Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 27-52. szám)
1910-07-03 / 27. szám
4 »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1910" julius 10. A pályázatra beérkezett művészi pályaművek már ott állanak a vármegyeháza közgyűlési termében. A tárlatot hétfőtől fogva 20 fillér kezelési és] őrzési dij ellenében már látogathatja a közönség. A tárlatra jobbnál-jobb nevű művészeink küldtek vázlatokat, amik igy együtt különösen nagy művészi esemény számba mennek. Felhívjuk ezért a város egész közönségét, hogy mennél tömegesebben keressék fel a tárlatot, amilyen eddig még nem volt nálunk. A pályaművek tárlata julius 16-áig áll a közönség részére nyitva s naponkint 9 órától 12-ig és 2-től 7-ig tekinthető meg. Eljegyzések. Dr Popper Manó mohácsi orvos eljegyezte Gráner Juliska urleányt, dr Gráner Adolf városi és közkórházi főorvos leányát. Stoozek Brúnó budapesti gyógyszerész eljegyezte Bita Irmuska urleányt Zalaegerszegen. Háza88ág. Oazeszly M. Viktor az Alsólendva és Vidéke hetilap szerkesztője Alsólendván házasságot kötött Klein Bertussal. A virágünnepély. Amint már egyik közelebbi számunkban megírtuk, e hó 16-án, a Csány szobor zsűrijének ülése napján a város társadalma közművelődési egyesületeiink javára nagyszabású vírágünnepélyt rendez, amelynek meghívóit a bizottság a napokban fogja szétküldeni. Az ünnepélyen, amint most értesülünk, Szamovolszky Ödön szobrászművész, a budapesti szabadságszobor tervezője s Tóth István szobrászművész, a zsűri szakértői is megjelennek. Áthelyezések ós kinevezések. Holly Béla számtiszt, Ögyallárról, — Fangler Ferenc számtiszt Nagyváradról, — Varga Kálmán számgyakornok számtiszti minőségben Szombathelyről, — Molnár Lajos számtiazt Selmeczbáoyáról Zalaegerszegre helyeztettek át a kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez. — Szentistvány Sándor számvizsgáló hasonminőségben Máramarosszigetre helyeztetett át. Gyermekvédelmi előadás. Dr Bosnyák Zoltán belügyminiszteri tanácsos, Bosnyák Géza orsz. képviselő fivére, mult héten Nagykanizsán járt s a gyermekvédelmi bizottságban előadást tartott. Széles mederben tartott beszéde felölelte a gyermekvédelem egész rendszerét; ismertette mindazon intézményekot, amelyek a gyermekvédelem nagy célját szolgálják ; majd áttért a kriminalitás a neveléssel való csökkentésének kérdésére, a csecsemővédelemre s az állami gyermekmenhelyek elhelyezésének ügyére. Rámutatott arra, hogy Dunántul kevés még a menhelyek száma s méltányolja Nagykanizsa város azon törekvését, hogy menhelyet kapjon. Dr Boanyák Zoltán magas szárnyalása és rendkívül érdekes előadása egy órát vett igénybe. A gyermekvédelem- lelkes apoatola és egyik megteremtője végiglátogatta a nagykanizsai telepen elhelyezett gyermekeket, akiknek legaprólékosabb viszonyai iránt is érdeklődött. Valósággal megható, hogy Bosnyák Zoltán mennyire szívvel-lé'ekkel csügg az elhagyott gyermekek sorsán s milyen szeretettel gondozza a társadalom árváinak ügyét. Jegyzőválasztás. Kiakomáromban körjegyzővé Szilvay Gyula választatott meg. Csende8 jubileum. A csáktornyai áll. tanítóképző-intézetben mult hó 24-én volt a 25-ik képeaítő-vizsgálat, melyen dr Ruzsioska Kálmán kir. tanácsos, a vármegye kir. tanfelügyelője elnökölt. Ezt az alkalmat ragadta meg Zrinyi Károly igazgató, hogy a zárókonferencia után a tanári testület s a képesített növendékek jelenlétében a kir. tanfelügyelőt üdvözölje. Rámutatott arra a szívélyes viszonyra, mely a hivatalos együttműködés közben dr Ruzaicaka s a tanári testület között kifejlődött. Isten áldását kérte a kir. tanfelügyelő további munkálkodására, hogy szellemét, lelkét és szívét az intézet s Zalavármegye tanügye javára ép erőben, egészségben és szellemi friaseségben még sokáig érvényesíthesse. A váratlanul jött üdvözlés után a kir. tanfelügyelő meghatottan mondott köszönetet, biztosította a tanári teatületet, hogy a Csáktornyán töltött napokat mindenkor életének legszebb emlékei közé fogja sorozni. Isten áldását kérte az intézet további működésére. Keszthelyi dalosünnep. Ez év julius hó 9., 10., 11. napján tartja Keszthelyen a Dunántuli Dalos Szövetség IX. dalosünnepét, melyen több mint 1000 dalos vesz réazt. Eddig a következő dalegyesületek jelentkeztek : Győri Ének és Zenekedvelők Egyesülete, Egyetértés Budapesti Férfi Dalegylet, Budapesti Lyra Dalkör az I. csoportban, Budapesti Cukráaz Dalkör, Körmendi D dos egyesület, Pécsi Polgári Daloskör, Székesfehérvári Polgári Dalkör, Székesfehérvári Délivaauti Műhely Dalárdája, Szombathelyi Dalosegyesület, Szombathelyi Máv. Műhely Haladás Dalárdája, Tabáni Daloskör, Veszprémi Dalegyesület a II. csoportban, Komáromi róm kath. Egyházi Énekkar, Pápai kath. kör |Éuekkara, Sárvári Daloaegyesület, Tatatóvárosi Polgári Daloskör a III. osoportban, I. Ruszti Férfi Dalegyesület, Budapesti III., Dalfüzér a IV. osoportban. Versenyen kivül a Keszthelyi Iparosok Dalköre, képviseletileg pedig számos vidéki dalkör és zeneegyesület. Az ünnepély fővédnöke Festetics Tassilo gróf főudvarmeater, v. b. t. t. A védnöki tisztet a Dunántul notabilitásai fogadták el. Az ünnepélyek sorrendje a következő: A versenyre jelentkezett dalárdák julius hó 9 én délután fognak különvonaton Keszthelyre érkezni. A vendégeket a megérkezés után a Szentháromságtéren a városi előljáróaág és nagybizottság fogadja. Az ünnepélyes fogadtatás után a záazlók megkoszorúzása következik. Ez nap este a vendég dalárdák a koszorúzó hölgyeket szerenáddal tisztelik meg, amit a Balatonparton az iamerkedéaieatély és egy kisebb méretű konoart követ. Másnap, 10-én reggel a dalcsarnokban a versenyzők összpróbát tartanak. Utána díszközgyűlés, majd bankett következik. Délután lesz az első kötött dalverseny. A harmadik nap programmja a szabad dalverseny, a dijak kiosztása, a velencei est a Balatonon és » bucsu bankett. Az ünnepségen a péoai, székesfehérvári, ceglédi és hódmezővásárhelyi dalárdák küldöttségileg vesznek részt. — Az első csoportban a mult hónapban öngyilkossá lett ifjú zeneszerző, Litzhovszky Aladárnak a szövetség pályázatán első díjjal kitünteti műve »A hazáról* Petőfi Sándor szövegére kerül előadásra. A második nehéz műdal csoportban : Révfy Géza »Iamerek egy azép országot* oímű. A harmadik műdal csopotban Aggházy Károly »Oszi dal*. A negyedik népdal osoportban Arany János »Népdalegyveleg« című pályanyertes művei adatnak elő. A dalkörök monstre szerenádot adnak gróf Festetits Tassiló főudvarmesternek, az ünnep fővédnökének. Este a Balatonon nagy népünnepély, velenozei est lesz, melynek keretében a fővédnök vendégül látja az ösazea daloaokat, — A harmadik, hétfői nap programmja a legváltozatosabb. Ezen nap délutánján lesz az úgynevezett szabadonválasztott dalveraeny és a díjak kiosztása. Díjakra a kormány, a fővédnök, Zalavármegye, Keszthely vároa, a keazthelyi takarékpénztárak, a keszthelyi hölgyek, a szövetség elnöke és alelnöke, a védnökök a máaok rdomi'uy íból több mint, 4000 korona gyűlt ösa^-e. itt ^ailítjük még meg, hogy a szövetség a keszthelyi városházában irodát létesített, mely készséggel szolgál mindennemű felvilágosítással. — Ugyanott jegyezhetők elő a belépő jegyek is naponkint délután 3 — 4 óra között. Adomány az árvízkárosultak javára. A délvidéken a mult hetekben történt árvizveszedelem által sújtott lakosság felsogélyezésére a »Zalaegerszegi Takarékpénztár Részvénytársaság* 100 K-át adományozott. A takarékpénztál; ugyanis a városi pénztárba 100 koronát küldött azzal a kéréssel, hogy az a Krassószörényvármegye területén a mult hetekben előfordult árviz károsult, lakosság felsegélyezéaére fordíttassák. — A város polgármestere az adományt nevezett vármegye alispánja cimére azonnal továbbította. — A városban külön gyűjtés folyik a károsultak javára. Reméljük, hogy társadalmunk ismert jótékonyaága juttat majd a szereneaétleneknek némi adományt. Átvonuló katonaság. A m. kir. varaadi 10. honvéd huszár ezred 17 törzs- és főtiszttel 191 legénységi állományba tartozó huszárral éa 203 darab lóval julius 7-én városunkba érkezik. A katonaság nálunk meghál és a következő napon tovább menetel. Elazállásoláauk iránt a szükségéé intézkedések megtétettek. Az érettségi bankett megváltása. Két évvel ezelőtt indult ki ez a szép gondolat a gyöngyösi diákok köréből s azóta évről-évre mindjobban terjed az ország középiskoláiban. Az idán a mi főgimnáziumunkban érettségi vizagát tett ifjuk ia, Medgyeay Lajos igazgató tar-rfoaára lemondtak az érettségi bankett megtartásáról s ehelyett összegyűjtöttek a maguk körében egy öaazeget, amit átadtak a jövő iskolai évben megalakuló intézeti tornakör alaptőkéjének gyarapítására. Ez az elhatározás mindennél jobban igazolja, hogy az érettségit tett ifjak valóban megértek a dolgozó társadalomnak hasznos polgáraivá lenni. Egy zalamegyei tanító kitüntetése. E hó 26 án nvilt meg Budapesten, a városligeti Iparcsarnokban az országos papiros-, tanszer- éa iskolaszer kiál'itáa, JózBef főhercg és Auguszta főhercegnő fővédnöksége mellett, amelyen a kormány képviseletében Héderváry miniaztereluök, Hieronymi kereskedelemügyi- éa Zichy közmüvelődésügyi miniazterek jelentek meg. Az országos n"vü kiállitók között a harmadik csoportban különösen feltűnt a kiállított taneszközök kőzött Boda Béla rigácai elemi iskolai tanitónak miniszterileg engedélyezett, a veszprémi püspök által kitüntetett és a azakférfiak által elíamert azámoló-olvaaó szerkezete, mely elemi iskoláink legjobb szátrigépe. Kitűnő gyakorlati értékénél, bámulatos sokoldalúságánál fogva, mint egyszerűen kezelhető s az addigi szám^szkö'/ök felett a legtökéletesebb számológépet az érdekeltek figyelmébe ajánlotta a bizottsága egyben gratulált a feltalálónak. A miniszter nagy érdeklődéaael szemlélte a kitűnő találmányt. A kiállítás szép tember közepéig lesz nyitva. Női kereskedelmi iskolai tanfolyam. A zalaegerszegi állami felső kereskedelmi iakoláv:il kapcsolatban az 1910/11-iki tanévben női kereskedelmi tanfolyamot nyitnak abban az esetben, ha a tanfolyamra 30 tanuló jelentkezik. Jelentkezni julius lo-ig kell, hogy a tanulók azámáról tudomásunk legyen. A jelentkezés nem jár kötelezettségei. A női kereskedelmi tanfolyamba oly növendékek vétetnek fel, kik a polgári vagy felsőbb leányiskola ós leánygimnázium negyedik vagy a felső leányiskola második osztályát sikerrel végezték, avagy megfelelő előképzettségüket a magyar nyelvből, számtanból és földrajzból felvételi vizsgálattal igazolják. A felvételi vizsgálatnál megkívánandó: 1. a magyar nyelv ismerete alak- éa mondattanilag és jártasság a fogalmazáaban ; 2. a számtanból jártaaság a négy alapműveletben egéaz és törtszámokkal a a hármasszabályhoz tartozó feladatok megfejtése; 3. a földrajzból Európa, különös tekintettel Magyarországra, továbbá Ázsia és Amerika leiró földrajza általános vonásokban, Afrika éa Ausztrália átnézetileg. A keszthelyi telekkönyvi tanfolyam. Sági Jánoa keazthelyi telekkönyvi iró által Keszthelyen reudezendő telekkönyvi tanfolyam részére a Magyarországi Pénzintézetek Országos Szövetsége és a Dunántúli Pénzintézeti Tisztviselők Egyeaü'ete felajánlotta a támogatáaát olyformán, hogy előadókat küld. A tanfolyamon rajtuk kivül mint előadók réazt veazn.ik még: dr Csák Árpád, dr Menozer Imre, dr Simon Géza ügyvédek. Kell Dezső mérnök éa Balázs József pénzügyi tisztviselő. A tanfolyam Magyarországon a legelső a maga nemében. A tanfolyam és t vele kapcsol ttoa balatoni kirándulások programmja már megjelent, melyet Sági Jáuoa kívánatra megküld. A tanulságosnak éa szórakoztatónak ígérkező tanfolyam iránt az egéaz országban szép érdeklődés mutatkozik. Fényképfelvételek a választásról. A folyó évi junius hó 1-én lefolyt országgyűlési képviae'ő válaaztás alkalmával Vidor Lipót helybeli kereskedő csinos fényképfelvételeket készített. Ezeket a felvételeket ügyesen csoportosítva, albumba gyűjtötte és azt fölajánlotta gróf Batthyány Pál országgyűlési képviselőnek. Gróf Batthyány Pál az albumot elfogadta s H napokban megjeleut Vidor üzletében, hogy köszöpetét nyilvánítsa. A felvételeket Vidor üzletének kirakatába közszemlére tette ki. A jegyzők szabadsága. Régi sérelmet szüntet meg a belügyminisztérium ugy nemrég kiadott rendeletével. Ugyanis eddig a községi és körjegyzők szabadságideje nem volt szabályozva és úgyszólván csak kegyképpen tudtak kiérdemelt szabadságukhoz jutni éa akkor ia ugy, hogy egy közeli kartársuk vállalta magára a helyettesítési. A belügyminisztérium most ugy intézkedett, hogy jövőben a községi éa körjegyzők évenként négy heti szabadságot élvezzenek. Erről a vármegyék szabály r> ndeleti eg kötelesek inté/.kedni. A rendes szabadság, vagy betegségi okból szükséges helyettesítés köllségeii, mindig a községek tartoznak viselni.