Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-11-28 / 48. szám

8 »Zalamegye, 7ak. vármegyei Hírlap < legritkább esetekben, akkor is fedezettel szállí­tanak, az képtelenség. Mindezeket összevetve erős a gyanú, hogy Csatár József lelkiismerete nem tiszta s ezért a járásőrmester Paosára kisér­tette, hol a vizsgálatot folytatják ellene. Tolvaj jegyzősegéd. Sztrókay György zala­szentg'róti jegyző hétfőn reggel elmeDt hazulról s az irodában egyedül maradt Krajcsák Arthur jegyzői irnok, aki ezt az alkalmat arra hasz­nálta fel, hogy feltörte az Íróasztal fiókját, el­lopta az ott talált 705 koronát s megszökött. A tolvaj Bécs felé vette útját. Krajcsák uri­osaládból származó fiu, két reáliskolát végzett s szorgalmas, szimpatikus embernek mutat­kozott. Sztrókay György jegyző szerette, istá­polta abban, hogy mint magántanuló befejez­hesse középiskolai tanulmányait, megbizott az ügyes írnokban, aki most csúfosan hálálta meg a jóságot. Névmagyarosítás. Pollák Sándor pacsai lakos nevét „Pogányra" magyarosította. Zalai munkás szerencsétlensége Amerikában. Az amerikai »Szabadság« oimü magyar lap irja, hogy egy Horváth nevü 23 éves nyirádi illetőségű munkás, ki már hosszabb ideje munka nélkül tengődött Bridgeportban, a Bryan-féle villany­gyárból felhívást kapott, hogy álljon azonnal munkába. Horváth érthető örömmel fogadta a megbízást s a gyárba sietett. Útját megrövidi tendő, a vasúti átjárón igyekezett célja felé. Abban a piüanatbaD, amikor Horváth keresztül akart menni a síneken — egy vonat elütötte s a szerenosétlen embernek mindkét kezefejét sú­lyosan megsértette. A hamarosan elősiető am­bulance beszállította őt a korházba, a hová utánna vitték a sínek mellett öcszeszeditt ujjait is. Az eset a bridgdeporti magyarság körében óriási részvétet keltett, mert Horváthot min­denki jóravaló, derék éa szorgalmas embernek ismerte, aki ilyeténkópen örökké nyomorék marad. Klbővitik az utcai világítást Városuak villa­mos világítása azóta, hogy a város vette át annak kezelését, mindjobban fejlődik. A város közönsége, mely az áramszolgáltatás kifogásta­lan voltával teljesen meg van elégedve, mind sűrűbben vezetteti be a lakájaiba a viilanyvilá­gitásí, mert a világitásnak ez a módj i amellett, hogy a lakás levegőjét nem rontja, kezelése könnyű s egyszerű, alig kerül többe a penetráns szagot terjesztő, füstölgő patroleum lámpánál. Az utcai világítás körül is dicséretes buzga óm­mal jár el a városi tanács. Legutóbbi gyűlései­nek egyikén elhatározta, hogy a Petőfi utoninak az Erzsébet és Biró Márton utcák között levő szakaszán egy egész és ktt féléjjel égő utcii lámpa állíttassák fel; továbbá az Erzsébet utói­nak beépített részén 1 egész és 1 féléjjel égő uíoai lámpának a felállítását; a Biró Márton utoának a vasúti vágányon kivül fekvő déli részén két egész és két féléjjel égő uto.ai lámpa felállítását; végül a Baross-liget belső utjain a külső lámpasorból 3 u cm lámpának a felállítá­sát mondotta ki s utasította a városi villamos üzemvezetőt, hogy ezen muukálatokat haladék­talanul teljesíttesse. Épül a vendvidéki vasút. A muraszombat— alsólendvai vasút építési ügye egy ideig elakadt ugy, hogy már arról volt. szó, hogy a terv vég­kép megfeneklett. Barthalos István vasútépítő vállalkozónak azonban sikerült legyőzni a fel­merült akadályokat és ismét teljes ambícióval és munkakedvvel állott a vasútépítés ügye élére, miután a terv megvalósításának lehetőségét biz­tosítva látja. A napokban Muraszombaton ujabb vasúti értekezlet lesz, melyen ismét felveszik a vasútépítési tárgyalások elejtett fonalát. Féláru vasúti jegy váltására jogosító aro­képes évi igazolványok kiállít ísa és a már hasz­nálatban levőknek érvényesítése az 1910. évi?. Az állami és törvényhatósági tisztviselők, va­lamint a községi és körjegyzők és a rendezett tanaosu városok tisztviselői fél áru vasúti jegy váltásár.i jogosító voképes évi igazolványai jövő 1910 ik évre leendő érvénye,-ú' 3 vég-tt a magy. kir. áUamv:5sat»k igazgatóságához (Bu d p°st, Andrássy-ut 73—75 ) már beküldhetők, legkésőbb azonban d camber hő 3l-ig okvetle­nül beküldendők. Azoknak az igényjogosultak­nak, kiknek a folyó évben arcképes évi igazol­ványuk még nem volt, a jövő 1910-ik évre azonban ily igazolványt maguk nészére szerez­ni kiváunak uz igazolvány kiállítását ugyan­! osak a fent jelzett időben kell kérelmezniük. ; Különösen figyelmeztetjük az érdekelteket, hogy az igazolványok érvényesitéseért és a7. ujak kiál­lításáért járó 1 korona kezelési illeték m. kir. postabélyegekben rovandó le. A posta bélyegek a beterjesztendő névjegyzékre vagy kérvényre ra­gasztandók fel. Készpénz vagy okmánybélyeg kezelési illeték fejében el nem fogadtatik. A hiva­talok részéről betsrjesztendő névjegyzékek az előirt, záradékkal és a hivatdi pecséttel látandó el. Ez alkalommal a nyugdíjasokat arra is figyel­meztetjük, hogy a folyamodváuyou a lakhelyükre illetékes közigazgatási hatóság által igazoltatni kötelesek azt, hogy semmiféle díjazott tisztséget vagy fizetéssel járó hivatalt nem viselnek. Buda­pest, 1909. évi novemb r hó 3-án. Magyar királyi államvasutak igazg itósága. Öngyilkosság. A Keszthelyen állomásozó m. kir. 7. honvéd huszár osztálynak egyik közle­génye nemrég eltűnt a századból. Akkor azt hitték, hogy nem tudott megbékélni a szigorú fegyelemmel és megszökött. Ei is r?ueleltók a körözését, de eredménytelenül. A napokban azt észlelték a huszárok, hogy a lovak nem isznak a kut vizéből. Megvizsgálták a kutat és abban megtalálták az eltűnt huszárnak immár oszlás­nak indult hulláját. Minden jel ssrru mutat, hogy a legény öngyilkosságot követett el. Tolvaj szabólegény. Boguár Zsigmond Zala­béri szabólegény munkaadójának, Tóth Boldizsár­ig k aranyóráját iáooostul és 20 koroaa pénzét a szekrény fiókjából kilopta és Amerikába akart szökni. A csendőrség a tolvaj szabósegédet elfogta és beszállította a zalaegerszegi ügyészség fog­házába. A Küküllőmentl eiső szőlőoltvány telep Med­gyesen (Erdély), melynek tulajdonosa C ispari Frigyes, ritka szakérteremmel párosult miatake zelés és a nagy köllsggel berendezett vízvezeték segítségéveloltváuyokbói oly kiváló anyagot képes szállítani, a minőt az ország egy szölőtelepe sem. A természet mindig a legnagyobb gyógymü­vész, ezközei és utai osodál atosak. Így például a osukainájolaj is oly gyógyerőket tartalmaz, minőket emberi lény előállítani nem képes. A legjobb izü és legkönyebbea emészthető osuka­májolat nyújtja a „Sc>t,t-fóle Emuláld", mely most mind -n gyógyszertárban kapható. Hajójegyek záradékolása. A kivándorlásról szóló törvény megengedi, hogy ha a kivándo­rolni szándékozó Amerikában lakó hozzátartozó­itól közvetlenül kapja a hajójegyet, ugy azt a községi elöljáróság záradékolja ós a fél feltar­tóztatás nélkül mehet a nem engedélyezett út­irányban is Amerikába. Ezt a körülményt nem engedélyezett hajóstársaságok visszaélésekre hasz­nálják fel, mennyiben a hajójegyeket ugy áliit­ják ki, mintha azt egy amerikai rokon vásárolta és kü dtítte volna és a feleket arra utasitják, hogy a jegyet a községi elöljárósággal záradé­koltassák. Szeszfőzői tanfolyam. A kassai m. kir. gaz­dasági akadémián 1910. jiauár hó 5-től 20-ig gazdatisztek és szeszgyártulajdonosok, február 1-től április 15-ig szcszgyárvezetők részére szesz­főzői tanfolyam lesz. A taafolyam célja: meg­ismertetni a résztvevőkkel a szeszgyártás elmé­letét és a szeszgyártás terén felmerült ujabb vívmányokat, az ellenőrző vizsgálatok végre­hajtását, a moslék értékesítését, a szeszgyár­vexetáket olroé! itiieg és gyakorlatilag kiképezni. A budapesti m. kir. Tudományos Egye­tem II. belgyógyászati klinikáján végzett kísérletek alapján meg lett állapítva: 1. Hogy a Budán eredő Ferencz JózSöf-keserű­viz szilárd alkatrészeinek mennyisége ugy viszonylik más vizekéhez, mint a 4 a 3-hoz. Tehát mig n. s vízből 200—250 grammot adunk egy adagra, a Ferencz Jóssef-kese­rűvizből már 150—170 gramm elegendő. 2 A »Ferencz József®-viz az étvágyat növeli és alkalmazása u án a bél huzamban semmi kellemetlen u óhatás vissza nem marad, A M. A. V. uj hslyi díjszabásának életbelép­tetése. A m. kir. államvasutak uj helyi díjsza­bását 1910. j ínuár 1-én lépietik életbe. Az uj tarifa megfelel azon megállapodásoknak, ame­lyek az ipircik'.ek tekintetében a m kir. állam­vasutak igazgatósága és a Magyar Gyáriparo­1909 november 28. sok szövetsége között létrejöttek s melyeket a tarifabizottság helybenhagyott. Rövid hirek. Igricz János mázoló s-géd hó­napokignem tudott munkához jutni. Egyik hely­ről a másikra vándorolt munka után. Mult hé­ten Alsólendvára igyekezett gyalogszerrel. A bus'iomor legényt annyin elkeserítette a sors, hogy egy utmenti fára felakasztotta magát. Sze­rencsére e*gy baksai ember akkor ért oda, ami­kor Igricz felkötötte magát s levágta az öngyil­kos jolöltet, aki szépen megköszönte a szívességet és tovább ment, hogy végigjárja az élet Kál­váriáját. — A lendvai hegyen együtt dolgoztak Fehér Fereno és Petkovics István, akik munka közbeu összevesztek s Petkovics a kapájával ugy ütötte fejbe társát, hogy az menten összeesett. — Nagykanizsán a vasúti munkások ma or­szágos gyűlést tartanak. A gyűlés tárgya a munkások nyugdíj ügye és a holyzet megbe­szélése. Idő hiányában osak pár sorban értesítem a n. é. vevőközönséget, hogy üzletem átalakításá­val végeztem és azt a mai napon ismét a rendes forgalomnak átadom. Bővebbet a jövő számban. Kiváló tisztelettel Közp. Nagy Áruház. Deutech Hermán. Hirdetmény. A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület a nagy­méltóságú m. kir. föidművelésügyi kormány soyagí támogatásával 1909 évi december hó 1-től kezdődőiig Zalacsányban hat-oyolo hites kosárfonó háziipari tanfolyamot rendez. A tanfolyamra felvétetik hujz a 16-ik élet­évét betöltött fiu, vagy férfi, kik közül elsőbb­ségben részesülnek a mult évbeu már képzettek. Jelentkezni lehat Zdaosáuyban a körjegyzői irodában vagy a tanfolyam felügyelőnél. Zalaegerszeg, 1909 évi november hó 23-áu. Zalavármegyei Gazdasági Egyesület. Hirdetmény. A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület a nagy­méltóságú m. kir. földmű* elésügvi kormány anyagi támogatásával 1909 évi december hó 1-től kezdődő'eg Csabrendaken h*t-nyo'c hetes kosárfonó háziipari tanfolyamot rendez. A tanfolyamra felvétetik husz a 16-ik élet­évét betöltött fiu, vagy férfi, kik közül elsőbb­ségben részesülnek a mult évben már kiképzettek. Jelent kezűi lehet Csabrandeken a körjegyzői irodában vagy a taofolyamfelügyelőnál. Zalaegerszeg, 1909 évi november hó 23-áu. Zalavármegyei Gazdasági Egyesület. Hirdetmény. A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület a nagy­méltóságú m. kir. földművelésügyi kormány auy-gi támogatásával 1909 évi december hó 1 tői kezdfídőleg Türjén hai hetes kosárfonó háziipari tanfolyamot rendez. A tanfolyamra felvétetik husz a 16-ik élet­évét betöltött fiu, vagy férfi. Jelentkezni lehet Türjén a körjegyzői irodá­ban vagy a tanfjlyamfe'ügyelőné:. Zalaegerszeg, 1909 évi november hó 23-án. Zalavármegyei Gazdasági Egyesület. ••iáczllraifli a!eg»toisö6eíj?ás&ea 60 ülogramaoBiint Knr.-tíl Ke-,-tg 13-25 —— 910 —•— 7.25 —•— 7-25 —— 6-50 —••— ! tí roza írp:i '.ab tengeri miuósejí szeriui . í TT A vil á9 legtartalmasabb MALÁTA-SÖRE 12 I IlERCULES-SÖR kitűnő izü, étvágyfokozó, csekély szesztartalmu, nem romlik. Kiváló hatású soványok, vérszegé­nyek, gyengélkedők, lábbadazók, tüdőbetegek, idegesek, álmatlanoknál ós szoptatóknál. — Főraktár: Kummer Gyula és Gyarmati Vilmos cégeknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom