Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-07-24 / 30. szám

4 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapc 1910 augusztus 14. muraközi tanítóknak ninos mit félniök, mert még a katolikus tanítók nagygyűlése sem kívánja eltávolításukat.* Igy ir a „Pesti Hírlap", csak a szónok nevét közli tévesen, mert az nem Peizzel, hanem Peczek György címzetes kanonok, alesperes, tüskeszentgyörgyi plébános ur, aki vármegyénkben a béke olajágát hordó galambja gyanánt szeret bemutatkozni. Az olajág azonban ezúttal is, mint máskor, ütőeszköz lett. »Semper ideml* A/ érdekelt tanitó urak bizonyára elfogják mondani a maguk igazát idehaza az országra terjedő támadással szemben, bennünket pedig a dolog a magyarság szempontjából érdekelhet s igy bizonyos elmélkedéseket röviden hozzáfűzni a kanonok ur legujabbb keletű budapesti oraciójához szinte hazafias kötelességünknek tartjuk. Másodrendű dolog e kérdésnél — mint említettük — hogy a békegalamb az olajággal most már a nem katolikus és intra parcuthese'n burkolt célzattal ugyan, azonban félre nem ismerhető általánossággal az áll .mi iskolák t->m''it ostorozza meg akkor, midőn más tejeken osapongania most már ismétlés volna részéről és amikor inár sem törvényes országos, sem vármegyei, sem községi intézmények, sem azok vezető emberei felé azt a bizonyos olajágat nem suhogtathatja — sikerrel s ezért kellett a döngetést a szóértés fogalmai szerint következtetve az állami tanítókon gyakorolni: az is kevésbé fontos, mint meghaladott dolog előttünk, hogy a szombathelyiegyházmegyei papság aligha siet szolidaritást vállalni a kanonok úrral, ki zágráb-egyházmegyoi áldozár akkor, midőn minden emberi ismeret szerint valószínűleg vele az együttérzést nem igeii fogja megnyilvánítani e kérdésben az a muraközi hazafias klérus sem, mely ép az állami iskolák felállítására irányuló hatalmas és sikeres igyekezetében találta meg a Muraköz megmagyarositásának legelső segítő exponensét. S azért itt a nemzetiségi kérdéssel kaposolatban főoldala az egész ügynek a célzat, mely semmiféle hitelvi kérdésekkel kapcsolatban nincs s ha ezek volnának kommentárjai, az osak a tetszetőség mezébe való öltöztetés kedvéért történik vala meg. Azt már a kanonok urnák közgyűlésében, hírlapokban, hivatalosan ós magánkörben, hát mögött meg szemtül szembe tudomására hozták, hogy célját, melynek elérésénél eszközeiben nem válogatós, — minek importálják? . . . Nem teszi fel róla senki, hogy kitartó, makacs küzdelme egy beteges lélek megnyilvánulása lenne, hanem inkább a sokszori megnyilatkozásait közéleti szereplésének annak tulajdonítják, hogy a Muraköz megmagyarositása ellen és a vísszahorvátositás mellett van. Ezt sikerrel látszik igazolni budapesti beszéde, ahol a magyarosító tanitók egyrészét támadja meg kíméletlenül, sőt kenyerüktől kívánja őket megfosztani. Igaz, hogy a katolikus tanítói naggyülós és hírlapok majdnem <%lamennyie nagyon kegyetlenül nyilatkozott meg ellene legutóbbi álláspontja megbirálásánál. És mi is elégnek tartjuk ezt a méltatást, csak a magunk részéről azt fűzzÜK hozzá, hogy a lelkiismeretes és az államiságunkat fentartó magyar állameszmének ugy a hitéletnek kifejlesztése érdekében hazafias muukát teljesítő állami iskolai tanitók felekezeti különbség nélkül nem érdemelték meg egy magyar állampolgár részéről a meghurcoltatást, mert hisz a kanonok ur saját maga magyar nemzeti érzésének megtagadása vonható le ebből oonsequentiául, nem pedig az, amit ő szeretne. S azért szinte hazafi ts kötelességünk őt mintegy megkérni: teljesítse kötelességét mindenkor olyan hazafias ós olyan vallásos irányban, mint azok szokták tenni, akiket ő váltakozva megtámadott s — sajnos — bizonyára még megtámadni fog. Hl ezt teerdi meg, akkor senkisem fogja szemére hányni a született magyar embernek a magyarság érdekeiért való mőködés hiányát, sőt nála az ellenkező törekvés megtételét ; akkor a nyilvánosság az ő működésével szemben aligha fogja gyakorolni eddigi szokásos kritikáját s akkor exponált, előkelő helyén igazi békegalamb, igazi békeapostol válhatik belőle. A város közgyűlése. Zalaegerszeg város képviselőtestülete julius hó 21 én csütörtökön délután dr Korbai Károly polgármester elnöklésével rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a tisztikaron kivül összesen 25 városi képviselő jelent meg. A tárgysorozat lényegesebb ügyeit a közgyűlés a szeptemberi közgyűlés plénuma elé utalta, mert a képviselőtestületi tagok ezúttal sem jöttek el annyian, hogy dönthettek volna a fontosabb kérdések, nevezetesen az izraelita régi imaház megvételének, a Deák-téren felállítandó husosarnok építésének, s Deák-téri mázsaház áthelyezésének, a városi villamos telep szomszéd telke megvételének, az özv. dr Obersohn Mórné tulajdonát képező telkek megvételének, a Berzsenyiutoai elemi iskola építésének, a Chewra-Kadisoha és Rnisinger Rudolf telke megvételének, az »Aggápolda«-alapítványi ingatlan rendezésének és az újonnan építendő honvéd-huszár laktanyának kérdése fölött. A közgyűlés a tanáos javaslatára egyhangúan elhatározta az uj accumulator-telep felállítását. A város az ajánlatot tett gyárak közül a Tudorgyár ajánlatát találta a legelőnyösebbnek. Ennek értelmében megrendeli 39.000 korona vételáron az uj aecumulatort, 1000 korona pénztári engedménnyel, azaz 38.000 korona fix árért. A közgyűlés 19 szavazattal 3 ellenében elhatározta, hogy átengedi a Dunántuli helyiérdekű vasúttársaságnak korlátlan tulajdonjoggal a Birossligetnek 64 •-ölnyi területét, avval a kikötéssel, hogy a vasúttársaság köteles lesz a teret ott szabályozni, a „Baross" bejárójánál léposőzetet készíteni s az egészet rendben tartani. Azután megszavazott egyhangúlag néhai Simonffy Gyula volt kórházi gondnok özvegyének 400 korona, Galambos Géza volt kórházi Írnoknak 250 kor. drágasági pótlékot az 1909. évre. A zalaegerszeg—zalalövői helyiérdekű vasút támogatása ügyébeo a tanács ja vaslatára Udvardy Viuoe, Berger Béla dr, Czinder István dr, és Tivolt János képviselők felszólalása után a közgyűlés egyhangúlag megszavazott 100.000 K-t, azon kikötéssel, hogy a vasúttársaság ennek az említett összegű részvényjegyzésnek ellenében kötelezettséget vállal, a csatlakozási állomás, illetőleg a zalaszentiván—kisfaludpusztai fűtőház idehelytzési költségeinek viselésére. Egyben elejtette azt a tervet, hogy az uj vasútnak Kaszaháfcán legyen egy magállóhelye. Ezt Olakülváros végén, a temető mellett fogják felállítani. A közgyűlésen ott volt Barthalos István előmunkálati engedményes is. A közgyűlés egyhangúan elfogadta Udvardy Vince városi képviselőnek a várost vasútépítési ügyekben érdeklő takarékossági és közhasznú indítványát. Ugyanosak egyhangúlag elfogadta a tanáos javaslatában Eisner József és társainak indítványát a piaci elővásárlási tilalom életbeléptetéséről, a keszthely—zalaegerszeg—szentgotthárdi helyiérdekű vasút előmunkálatai ügyében felmerült 171 K 55 í költség kiutalását ésajegyzői nyugdíj-szabályrendelet módosítása ügyébeu a belügyminiszter határozatát. Elutasította Péntek József takarékpénztári szolga, volt rendőrnek az 1909. évre szóló drágasági pótléknak kiadása végett beadott felebbezését, mert nevezett a rendőri nyugdíjalapba még 169 K #0 f-rel tartozik. Végül még a m. kir. iparfelügyelő átiratára elhatározta, hogy az „Izabella háziipari egyletnek Zalaegerszegen létesítendő h'nazőműhelye és munkaközveiíője oéljára ingyen ad helyiséget, fűtést, világítást és butorfelszerelóst s miután még rendezte özv. Keszte Györgyné, Buttermann Jakabné, Silamou Ferenc, ko ompír Bozália, Pahocsa János, Csemetzky Sándor, özv. B'irger Zsigmondné és özv. Miskolczy Gyuláné illetőségi ügyét, a közgyűlés délután 6 órakor véget ért. Itt emiitjük meg, hogy a közgyűlés előtt, szerdán este, a Korona szálló emeleti nagytermében Tivolt János elnöklésével 15 városi képviselőtestületi tag értekeiOetet tartott a kaszárnya ügyben. Az értekezleteu Tivolt János, Vörös Gyula, Eisner József, Grünbaum Ferenc, Wapper Ignác, Breisach Sámuel, Udvardy Vince, Soroncz József és Báli Béla szólaltak fel, de érdemi határozatot nem hozlak s az értekezlet egy órai tanácskozás után véget ért. Az érdem jutalma — ma. Lengyel Menyhért Írónak van egy korszakos munkája, egy három felvonásos színjáték, a modern magyar szinműírodalomnak egyik remeke, amelynek »A hálás utókor* a oime. Ennek a műnek főalakja Ruyder Dénes dr egy lángoló érzésű demokrata, nagy esztetikus és műbarát, aki minden erejét arra fordítja, hogy a művészeteket megismertesse s megszerettesse a néppel. Igazán háládatlan dolog, de a rajongó lelkű Ruyder erre a gondolatra építi fel az egész életexistenoiáját. A nagy, megrázó emberi csalódások hamar utólérik, közben a számítani nem tudó idealista anyagi életének alapja is összeroppan. Ekkor elhagyja mindenki, még a felesége, sógora és legjobb barátja is, sőt csalással vádolják meg s ő az emberi alávalóságnik ekkora romlottságára megundorodik az emberektől, életunottá lesz s hogy megszabaduljon hűtlen környezetétől, egy napon hirtelen eltűnik a körükből. Világgá bujdosott. Az ő tragikumának második része nem tartozik szorosan bele ez Írásnak természetébe. Az emberi romlottságnak ezek a tünetei ezer változatban variálódva vesznek körül minden ideális érzületű, fenkölt gondolkozású rajongót a mi magyar társadümuukban. Igeu ! a m igyar társadalom ma romlottabb, me^átalkodottabb, haszonlesöbb, alábbvaló viselkedésű, mint valaha ! Természetesen vannak nagy jellemű, nagy műveltségű, gyönyörű érzésű emberek is a társadalmunkban, de ezeknek száma elenyészően csekély s a mai magyar cinikus romlottsága ezeket is a Ruyder Dénesek sorsán juttatja. Él itt közöttünk egy feh^rlolkü, őszülő h <ju, de örökifjú érzületű, rajongó művészetimádó, nagy emberbarát férfi : Borbély György, akinek a lelkében megfogamzott egyszer az érzés, agyábaD kialakult egy megértő nagy gondolat* hogy a letűnt kor egyik hős lelkű, nagy érzésű magyarjának, Zalametrye érdemes fiának : Csány Lászlónak emlékét örökítsük meg s ne engedjük őt a köouyü, hálátlan emberi feledés homályába elmerülni. Aztán megkezdte a nagy munkát s felhivást bocsátott ki a megye társadalmához, hogy adakozzunak a nagy ember, a hős vértanú szobrának felállítására. Az emberek először őt is kinevették. Oly könnyű nevetni, de az ilyen gyönyörű elhatározást oly buta és neveletlen kinevetni. Aztán avval gyanúsították meg, hogy a netalán begyülő pénzből magának akar anyagi hasznot húzni. De ő osak ment tovább, egyenesen, felemelt fővel a megkezdett uton s agitált lelkesen tovább az eszméért. Nélküle a megye társadalma hűtlenül elfeledte volna Csány nagy érdemeit és soha emléket nem állított volna neki. Az ország másik vegéből kellett idejönni egy székely-magyarnak, akit ma is idegennek nem, közé valónak tart sok érzésszegóny, gyönge gondolkozású, gőgös, elmaradt parvenü-gentry, hogy visszaadja a hősi halált halt nagy embert az utókor köteles tiszteletének. Aztán éveken át gyűjtötte a garasokat a kegyelet és művészet perselyébe s amikor hosszú évek nehéz, ingyen fáradozásai utáu összegyűlt egy tekintélyes tőke s megteremtődött egy ritka nagy művészi esemény, egy értékes szobortárlat, amelyben öröme tellett volna neki, aki az egész mozgalomnak eleven lelke volt, akkor ez a hálás jelenkor még ettől az örömétől is megfosztotta. Hallottunk ilyen megjegyzést is róla : »Szemtelenség, hogy ez az ember ennyire ágál s ellene mer szólani X nek, Y-nak és Z-uek !« Az a tetőtől talpig ur és becsületes lelkű magyar férfi azon ban, akire ezek a kültelki frázisok hullottak, csak mosolygott r*jtuk. Még azt is meg kellett érm, hogy azok a pályázók, akik közül bárme lyiU- -rdemes embernek örömmel szivazta volna meg azt a pénzt, amit maga gyűjtött, neki támadtak s éppen őt akarták kiiurni a zsűriből, aki nélkül nem igen lett volna alkalmuk egy 35 ezer koronás pályázaton részt veoni. Az azután kisebb dolog, hogy ezek az ifjú urak egymás között is nagyon hétköznapi marakodást kezdtek s diszkreditálni szerelték volna egyik legerősebb pályatársukat. Ez a mai hálás utókor s ilyen szimptómákkal tele vau az égései mai romlott társadalmunk. A megtámadott, meggyanúsított, lenézett ember azonban bírja az igazi művelt emberekuek legteljesebb szimpátiáját, szeretetét és tiszteletét s a maga lelke gazdagságában bírja azt az erőt, amellyel szemben uem árt neki semmi személyi vagy tömegtámadás sem. Legfeljebb szegényebb les/, néhány gyönyörű illúzióval, gazdagabb lesz néhány keserű csalódással, amelyuek valamenynyien ki vagyunk téve, akik a nyilvánosság előtt élünk.