Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-03 / 40. szám

1309. október 3. Isten a magyar népnek lelkesedést, józan Ítélőképességet, hogy méltó férfiakat küldjön az országgyűlésre. Eitner Zsigmond lépett a szószékre. A népszerű képviselőt zajos éljenzés fogadta. — A fák panaszra mentek az ülimpusra, hogy az emberek kiirtják őket. Az istenek atyja azt válaszolta, hogy. ne adjanak a fejszéhez nyelet, a fűrészhez keretet, akkor az emberek pusztiió keze nem bir velük. Ne adjon a magyar nemzet se eszközt a pusztító politikához és vágyai teljesülni fognak. Ne válasszon a nép olyan képvisolőket, akik nemzetellenes politikára kaphalók. Figyezmezteti a polgárokat arra, hogy uj választások esélyei előtt állunk s össze kell tartanunk, ha sikert akarunk elérni. A most folyó küzdelemben nemcsak a bankkérdésről, hanem egyenesen alkotmányunk megmentéséről van szó. Elérkezett az ideje annak, hogy gazdaságilag felszabaduljunk. Ehelyett folytonosan uj terhet raknak vállainkra. Uj terheket pedig a teherviselési képesség fokozása, uj keresetforrások nyitása nélkül nem bir el a nép. A haza függetlenségéért dolgozni mindenkinek kötelessége s kívánja, hogy az uj küzdelemben minden magyar ember találkozzék. Csixmazia Endre a függetlenségi párt nagytehetségű tagja és kiváló szónok. Amint az emelvényre lépett, zajos éljenek fogadták. A szabadelvű politika kritikájával vezette be hatásos beszédét. A szabadelvű irány elhanyagolta a népet s elhalványította a függetlenségi törekvéseket. De felébredt a nemzeti öntudat s a íuai nemzedékre hárul az a feladat, hogy régi eszményeinket visszaállítsa. Erős a hite a függetlenségi páit történelmi hivatásában. N gy akadályok tornyosulnak ugyan a párt elé, Rok küzdelem vár a nemzetre, de a diadal nem lehet kétséges, ha a nép bizalma nem hagyja el a függetlenségi eszmék harcisait. Amint Kosi-utb Lajos a nemzet szélesebb rétegeinek az alkot mány sáncaiba való bevonásával érte el sí 48-as idők nagy sikereit, a jövőben is csak a nép millióira támaszkodó politikai irányzat diadalmaskodhatik a reakció felett. Elitéli azt a falfogást, amely felekezeti szempontokat vis/ a politikába. Imádja az Istent mindenki a m ga hite szerint, de a politikai életben ne keressuok valláskülömbséget, mert a haza jovoltáért való munkánkban egy hiten kell lennünk raiudiiyájunknak. Arra kéri a hallgatóságot, hogy a lelkesedés tüzét vigyék haza s terjesszék otthon a hazafias eszméket. Markos Gyida képviselő beszéde derültséget és nagy hatást keltett. Kiválóan ért ahoz, hogyan kell a nép nyelvén beszélni. Az önálló bankot el nem engedi a nemzettől vitatni. Ami törvény, az törvény. Ha az adózó polgárt a törvény alapján megekzekválják, mi is megekzekváltatjuk a bankért az osztrák császárt a magyar királlyal. Az önálló bank ellenzői azt mondják, hogy a függetlenségi párt nem jól választotta meg az időt, mert a bank felállításának ideje még nem érkezett el. A nemzet még várhat a bankra. A függetlenségi párt álláspontja azonban az, hogy az idő elérkezett, a nemzet nem várhat tovább. Hiába mondják a. tavasznak, hogy várjon még néhány hétig s ne fakasszon rügyet. Hiába mondják a vajúdó asszonynak, hogy csak néhány napig legyen türelemmel s ne hozza a világra magzatát. Az óra elérkezett. Nem várhat tovább. — Bécsben a huzavona, halogatás politikáját szeretnék űzni. Ha a kotló leszáll a tojásról, az elzápul. A függetlenségi párt a halogatásnak nem ül fel. Bevallja Markos Gyula, hogy valamikor ő is segítette a Zichyeket Zalavármegyébe hozni. Szánja-bánja, hogy a néppárt szekerét tolta s megmarad holtig 48-as függetlenséginek. Dr Kalmár Antal, az »Országos Néplap* szerkesztője nagy hévvel tartott beszédében Bécs nemzetrontó politikáját kárhoztatta. Kalmár egyike a legjobb tollú publicistáknak. Kíméletlenül megmondja, amit érez. Emellett a kistermetű, beteges szinü ősz ember hatalmas népszónok is. Dörgő éljenzés kísérte a szavait. A törvény erősségeire apellált a bécsi ármánnyal szemben. — Kétmillió katonája van az osztrák császárnak — úgymond — de még sincs annyi hatalma, hogy egyetlen egy zalamegyei gatyás paraszt legényt a katonamérték alá állítson, ha azt a törvény nem engedi. A gyűlést Dr Hajdú Gyula pártelnök zárta »Zalamegye Zalavármegyei Hirlap* be szép, lendületes beszéddel. Dr Hajdúnak nagy sikerei voltak. Ugy a képviselőknek mondott üdvözlő szavai, mint záró beszédje sok elismerést szereztek neki. A gyűlés elfogadta a felolvasott javaslatot s Kossuth Ferencet, Justh Gyulát, gróf Batthyány Tivadart és Holló Lajost táviratilag üdvözölte. * * * A népgyűlés a következő határozati javaslatot fogadta el: A nagykanizsai függetlenségi és 48-as párt által egybehívott és Nagykanizsán 1909 évi szeptember hó 26 án tartott népgyűlés elhatározta: Hogy az önálló banknak 1911. évi január l-re leendő felállítását feltétlenül követeli, mert ez az első és mellőzhetetlen lépés gazdasági önállóságunk megteremtésére és ezt annál is inkább követeli, nehogy ezen fontos intézmény felállítása körül felmerülő teendők az önálló vámterület felállíta'sával járó teendőkkel összetorlódjanak s az alapos munka keresztülvitelét megnehezítsék. Kossuth Ferenc országos pártelnöknek a következő üdvöziő táviratot küldték : A nagykanizsai függetlenségi és 48-as párt f. hó 26-án az önálló bank ügyében tartott népgyülése alkalmából lelkesedéssél és bizalommal üdvözli Nagyméltóságodat, erőt és kitartást kiván, hogy igaz ügyünket hazánk üdvére mielőbb diadalra vihesse. Justh G)ulát, Batthyány Tivadar grófot és Holló Lajost a következő szövegű táviratokkal üdvözölték : »A nagykanizsai függetlenségi és 48-as párt f. hó 26-án az önálló bank ügyében tartott népgyűlés alkalmából bizalommal és i«lkesedéssel üdvözli Nagyméitóságodat (Méltóságodat Hl. Nagyságodat), s a nemzet gazdasági függetlensége kivívásában kifejtett óriási munkájában tántoríthatatlan kitartással egyesült, megalkuvást nem tűrő küzdelemre szilárd elhatározással készen áll.* * * * A szociáldemokrata munkások közül sokan felvonultak a népgyűlésre. Dicséretükre legyen mondva, nem volt szándékukban a rendzavarás, sőt szónokot is akartak állítani, aki valószínűleg a nemzeti irányhoz való hűséget kívánta hangoztatni. Szóhoz természetesen nem juthattak, mert ez a szám nem fért volna bele az előre összeállított programmba. Türelmesen végighallgatták tehát a szónokokat, csak a választójogról kívánták nyilatkozatot. Felhangzott a tömegből a kiáltás: választójog! A képviselők kijelentették, hogy a. választójog kiterjesztésének hívei. Gaál Gasztont meg is éljenezték. Gaál erre nagy hatással azt jegyezte meg, hogy ha ez az éljen a nemzeti törekvéseknek szól s azt akarja jelenteni, hog y a magyar muukásuép része kór a nemzet küzdelmeiből, akkor éljen sz általános választói jog; de ha ez az éljen viszhangja annak az éljenzésnek, amely Kristóffy után hangzott fel Budapest utcáin, akkor neki nem kell a választói jog, mert ebben az országban csak olyan irány jogosult, amely a nemzet százados törekvéseit, a magyarság megerősöd g-ót szolgálja. A többi mind kárhozatos és elitélendő. Csizmazia Endre beszédének az a része, hogy a fülemüle éneke mindig kedves a fülnek, de ha a szamár örökké iát kiabál, ezt már nem birja ki az ember, — elhallgattatta a makacs közbeszólókat. * * * Ugy hallottuk, hogy a kiskanizsai választó polgárok tömegesen visszatérnek a függetlenségi zászló alá s a népgyűlésen is részt vesznek. Egy sajnálatos incidens folytán azonban a kit;kanizsaiak távol maradtak. A képviselők fogadása alkalmával ugyanis több választó polgár előre felült a kocsikra. A rendezőség azonban, hogy a vidéki vendégeknek helyet csináljon, leszállította őket a kocsikról. Ebben azután sértést láttak. Remélhetőleg nem lesz komolyabb félreértés az esetből. Hiszen könnyen megérthető, hogy a rendezőség csak a vendégszeretet követelményeinek akart eleget tenni s a kiskanizsaikat házigazdáknak s nem vendégeknek tekintette. * * * Elismerés illeti meg a nagykanizsai függetlenségi párt vezetőségét a példás rendezésért. A 5 vendégek a legmesszebbmenő előzékenységre találtak s igaz magyaros vendégszeretetben volt részük. Megjegyzések. A „Magyar Paizs" legutóbbi számában „A közönség köréből" cim alatt „Hót aláiró"-jelzéssel egy cikk jelent meg, amely lapunk „Krónika" rovatában két héttel ezelőtt leadott közleményt akarja bírálgatni, voltaképan azonban nem más, mint a cikk Írójával szemben való személyeskedés, szemenszedett gorombaságok sorozata. Miután „Krónika" rovatunknak állandó vezetője van, a válasz joga őt illeti. Sajnos, ezúttal távol van, tehát nem válaszolhat. De tessék esak türelemmel lenni a hét aláíróknak, a válasz nem fog elmaradni. A cikk személyeskedő részével nem foglalkozunk. Azt hisszük, hogy egy negyed századot meghaladó fenállása alatt ez a lap bebizonyította, hogy a személyeskedés nem kenyere. Erre a térre csak akkor lépünk, ha rákényszerítenek bennünket. De a k'rohanásnak a modorával s egyes állításaival foglalkoznunk mégis kell, mert azok tulkalandoznak a személyes sérelmek határain és azokban a körökben, amelyeket otrombán kipellengéreznek, nagy megbotránkozást keltettek. Első sorban a oikk hangja hívná ki az élesebb kritikát. Az ilyen hangot ma már mindenütt kigyomlálták az újságírás mezejéről. Nálunk azonban még divik. Pedig hát a vékony acél kardpenge jobb fegyver a furkósbotnál és mélyebbre vág, mint a bicska. Nem a vastag betűkkel szedett, vagy ritkított erőkifejezósekben van a stílus ereje, aminthogy a durva személyeskedés esak arra jó, hogy a nagy közönség mulasson a nyilvános marakodáson, mint a cirkuszban a bohócok ugrándozásain s bukfencein. Ennek a gyönyörűségnek sokan örülnek, de higyjék el a hét aláírók, hogy a válaszukhoz hasonló irásmodor a legtöbb helyen csak visszatetszést és megbotránkozást kelt. Nagyon, de nagyon furcsa színben tünteti fel egy város szellemi életét és kulturális fokát, a mikor a szalmaszállal való csiklandozásra, egy kis szatírára, amely mögött kétségtelenül a javításra törekvő jóakarat áll, rögtön előkerül a sutból a fütykös, a gorombaság, a személyeskedés. Pedig semmi szükség sincs rá. Hiszen olyan közel élünk egymáshoz egy kis város szük területén, hogy máskép is el tudnánk igazítani a bajainkat, ha nem volna roszmájuság, szereplési vágy, túltengő önérzet, nagyképüsködés, kielégítetlen ambíció, amely sértést lát miudenben, érzékenykedik anélkül, hogy valaki bántotta volna, általánosít, mikor talán csak valami kis személyes sérelme van, A hét aláírók cikkét is az indok nélkül való érzékenykedés szülte s a személyeskedésen kivül még általánosít is. Nem elég bűnbaknak a Pubi, hanem neki megy, még pedig durván és botor módon egy egész társadalmi osztálynak, amelynek köszönheiő tulajdonképen, hogy Zalaegerszeg várossá fejlődött. A hét aláírók „kitartottak"-ról beszélnek. Ez a megalázó, durva kifejezés pedig első sorban a tisztviselőkre vonatkozik. Nincs megkülönböztetés. Minden rendű ós rangú tisztviselő „kitartott", a hót aláirók felfogása szerint. A oikket sem félreérteni, sem pedig abból ezt az értelmet utólagos helyreigazitásokkal kiküszöbölni nem lehet. Ez a felfogás pedig nagyon furcsa konzekvenciákra vezet, amelyeket le kell szögeznünk. Nem azért, hogy az ennek nyomán kelt felháborodást még jobban szítsuk, hanem hogy a cikk aláíróit meggyőzzük arról: milyen vad dolgot állítottak és veszedelmes felfogást hirdetnek. Zalaegerszeg hivatalnok város. A helyi forgalom legnagyobb része a hivatalnokok szükségleteinek fedezésére irányul. Az a pénz, amit a hivatalnokok forgalomba hoznak (ami fájdalom több, mint amennyi fizetést kapuak) nagyon sok embernek ad kenyeret ós foglalkozást. A pótadó egy részét is csak ők fizetik, mert az adófizetők anyagi javakat produkáló része bizony áthárítja az adót a fogyasztóra. Nekünk zalaegerszegieknek épen nincs jogunk ahoz, hogy a tisztviselő népséget kitartottnak tekintsük, mert a mi szegény városunk csak azért város, mert összezsúfoltak benne mindenféle hivatalt.