Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)
1910-05-08 / 19. szám
2 • ZalBDtegye, Zalavármegyei Hirlap« 1910 május 8. kedvező, mert nem volnánk kénytelenek mindent odaadni. A vámháboru csak mese. Még az apró Balkán államokkai sem lehet sokáig háborúskodni, mert annak is fáj, aki üt, meg annak is, aki kapja. A vámsorompó tehát nem jelenti a földműves veszteségét, de igenis jelent egy nagy jogot és egy hatalmas fegyvert a nemzet kezében; jólétet az iparnak és uj teret a kereskedelemnek. Az a néppárti állítás pedig, hogy az önálló vámterület első sorban a városi népnek használna, nagyon is naiv. Abban, hogy az elsőrendű életszükségletek ára a helyi piacokon felszökik, csak addig a határig közgazdasági haszon, ameddig a fogyasztó osztály fizetésképes. Azután már a többlet, ha uj értékeket produkáló ipar nincs, ismét csak a termelő osztályokra, tehát ipar híján a gazdákra esik. Az állam kénytelen fizetésemelések, subvenciók és egyéb segélyek alakjában a városi elemet támogatni s az erre szükséges összeget nem tudja máshonnét venni, mint a termelő osztályoktól, mert végeredményében minden teher oda hárul vissza, akárhogyan o»ztja is el a finánc az adókönyvecskékben a közterheket. Bizony bonyolult a közgazdasági élet, de vannak olyan kézen fekvő igazságai, amelyeket csak az nem lát meg, aki nem akar. Miután pedig a néppárti célokra nem volna előnyös, ha a jó nép mindent meglátna, hát csak azt mutogatják, neki, ami hamis szinben tünteti fel az ellentábor törekvéseit. Gróf Batthyány Pál körútja. Négy kocsin indult útnak gróf Batthyány Pál s kisérete Zalaegerszegről Bak felé. A község népe már várta. Lovas-legényeket küldtek eléje, akik a kocsik mellett lovagolva kisérték a népszerű jelöltet a fellobogózott községbe. Összesereglett a falu apraja-nagyja s szép virágbokrétával köszöntötte egy kis leányka. A hangulat lelkesebb már nem lehetett. Meglátszott minden arcon, hogy a nép mélységes hittel osügg azokon az eszméken, amelyeket gróf Batthyány Pál hirdet. A jelölt beszédjét figyelemmel hallgatták végig és sokszor felzúgott az éljenzés, amikor az önálló vámterületről esett | -izó. A programmbe8zéd után Gosztonyi László f plébános tartott széd beszédet, amelyben kiemelte ^róf Batthyány Pál kiváló egyéni érdemeit; hithfíségét, törhetetlen hazafiságát és elveihez való tántoríthatatlan ragaszkodását. Esután a gróf — a nép lelkes éljenzése közben — tovább hajtatott Söjtör felé. A söjtöri virtus. Gróf Batthyány Pált mindenütt igaz vendégszeretettel, hozzá méltó megbecsüléssel fogadták, osak Söjtör községet osufolta meg néhány durva suhanc, akik ar útjából visszatérő jelölt kíséretét megtámadták s a függetlenségi érzelmű polgárok lelkes tüntetését megzavarták. Söjtör már régtől óta híres arról, hogy sok benne a duhaj legény, akik csups virtuskodásból is hamar bicskára kapnak. Erre egyik-másik büszke is. Az értelmes, józan gazdák hiába restelkednek, hiába igyekeznek féken tartani a zabolátlan vért, az csak kitör, mihelyt csoportba vorődik az éretlen suhanc nép. Amint a kocsik Söjtör községbe értek, 15—20 legény sorfalat állva Farkas Józsefet éltette. Ugy látszik, ezeket ijesztgetőknek állította oda a kortes bö'cseség. De gróf Batthyány Pál és kisérete csak mosolyogtak az ártstlsn tüntetésen. Az sem zavart senkit, hogy odaállottak a tömeg közé s a programmbeszédet Farkas József éltetésével félbeszakították. Miután az erSlyes községbiró egy gyerkőcöt fel képelt s az értelmes, komoly polgárok osendet és rendet parancsoltak, elhallgatott a zajongás. Gróf Batthyány Pált Hordós József ^azda fogadta szép szavakkal. Köszönetet m mdott a jelöltnek, hogy a községet megtisztelte; erős a hite, hogy zászlój i győzni fog, mert a csecsemő legelső szava is, hogy: éljeu a 48. Bocsánatot kér a község nevében, hogy a beszámíthatatlan és éretlen gyerkőcök illetlenül viselik magukat s ezzel a község hírnevét is megsértették. Ne vegye rosz néven a gróf, hiszen nincs köztük egyetlen férfi számba vehető és komoly ember sem. Ugy látszik, hogy a söjtöri arany-ifjúságot egy kissé lehűtötték a komoly szavak, mert a programmbeszédbe osak egyszer kiáltották bele az ellenjelölt éljenzését, azután csendben maradtuk. Vagy talán így tanulták be a főpróbán ? Mert már a gróf kíséretében volt dr Dubay Istvánt nem akarták meghallgatni. A temperamentumos fiatal szónok azonban nem zavartatta magát. Megvárta, amíg a zajongók kifáradtak s azután folytatta beszédjét, amelyet a komolyabb elem figyelemmel hallgatott. DÍÍ ez volt a söjtöri h cc kisebb része s a Ofattanója osak este következett, amikor [gróf Batthyány Pál és kisérete Hahótról Zalaegerszeg felé hajtatott. A söjtöri tüntető társaság nem volt megslégedve a nap eseményeivel, tehát ujabb vitézi teltre határozta el magát. Lesbe állottak s azután az esti szürkületben orvul megtámadták a koosi kat. Először csak kövek rspültek, azután késbe került a bicska » nekirohant néhány ifjonc a kocsikon ülőknek. Egyiknek a ruháját hasította fel a kés, egy kocsisnak a fülét sebezték meg. Tehát komoly volt a szándék, sz bizonyos, csak a lovak lába gyorsabb volt, mint a söjtöri bioska. Az értelmes polgárok restelik az esetet s amint értesülünk, a csorbát ugy akarják kiköszörülni, hogy tömegesen gróf Batthyány Pál zászlója alá állanak. Már ezideig is sok házon leng a Batthyány zászló és Söjtör tekintélyes része s függetlenségi párt tántoríthatatlan híve. A. söjtöri tüntetés azonban nem esik a közönséges választási hecoekkel szemben alkalmazható beszámítás alá, mert itt már bicskáról és életveszélyes cselekményről van szó. A tettesek nem maradhatnak büntetlenül. S jm a közigazgatási hatóság, sem sz ügyészség nem lehet tétlen szemlélője ezeknek a dolgoknak, amelyekből egy véres választás, pusztítás és rombolás uőheti ki magát. A büntető törvénykönyv 176. § át nem azért írták a törvénykönyvbe, hogy épen a söjtöriek ellen ne alkalmazzák. Ez a § pedig azt mondja, hogy ha valamely csoport nyilt helyen akár személyeken, akár dolgokon erőszakot követ el, a osoport minden tagja báróin évig (erjedhető börtönnel büntetendő. Impozáns fogadtatásban volt része gróf Bitthyány Pá ;nak H-.hólon, ah >1 a község népe komoly méltósággal viselkedett s lelkesen tüntetett a függetlenségi párt és szeretett jelöltje mellett. A programmbeszédet nagy közönsóg hallgatta meg u zajos éljenzések kisériék ugy a jelölt, mint dr Dubay és Gosztonyi l>e«/.édeit. Jóllehet H íllóton is vau uéhány néppárti válnéztó, a legkisebb dissonáns sem vegyült a le kes tüntetésbe ég valószínű, hogy a válaszVigadó a Szomorú Tanyához. Arról beszélt az egész Rózsa-utca népe, hogy Gábor apó megbolondult. Ki hallott még olyat, korepmát építeni a temető mellé? Ugyan ki fog abba eljárni ? Még gondolatnak is kegyetlen dolog a halottak mellett dorbézolni. Az éltesebb asszonyok szörnyűködtek, a fiatalabbak pedig szinte féltek Gábor apótól, a férfiak pedig csodálkoztak a merész terven és csak az örökké részeg Spitz Tóni nem ütközött meg és egyre kiabálta, hogy ő neki bizony mindegy akárhol árulják is a pálinkát, megissza ő, ha kell, akár egy üres koporsóban is; csak olcsó legyen és jó. Gábor apó nem adott semmit aztfféle beszédekre. Mosolygott magába és gondolta: tudja ő mit csinál. Csak ha nagyon faggatta egyik-másik jámbor atyafia, hogy miért választotta éppen ezt a szomorú helyet, válaszolt, hetykén, cinikusan a kérdezőnek : — Hát azért, hogy ha majd meghalok, közelebb legyek a másik szállásomhoz. Nem is háborgatták sokáig Gábor apót, lassanként minden ember elkerülte. Féltek vele beszélni, nehogy cimboraságba kerüljenek az ördöggel. A kis korcsma pedig ott a temetőszélén egyre épült. Szép fehérre voltak meszelve a falak, zöldre festve a zsaluk s mind a négy oldalán zöld repkény volt ültetve, hogy azok majd idővel körülfussák, elborí'sák az egész kis In'zit. A fekete cégtábla is nem sokára kint függött, melyre fehér betűkkel a következő volt felirva : „Vigadó a Szomorú Tanyához" És csodálatos, mindjárt az első napon, ahogy megnyilotta Gábor apó a kis korcsmát, máijött bele vandég: őszülő liaju, szikár ember, aki szó nélkül ült le az egyik sarokasztalhoz, a honnan ki lehetett látni a temetőbe, a sírkeresztekre. Kalapját mélyen szemébe húzva, osak űgy intett a korcsmárosnak italért, nem szólt egy szót sem. A negyedik, ötödik pohárnál megszólalt: — Korcsmáros. — Mivel szolgálhatok? — Hogy jutott eszébe, ide koro-^mát építeni. — Hát tisztelt uram, bizony nem tagadom, azért tettem, meri tudom, hogy sok a szerencsétlen, lelkibeleg ember a világon, akinek jói esik az ilyen hely, a hol még a kutya ugatása is ijesztőbb, fájdalmasabb, mint másutt. Éa bizony az emberek fájdalmára spekulálok . . . Az idegen szomorúan mosolygott, kezével intett megint bor uián és osak annyit mondott: — Igaza van. Gábor apó terve fényesen bevált. Mikorra a fal tövébe ültetett zöld repkény felfutott a falakoD, már akkor sokan ismerték a temetőszéli kis Csárdát. A szomorúság tanyája volt az, a hova nem vigadni, de bu-ulni, kétségbeesni jöttek az emberek. És bizony sokan voltak ilyenek, sokan a szerencsétlenek. Az örökké zajos világtól, a jókedvű, vidám emberektől menekültek azok ido, akik szerették a magányt és gyűlöltek mindent, ami mosolygott. Egykor talán ők is boldogok voltak, nekik is voltak örömeik, de most beteg a testük, lelkük, tönkre tette azt kinek-kinek a maga boldogtalansága. Hogy mi volt? Ki tudná megmondani? De ha rájuk nézünk, leolvashatjuk sápadt arcukról, mélyen beesett szemeikről, örökké ráncba szedett homlokukról, hogy nagy volt a szerencsétlenség, mely összezúzta leiköket és ide száműzte őket e helyre, e siralomházba, hol sír, zokog minden, hol az enyészet uralkodik mindenen, s az elmúlás, a halál képe lebeg szüntelen előttük. Mély csend van a korcsmában. C.ak az ivás által okozott monoton zaj hallatszik időről időre. A nyitott ablakon be-belopódzik a pajkos szellő s meglengeti egyik-másik legény kalapjához kötött gyászíátyolt. Most mélabús hangokat hoz be magával. A legények figyelnek. — Lux perpetua luceat ei ! Az egész társaságból, mint egy kebelből tör ki a szó : — Temetés jön . . . Aztán sóhajok szállnak fel : — Ez már nem szenved többet.
