pert is indított Ujváry ellen. ® — A keszthelyvidéki Taka­rékpénztár most tartotta 37. évi közgyűlését. A gyűlésen a rész­vényesek melegen ünnepelték Lénárd János dr. igazgatósági elnököt és Reischl Richárd al- elnököt, kik már tiz éve állnak a bank élén. — Munkástoborzás. Várme­gyénk területén nyolc egyén ka­pott jogot munkástoborzásra. A munkásokat leginkább Somogy- megyébe szerződtetik mezőgazda- sági munkákra, de Baranya és Komárom megyék is igényelnek munkásokat. — Mezőgazdasági munkákra csak magyar munkások alkal­mazhatók. Mayer János földmű­velésügyi miniszter ezúttal is kiadta az 1931. évi mezőgazda- sági munkáknak, különösen pedig az aratási és cséplésí munkálatok­nak zavartalan elvégzése tárgyá­ban készült rendeletét. A rendelet szerint a hatóságoknak mindent el kell követniük abban a tekin­tetben, hogy a munkaadók az aratási és cséplési munkákra és általában minden gazdasági mun­kára hivatásos belföldi mezőgaz­dasági munkásokat szerződtesse­nek. Külföldiek az ország terüle­tén mezőgazdasági munkák el­végzésére csak munkavállalási engedély alapján alkalmazhatók, amelynek megadására a földmű­velésügyi miniszter jogosult. En­gedély alapján is csak akkor alkalmazhatók külföldiek, ha bel­földi munkaerő már nincs. A külföldiek engedély nélkül való alkalmazása büntetendő cselek­mény. Ahol a gazdasági munkások részére készpénzben, vagy ter­ményben fizetett napszámbérek annyira kicsinyek, hogy azok az adott gazdasági viszonyok között a munkás és családja megélheté­sét nem biztosítják, bárki kérheti a legkisebb napszámbérek meg­állapításának elrendelését. A ké­relem az illetékes községi elöljá­róságokhoz is beadható. pi 1 r Boncodföldön (Zalamegye) a Zala folyó mellett, ■ I 3 ll fi Álsóbagod vasútállomástól 10 percnyire egy tég­lából épült nagy ház 4 szobás lakással, gazdasági Is? £ kft fel y épületekkel, nagy gyümölcsössel, 4000 D-öl beltelekkel és 50 hold búzatermő földdel. Lakás külön is eladó, vagy hozzá kevesebb föld is kapható. A lakást és birtokot a vevő azonnal átveheti. Érdeklődni lehet: 4098 Németh József Pápa, Tókerl 2-ik utca. Ia la bükk hasáb tűzifa házhozszállitva SO pengő. hasáb tüzita házhozszállitva 4$ peng®. Négy méteren felüli rendelésnél 2% árengedmény. Prima szén is kapSiaié. ViZSY BSTüáü fa- és szénkereskedőnél Zalaegerszeg, Wlassics Gyula utca 7. TELEFON: 230. 3474 TELEFON s 230« Üvegpohár 8 fillértől Tányér 30 „ Bögre 24 „ Korsó 50 „ Teás csésze, színes 65 „ Nem egészen ingyen, de igen ölesén vásárol folyó hó 29-től február 14-éíg mindent, de főleg alanti árut. — Többszáz pár elsőrendű fél és egész gyermek­cipőt 5 pengőtől. E cikket kiárusítom. Páronként 2- 5 pengőt takarít meg. Alpacca áru 85—-20 sxázsíSék engedmény Bőrkesztyű, bélelt elsőrendű 9—10 P helyett 7 P Előfestett vánkosok 70 fillértől kézimunkái anyag 10 százalék engedménnyel füorgolácéii'na f éiáron D i v a f - z okn i la flór — — — 95 fillér Mecco-----------­75 „ Selyem sál fl-40 P Gyapjú sál 110 „ Férfi inti) két gallérral csak 5’— P Hócipő (gummiból) női 10-—, gyermek 9-— 8'— ,, S&rcSíp© (teljesen friss áru) 8-50, 7-20, 5‘60 P 4*40 ,, Zsebkendő igen jó 70) 50, 40, 28 f. Nyakkendők 33 fillértől G^ermekharítnsra 1-es sz. 40 fillértől Téli kesztyű i‘50 P Szappan 20 százalék engedménnyel. „ gyerek kesztyű 8.25 ,, Jöijmin1i™i“ Központi Nagy Áruház Deutsch Hermán céghez. Női reformnadrág potom áron 1-50 P. 4109 Yixezer m. [ bBőgsti-csigike 6 fiSlérftői 3 gombolyag jó tömő pamut 30 fillér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom