Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-03-20 / 12. szám

10 * Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1910 április 128. akarattal éa nemzet és uralkodó közötti jó viszonynak az ápolásával indokolja. A radikális irányzat képviselője: Justh Gyula teljes gazdasági és politikai függetlenségért hirdet harcot s a magyar hadsereg felállítását éppen olyan erővel követeli. Nyiltan kimeri mondani, hogy ezeket a követeléseket még a királyi ellenkezés dacára is meg kell valósítani, mert különben a nemzet jövendőjét a túltengő uralkodói hatalom veszélyezteti. Egyébként ezek a követelések a nemzet szivéből, fényes történelmi multjából fakadnak; tehát ezek a nemzet követelései, melyeknek alkotmányos államban önkényt kell teljesittetniök : abszolút uralkodás alatt pedig a nemzet fegyvereinek hatalmával kell megvalósulniok. A többi pártok, melyek a küzdelemből részt kérnek, tétovázásuk, határozatlanságuk miatt vagy meg fognak a nagy harcban semmisülni, vagy asszimilálják őket a két hatalmas erőt képviselő pártok. Előbb utóbb el kell tűnni a kibic-pártoknak, hogy a két küzdő irányzat elkeseredett, nagyszerű mérkőzését ne zavarják és hogy a döntő küzdelem arányai kibontakozhassanak. ZatonerszeiL Nagytanizsa és a törráiMósáí. (ng.) Évtizedek óta halljuk folytonosan a nagykanizsaiak ama panaszát, hogy a törvényhatóság Zalaegerszeget pártolja Nagykanizsa rovására, Zalaegerszegnek mindent megad, amit osak kér, mig Nagykanizsa, dsoára annak, hogy a vármegye legnagyobb városa, a törvényhatóságnál semmi kedvezményben nem részesül, semmit sem tud kivivni magának. Igaz, hogy a panasz felületes, alapnélküli, de mégis gondolkodóba ejti a figyelmes szemlélőt. Ujabban a vármegye egyik lapjának hasábjain Zalaegerszeg részéről hangzott fel a panasz, hogy Zalaegerszeg a törvényhatóságnál semmi előnyt neua tud magának biztosítani. . Persze ezt a panaszt a legutóbbi köígyülés j befejezése szülte, midőn a vármegye közgyűlése ! az állandó választmány javaslatára helyezkedve * tagadólag tárgyalta a zalaegerszegi községi takarékpénztár ügyét. Hát mi nyiltan kimondhatjuk, hogy egyik városnak sincs igaza Nem részesül a törvényhatóságnál egyik város sem kedvezményben a másik rovására, sőt nincs tavcrisálva egyáltalán egyik város sem semmiféle keggyel a vármegye részéről, mindkettő mostoha gyermek, a vármegye közgyűlésén mindkét város sorsa a bizottsági tagok részéről teljes közönnyel találkozik, senki sem érdeklődik egyiknek jóvolta iránt sem. Ne keressünk bűnbakot, hogy kiben van a hiba, ne akarjuk ráfogni a hivatalos vesetőkre a saját bünüoket, ne lássunk rosszindulatot ott, a hol nincs. A hiba egyedül Zalaegerszeg és Nagykanizsa város törvényhatósági bizottsági tagjaiban van. Nagykanizsán kösel 100 bizottsági tag van, Zalaegerszegen 40. Ehh<js hozzászámíthatunk 10—16 olyan tisztviselői szavaratot, a kik a város ügyeiben, mivel a városi pót adó révén érdekelve vannak, mindjnkor a város érdekében szavaznának. Emlékezíünk osak vissza a sümegi főbírói állás betöltésikor történt jelenetre. A vármegye termének egyik sarkában, tömött sorokban ott állt 60—70 bizottsági tag, a kik megfogadták, hogy mindaddig nem szavaznak le, mi^ nem látják azt, hogy az ő *ztvazatuk dönti el a választás sorsát. Nein személyi kérdés volt náluk a fő, nem az, hogy ki lesz a tőbiró, a leondő főbirót kinek hívják, mindegy volt nekik kattő közül akármelyik, ők csak azt nem akarták, hogy egy harmadikat tegyen közéjük a vármegye kegye. A terv sikerült. Midőn látták, hogy az ő közvetlen személyes jelöltjük elesik, átpártoltak a másodsorban megállapodott jelöltjükhöz és a választás sorsát ők döntötték el. Képzeljük el azt, hogy Nagykanizsa és Zalaegerszeg összefogna, hogy nem ígérkezne l« a legelső szóra bárkínsk, hogy minden szavazástól tartózkodnék mindaddig, mig csak nem látná azt, hogy az ő akarata érvényesül. Városi, személyi ügyekben a 140—150 bizottsági tag egyhangú állásfoglalása óriási hatalmai képviselne, döntő tényező volna mindenkor minden ügyben ez n két város, amely eddig igazán nem siámitott semmiféle kérdésben. Persze ehhez elsősorban önzetlen, férfias viselkedés, komoly elhatározás volna szükséges és azon szilárd akaraterő, hogy a megállapodott, tervszerűen keresztülviendő határozat mindönkire kötelező. Mindkét várost megáldotta a sors olyan vezetővel, akik, ha valamire vállalkoznak, annak érvényt is tudnak szerezni. Véleményünk snorint a legelső teendő az volnu, hogy Nagykanizsa és Zilaegerszeg város polgármesterei szót értenének egymással, megállapodnának a közös tervben, amit követni akarnak. Azután mindkét város polgármestere összehivná a törvényhatósági bizottsági tagokat, előadnák a kölosönös megállapodást és ha a bizottsági tagok többsége helyesli a tervet, a továbbiakra nézve olyan határozatot produkálna, hogy elsősorban kötelessége minden bizottsági tagnak minden közgyűlésen, az állandó és egyéb választmányi tagoknak a választmányi üléseken teljes számban réeztvenni. Másodsorban kötelessége a bizottsági tagoknak akaratuk szabad fentartásának okából az, hogy senkinek, még saját hozzátartozójuknak sem szabad eligárkezniök. Es különben c**k eleinte volna ksresztülviendő, mart ha az aspiránsok, az érdekaltek megtudnák ait, hogy a két város bizottsági tagjait ai el nem igérkeiés tekintetében becsület, vagy fogadalom köti, nem is próbálkoznának a szavazatok lefoglalásában. Harmadsorbani kötelessége volna azután a bisottsági tagoknak az, hogy a többség akaratáuak alávetik magukat. Alávetik magukat feltétlenül és nemssak akként, hogy a többségi határozat kötelező, hogy ellene szavazni nem fognak, hanem akként, hogy arra rászavazni, hacsak igen méltánylandó aaemélyi okok fenn nem forognak és amsly esetben az értekezlet eleve felmentést adna, mindenkinek férfias kötelessége. Minden kösgyiilés előtt a vezetők megtudnák a vártnegye intézőinek állásfoglalását a feuforgó űgyekban. Tanulmányoznák a kérdést, hogyan használhatnak városuknak, milyeu határozat volna előnyös városukra nézre és ha ebben megállapodtak, részletesen ismertetnék a bizottsági tagokkal a kérdíses ügyet. Az értekezlet a két várost érdaklő s a személyi kérdésekben is határozatot hozna, a mely határosat a bizottsági tagokra nézve kötelező lenne, és a mely határozat melletti állásfoglalás a fentiek szerint becsület kérdése lenne. Ez esetben, ilyen körülmérjyak között a két város érdekét nemcsak önmaguk óvnák inög, hanem a vármegye vezető s intéző íörsi, látván a két város nagy hatalmát, a határozott irányt, a mit követnek, igyekeznének a két várost megnyerni, s ez kétségtelenül csak ugy történhetnék, ha a városok érdekét legelső sorbau szem előtt tartanák. Mondhatjuk dédelgetnék a két város érdekét osak azért, hogv ezt a városi pártot maguknak megnyerhessék. Igaz, hogy felmerülhetne az a vád, hogy a közgyűlés tő i liai:<!mat az előértekezlet el akarná vonni, hogy fiók közgyűlést akarna a két város tartani, a melyen minden felelősség nélkül, a vármegye rovására, a biz >ttsági közgyűlés tekintélyének ártalmára, a vezető hatalmat magukhoz, akarnák ragadni. De ez a vád csak az első pillanatra látszik A férfi. Antos Balázs mérnök urat a sejtelmes őszi borongás, a hátborzongató levélzörrenés, a legelső szürkeszin őszi nap fiatalos, rózsás hangulatban lepte meg. A vagyouban dúskáló, egy harminc esztendős életet átdorbézolt, kiélt fiu a dolgoaó szobijában ült és a?zal foglalatoskodott, hogy egészen belemélyedjen abba a gyönyörűségébe, amit a világ legszebb lányának a szerelme lehelt a szivébe. Átl umpolt esztendők után valójában nagy érzés a szerelem érzése. É-i főként többnyire igaz. Az ideges, kopasz fiatal ember érezte, hogy az öreg Sc'iill milliói, palotái mind mind nevetségesen kicsinyesvk és mellékes dolgok abban a házasságban, amelyet a gazdag vállalkozó lányával fog kötni. Ott gubbasztva az Íróasztala előtt, behunyta szemét ás várt, velőt átjáró képzelettel arra erőszakolta tönkrezilált idegzetét, hogy azt a lányt most ideképzelje, ide mellé, ebbe a melegtelen, hiányos legénylakásba. Antos Balázsnak rajongó, meleg szive volt, amelyet ritkán tudott belehajtani az anyag szolgálatába. Do ebben a gerjedelmes, szép miliőben átszaladt a gondolkodásán valami, ami mélyen belehajított a szivébe. Amint Lizintk tu arcképét kezében szorongatta, minden vonalat, minden árnyalatot felszívott a lelkével, öntudatlanul belekerült abba a problematikus kérdésbe, vajon nem bűn-e, hogy ennek a szinte alig Dyiló virágszáloak a sorsát odakösse a magáéhoz. Olyan ember sorsához, aki észl>ontó vagyonokat aprózott már föl éjszakai vigasságokban, fénytelen szövétnekek mámoros világában. Oiyun dobbanást érzett erro, hogy a nsgy bői-karosszékben kikel lett egyenesednie, hogy levegőhöz jusson. Talán először életébon vette tudomásul, hogy egyetlen szál haj sem ékesíti a fejét, hogy a szemei bemélyidtek már a gödrükbe és hogy néha, amikor mámorosan tér h'iza kora hajnalban, remegés volt a térdkalácsában. Metsző hidegség rohant át a hátgerincén és ez, h.italroas, őrü'etbe kergető válás/ és itéltt volt bz ő kései lángolásában. Alkouyodás gördült rá az ő;-zi délutánra és a szobában a bútorok ezilhuettjei elmosódtak, összegubancolódtak a homályosság hatalma aistt. A szerelmes ember szinte megremegett erre a homályosságra. Félt a sötétségtől, az egyedülléttől és izgatott mozdulattal fólesavarta a villanykörtéket, amelyek szúró sugarakat mélyesztettek a nsgy csiszolt velencei tiikürbe. Éi nem novellisztikus pózzal, do késszuráshoz hasonló mély fájdalommal tántorodott vissza : harminc esztendő eredendő bűnét, az átkos korai vénséget látta maga előtt s melléje képzelt sok sok fekete, gyászos, gúnyos felkiáltójelet. Ahogy pillanatra lecsöndesült izgalmakba bubott idegzete, orvosra gondolt. Az utolsó mentsvárra, aki hossxu éjszakákon szerzett tudományával, nagy pénzek ellenében, ha kell, százasokért, ezresekért visszaemeli őt az ifjonti tűzbe, a hívbe, a dalok idejébe; a vén, képzeletbeli gyönyörök szárnyain száguldó ruét az életerős fiatalságba. É^ rohanva indult meg a lépcsőkön. A nagy bulevardon ezer fénykévét szórt szeme közé a kirakatok világítása és elkeseredett igyekezetekre sarkalta a r,ok tovasie'ő, aprócipős, suhogó szokuyáju, kacérkodó szemű asszony: az élet . . . * * * Az orvostanárok könnyű lelkiismerettel tutinak lemondani a szegény, köznapi ember életéről ; de a vagyon, a pénz istensége ujabb meg ujabb mestermunkákra készteti az orvosokat osak ugy, mint a küz.ködes szolgáit is. Antos Bi!ázst nagy reménységekre biztatta a doktor ur. Erősen ráparancsolt, hogy naponta pontosan jelenjék meg a rendelő órán, különben nem szavatol semmiért. Ivét hónap múlva olyan lesz mint egy Hercules és ha kedve van hozzá, akár nitt birkózónak is beállhat. És a búcsúzáskor jóakaralu mosoly kíséretében megveregette a