Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-08-01 / 31. szám

XXVIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1909. augusztus 1. 31. szám. Előfizetés! dljt Egész évre . 10 C — f. Fél évre . , 5 K - f Kegyed évre. 2 K 50 f tr-gves sí ám ára 20 fillér Hirdetések : = Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K Kéziratokat nem küldünk vissza ZALAVARMEGYEI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Zalaegerszeg—zalalövői vasút. Még a mai generáció szemei előtt fej­lődött Zalaegerszeg a világtól elmaradt, eldugott faluból várossá. Csak egy lassan döcögő és a mai kor követelményeihez képest primitiv vicinális vasutat kaptunk s már a forgalomnak ez az egy utja is képes volt arra, hogy kiemelje a várost ősi elmaradottságából. Eleinknek, a bölcs kupaktanácsnak sziik­keblüeége és korlátolt észjárása miatt a Délivasut, amelynek az eredeti trasz sze­rint Zalaegerszeg mellett kellett volna haladnia* csak 7 kilométerről fütyöl be a városba. Emiatt most már hiába rek­riminálunk. A Délivasut már nem kanya­rodik felénk s amit elmulasztottak a derék elődök, azt már jóvá tenni nem lehet. Nagykanizsa é« Szombathely között szép fejlődésre és közgazdasági szerepre lett volna hivatva Zalavármegye székvárosa, de a forgalomból ugy kizárta önmagát, hogy el kellett maradnia. Most már csak azon törhetjük a fejünket, hogy a jövőt is el ne puskázzuk s iparkodjunk valami­kép kivergődni elszigetelt helyzetünkből. Hogy ezt csak a közlekedés modern eszközeivel érhetjük el, azt magyarázni nem kell. Manapság már csak a vasutak képesek felemelni egy várost vagy vidéket. Ezek a forgalom felszívó erei, ezeken ke­resztül áramlik a gazdasági és kulturális élet minden mozgalma a városok felé. A vidék a vidéki gócpontokkal s a vi­déki városok az ország központjával ke­resik a minél gyorsabb és közvetlen ösz­szeköttetést. Hazánkban is sok példára tudnánk rá­mutatni annak az igazolására, hogy a vasúti összeköttetések létesítése minden áldozatot megér. Annak a bizonyítására pedig, hogy mennyire elmarad egy vidék, amelynek vasútja nincs, itt vagyunk szo­morú példának mi magunk, az egész Göcsej és Zalavármegyének majdnem egész nyu­gati része. Szinte csodálkozik az ember azon a rö­vidlátáson, amellyel a vasúti kérdést ná­lunk kezellék. Amikor más vidékeken már keresztül-kasul járt a vasparipa, Zalavármegyének még csak egyetlen vasútja volt. Nem mozdultak meg sem a közélet vezetői, sem az érdekeltsé­gek, hanem várták a jó szerencsét és ké­sőbb elnézték, hogy ránk nézve teljesen idegenek vigyék el a vasútépítés hasznát és dicsőségét. Amikor pedig mégis rákerült a sor a vasútépítésre, akkor azután min­den tervszerűség és előrelátás nélkül csi­nálták a vasutipolitikát. A székváros és a legelmaradottabb vidékek érdekében alig történt valami, sőt mintha egyenesen mel­lőzni akarták volna Zalaegerszeget, amelyet pedig könnyen a helyiérdekű vasutak egyik gócpontjává lehetett volna tenni. A csatlakozások szinte képtelen helyzeteket teremtettek s a székváros vasúti össze­köttetés dolgában nagyon sok apró falu­nál is kedvezőtlenebb helyzetben van. Az az óhajtás, hogy a Boba—csáktor­nyai vasút elsőosztályu pályává alakuljon át s erre keresse a kormány a második fiumei utat, talán megvalósul valamikor, de mindenesetre a messze jövő zenéje. Ezt tehát, ha folyton sürgetjük és han­goztatjuk is, egyelőre tegyük el a jámbor óhajtások közé. Van azonban egy közelebb fekvő, köny­nyebben is keresztülvihető s nem kevésbbé fontos vasutterv, amelynek megvalósítása Zalaegerszeg városra nézve uj korszakot jelentene. A városnak nyugat felé kell összeköt­tetést keresnie, hogy egyrészről egy nagy vidék forgalmát biztosítsa magának, más­részről pedig kiviteli piacokat kereshessen Stájerországban. Életbevágó érdek másod­ízben az, hogy az ország fővárosához köz­vetlenebb utat kapjunk. Csalódás. Petrov, a darék kishivatalnok, akinek szerény igényei hiába lépték volna tul évi ezer rubelnyi Síelését, boldogan s megelégedetten üldögélt öreg, de kopott bőrkaroasaékében, a újságját olvasgatta. Hűséges életpárja ott tett-vett körülötte s amint meglátta férje kezében a lapot, hirtelen megszólalt: — Most jut eszembe, hogy ma még nem néztem a sorsolási jegyzéket. Pedig . . . Oh Istenkém, Istenkém nem ia szeretsz te minket annyira . . . Petrov meglehetősen egykedvűen nézett el lapja fölött a feleségére. — Ja I a sorsjegy ? Hogjr talán kihúzták volna ? No lássuk. Mi ia a száma ? — 6888—12. Petrov sohasem gondolt arra, hogy valaha kihúzzák a sorsjegyét. Ilyesmire ő sohasem szá­mított, 8 meg se nézte még eddig egyetlen egy­szer sem a huzási eredményt. Most azonban, mivel nagyon ráért, kezdte tekintetével végig­szántani a számokat. 8 egyszercsak mintha elborult volna előtte a világ . . . ! Szinte el­szédült. Ott látta maga előtt a 6888-as számot. Megremegett a hirtelen jött izgatottságtól s a | betűk ölmagas óriásokként tánooltak szemei előtt. — Asszony! . . . Marja! . . . Gyere, olvasd te is . . . ! Én . . . Én . . . talán nem is lá­tok jól . . . dadogta izgatottan. Kihúzták a számunkat. Az asszony kipirult arccal nézett férjére. — Kihúzták, igen kihúzták. Minden kétséget kizárólag kihúzták. Gyere olvasd hát és győ­ződj meg róla magad is. Az asszony belepillantott a lapba s amikor meglátta a számot, ugy érezte, bogy a feje azonnal szétszakad. Szive hangosan dobogott, halántéka lüktetett. — És a sorszám ? — kérdezte, mikor már kissé magához tért. — Csak lassan, csak türelem — válaszolt Petrov, aki már szinte beleélte magát annak az embernek a szerepébe, aki maga sem tudja hogyan, de hirtelen, egyszerre csak meggaz­dagszik. Csalódni azonban még mindig ráérünk. A szám a második sorban áll, igy hát 75.000 rubelt nyert. Ez már mindenesetre pénz, sőt még vagyonnak is nevezhetjük. Hanem hát a sorszám . . . ? Megnézem azt is. Ej, ej, anyjuk, ha csakugyan nyernénk! És erre aztán, bár maguk sem tudták volna megmondani, hogy miért, elnevették magukat. Nevették, hahotáztak, tomboltak. Szinte leré­szegedtek attól a gondolattól, hogy nyertek. Azaz, hogy nyerhetnének, mert a sorszámot még mindig nem nézte meg Petrov, hanem ke­zébe kapva az újságot, őrületes táncra kereke­dett az asztal körül. Feje már zúgott a benne kavargó tervazgetésektől. — Ha valóban nyertünk volna — szólt ne­kihevülve — egészen uj életet kezdenénk. A pénz harmadrészén birtokot vásárolnánk, pár ezer rubelt felemésztenének a rögtönös kiadások, egy kicsit utaznánk, szórakoznánk, a többi pénzt pedig eltehetnénk valami jó helyre, ahol bőven gyümölcsözik. A birtokvásárlás eszméje csakhamar meg­nyerte az asszony tetszését is. — Valahol Orlov környékén vennénk földet — fűzte tovább gondolatait Petrov — ott ínég nyaralóról sem kellene gondoskodni s a befek­tetés is jövedelmezne. S e gondolatra olyan melege lett, hogy hű­sítőt kórt. Kiosibe mult, hogy szót nem pattant a boldogságtól. A fantázia nagymester ezer meg ezer káprá­zatos, ragyogó képet festett pa'r pillanat alatt Petrov felizgatott agyába. Nem gondolt semmire, csak arra, hogy nem kell többé a pipaíüstös, romlott levegőjű hivatalba járnia s bucsut mond­hat a porlepte iratosomóknak. Milyen élvezet lesz ott künn a mezőn, az erdőn, ha naplemente Mai számunk 10 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom