Zalamegye, 1910 (29.évfolyam, 1-26. szám)

1910-04-24 / 17. szám

10 * Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1910 április 24. tői és az iskolában is egészen más formában hirdették neki az élet igéit, mint hirdeti az élet. Naiv gondatlanságban neveltük fel gyermekein­ket s midőn kikerülnek a világba, idegen ne­kik minden s nem tudnak helyzetük magasla­tára emelkedni. Ezért szögletesek, esetlenek, nem élelmesek, esztendők kellenek hozzá, mig le tudják vetkőzni a szülői házban és az isko­lában elsajátított ósdi és impraktikus vonásokat. A jövő generáció már nem lesz ilyen. Az ifjú­ság, mely 20 esztendő múlva fog felkerülni az élet haremezejébe, már a szülői házból és az iskolából fogja magával hozni mindazokat a fegyvereket, melyekre szüksége van, hogy meg­élhessen és a tisztesség utján maradhasson. Most és már évek óta állandóan panaszkod­nunk kell amiatt, hogy nem modernül nevelik az ifjúságot. Nem a szülői házban, de mégin­kább nem az iskolában. A szülők mindenképen uri hajlamokat, a többi embertől való megkü­lönböztetés öntudatát csöpögtetik a gyermek fo­gékony lelkébe, az iskolákban pedig elfogult lateinereket és nyárspolgárokat nevelnek belő­lük. Holott az előjogok ideje lejárt s a lateiner filiszterek, amellett, hogy komikusak, improduk­tívak, nem bírnak boldogulni. Elmaradnak a világtól, amely nem törődik velük és sxaporit­ják a nyomorúsága miatt mind hangosabban kesergő kishivatalnok-állományt. Ez így nem maradhat, mert ha a bajon nem segítünk, nemzeti csapás lesz belőle. Ahogy a modern élet diktál, ugy kell nevelni az ifjúsá­got. Ki kell küszöbölni az iskolából az ósdi tudományokat, melyeknek a diák soha nem fogja hasznát venni, hacsak tudós nem lesz belőle. Elsősorban meg kell szabadítani iskoláinkat a holt nyelvektől, melyeket nyolc esztendei keser­ves magolás után ugy sem tudnak elsajátíttatni a tanulóval. A matematikából és fizikából osak arra tanítsák, a mit ők megérthetnek. A többit dobják el. Ne használják a mogorva szobatudó­sok tankönyveit, melyek olyan nyelven vannak megirva, hogy sokszor művészettel párosult munka kell hozzá, hogy az ember egy-egy mondat értelmét kitalálja. Dobják el sz olyan történeti tankönyveket, melyeket szereplő poli­tikusok, mérges sovinisták, vagy felekezeti el­különítést hirdető emberek irtak. Ezeknek az uraknak történeti művei egytől egyig hazugok, mert minden históriai eseménybe belekeverik a maguk egyéni elfogultságát és politikai tenden­ciáját. E sorok irója, ha végig lapozza a ma­gyar középiskolákban használatos történeti köny­veket, felháborodik, annyi bennük a szemérmet­len hazugság. Olyan könyvek kellenek ma, me­lyekben az igazságot hirdetik, mert a közép­korból ránk maradt üres frázisok nyűge alól már felszabadult a világ. Ne tömjük tele a szépért lelkesülő ifjúság fejét gyenge poéták gyenge műveivel. Hiszen van jó klassikusunk elég ! A zengzotes hexame­terek és safloi versszakok helyett ismertessük meg a diáksággal a külföld műremekeit, vala­mint a modern magyar s külföldi nagy irók munkáit. Ezekből tanulnak finomult izlést és felvilágosodottságot. És a főtantárgyak között foglaljon helyet a testgyakorlat. Minden nap tornásszon és vivjon az ifjúság. Nézzük Amerikát vagy Angliát 1 Nemzeti ünnepként üli meg az egész nép, ami­kor néhány tanintézet ifjúsága tornaversenyre sereglik össze. Ott már meggyőződött minden tényező, hogy tetterős férfiak osak edzett, erős izomzatú fiatalemberekből válnak. És vezessük be ai iskolákba a praktikus tu­dományoknak praktikus módon való tanítását. Nyelveket, földrajzot, ethnografiát, közigazgatási és kereskedelmi törvényeket, művészettörténetet és kritikát tanítsanak, inkább élőszóval, mint könyvekből. Mind ereket tudnia kell a modern művelt embernek, ha társaságban akar forogni és érvényesülni óhajt. Csodálatos! Egyben elértük, sőt talán tul is haladtuk a külföldet a modern nevelés tekinte­tében. 8 ez a leánynevelés. A folyton szaporodó magasabb nőiskolák évről évre hatványozott számban produkálják a kenyérkereső pályákra képesített lányokat. Manapság, ha egy polgári középvagyonu osaládban kettőnél több leány­gyermek van, axokat okvetlen kenyérkeresetre oktatják ki. Hivatalok és tanszékek egyaránt el vannak már árasztva nőkkel, akik kétségbe­ejtő kiosiny fizetésért dolgoznak. Nagy baj ám ez, mert előlünk, férfiak elől elveszik a kenye­ret. Ha ez igy tart, néhány esztendő múlva olyan elkeseredett kenyérharo fejlődhetik ki a férfi és nő között, mely t rsadalmunk megingá­sára vezethet. A nő kenyérszerzése máris oly problémává nőtte ki magát, melynek megoldása kell, hogy égetően sürgős feladatát képezze első sorban a törvényhozásnak. Valami helyes mo­dus vivendit kell megalkotni, különben teljesen megváltozik a magyar nő helyzete, melyben e haza fennállása óta oly kitűnően teljesítette hivatását. így vagyunk mi magyarok. A jó és hasznos reformot neai igen, vagy osak nagyon lassan vesszük át a külföldtől, de a helytelenségekben és túlzásokban annál hűségesebben és gyorsab­ban haladunk a nyomában. Erdösi Dezsfl Az anyákhoz és apákhoz. Az ujabb kor legnagyobb és legdicsőbb viv­mányn az, hogy a* értekek benne helyet cserél­tek. Régen at arany éa ezüst, a drágakő, a se­lyem és bársony és a pénz minden neme és az anyagi érték ezer formája volt emberi felfogás szerint a gazdagság fogalma. Az egyesek ma is ezek után ai értékek után futnak káros verseny­ben. Az összesség sem hanyagolhatja el az anyagi javak e tömegét. Da immár ott trónol a legvi­lágosabb elmékben a megismerés, hogy a nem­zetnek legdrágább kinose, legértékesebb vagyona, legfőbb ereje ai ember annyaga. Minden mozg«4omnak tehát, amelyet eddig humanitáriusnak tartottunk, óriási gazdasági jelentősége van. A közoktatásügyé, a közegész­ségé és mindaz, ami az embertőke gyarapítását és magjavítását szolgálja, elsősorban köcgazdasági szolgálat. Hiszen a vésőnek, a kalapácsnak, a tollnak és az ekeszarvának is az ad nagyobb értéket, hogy hányan forgatják é» kik veszik kezükbe. Az ember teszi beosessé ax anyagot, nem megfordítva. Ax ökiritói rémes katasztrófá­nak iszonyusága épen abban rejlik, hogy nem a gazda veszítette el birtokát, hanem a föld veszí­tette el gazdáját. Iparkodáe, munka, takarékosság, okosság min­den elvesztett értéket vissza tud szerezni. De a legáldottabb föld sem képes as elvesstett gaxdát, az elpusztult embert életre kelteni. A kezdetle­gesen összerótt vityilló kastéllyá nő a szorgalmas ember kezében; a legfényesebb vár össxeomlik, ha ax ember kipusztul belőle. Ái utolsó tiz év magyar államférfiai e meg­ismerések alapján oly munkát indítottak meg, amellyel Magyarországot a oivilizáoió élére állí­tották. Ax ember s főleg a gyermek-védelem oly szervezetet nyert hazánkban, melynek szinte mondhatnám, osodájára járnak a nyugati társa­dalmak vezéralakjai. Ki merné tagadni, hogy Magyarország jövendőjének a kérdése a magyar­ság hatalmas és ellenállhatatlan kifejlődése. Nincs ennél nemzetibb, ninosen függetlenségibb politika. De sőt nemcsak Magyarország históriai nagysá­gának helyreállítása fordul meg ezen a kérdésen, hanem Európa keloti részének békéje, művelő­dése, biztossága éa virágzása is. Mert a Duna­Tisxa hatalmas völgyében, a Kárpátok gyönyörű koszorújában ninosen egyetlen faj sem, amelyre egy birodalmi szervezet biztosan támaszkodhat­nék, kizárólag csak a magyar. Abban a pillanat­ban, amidőn • fajnak számbeli, műveltségi és vagyoni ereje megtöretnék a sors csapásai alatt oly mértékig, hogy le kellene mondania vezénylő és egységbe kapcsoló hivatásáról : abban a pilla­natban a fajok ádáz versenygése és visszavonása ütné fel hydrafejét. A bomlást külső hatalom ideig-óráig tentarthatná, de esak a szabadság árán, osak az autokrácia vaskeiével. Minthogy pedig az ily hatalomnak semmi etikai eélja nem volna hatalmi érdeken kivül, hamarább meg kellene őrlőd.iie s ez a gyönyörű, ax Isten által is egységesnek teremtett ország prédája lenne prédakaresőknek és seéttagoltatnék s latrok osz­tozkodnának Krisztus urunk e ragyogó, ssámunkra kiteritett köntösén, melynek amig mi itt vagyunk, Magyarorsxág a neve. Ez a jelentősége annak a mozgalomnak, mely Meghalt egy ember. Nem sirt senki eem, a mikor Kerner Flórist temették. A gazdasszonya és néhány hivatalbéli kollégája kisérte ki utolsó útjára, koszorút a halottas kocsi tetejére a temetkezési vállalkozó adott, miután nem akadt szerető sziv, jó barát, akinek eszébe jutott volna a temetés obligát diszét, a koszorút megadni. Sivár őszi idő ked­vezett a temetés hangulatának, a szürke égbol­tozatról lanyhán permetezett a hideg eső s a kollegák szidták a csuuya, rosszindulatú időjá­rást, amely a temetés alkalmából nekik náthát fog okozni. Mikor leeresztették a koporsót a sirba, felkerekedett egy hideg keleti szél, végig süvöltött a temető fonnyadt ciprusain, száraz eeetfáin, az emberek borzongva húzódtak a kő­keresztek mögé és hangosan szidták a sivító szelet, — ez volt Kerner Flóris halotti danája. Tompán, részvétlenül zengték : »Elmegyek a sírba* s azután a Miatyánkkal végezték foko­zott sebességgel s hant hantra esett a koporsó felett, néhány perc múlva készen állt a sírdomb, jelezvén, hogy itt egy ember fekszik és feküdni fog még legalább bárminő esztendeig, miután ezen idő leteltével, a törvény értelmébeu a si­rok felásatnak, hogy uj halottaknak adjanak helyet. Sietve mentek el az emberek a temető­ből és Kerner Flóris, a mint magánosan élt egész életében, magánosan maradt künn a temo­tőben is. Egyedül. Vak sötétség vette körül odalent a föld mélyén a tetemet, a szemeket, melyek még láttak, a boldogtalanság keserű könnyeit sirták, a szivet, mely még dobogott, egyebet se tudott, osak fájni és epekedni. Jobb Kerner Flórisnak odalent. Esteledik. As eső elállt, a felhők oszladozóban vannak s a nap, mint a végét érző nyájas öreg ember, mosolyogni próbál a szomorú őszi világ­ra. Egyik máaik kereszt halvány aranyos fény­ben csillog, a temető félelmetes magányáhan ez a csillogás jól esik a szemnek, mutatja, hogy itt sem szűnt meg egészen az élet. Egy asszony közeledik a frissen hantolt sír­domb felé s amikor odaért, térdére roskadt és sirt, Sürün hullanak a könnyei, Kerner Flórist mégis megsiratja valaki. Egy asszony, aki szerette a halottat. Huszon­öt év előtt együtt barangoltak a kisvárosi teme­tőt övező szőlőskertekben, kéz a kézben, szem a szemben és bár nem mondták, hogy szeretik egymást, néma beszédjükből megértették, hogy egymáshoz tartoznak. Flóris akkor szegény diákember volt, aki leekesdáaból, meg a gimnáziumi szerzetes taná­rok asztaláról élt, miután jó tanuló volt ós né­hai atyja, aki vagyonos polgára volt a város­nak, annak idején Kegyes alapítványt tett a szerzet javára. Do azért Kerner Flóris bizott magában, bizott a jövőben, erős volt a karja, a lelke s ax élettel való birkózást semmibe 9em vette. A leány, egy vagyonos kereskedő gyer­meke, szerette Flórist, ex volt a jö*őj a, a vá­gya, az akarata. Flóris, amikor tisztába jött azzal, hogy a szive Annuskáé, tisztában volt már magával is, a jövőjével is. Azon a napon, ami­kor először csókolta meg a leányt, gyönyörű, nagyszerű álmai, amelyekkel a jövőt maga elé képzelte, mintegy varázsütésre szertefoszlottak és egy csendes, meleg, kis házitüzhely köré osoportosultak. Nagyság, pénx, csillogás, vezér­szerep, e sok gyönyörű vágyairól lemondott az Annuska fekete szemei kedvéért, — minél ha­marabb feleségül birni őt, ez lett szivének egyet­len óhajtása. S a helyett, hogy Pestre ment volna tovább tanulni, idehaza maradt a kis vá­rosban, hivatalt vállalt, hogy mindig Annuskája közelében maradhasson. Három év multán kine­vezték egy kis hivatalba, amelynek jövedelmé­ből szerényen el lehet tartani egy osaládot. Első dolga volt beállítani az öreg vászonkereskedő­höz s megkérni * leánya kexét. Annuska atyja nagyot nézett az első percben, aztán a szeme kőié nevetett Kerner Flórisnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom