Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)

1910-07-24 / 30. szám

2 • Zalamegye, Zalayármegyei Hirlap< 1910 julius 24. A buza áráról beszélni szinte illuzórius, ki tudja: hogyan fog az alakulni néhány nap múlva, ki tudja, hogy a tőzsde milyen kedvében lesz holnap és houss-ra vagy baiss-re dolgoznak-e a milliomosok. Annyi és oly sokféle, előre nem látható, még csaknem is sejthető körülmény jöhet közbe, amelyek olyan árakat szabnak, aminőkre kétségbeesett perczeinkben sem számítottunk. Már ebből az okból, hogy a gazdának, termelőnek, fogyasztónak és kereskedőnek rettegnie kell attól, hogy a kulissza minő hangulatban van s hogyan fogja honorálni a búzaárak megállapításával azt a munkát és fáradságot, amely szántástól aratásig foglalkoztatja az ország népét, ebből az egy okból is el kell törölni a papirosbuzát. És ha majd nem lehet többé olyan eszközökkel spekulálni, mint ma; hanem lehet schlussokat kötni a magyar föld és gazda rovására; ha a kereskedő biztosan számíthat, mert az árak a közgazdasági életet irányító tényezők kifejezése lesz, akkor jobban hiszünk a tőzsdei árfolyamoknak, amelyek manap csak arra jók, hogy bekössék a szemünket és a spekulációt szolgálják. Hazug erkölcsök. Az élet tele van millió meg millió finom distingcióval. Csak bele kell nézni s tudni kell meglátni s megérteni azokat a számtalan apró eseményeket, amelyek csak ugy kínálják magukat az egymással való összehasonlításra. A nyári hónapok nagy, majdnem általános munkaszünetp, a tisztviselő szabadsága, az iskolák szünetelése, a kereskedelem és ipar holt idénye s az ezekkel fellendülő fürdő-élet különösen alkalmas ezeknek a morál-tanulmányoknak folytatására. Egy hivatalnok a családjával elmegy fürdőre, a példa kedvéért olyan helyre, ahol még nem volt. Tehát idegenek közé. A hivatalnok magát művelt embernek tartja. Ezért, de főképen azért, mert az ember társas lény, társaságra vágyik. Na meg azért is vágyik a társaságra, hogy ne unatkozzék. Ez eddig rendben volna, ha rendben folytatódnék tovább. De ennél a pontnál valami közbeveti magát, egy kérdés, egy ioi-piei kis kérdés, az, hogy „hát ki is vagyok én?" s ettől fogva már nem megy rendben a nyaralás,' illetőleg a szórakozás. Sőt nem megy reudben semmi s ugy az a család, amelyik nem gyógyulásból kereste fel azt az idegen fürdőhelyet, hanem szórakozás végett, hát unatkozni kezd. Ám az unalom magától nő, miut a gomba, mint a furuukulus s az fürdőző ember, amint a napok múlnak, mindjobban unatkozik. És mert az idő egyre halad s egy osepp hajlandóságot sem mutat várakozni az emberre, az emberi gondolkozásra, az emberi gondolkozás fejlődédésére, hát az unatkozás osak egyre nő. Közben a pénz is elfogy s mert már különben ia elmúlott az a 4—6 hét, amit a kiváncsi viiág, a jó szomszédok és kedves, de alapjában komiszul irigy rokonok gondolkozása uratt okvetlenül, fürdőn kelleti tölteni, mert különben oda van, vége van a . . . minek? ... a társadalmi tekintélynek I . . . hát a család felpakkolódzik s ásitó unalomban megérkezik, visszaérkezik a többnyire poros, dohos családi fészekbe. Azután jön a második hazugság. Az elsőt | alább találja a nyájas olvasó. Az a hazugság ; jón tudniilik a hazaérkezés után, hogy őnagy| sága, meg ha a osaládi összhang így kiváuja, a j férj is, elkezdik a kiváncsi szomszédoknak és i kedves rokonok).ak hazudni, hogy voltak X. | fürdőben, 6 hétig és roppant jól szórakoztak. Na j igen! ezt igy kiváuja az a hazug világ, az a j morál, amelyet magunk teremtettünk meg rnaI gunknuk, amelyben magunk élünk, őnagysága meg a férj s szükség esetén a felnövő gyermekek is addig hazudják udvariasságból, szülők iránti kötelességből, a társadalmi tekintély fenntartása miatt s más roppant szövevényes okokból, hogy jól mulattak ott lenn, esetleg ott fenn Kézdialsókovácsháaán, vagy Tátrafelsőkunyhó-táján, amig maguk is elhiszik s aztán ezen rágódnak a következő nyár közeledtéig. Még egy ideig esténkint folyik a szemrehányás odahaza, egymás ellen, hogy »miért is vittél oda minket ablja a világ legunalmasabb fészkébe*, meg hogy »én különbül elrendeztem volna ezt a mi idei nyaralásunkat? . . . stb. de mire leesik az őszi eső, addig lassan elülnek ezek a kedves házi jelenetok. Most jön az első, a nagyobbik hazugság. Az a Kézdialsókovácsliáza, vagy Tátrafelsőkunyhótája tulajdonképen egy-egy igen kedves haugulatu, szép miliőjii fürdőhely, minthogy a magyar fürdőhelyek, kevés kivétellel majdnem mind ilyenek. Azonban a hivatalnok ur családjának, amint mondottuk, nem voltak ott ismerősei. Hát először a legközelebbi, később a távolabbi szomszédoktól kezdték kérdezgetni, hogy ki is lakik ott náluk? kiesodák azok? hogy élnek? mit esznek? hova járnak? stb s aztáu, amikor megtudták, hogy az egyik szomszédéknál egy kereskedő nyaral, a másiknál egy hirlapiró, a harmadiknál egy iparos, a negyediknél egy katonatiszt, mondjuk altiszt, óh ! . . . óh! ... ah! . . . pláne . . . altiszt, hát őnagysága hamar megállapítja, hogy : minthogy az ő ura belügyminiszteri valóságos irodaigazgató, ő maga meg született kovácsházi Kovách-leáiiy, hát, . . . hát . . . egy iparossal, egy firkásszal, egy . . . ah! ... fi dono! . . . egy altiszttel ismeretséget kötni s azután, a megismerkedés után társadalmi kötelességből néhányszor velük lonni, ha a parkban ezek a szomszédok, alkalmi fürdőismerősök velük találkoznak és hozzájuk akarnának csatlakozni, hát el kellene fogadni a társaságukat. Ah ! nem ! ezerszer nem! inkább nem kötünk velük, . . . azokkal ismeretséget! — mondta egy napon őnagysága. A férj, aki legtöbbször nem mer nagyou ellene mondani hütös feleségének, eleinte megpróbálj) i. iegyen liteni ezeket az óriási társad-drui külömlvségeket a kiszemelt, a soron lévő leendő uj ismerősök, meg ő közöttük, de amikor őnagysága néhányszói- indulatosan leinti őt, a férj a . . . a . . . családi béke kedvéért lemond mindon ellentállásról. És ez így folytatódik ott, ahol fent elhagytuk. És ez igy variálódik száz meg ezer család között. Ez az osztály-társadalom, a mi zárkózott magyar osztálytársad almunk, ahol sz emberek a származás, a foglalkozás és a társasági életük külömbsége miatt képusek lemondani a maguk jól eltelhető szórakozásairól. Az embertársaikban nem a kellemet, a jó tulajdonságokat, az egyéni finomságot, a műveltséget, a munkássága érdemét keresik s nem azt a lehetőséget, hogy szürke, üres, s-ramitmondó életüknek egy kicsiny szakát, egy alkalmi fürdőzésük't tegyék kellemessé, könnyen elte'ővé, hanem, hogy micsoda rang és cimkülömbség van közöttük. A családok még aszerint is tagolódnak, izolálódnak egymástól, hogy a családfőnek micsoda kvalifikációja van, a férfi melyik kaszinónak, kult uregyesüietnek a tagja. Mert nálunk, kérem, még a jótékony cselekedetekben is van külömbség férfi és férfi, nő és nő között! Csupa hazug morál-szempontok irányítják a magyar társadalom életét. Pedig az élet naprólnapra szebbnél-szebb példáit mutatja az egvmásmegértésnek, az egymástisztelctnek s az e/ekteremtette meg a legelső mesteriró és mesterművész: — az élet! Itália gyöngéd kék égi takarója alatt másnak látjuk az életet, akárhányszor térünk oda vissza s a legszebb olasz városoknak : Napolinak, Palermónak, Cataniának, Firenzének, Veneziának vagy a muszka iró-óriás tág rezidenciájának : Capri szigetének impressiói mások bennünk, mint Párisnak, a hideg hangulatu Berlinnek, a nyárspolgári Wiennek vagy a gyárvárosi Trieste-nek impressiói. A nagy olasz városok virágárus leányai kedvesebb illúzióval vesznek körül minket, mint Budapest durva modorú virágos kofái. A firenzei virágos kertek között jobban érezzük magunkat, mint a nyugat-porosz városok : Hamburg, Bréma vagy Emden rózsagruppjai között 8 az olasz-francia Riviéra pálma és cédrusfa-sorai is más gondolatokat termelnek bennünk, mint a wieni Práter vagy a berlini »Sieges alléé.« Megnéztem a többek között a milauói »Scala«nak egy bemutatóját s ott a nők ruházatán, majd mindenikén szebbnél-szebb virágcsokrokat láttam — ékszerek nélkül. Pedig azok a nők Olaszország leggazdagabb városának leggazdagabb női voltak. Az ékszer ott bántó, a nagy műszinházakban, a hol a műértő ember lelke az ének és zeneművészettel, a költészettel ölelkezik. A virágoknak valóságos kultuszát lehet megtalálni a spanyol földön. Nemcsak a községekben és kisebb városokban, de a legnagyobb helyeken is majdnem minden háznak van virágos kertje s különösen a melegebb tengerparti vidékeken nagy mennyiségben termesztik a finom fajvirágokat. Madrid, Lisszabon, Barcelona, Valencia, Páris, Marseille, Nizza, de tovább Ge-nua és Milánó virágos üzleteiben is sok spanyol földön termett virágot lehet kapni, miket a repülő »direttissimo«- k ós expressvonatok visznek el oda. A virágok és művészetek szeretete rokonérzések. A spanyol nő szereti a házát artisztikusan bereudezni. A lakások erkélyei, lépesőcsaruokai és belső szalonjai tele vannak friss illatozó rózsával, ibolyával, rezedával, szekfüvel, déli pelargóniával s más virágokkal. A legtöbb művelt család otthonában meg lehet találni a művészet szeretetének megannyi bizonyságát. A többnyire viiágos ezir,ekre festett falakon eredeti festmények, rajzok, a kisebb-nagyobb állvány asztalkákon, művészi vázákban friss vira'gok között szobrocskák s kisebb műtárgyak vannak, finoman egybeolvadó szin- és formaharmóuiában egymással. Az előkelő spanyol nő, éppúgy, mint az északolasz nők, sétakocsizás közben nem viselnek ékszereket. Ezt különben nálunk a magyar nők közölt is osak a parveuüknél lehet megtalálni. Ezen a földön van a világ legszebb virágos parkja, közel Gráuadához: Camboban. A Cyrano de Bergerao, a L' Aig'on, A Chant-cler s más nagy irói munkák szerzőjének : Rostand Edmondnak a birtokán. A francia Íróknak <nár le'ik erre is, a magyar Jókaiknak és Mikszáihoknak pedig még nemzeti adakozás uijáii is óriási fáradozással teremthető meg egy kis jólét. Comboban, Granadához közel Rostand hires rezidenciájában, közel a teugerparihoz, mintegy 100U méier hosszú, fedett gyalog és kocsiút szélein, egy óriási parkban friss zöld pázsit között, 2—3 méter magasra kúszó, sokszinü rózsalugasok virítanak és illatoznak, Déispanyolország gyógyitó, forró napsütésében. Cordoba, Málaga, Cadix és Almeria széles sétatérkertjei is tele vannak művészi gruppokba ültetett százszinü virágokkal, tüzes tulipánokkalségszinkék Celestinvi rágok kai. A boldog Andaluziábau meg ott kezdődik a szerelem, amikor a felnövő leány a szabad, közös táncok) >n, a kasztanyetl kattogó csörgése mellett meleg, behízelgő mozdulatok, plasztikus póz és rendkívül kedves enyelgéM közben — először dob virágot az udvarlójának. A virág az, ami náluk is a finomabb érzelmeket fejezi ki. A virág szeretete intelligensé teszi a lelket, megfinoQiitj i az ember érzéseit, művészetszeretőkké tesz, közelebb hoz bennünket egymáshoz s a virágok világa a'., amelyről a belgák nagy írója: Maeter inck azt mondja a „Virágok élete* című korszakos munkájában, hogy szobbeu éluek, mint a legműveltebb emberi társadalom. Enyedy Barnabás.