Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-05-01 / 18. szám

1910 május 1. *Zaíamegye, /.alavármegjei Kiria}-' mációját. A néppárt irodáját áttették a Korona szállóba, honnan elég tapintatlanul épen a vásár j napján — talán bátorságukat demonstrálandók 1 — több zászlót indítottak útnak a vidékre, me- j lyek azonban rendeltetésük helyére nem juthat­tak el. A felháborodott városiak a zászlót szét­tépték, nyelét pedig többnyire vivőik hátán tör­ték össze, úgyannyira, hogy rendőri, sőt orvosi közbelépés is szükségessé vált. A Batthyány párt falragaszok utján kéri a polgárságot, hogy — az ellenpártiak viselkedésére tekintet nélkül — viselkedjék türelmesen s az ügyhöz méltó ko­moly férfiassággal. Hivatalos rovat. Közhírré teszem, hogy a városházában elhe­lyezett hivatalok hivatalos óráit f. évi május hó 1-től szeptember 15-ig hétköznapokon délelőtt, 7 órától délután 1 óráig, ünnepnapokon (vasárnap, pünkösd első és szent István napját kivéve, mikor a hivatal szünetel) délelőtt 9—11 óráig állapítottam meg. Sürgős ügyek elintézésére azonban d. u. 2—6 óráig szintén nyitva áll a hivatal, az anyakönyvi hivatalos órák pedig változatlanul betartatnak. Adó s egyéb be- és kifizetések hétköznapokon d. e. 8—12 óráig eszközöltetnek. Zalaegerszeg, 1910 április 29-én. Dr Korbai, polgármester. ^A H írek. A Z. I. és M. K a keszthelyi Goldmark-ün­nepóiyen. A helybeli Irodalmi és Művészeti Kör, amint a választmány elhatározta, küldöttséggel vesz részt május "21-én a keszthelyi Goidnisrk ünnepélyen és egy dírzcs babérkoszorút ad át az ünnepelt, nagy zeneköltő,nek. Eljegyzés. Hegedűs A. Elek zalaszentlőnnezi tanító eljegyezte Szakály Annuska kisasszonyt Nagysitkéről. Katonai kinevezések. A májusi elő­léptetések alkalmából a 48-ik gyalogezrednél a következők részesültek királyi kinevezésben : Schiohting Lajos őmjgy alezredessé, loder Mauer zu Strehlburg und Treifeld Frigyes 60 gyklogezredbeü százados a 48 gyalogezredhez való áthelyezéssel őrnaggyá; Perner Ferenc 21. tábori vadász zászlóaljbcli őrnagy a 48-as gyalog­ezndhez való áthelyezéssel alezredessé; a honvédségnél: Mina Alajos az V. honvéd­kerület vezérkari főnöke ezredessé, Prinz Ferenc 20. honvéd gyalogezredben őrnagy alezredessé ; Turi Thury József, Bobes Mátyás s Markovíos József főhadnagyok századosokká ; Jeskó Lénárd, Meinhard Tibor, Miklóssy Aladár, F-srkas Sándor hadnagyok főhadnagyokká; Fessel János és Schmeider István zászlósok hadnagyokká, P; rger Róbert és N>;gy István tartalékos hadapród jelöltek hadapródokká, Morvay Béla székes­fehérvári V. ker. őrnagyhadbiró alezredessé léptettek elő. Áthelyezik az adóhivatalt A zalaegerszegi m. kir. adóhivatalt a mostani helyéről u Vár­körbe helyezik át. Abba a házba költözködik tnnjd, amelyben most Bogyay Elemér volt főis­páni titkár lakik. A kir. adóhivatal, amely most a vármegyeház délre fik vő földszinti helyiségei­ben van elhelyezve, alaosony, szük szobákba van összepréselvo. A szobák sötétek, hivatalok részére nem valók. — A m. kir adóhivatal az uj lakásban megfelelő elhelyezésre talál. A balatonvidéki vasút. Székesfehérvár közön­sége újból mozgalmat indit arra n ízve, hogy a balatonvidébi vasu» Börgöndről Székesfehérvárig vezettessék s onnan külön sínpáron fusson a szabadbattyányi kiígszásig. Ezt az irányt szán­nák a személyforgalom számára, mig a Szabad­battyány—Börgönd vonalat csok a teharforga­lom lebonyolítására utalnák. Mozgalmuk sikerét abban látják, hogy az uj kereskedelmi minis er fekete szemüveggel nézi a volt koalioiós kor­jmány összes tevékenységét s Így sikerül megér­tetni vele, hogy a. balatonvidéki vasútnak az SÍ* igazi érdeke, ha Széki sfehérvárra nemcsak befütyöl ;; vonat Börgöndről, hanem ha be is fut oda. Nem lesz újonc. Az országgyűlést feloszlatták tudvalevőleg anélkül, hogy a f. évre járó ujono­létszámot megajánlotta volna. Ennek következ­tében elmaradt a rendes, előirt időben való ujoucállitás. Azt hitték oda'fönn, hogy majd anél­kül is lehet sorozni, ennek azonban befagyott, mert a minap érkezett honvédelmi ministeri le­irat szerint az exlex ideje alatt egyáltalán nem szabad senkit sem sorozni. Még az önként jelent­kezőket, valamint az egy éves önkéntesi joggal bírókat sem szabad sorozás alá bocsátani. Ki­vételt képeznek a nem magyar illetőségiek, ha ilyenek önként jelentkeznének s ha illetőségük hatósága a magyar hatóságot, a szükséges katonai Írások átküldése mellett, külön megkeresi. Felvétel a tanítóképző-intézetbe. A pápai áll. tanítóképző-intézet I, osztályában a jövő 1910/11. tanévre 13 teljesen ingyenes, 7 féldíjat fizető és 3 ösztöndíjas hely jön üresedésbe. Az intézetben 100 növendék számára berendezett bentlakás van. A ktdvezinényes helyek a közép- vagy polgári iskola IV. osztályát szép eredménnyel végzett tanulóknak fognak adományozhatni. Ezen­felül a dunántuli református ogyházkerület az e kerületből való érdemes fiukat külön is segélyezi. A teljes díjat fizetők ellátása évi 260 koronába kerül. — A folyamodványok beküldésének határ­ideje május 31. napja. ^-Hangverseny. A BékefiPál zalaegerszegi zene­Tanár által ma rendezendő hangversenyen a következő számokat adják elő: 1. Apró mesék. Elmeséli: dr Dubay István. 2. Pleyel a) Románcé, b) Rondó: előadják Hofman Andor, Berkes Sán­dor (I. hsgedűj, Hunyady László, Grodek Géza (II. hegedű). 3 Zsadányi. Magyar Ábránd: előadja hegedűn Békefi Pnl, zongorán kiséri Brüll Szidónia k. a. 4. »Bujdosó Rikóozi« szavalja Kováts Károly. 5. Dücoia Trio: előadják hege­dűn Grodek Géza, Hofman Andor ós Berkes Sándor. 6 R eding. Nooturne: előadja hegedűn Berkes Sándor (I. oszt.), zongorán kiséri Brüll Szidónia k. a. 7. Az irodában (vig monolog) Porzsolt Kálmántól. Előadja: Viosz Lenke k. a. 8. a) Liszt Ragata Veneziana, b) Mihály. Magyar ábránd : zongorán előadja Brüll Szidóuia k. a. 9. Pleyel u) Andante, b) Rondo, előadják: Hofman A., Berkes S, Hunyady L., Grodek G. A kovács. Lakodalomra készültek a megye egy kisebb falujában, még pedig népesre. Ott volt már a daliás vőlegény, Kováos Izidor családjával s javában öltöztették a szép meny­asszonyt Hogy a frigyet papi aldással is ellás­sák, elhozatták a kerület nemrég "megválasztott fiatal rabbiját. Alig hogy ez a leányos háznál leszállt 8 átölt (zködött, odaszólt az egyik tén fergő legénykének, hogy hivja el a kováosot. A tiszteletes ur a vőlegényt gondolta, mondani azonban nam mondta. Azt akarta tőta meg­tudni, milyenek a csuládi viszonyai, hogy ugy készülhessen a mennyegzői szónoklatra. A kül­döno elment a falu kovácsához — mert ő más kovácsra nem gondolt — s hivta a rabbi úr­hoz. A falu derék kováosa az üzenetet hallva, azon töprengett, hogy mit akarhat tőle a rabbi. Talán elvesztette kofferének a kulosát és nem tudja azt kinyitni, azért hivatja, vagy talán lova lábáról esett le a patkó, avagy meglazult kocsijának kerekén a sin-vas. Magához vette a szükséges szerszámokat s beállít a lakodalmas házhoz, jelentkezvén a rabbinál. Ez meg álmél­kodva kérdi, hogy ki s minek hivta, hiszen ő a Kováos Izidor úrral akar beszólni, aki ma a nap bő°e. Miután igy kölcsönösen kimagyaráz­ták » félreértést, majsztramat egy pohár borral elbocsátották. — A legérdekesebb a dologban az, hogy egy közeli falunkban ez tényleg igy törtónt meg. Utóállitás májusban. A Nagykanizsan székelő állandó sorozó bizottság jövő májúi hó 6-án fog összeülni, hogy az esetleg jelentkező férfi rokonok keresetképesságének megállapítása iránt határozzon. Uj vasútvonal tervezése. Azt a sok és súlyos mulasztást, an.it elődeink a közlekedési eszközök létesítésének elhanyagolása által elkövettek, a mostani generáció igyekszik pótolni. Egymásután kezdik az uj vasutvonalak építését tervezgetni. Csak nemrég folyamodott Zalaegerszeg város egy uj vasútvonal épííésének engedélyezéséért, most meg Zalaszcntgrótról érkezik a hír, hogy a város képviselőtestülete kérvényt adott be a kereske­delmi m. kir. ministerhez a Tapo'cza állomásból kiágazólag Lesenczetomnj, Németfalu, Zalaszántó, Cserhátmajor, Vindomyu.ak, Séuye és Udvarnok érintésével, esetleg Vindornyaszőllős s Kisgörbő érintésével a dunántúli helyiérdekű vasutak Zala­szentgrót állomásáig vezetendő szabványos nyom­távú helyiérdekű vasútvonalra való előmunkálati engedély megadása iránt. Adomány. Simonyi (Neuman) Albert buda­pesti bank főhivatalnok a zalaegerszegi aggá­polda felállítása javára 10 koronát volt szíves ad Jtnányozni, melyért hálás köszönetet mond Rosenberg Zsigmond szentegyleti elnök. C8aládi dráma. A szerencsétlen Németh György pakodi gazdát, aki feleségét agyonszúrta, bekísér­ték a zalaegerszegi fogházba. — Németh már régebben gyanította, hogy a felesége megosalja, de nem tudott bizonyítékot szerezni, míg egyszer a véletlen adta kezébe a bűnös asssonyt. A gazda szekeréből a falutól nem messze kiesett a kerék­szög. Visszament tehát gyalogosan a házához, hogy kerékszöget hozzon. Az ajtót azonban zárva találta. A zörgetésre egy legény ugrott ki az ablakon, az asszony pedig a kinyitott ajtóban könyörögve állott. Németh György felkapott egy kést ós keresztülszúrta hűtlen felesége szivét, azután feljelentette magát. Alapszabály jóváhagyás. A pacsaí önkéntes tűzoltó testület alapszabályait a m. kir. belügy­ministerium 47042/1900. sz. alatt jóváhagyási záradékkal ellátta. Holttest a Murában. Muranyirádon a Murából egy holttestet fogtak ki; majdnem 3 napig fe­küdt ott, mig a halottat felismerték és rokonai koporsóval érte mentek és a muraszentmártoni temetőbe eltemették. Kovacsios István holtteste volt. Akik a vízparton látták, észre vették, hogy a szeme alatt, homlokán és fején véres seb látszott. A megejtett vizsgálat megállapí­totta, hogy Zadraveo Mihály, a Gáborvölgy községhez tartozó csalfadombi 40 éves földműves a mezei dűlőúton verte agyon a 70 év körüli Kov^csiosot azért, mert állítólag a korcsmában megsértette. Az elfogott Zadraveo tettét beis­merte, de ugy adja elő, hogy részegségében követte el a büntettet. A korcsmáros azonban nem emlékszik arra, hogy Zadraveo ivott volna. A végzetes napon többen hallottak jaj ós se­gélykiáltást a gyilkosság vidékén, de azt hitték, hogy kisebb verekedésnél nem egyéb. Amerre Zadraveo a hullát huroolta, vérnyomok voltak. Ipari munkások 100 koronás - jutalomdija. A kereskedelmi m. kir. miniszter ur a mult évi november hó 29-én 87085 sz. a. kelt elhatáro­zásával az ipari ós gyári munkások kiváló szor­galmának, buzgalmának és jó magaviseletének jutalmazására ez évben is 5 drb egyenkint 100 koronás állami jutalomdíjat rendszeresített e kamara területére. A jutalomra való igény elő­feltételei a következők : 1. Magyar állampolgár­ság 2. Tényleges ipari munkában való alkal­maztatás (kocsis, kapus, irodaszolga ós hasonlók nem jöhetnek figyelembe). 3. Legalább 15 évi megszakítás nélküli működés az ipari munka terén. (Tanoncévek beszámíthatók, évadhoz kötött ipari munkában alkalmazottaknál a tel­jest i! betöltött évadok teljes éveknek tekinten­dők ) A rendes munkabér vagy kereset évi ösz­szege 2000 koronát inog nem haladhat. Mind­ezen feltételek teljesítése hiteles okiratokkal, esetleg munkakönyvvel, vagy annak hiteles másolatával bizonyítandók. — A jutalomdíjak iránti kérvények legkésőbb folyó évi május hó 31-ig nyújtandók be a kamaránál, a munka­adónak a folyamodóra vonatkozó s a jutalomra való érdemességét bizonyító ajánló levelek kísé­retében. A mult évben pályázott ós jutalomban nem részesült munkások kórvényei a f. évben szintén figyelembe fognak vétetni, ha a pályá­zatra vonatkozó szándékukat a kamaránál beje­lentik. A jutalomban való részvényesítósnél első­sorban a szoros értelemben vett munkások jön­nek figyelembe, mig a művezetők, munkaveze­tők, pallérok, előmunkások csakis kivételes és rendkívüli méltánylást érdemlő esetekben fognak jutalomban részesülni. Egyenlő jogosultság ese­tón a kórosabb munkások előnyben részesülnek. Agyonlőtt vadorzó. Nagykanizsa határában levő erdőben nagyon divattá lett a vadorzás. Hiába vetnek gátat a hatóságok, elharapódzását megakasztani nem lehet. A kanizsai erdőben is gyakran megfordulnak a vadorzók, annak dacára, hogy az erdőőrök nyomukban vannak s üldözik őket. Hírhedt két vadorzó Tóth János és Tóth Péter bajosai lakosok, akik sok vadat ejtettek el titokban és nem egyszer néztek farkasszemet az erdőőrökkel, akiket gyűlöltek. Böjté János

Next

/
Oldalképek
Tartalom