Zalamegyei Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 98-106. szám)

1930-05-11 / 106. szám

SBRÜBSSS WBWWWiWWWBI 2 A Májusi 45% zsirlartalmu HORTOBÁGYI j u h t u r ó viszonteladói ára 20%-kal olcsóbbodott. Tejszövetkezeti Központ, Budapest, 4. postafiók 20. gyár vármegyéknek és igy Zalá­nak is. Lendületes, magyaros, de persze még latin nyelven irt le­veléből megtudjuk a következőket. A kápolna állapota siralmas. Nem is csoda: itthon elfelejtet­ték. Megvallja, ő sem tudott róla. Szerencsére az acheni kanonokok többet gondolnak a kápolnával. Egyikük, Kamps Miklós Xavér a a mágyar nemzet iránt való nagy­rabecsülésből megküldötte neki másolatban az alapítóleveleket, hogy tartalmukat az enyészettől megmentsük. Bizalommal ir az acheni kanonok; ő, az országbíró is bizalommal fordul nemzetéhez. A kápolna és fundatiójának gondja csak a magyar nemzeté lehet; a felséges királynőnek is ez az óhaja. Lehetetlennek tartja, hogy papok, világiak, gazdagok és szegények a feledés és enyészet martaléká­nak dobják oda ezeket az emlé­keket. Legyen a nemzet példája gr. Batthyány Károly horvát bán és generalis, aki midőn szivébe nyilallott a kápolna omladozásá- nak fájdalmas hire, annyira fel­indult a mostohaságon, hogy az egész magyar hadsereget nagy lendülettel felhívta: minden erőt, tehetséget adjanak össze a ma­gyar katonák, hogy dicsőséges nagy királyunk méltó alkotása, a magyar szentek ereklyéinek őr­helye felett ne a bus feledés, de az élő emlékezés legyen úrrá. A magyar katonák megértették. A kápolna bővítésére és helyreállí­tására 1000 forintokat hamarosan resolváltak. Az országbíró hévvel és lelke­sedéssel magasztalja a régmúltban messze levő, a távol külföldet is beragyogó magyar dicsőséget. És ha ez a nemzet hálátlan lenni nem akar és a keresztény világ­tól a hálátlanság bélyegét nem akarja homlokára venni, a kápol­nát helyre kell állítani, az alapít­ványt pedig a nemzet kedves gondjai közé kell vennünk. Biz­ton reméli, hogy a nemzet min­den tagja megérti a letűnt szá­zadok dicsőségét. Ő öreg ember, ballag már a sir felé; de maradék és ajándék­napjait ennek az ügynek szenteli.1) * Szent Imre és vár­megyénk. Nemes Zala vármegye 1748. évi május 6-iki közgyűlésén, amit Egerszeg püspöki mező­városban tartott Tarányi Fe­renc vicispán elnökletével, szivére vette és jól fontolgatta mind­ezeket és a „Magyarok Nagyasszo­nya iránt való gyengéd fiúi sze- retetből“ az említett célra 100 fo­rintokat, majd ismét 100 forinto­kat ajánlott fel Szent Imre magyar kápolnájára, ami odasimult száza­dok óta az acheni Boldogasszony­dómhoz.2) !) Protoc. Comit. Szalad. 1744—48, pag. 1021—27. 2) U. o. pag. 1026. Zalamegyei Újság Még ebben az évben Egersze- gen leteszik az uj plébániatemp­lom alapkövét Biró Márton püspök jóságából. Biró püspök bensőséges, szinte lelki atyafisá- gos vonzalommal viseltetett a Szent Imre-akció élén álló Batthy- ányakhoz is, de az országbíróhoz is. Nem is maradhat el az ő „messze földön párját nem találó kettős- tornyu“ templomából Szent Imre herceg alakja. A hosszhajó köze­pén az oltáron gyönyörködteti a lelket. Festette pedig Cimbal János Jakab, „ein akademischer Maler“, aki is megörökítette Kerkaszentmiklós templomában is a magyar szenteket. Ugyanúgy tett Maulbertsch Sümeg városá­ban; Dorfmeister pedig Pákán a plébániatemplomot díszítette az elragadott herceg alakjával. * íródtak ezek a sorok azon idő­ben, amikor Zala vármegye leg­utóbbi kisgyülésének tárgysoro­zatában ott látjuk Szent Imre ne­vét és Egerszeg megyei városban készülődnek a lelkek Veszprémbe, Szent Imre városába. . . Pehm József. A veszprémi zarándo­kok programmja. A zalaegerszegiek május 25-iki veszprémi Szent Imre zarándokla­tának rendezősége összeállította a zarándoklat részletes programmját, amely a következő: 1. Kb. fél 6 órakor különvo- naton indulás a zalaegerszegi ál­lomásról. 2. Kb. fél 10 órakor érkezés Veszprém belső állomására. 3. Utána kegyeleti staféta 10 ifjúval a veszprémi hősök szobrá­hoz. Ezalatt bevonulás Veszprémbe a Szent Imre-térre (Búzapiac.) Rótt Nándor dr. megyéspüspököt üdvözli Bődy Zoltán egyházköz­ségi elnök. 4. Fél 11 órakor tábori mise. Celebrálja a megyéspüspök. Éne­kel az Egyházi nek- és Zene­egyesület vegyeskara. Szentbeszé­det mond Szentiványi Károly rá- tóti prépost. 5. Háromnegyed 12 órakor tisz­telgés a megyéspüspök előtt a várban. Üdvözlő beszédet mond Pehm József apátplébános. Hol szent Péter . . .: énekli a közönség. 6. Fél 1 órakor a székesegyház megtekintése. Rövid ismertetést ad Gutheil Jenő dr. szentszéki ta­nácsos, vicerektor. 1930 május 11. Utána az altemplomban Czobor Mátyás polg.’mester megkoszorúzza Zalaegerszeg megyei város és a hívek nevében padányi Biró Már­ton püspöknek, városunk legna­gyobb jótevőjének katafalkját. Közös imádság lelke üdvéért. Szent Imre fogadalmának helyét az ifjúság nevében megkoszorúzza Bődy Zoltán dr. cserkésztiszt. A Gizella-kápolna megtekintése. 7. 1 órakor a b. Margit-zárda romjait megkoszorúzza a Leány­kongregáció és a leányifjuság ne­vében Fülöp Margit prefekta. 8. Fél 2 órakor ebéd az egyik kert helyiségben. 9. Fél 4 órakor a múzeum meg­tekintése. 10. 6 órakor vonatraszállás Veszprémben a belső állomáson. 11. 10 órakor érkezés és osz­lás a zalaegerszegi állomáson. — A reálgimnázium Szent Imre ünnepélye. A Szent Imre ünnepélyek sorozatát Zalaeger­szegen a reálgimnázium ifjúsága nyitja meg. A műsor kiemelkedő pontja lesz Székely László dr teológiai tanár, jeles költőnek ünnepi beszéde. Az ünnepély má­sik érdekessége Rácz József szom­bathelyi karkáplán tárogató száma, aki ugyanazon darabokat adja elő, amelyekkel a múlt évi olasz- országi útja alkalmával oly nagy sikereket ért el s amelyeket a Szentatya előtt is bemutatott. Az ünnepély a jövő vasárnap, 18-án délután 6 órakor lesz a Katolikus Házban és az intézeti Mária kongregáció rendezi. ÖN ALSZIK I» DOLGOZIK Y\ / Csokoiáiiés hashajtó. I \ \ í A/ Z Enyhe, gyors, biztos!— Egy L ' J / / / próbacsomagolás 14 fil Icrért \ I. f * " ______meggyőzi Ont erről! Ig azi élvezet a NÉMETH JÓZSEF k á v é j a Próbafőzés mindenkit meggyőz! A csendőrlaktanyával szemben. Telefonszám: 207. Bodri mesél. — Irta: Rácz Imre. — — Igen, igen! Bodri a nevem. Még pedig nagy bével. Merthogy én nem olyan kutya vagyok, ami­lyen a többi kutya. Ugatni ugyan én is ugatok, ha idegen illat csapja meg az orromat, vagy a Hold széles képpel a szemem közé vigyorog, harapni azonban harapok, ha tudom is, hogy merre görbe a lőcs, — akarom mondani, ha ismerem is a közmondást: „amelyik kutya ugat, az nem ha­rap.“ — Sőt! Vonitok is. Ha tűz­vészt érzek% Vagy, ha a gazdám haldoklik. Ámbár még tűzvészt soha se láttam, meg aztán a gaz­dám is olyan egészséges, hogy már szinte ebbe betegszik bele. De azért tudom, hogy ilyen ese­tekben vonítanék. Érzem. Miként ősi ellenségem érzi az esőt. — Körülbelül egy rőf magas vagyok. Azért mondok rőföt, hogy borsot törjek a hatóság orra alá a gyakori vesztegzár miatt. Csak azért is a régi mértéket haszná­lom ! Büntessen meg, ha tud. Tehát nem vagyok holmi „jaj, de aranyos kis dög.“ Nem ! En­gem ne vesztegessen senki lánya! Engem ne mosdasson senki asz- szonya! Meg ne is fésülgessen! Ott van az a sok rongyos, éhező gyerek. Vezetgessék azokat!Mos­dassák azokat! Fésülgessék azokat! És meg ne csókoljon senki fehér- népje, mert istenuccse! belehara­pok a képibe. Bele én! Inkább eltűröm a gazdám kari­kását, mint a simogatást. Ha lá­tom, hogy felém nyúl egy kéz simogató szándékkal, fehér bun­dámat felborzolom, farkamat a lábam közé huzom, fogaimat ki- vicsoritom. Úgy visszarántják azt a kezet, mint a villám ! Szóval nekem ne hízelegjen senki! Egyszer simogatott meg a gaz­dám, arra is ráfizettem! Úgy történt a dolog, hogy őriz­tük a csikókat. A gazdám, meg én. Jobban mondva csak én, mert a gazdám, — az öreg Muzsi, — horkolt a fa alatt. Én meg vigyáz­tam. Egyszer csak egy bolond nyúl majdnem az orrom előtt baktatott el. Tyhü! a csillagos árgyélusát néki! rikkantottam, hát ez hogy kerül ide! ? A rikkantásra a nyúl megugrott, én meg csapot, papot, akarom mondani csikót, Muzsit feledve rohantam utána, mint a vad vihar. Hol a nyúl futott elöl, hol én utánna . . . így hajszoltuk egymást félórán át, mikor is egy merész kanyarodással visszaindul­tam a ménes felé. Miként a cso- roszlya, úgy lógott a nyelvem és dűlt belőle a veríték. Mert hogy én csak a nyelvemen szoktam iz­zadni. Mikor a gazdám meglátott, el­kezdte a kalendáriumbéli szente­ket emlegetni. De nem ám úgy, ahogyan a plébánosunk emlegeti őket a szószéken! Úgy emlegette őket, hogy az inam is reszketett bele. Te jó Úristen! — mi történhe­tett? Lelapultam a földre, úgy kúsz­tam a vén Muzsi felé farkamat csóválgatva. Hűséges, okos szeme- memet könyörögve szegeztem az öregre. De hiába kértem kegyel­met. A vén Muzsi lekanyaritotta magáról a karikást és irgalmatla­nul elpáholt vele. A karikás csat­togott, a vén Muzsi pattogott: „Köll-e nyúl ? Ne itt a nyúl! Á zanyád, te dög! Most fnehetek a pap esi kajáért haza. Megugrott a bestia, mig te nyulásztál. Ne most nyúl! Itt a nyul!“ Mikor vége lett a lakodalomnak, nagyot kurjantott a vén Muzsi: „Csillag ne!“ Csillag, a gazdám lova kivált a ménesből és szépen odaballagott az öreghez. Muzsi papa felmászott a hátára, aztán azt mondta a bojtárnak: „Józsi! — te vigyázz a csikókra, — én meg haza megyek a Bodrival a pap csikajáért.“ No, — el is indultunk. Vágtába mentünk hazáig. A pap már várt bennünket. A vén Muzsi megbökte mutató-'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom