Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-03-13 / 11. szám

6 »£plai«6gye, Zalavármegyei Hírlap* 1910 március 13. a választások le nem zajlanak. Ezt a hírt mái­hetek óta kolportálják, különféle variációkkal tarkítva. Egyik verzió szerint a kormány nem akar főispánt kinevezni, mert nem óhajtaná a vármegye békéjét megzavarni; más forrás sze­rint nem kap vállalkozót, aki szivesen jönne Zalába főispánnak. És valószínűleg a* utóbbi igaz. Bizonyos, hogy a díszes méltóság elől töb­ben kitértek. Először is nem vállalta Árvay Lajos alispán, akit a kormány szeretett volna macának megnyerni. Hertelendy Ferenc temesi főispán szintén nem volt hajlandó hazajönni főispánnak. Állítólag két vármegyei urnák is felkínálták as üres széket, de az egyik meg­szökött a diosőség elől, a másik pedig kereken visszautasította. — Legújabban azt a hírt hoz­ták forgalomba, hogy a kormány Makfalvay Gáza somogyi főispánt bizsa meg a zalai főis­pánsággal. Erről a tervről a somogyi főispán környezetében nem tudnsk ugyan, de azért ninos kizárva, hogy a kormány ideiglenesen megbízza a somogyi főispánt a zalai főispáni teendőkkel is. Izr. istentiszteletek további intézkedésig pén­tek este 7i6 órakor, szombat reggel l/,7, hét­köznap reggel 7,7, hétköznap este l/ 46 órakor fognak megtartatni. Március 15. A zalaegerszegi állami felső kereskedelmi iskola f. hó 15-én délélőtt 10 óra­kor az emeleti nagytermében iskolai ünnepélyt rendez, melyre a közönséget is tisztelettel meg­hívja az igazgatóság. Főigazgatói látogatás. Dr Várady Károly, a székesfehérvári taukerület főigazgatója mult j héten a zalaegerszegi főgimnáziumot vizegálta meg. Kinevezés. Dr Tulok Jenő zalaegerszegi tör­vényszéki joggyakornokot a veszprémi kir. tör­vényszékhez jegyzőnek nevezte ki az igazság­ügyminiszter. Előléptetés. A közoktatásügyi minis-ter Lsux Rezső és Vogel Richárd zalaegerszegi főgimu. tanárokat a VIII. fizetési osztály 3 fokozatába léptette elő. Gyászhír. Czebe Dezső 24 éves korában hosstu szenvedés után meghalt. Az elhunyt ifjú néhai Czebe Károly árvaszéki ülnök fia volt. A zalaegerszegi Ipartestület folyó hó 6 án vasárnap délután 2 órakor tartotta meg évi rendes közgyűlését Vörös Gyula elnök vez-'o ;se mellett. Az 1909. évi íárszámadást clfogadn a közgyűlés. Nagyobb élénkséget az évenkint t.ir­tandó tanuló munkakiállítás reformja keltett. Ezt a kérdést az eddigi szokástól eltérően a jövőben ugy oldják meg, hogy az Országos Iparegyeeület uiján azokat a mestereket tüntetik ki érmekkel, oklevelekkel, akiknek a tanulói je­lesebb munkákat készítenek a kiállításra. Ter­mészetes dolog, hugy a tanulók sem maradnak elismerés nélkül. A közgyűlésen 1 számvizs­gáló, 8 előljárósági rendes éa 1 póttagot Is vá­lasztottak. A Zalaegerszegi Karácsonyfa Egyesület feb­ruár 27-£n tartotta meg a közgyűlését, melyen a pénztári jelentés a következő volt : Bovétel tigságdíj, kamat és adományból volt 2511 K 38 f, kiadás 2375 K 85 f, pénitármarsdvány 135 K 53 f. Azon kivül a Karácsonyfa egylet vagyona még a Krosetz litvánná alap 1000 K, Batthyány Páiné alap 1000 K és a Karácsonyfa egyesület tőkéje 2736 K 63 I. A „zalaegerszegi jótékony nőegylet" folyó hó 13-án vasárnap dó után l/ t3 órakor Zalaeger­szegen a hitközségi iroda helyiségében közgyűlést tart. Fclk' ietüek az egyie.t mélyen lisztéit tagjai, ho^y a gyűlésen minél nagyobb sza'mban meg­jelenni tziveskedjenek. Közigazgatási tiszti bál. Megírtuk, hogy a tapolczai járás közigazgatási tisztviselői mult szombaton bált rendeztek, amelynek védnöksé­gét Árvay Lajos alispán vállalta el. Azaiispfín maga is részt vett a mulatságon, amely fénye­sen eikerült minden tekintetben. A fesztelen jókedv reggelig együtt tartotta a nagy társa­ságot, amelyben képviselve volt Tapoloza és vidékének egész uri közönsége. A mulatság jövödelmét, 491 koronát a Zalaegerszegen fel­állítandó Csány szobor alap javára küldte be a rendezőség. KÖzgyÜlé8. A zalaegerszegi önkéntes tűzoltó egyesölet ma, vasárnap délután 3 órakor, az állami elemi iskola földszinti termében évi ren­des közgyűlést tart. Tárgyai: az évi jelentés felolvasása, számvizsgáló bizottság jelentésének felolvasása, tisztviselők választása a a csapat tisztikarának kiegészítése, költségvetés megálla­pítása, egyleti orvos és pénztárnok tiszteletdijának megállapítása, végül netán levő indítványok tárgyalása. A közgyűlésre az egyesületi tagokat, valamint a város közönségét szívesen látja az egyesület elnöksége. A zalaegerszegi Kaszinó házvételi részvényei­nek kisorsolása. A folyó évi január hó 27-én tartott mulatsága alkalmával sorsolta ki a hely­beli Kaszinó azon még visszamaradt 79 darab részvénynek számát, melyeket a Kaszinó épület építésének fedezésére kibocsátott. A szerenoiés számok és azok tulajdonosai a következők: dr Bergor Béla (106 ), Boschán Gyula (68.), Cser­fán Károly (4. 9.), Hajik István (34.), dr Háry István (51. 55.), Hertelendy Ferenc (147.), dr Keresztury József (71. 72.), Königináyer János (81.), Krosetz Gyula (112.), Krosetz István (113.), Sárkör.y Viktor (41.), br. Solvmossy Ödön (14. 25. 31.), Thassy Kristóf (129.), Thassy Lajos 12.), Wimmer Lipót (133.) Egyhuzamos munkaidő a bíróságoknál. Meg­írtuk, hogy az igazságügyminiszter a bíróságok­nál az egyhuzamos munkaidőt lépteti életbe. A kiboosátott rendelet sieriut a kezelőhivatalb»n a hivatalos órák hétköznapokon 8 órától 3 óráig, vasár és ünnepnapokon pedig 9 órától 12 óráig tartanak; a törvényszék elnöke azonban meg­engedheti, hogy május elsejétől október 31-ig terjedő időszakban a hivatalos órák hétközna­pokon 7 órától 2 óráig tartsanak. A törvény­szék elnökének megokolt javaslatára az igazság­ügyminiszter megengedheti, hogy az elnök a hivatalos órákat köznapon 1 órakor megsza­kítva, a hátralevő időt állandóan a délu'.án későbbi folyamára oszthassa be. így szól a ren­delet. Zalaegerszegen természetesen semmi ok sincs arra, hogy a megszakított munkaidőt to­vábbra is fentarteák és így a zalaegerszegi tör­vényszéknél már április e'sején életbe lép az osztatlan munk.iidő, a 8 órától 3 óráig tartó hivatalom óra. A rendeletnek e» az első para­grafusa még kimondja, hogy sok hátralék esetén a munkaidő egy őrávél meghosszabiiható, vi­szont ha a kezelőszemélyzet állandóan kitartó szorgalmat és péidás ügybuzgalmat fejt ki, a törvénysiék elnöke a hivatalos órák 7 órai tar­tamát e^y óránál nem hosszabb idővel megrö­vidíiheti. A rándelet a jogkereső közönség ér­dekében nana lépteti életbe a teljes vasárnapi munkaszünetet, hanem az inspekciós rendszert hozza be. A balatoni szövetség az országos bslneolo­giai egyesületet, a magyarországi Kárpit egye­sületet, az erdélyi Kárpát egyosületet, a ma­gyar turista egyesületet, az otthonkört, a bu­dapesti újságírók egyesületét és a magyar ujs g­kiadók országos egyesületét Budapestre érte­kezletre hívta össze, iut-iyen n uin^yar közön­ségnek nyári itthon tarthatására vonatkozó indít­ványok tárgya Itattak, dr Óvári Ferenc elnöklete alatt. Az f eszes turista és fürdő egyesületek, nem­különben az idegen forgalom emelésére léte.-ü'í egyesületek részére egy közöj terv iétesitese határozíatott el. E célból M. Kovác3 Géza az E. K. E. főtitkára, Révész Sándor főszerkesztő és dr óvári Ferenc a balatoni szövetség alel­nökéből álló kis bizottság küldetett ki, moly a^munkálatot oly időben készíti el, hogy az ille­tékes egyesületek által mároius 18-án tárgyal­ható legyen, amikor a végleges megalakulás iránt is fog intézkedés tétetni. Gyűjtés az aggápoldára. A zalaegerszegi irr. hitközség kebelében évekkel ezelőtt azt az üd­vös eszmét pendítették mog, hogy szegény sorsú, elaggott, munkára és keresetre képtelen hitköz­ségi tagok részére meuhelyet — aggápoldit — létesítenek, ahol ezek a szánalomra méltó öregek, agg napjaikban meghúzódhatnak s legalább attól a gondtól és aggodalomtól meneküljenek meg, hogy hova hajtsák le gondteljes fejüket, ha mái­nem tudnak lakbért fizetni. Ezt a nem eléggé méltányolható üdvös eszmét minden tagja a hit­községnek melegen felkarolta, de legtöbbet fá­radtj és áldozott a Szentegylotnek ezidőszerint való elnöke, Rosenberg Zsigmond. Nem mulaszt el alkalmat, hogy az aggápolda javára gyűjtsön, hogy az alftpot gyarapítsa. Kér mindenütt a mindenkitől, társaságban, a templomban, az utcán, mulatságokon s barátságos összejövete­leken; társadalmi uton és hivatalosan, egyesak­től, társulatoktól és hatóságoktól, sióval minden kínálkozó alkalmat felhasznál, hogy az eszme tetté váljék és »z aggápolda végre átadható legyen jótékony cé'u rendeltetésének. Rosenberg Zsigmond maga jár elő az adakosásbm; szive sugallatát követvo minden kinálkosó alkalommal juttat és pedig nevezetes összeget erre"a oélra. Agitálásának már is az az eredménye, hogy a Tüttössy-utoában szép földszintes házat vásárolt mag, hogy az aggokat, ott helyezze el, ha majd annyi összeg gyűlik össze, hogy a ház beren­dezhető és fentartható lesz. R iseuberg Z-tigmond szentegyleti elnök legutóbb kérőlevelekot boosá­jott ki az aggápolda javára való gyűjtés oál­jáhól. Automobil baleset. Stádel Jáuos zalatárnoki földbirtokos mult csütörtökön automobilon jött be Zilaegerszpyre. Útját a Kummer kávéházhoz vette, ahol meg akart állni. Ebben a pillanat­ban az automobil kerekoi összeroppantak s a jármű félrebillent. Az eset következtében senki sem sérült meg. A tu'sjdonos csakhamar iparost hivatott, aki az eltört kereket kijavította és az *utó tovább folytathatta útját. ^Tűzoltó parancsnok választása. A Csáktor­nyái önkéntes tűzoltó egyesületnél megüresedett parariosnoki és yyakorlómesteri állásokat a minap töltötték be. Parancsnokká Fejér Jenő takarék­pénztári Wlör.y • őr, korló mesterré p dig Polesinszky Euiii tanítót választották meg. A csáktornyai önkéntes tűzoltók a t;züLségtís esz­közökkel jól el vaunak látva, a osapat tagjai ! kellően ki vannak képezve a hivatásuk körébe j vágó teendők mindeu numére, ugy hogy vár­megyénkben levő tűzoltó egyesületek között az elsők közé sorozható. Tánciskola. Kedves kötelességet kívánunk tel­jesíteni, amikor R elmitz József tánctanító ur tanfolyamának a vége közeledvén, megemléke­zünk arról, hogy a tanfolyam növendékei ez évben minő előhaladást mutatnak fel Terpsichore művészetében. A tánctanfolyam február hó 10 éu kezdődött meg a Bárány-szállodt nagyterűiében * március hó 19-én fog zárulni egy kedvesnek ígérkező koszorúcskával. Különösen a dé'utáni tanfolyam jobbúri apró növendékeivel mutat fel az idén it;en szép ered­ményt Reehnitz József, ukit különben diusérni fölösleges, m rt hiszen városunkban évek óta tsnít már s általánosságban tudva van, hogy a sokoldalú képzettséggel bíró, alapos tudásu táoe­mester a közelmúltban, 1906 bín a párisi D^nsa gymnast que cursusán is részt vett s tudását és ismereteit nagyban bővítette, u^y hogy az elmúlt évben a magyarországi tánctanítók aaövet­s^ének megbízásából a budapesti képesítő tan­folyamon már tanárként működött. íi.Tieii az étvágyat és a testsúlyt, tnegszOo­tefi a kohftgfct, váladékot, éjjeli ízzaudtl Tüdőbetegségek, húrotok, szamár­köhögés, skrofuiozis, influenza eüen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roshe" ereded csomagoláöi. P. Hsffmann-Ls Iteclue & €o. S2ase! (Svájc)

Next

/
Oldalképek
Tartalom