Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-17 / 42. szám

488 • Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1909 szeptember 26. tott, meghalt lelkiismeretévé lett az osztrák császárnak . . . Ott, ott van a magyar király, csakhogy szabadszemmel nem lehet látni az osztrák császártól, ép ugy, mint a magyar bankot az osztráktól . . . Majd a 67-es koncentráció kitalálja beköszöntő nemzeti vívmányként azt a közjogi Röntgen sugarakkal beállított mesezelátót, amellyel Budavár fokáról, kedvező időben meg lehet látni a — Burg dohos oldalát. . . Ennek a közjogi és gazdasági tragikomédiának készül véget vetni a függetlenségi párt akkor, mikor követeli az önálló magyar neuzeti bankot, a mikor követeli, hogy sok százados verejtékezéssel összegyűjtött aranyunkat hazahozzuk. Adjunk önálló bankot a magyar királyBak. Miért lenne éppen a mi királyunk pénz és bank nélkül, miért éppen neki ne legyen szava az európai koucertben ? ! Miért ne álljon éppen a mi nemzeti aspirációnk mögött egy hatalmas önálló bank? Badar beszéd az, hogy az önálló banktól tönkre megy az ország, hogy káros lesz az, ha a pénzünk a magunk zsebében lesz és nem a szomszédéban, hogy pénzünk értéktelen lesz a külföldön. Ha a magyar buza, liszt, bor első tud lenni a világkereskedelemben, ha a magyar elme érvényesülni tud (eddig, sajnos, idegen pénzen!) a találmányok terén, a művészetben, akkor nincs okunk attól rettegni, hogy a kellő ércfedezettel biró magyar bankó ne legyen kelendő a külföldi pénzpiacon, amikor a független magyar nemzetnek a külföldön megismertetendő és az ércnél becsesebb becsületes államisága garantál azért. Hiszen ha az önálló banktól tönkre menne a magyar, akkor azt nem elleneznék éppen Bécsben, sőt ezüst tálcán kínálnák nekünk, akárcsak a Kristóffy receptje szerint való választói jogot. Ellenkezőleg, gazdasági megerősödés és ! az fog következni, hogy a külföld meg- j ismer bennünket, valóságos hús és vérből való ország leszrnk, amely nem a mellét döngetheti csupán, amikor a sikra kell lépnie, hanem bizalommal üthet rá jól ellátott zsebére; önállóan, mint ügyleti fél lépünk fel és nem mint portéka szerepelünk, amikor más alkuszik a bőrünkre, — nem leszünk többé olyan ország, a melyről csak a históriai ószeresek tudják hogy létezik ; élet költözik alkotmányjogi intézményeinkbe és azok sem töltik be többé a közjogi múmiák szerepét. Addig azonban, mig ide jutunk, hosszú harc áll előttünk. Ellenségünk nemcsak mindaz, ami osztrák, hanem az is mind, ami hatvanhetes. Aki ninc3 velünk, az ellenünk van. Nem megyünk fejjel a falnak, de tiszta vizet öntünk a pohárba. A nép millióinak kell velünk lenni, hogy követelésünk bárdjával sikeresen döngethessünk azokon a kapukon, ahol a vezérek maguk süket fülekre találtak. A nép j milliói tudják csak megértetni azt, amire i a történelem tanít, hogy azok az uralkodók, akik nem hajoltak meg saját nemzeteik jogos követelései előtt, mindig kénytelenek voltak meghajolni — idegen nemzetek előtt. . . Döntés előtt. Érezzük mindnyájan, hogy a nemzet erejének javát leköti, a figyelmet egy irányba tereli a napi politika, a közjogi küzdelem, amely végzetszerű államjogi kapcsolatunkból sarjad ki. Tudjuk jól, hogy sorvaszt, gyötör bennüuket ez a harc, mert a nagy közgazdasági és kulturális célok szolgálatára sem erőnk, sem időnk nem marad. És mégis meg kell ezt a harcot vívnunk, mert amig a közjogi helyzet nem tisztázódik, addig a közgazdasági téren való munka meddő, vagy puszta elmélet marad, a mely pozitív eredményeket nem terem. A kiegyezés keserű tanulságokkal szolgáit. Igaz, hogy nyomában fellendülés következett, ' do amint a haladás nagyobb dimenziókat öltött, amint a nemzeti öntudat felébredt s önállóságra vágyott, azonnal szembetűnő lett, hogy a fejlődő nemzeti élet nem fér meg a kiegyezés által teremtett korlátok között. A nemzeti akarat, a törvényhozás és kormányzás a maga megnyilvánulásában és munkájában hol itt, hol ott ütközött bele egy tilalomfába, amelyet a monarchikus kapcsolat állított az államélet és a nemzeti haladás ösvényére. Kerülő utakat kellett keresni, vagy nagy árt fizetni egy kis régért, amelybe belebujt Magyarország nem egy fontos érdeke. Alkudozás, formula keresés, kapkodás jellemezte a közösügyes politika utolsó napjait. Ennek az iránynak le kellett törnie s a magyar nemzetnek nyíltan, egyenesen és őszintéu rá kellett térnie a 48 as politika alapjára. Élvégre az egés/ közösség és az annak alapján megteremtett mai kiegyezéses helyzetet az esetről-esetre kötött alku tartotta fenn. Mihelyt az alkudozás odáig fejlődött, hogy gőgös prepotenoiával csak a másik fél akarta diktálni a feltételeket s lakájaival örökös lekötöttségben szerette volna tartani a nemzetet, amely elől még a természetes fejlődés lehetőségét is elzárta: akkor meg kellett törnie a 67-es kiegyezés erejének s jogaink tudatában a 48-as programm teljes tisztaságának dia.laláa kell dolgoznunk mindnyájunknak. Béosben sok magasan hordott fej fői most a gondoktól. Azon gondolkodnak: miként lehetne a 67-es politikát újból felvirágoztatni. Most kell eldőlnie annak, hogy az ország vezetése 67-es, vagy 48-as elvek szerint történjék-e. Bécs most fog nyilatkozni afelől, hogy elég érettnek tartja-e a magyar országgyűlés többségét a kormányzásra. Most fog eldőlni, hogy mi erősebb: a magyar érdekek elleni gyűlölet, vagy pedig a féltve őrzött nagyhatalmi ábránd esetleges megtörésétől való fóielem. A nagybatalmi állás az a bálvány, amelyért Bécs nagy áldozatokra kész. Népeket áldozott fel már a bálványának s talán még annyira is megjön a józan esze, hogy belenyugszik a változhatatlanba és nem akadályozza meg Magyarország gazdasági függetlenségét, csakhogy a nagyhatalom érintetlen maradjon. Talán belenyugszik abba, hogy Magyarország további sorsának intézése csakis negyvenuyolo ;s elvek alapján lehetséges. Aminthogy tisztában vau ma ezzel Magyarországon minden párt éa minden gondolkodó ember. A pártok 8 a kormány már levonták a konzekvenciákat. Elismerték, hogy most már csak a függetlenségi párt következhetik a kormányzásban. Az egyetlen párt, amelynek a mai kor szelleme szerint lérjogosultsága vau. A többi elavult maradványa a múltnak. Praktikus értékük a uemzetre nézve nincs. Szentgyörgyhegyi szüret. Dicsérje más a „Kárpátoknak, fenyveseknek vad- ' regényes táját". Értem, ha a költő a délibábos egü tenger sik vidékért lelkesedett. De nekem csak szűkebb hazámnak, ennek a zalai Balatonpartnak bűvös-bájos tájéka tetszik. Hogy elbolyongok napszállatán a sümegi uton, el-elnézem az elém táruló panorámát, ezeket a sajátságos alakú, magános, sik vidékből e'őszökkenő szépséges hegyeinket és szinte hallom a szavukat. Halápi hegy, Csobánc, Badacsony, Szigligeti hegy, Szentgyörgy hegy mintha mondanák : Mi magunkban állunk. Testvéreink távol; társunk, gyámoluak nincsen. Nem simulhatunk egymásra, vállainkat egymásra nem hajtjuk, mint körülöttünk más hegyek. Eget-földet rázó viharban szült minket mindanr.yiónk közös anyja, a föld, míg az örök két ellenség: tüz és víz vivta egymással rettenetes harcát évezredeknek előtte. És ennek a küzdelemnek nyomát viseljük mi örökké, mert kemény kőpáncél fedi testünket. De a rideg burok alatt meleg a szivünk. L-jtőnk oly szelid, mintha csak hívná az embert, intene neki: Jöjj hozzánk. Szivesen megosztjuk veled mit utravalóként adott nekünk fokianyánk. Fáradj, izzadj 1 Tanuld meg tőlünk, kik szintén őselemek harcának szülöttei vagyunk, hogy küzdelem nélkül ninos a teremtésben élet. Do ha nem kiméled orcád verítékét, megjutalmazunk, j Ha szétfejted a testünket fedő kőburkot, vékonyka, gyönge szőlőgyökérszálnak is odaadjuk a bennünk j rejtőző őserőt: a tüzet. Miként a darabka szén, j mely a tengernyi mélység ölén megőrzi azt a meleget, amellyel sok ezer esztendő forróbb napja az őserdők familliárdjainak adott életet: azonképpen a mi rögünk ma is takargatja azt a tüzet, ami borzalmas erejével a föld mélyéből erre a világra hozott bennünket. Ezt a tüzet mind-mind odaadjuk az apró kis szőlőbogyó levébe, nogy életet, áldást, kedvet, vidámságot adjon neked, ember! Mikor egy ilyeu sétámról hazatértem, igy gondolkoztam magamban : Ha ezek a hegyek ilyen szivesen invitálják Í>Z embert, miért ne fogadjam el a meghívásukat? Ók jóval régebben vannak ezen a tájon, mint én, nekem kell hát vizitelnem náluk. Mohamed alighanem volt olyan derék gyerek, mint én s mikor azt látta, hogy a hegy nem megy hozzá, tehát ő ment a hegyhez. Evvel a fényes okoskodással sikerült meggyőznöm magamat, kiválasztottam hát a szépek közül a legszebbot s elmentem hozzá, a Szentgyörgy hegyéhez. Szüreti időben, szép őszi délután útnak eredtem. Vigan mentem, mert tudtam, hogy szivesen látott vendég leszek. Nein is csalódtam 1 Szegény jó Szeutgyörgyhegye! A szőlőfürtjeiben koncentrált vulkánikus melegből már nem sokat adhatott nekem, de erről igazán nem ő tehet. O neki olyan miudegy volna; de mások előbb jöttek. Hanem azért az ón számomra is tartogat a kincseiből. Azt, amit má« el nem vehetett. Gyönyörűséges októberi napsugár, moly még fénylik, de már nem éget, még egyszer bearanyozza az őszi pompájukkal ékes szőlőtőkét. Mintha a nap ulolsó melegével még vigasztalni akarná neveltjeit, a szőlőleveleket, amiken ott tarkálik az enyészet jeie : a dérosipéa sziupompája, valamikép a beteg ember arcán oly sokszor a szép, kerek pirosság. Alóluk aieg kikandikál, m<>s->lyng az aranyos sárga, vagy hamvas kék szőlőfürt, igazi szimbóluma az egészségnek, vidám életnek. — Jobbról-balról ily környezetben baktattam föl a hegy lassan emelkedő lejtőjén s alig vettem észre, már a hegy derekán, egy piciny, csöndes kis kápolna előtt álltam. Be akartam menni Zárva volt. Minek is lett volna nyitva? Itt pantheista az ember; meglátja az Istent templom nélkül is a mindanségben ; de mtg templomban voltam künn is, a világuak legszebb templomában, szentegyházában a természet szépségének. Valóban : a kápolna mögött fölöttem a hegy ormának bazaltoszlopai, a „küzsákok", mint óriás orgonának