Zalamegyei Ujság, 1926. január (9. évfolyam, 14-25. szám)
1926-01-19 / 14. szám
4 Zalamegyei Újság 1926 január 19. — A Kereskedelmi Kör összejövetele. A zalaegerszegi Kereskedelmi Kör vasárnap este az összetartozás érzetének ápolása céljából a Kereskedelmi Kör helyiségében kartársi összejövetelt tartott, amelyen mintegy hetvenen vettek részt. Az összejövetelen az Ipartestület és Iparoskör képviseletében Jády Károly elnök, Klosovszky Ernő, Tischler István, Schmidt Viktor, Lusker János és Farkas Kálmán jelentek meg. Jelen volt a kereskedelmi iskola több tanára is Omaisz János igazgatóval az élükön. Az összejövetel kezdetén Lőwen- stein Ignác elnök, aki több Ízben is felszólalt, átadta Czobor Mátyás polgármester üdvözletét, aki más irányú elfoglaltsága miatt nem jelenhetett meg. Az est folyamán több felköszöntő hangzott el. Felköszöntőt mondott Jády Károly (az Ipartestület nevében), Tischler István (az Iparoskör nevében), Klosovszky Ernő, Fangler Gyula alelnök, Komlós Miksa és Rosenthal Jenő. Végül Kuliffay Kálmán indítványára üdvözölték Spiegel Szigfrid kamarai elnököt és Taizs Károly dr. kamarai titkárt kormányzói kitüntetésük alkalmából. Az összejövetel a legjobb hangulatban fél 2 óra tájban ért véget. — El ne felejtse megrendelni N. Szabó Gyula Zalaor- szág cimü könyvéti í — Elzevir. A Hölgykongre- | gáció nagysikerű előadása után most szombaton a zalaegerszegi Szociális Misszió Társulat rendez előadást a Katolikus Házban. A műkedvelő gárda, amely kevés kivétellel ugyanaz, amely j „A jó Fülöp“ ben játszott, Hevesi j Sándornak, a Nemzeti Színház igazgatójának kiváló színmüvét, az „EJzevirM adja elő. Budapesten igen nagy sikert aratott ez a darab, s azt hisszük, hogy a két hét előtti szereplők előadásában Zalaegerszegen is hasonló nagy sikere lesz Hevesi Sándor darabjának. Az előadás szombaton este 8 órakor kezdődik a Kát. Házban és utána tánc lesz. — Zalaegerszeg városáé lesznek a favédő hirdető- rácsok. Egy vállalkozó szerződést kötött a várossal, amelynek értelmében egyes utcákon a fák körül hirdető-rácsokat állított fel. A vállalkozó, amint értesülünk, szerződéses kötelezettségét nem teljesítette, mert még a múlt évi bért sem fizette ki a városnak, s igy a vasrácsok a szerződésben kikötött feltételek következtében 1926 január elsejei hatállyal a város tulajdonába mennek át. A hirdetők tehát folyó évi hirdetési dijaikat a városi javadalmi hivatal pénztárába fizessék be, ellenkező esetben hirdetéseiket eltávolítják. Äp divatárukereskedők Zalaegerszeg jpgSfw*; 9- különlegességek ücZW tr-^rx >ooock>üotk>cWJ> S» iÉÉMmmk — Orvosi hir. Kovács Malvin dr. orvosnő rendelését Zalaegerszegen újra megkezdi. Főtér, Grá- ner vasárus-féle házban (I. emelet lépcsőház jobbra.) — IskolánkivűÜ népművelés Nyirádon. Sümegi tudósítónk jelenti: Nyirád községben heti 6 órával megalakult az iskolánkivüli népművelési tanfolyam. Az előadások nagyon látogatottak, a 120 leventén kívül sokan részt vesznek még az idősebb gazdák közül is. — Leventeegyesfilet alakult Nemesapáti és Vöckönd községekben. — Előadások a mezőgazdasági bizottságok részére. Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara korábban megállapított programja szerint megkezdte a községi mezőgazdasági bizottságok felvilágosítását hivatásukról. Tapolca vidékén Asztalos Lajos kamarai főtitkár tizennégy község, köztük Tapolca mezőgazdasági bizottságát kereste fel és tartott részükre oktató előadásokat. A zalaegerszegi lányok és asszonyok csak akkor lesz- ■ nek szépek, ha HANGYA szappannal mosdanak!!! l/UVUVtfVVVyV><*>V*>*>^i*i^'‘* ^ A*****‘************ *'* — A nagykanizsai közkór- | — Zalaegerszeg város anyaházban az emeleti műtőteremben tűz ütött ki. Szerencsére csak a terem mennyezete égett ki és nagyobb kár nem történt. A tűzoltóság a tüzet pár perc alatt eloltotta. 1 — A Falu Szövetség uj fiókjai Zalában. Alsószemenyén 36, Lovásziban 54 és Lenti- szombathelyen 59 taggal a Falu- Szövetség uj fiókokat alakított. — A nagykanizsai lakáshivatal az elmúlt évben 389 lakásigazolványt adott ki, 39 bérletátruházás és 30 igénybevétel történt. könyvéből. Születtek: Fangler Lajos ny. m. kir. postafelügyelő és Imreh Julianna leánya: Éva r. k., Körösi József és Takács Julianna leánya: Margit r. k. Házasságot kötöttek: Kaczor József r. k. és Salamon Mária r. k. Meghaltak: Menyhárdt András r. k. 81 éves közsegélyezet, vég- elgyengülésben, Lóth János r. k. 39 éves katona a harctéren. (A hősi elhalálozás biróilag lett megállapítva.) Akarnod kell, hogy „Nagy- magyarország* legyünk, de csak úgy éred el, ha a „Hangyánál“ vásárolsz. — Rejtvény pályázatunk eredménye. Lapunk karácsonyi számában a „Gyermekeknek“ cimü rovatban rejtvénypályázatot tettünk közzé, melynek határideje január 15-én járt le. Előfizetőink gyermekei tömegesen vettek részt a pályázatban, részint sikerrel, részint sikertelenül. A helyesen megfejtők között sorshúzást ejtettünk meg, melynek eredményeképpen a nyertes Nagy László budapesti tanuló lett. A boldog nyertesnek már elküldöttük á pályadijat: a nagy doboz csokoládét. Legközelebbi rejtvénypályázatunkat lapunk húsvéti számában tesszük közzé. — A Keszthelyi Gazdasági Akadémia „Georgikon Gazdasági Köre“ január 21-én, csütörtökön este fél 9 órakor tartja a Bocskai-vendéglő nagytermében IV. szakülését. Tárgysorozat: 1. A hússertéstenyésztésről felolvasást tart Heinz Ferenc I. é. h. 2. Praxi-banda. 3. Milyen körülmények szabályozzák az egyes állatfajok és fajtáknál az elletések idejét és melyek ezek az időszakok ? Vitakérdés. Bevezeti: An- derlik Dénes III. é. h. Minden magyar gyerek azt mondja: „Anyám, csak a Hangyánál vásárolj I“ — A világhírű gondolatolvasónő lakását a kaszaházai vendéglőbe helyezte át. Csak rövid ideig marad. Egész nap fogad. — Az Országos Földbirtok rendező Bíróság Ítélete, mint sümegi tudósítónk jelenti, megérkezett Nyirád községre vonatkozólag. A rendelet szerint mintegy 130 egyén jutott kisebb-na- gyobb földhöz. A földhöz jutott egyének közül 15 hadirokkant és özvegy, 70 nincstelen és 45 törpebirtokos van. Összesen 230 kát. hold került felosztás alá, amely a veszprémi püspökség nyirádi gazdaságának tulajdona volt. A hivatalos átadás f. hó 16-án történt meg. — Talált tárgyak. Egy esernyőt és egy lópokrócot találtak. Igazolt tulajdonosok a zalaegerszegi rendőrkapitányságon átvehetik. — Kútba ugrott. Sümegi tudósítónk jelenti: Özv. Németh Györgyné 55 éves óhidi lakóstaz utcán levő kutban találták. A szerencsétlen minden valószínűség szerint öngyilkos lett. A vizsgálat megindult. — Butorvásárlók feltétlenül olvassák el saját érdekükben lapunk utolsó oldalán a Kopstein- cég hirdetését. Szerkesztői üzenet. F. Beküldött versei még éretlenek arra, hogy lapunk utján lássanak nyilvánosságot. Idővel talán még viszi valamire, bár, azt hisszük, a költői tehetséget nem lehet senkinek sem kiforszirozni.