Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 27-52. szám)

1909-07-11 / 28. szám

XXVIIL évfolyam Zalaegerszeg, 1909. julius 11. 28. szám. Előfizetési díj: Kgész évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f Negyed évre. 2 K 50 f Kgyem szám ára 20 fillér Hirdetések : — .Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K Kéziratokat nem küldünk visaza ZALAVARMEGYEI HIRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. A balatonparti vasút. Nagy ünnepe volt julius 8-áu Magyarország egyik legszebb vidékének. Ürömmel üdvözölte a Balaton északi partjának jó magyar népe az első vonatot, amely végigrobogott a hegyek tövében, a bűbájos vidéken. Még egy évtizeddel ezelőtt is csak ábránd volt az, hogy valamikor a gőzparipa átgázol az akadályokon s a magyar tenger felső partja felszabadul elmaradottságából. A messze jövő csillogó reménységgel biztatta az Istentől megáldott vidéket, de a reménységet is tépázta, szagatta az élet, amely mindig az ország nagy szegénységét fitogtatta, valahányszor megmozdult az érdekeltség, hogy megkísérelje a modern haladás utjának kiépítését. Hányszor szenvedet hajótörést a jóravaló, becsületes igyekezet! Hányszor hozta a bir, hogy rövid idő alatt elkezdik a töretlen utat! Annál keserűbb volt a csalódás, amikor mindig le kellett cáfolni a híreket, megcsökkenteni a bizodalmat. Amikor a phylloxera elkezdte pusztítani a szőlőket s megcsappant a nép egyetlen keresetforrása is, elkezdet lassan néptelenedni a vidék. Elkezdődött a nagy szegénység. Akit nem kötött a rög, elköltözött jobb vidékre. A balatonparti falvak népesítették be a kecskeméti nagy szőlőtelepeket, a Balaton déli részén keletkező homoki szőlőket. A felső part kopárrá változott hegyeiről pedig szomorú lemondással látta a koldussá tett nép, hogy a túlsó oldalon hogyan támad élet a vasút mentén ; hogyan válik arannyá a sivár homok is; hogyan szállítják a vonatok a pénzt, a jólétet. Somogyban az egyik fürdőtelep a másik után keletkezett. Gazdag városi emberek villa sorokat építettek ; az erdőkbe utakat vágtak s színes háztetők kandikáltak át a lombok közül. Siófok messze túlszárnyalta az ősi Balatonfüredet. Földvárnak nyoma sem volt még, amikor Füreden az egész Dunántúl uri népe találkozott s néhány év alatt hatalmas villateleppé változott. És le egészen a Balatonsarokig mindenütt tarka, vidám élet, élénk forgalom. A futó homokon pedig kizöldelt a borág s a falvak népének megszaporodott a keresete, kétszeres értéket nyert a földje, háza, minden terménye. A felső parton csak lassan mozdult előre a fejlődés. Akkor kezdett újból élénkülni az élet, amikor a szőlők rekonstrukciójának teljes erővpl nekifogtak. A munkáskezek száma megszaporodott s a nép visszanyerte önbizalmát. A fürdőélet azonban, amelynek milliókat kellene forgalmazni, nem vehetett nagyobb lendüleletet. Legfeljebb a szerényebb igényű nyaralók keresték fel a parti falvakat, amelyekben se kényelem, se modern közlekedési eszköz. Kossuth Ferencé az érdem, hogy vasúthoz juttatta a Balaton felső partját. Darányi és Kossuth nevéhez fog fűződni a vidék jólétének felvirágzása, az a kultura és haladás, amely a vasparipa nyomán halad. Darányi a szőlők felújításával, Kossuth Ferenc a vasút megépítésével jótevői lettek a népnek, amelynek sokáig kellett küzködni, nyomorogni, amig végre elérkezett jólétének ideje. Julius 8-án megnyílt a forgalom uj utja, megszűnt a vidék elzárkozottsága a ezzel uj élet kezdődik a magyar tenger partján. Forgalom, ipar, munka, felvirágzás, jólét köszönt be. A hegykűpok bámulva látják majd, hogy a hegyek oldalain, a parton, a völgyekben hogyan kel életre minden rög, minden kő. A csendes romok között pihenő ősi emlékeket felveri az élet zaja s egy nagy kert lesz véges végig a part. Az egész nagy vármegye kincse ez a a vidék. Valamennyien örömmel üdvözöljük annak vasutját, amelyhez Zala egy részének gazdasági és kulturális felvirágzása fűződik. És hálás szívvel kiáltjuk azt a régi tapolcai kortesnótát: Éljen Kossuth van már vasút. (V.) Régi óhajtását képezi már a balatonparti lakósságnak, hogy végre-valahára belevonják a világforgalomba. El is ismerte minden illetékes tényező, hogy ez az óhajtás jogos és méltányos. Hiszen alig lehetett megérteni, hogy ezt a nagy, színmagyar nép által lakott vidéket úgyszólván elzárták a világtól azok a primitív közlekedési eszközök, amelyekre utalva volt. Droit de seigneur. Irta: Cséry Bálint. Lent, mélyen a vár alatt, a hársak legsötétebb zöldjében oly hívogatóan turbékol a párját váró vadgerle; nem sokáig . . . együtt örülnek a lenyugvó nap biborsugaras verőfényének. Lent, a vén, mohlepte hársfák tövében oly édesen dalol a kis jobbágy kunyhó csengő danáju osalogánya, a szép szőke Ilus. Nem sokáig, daloló kis ajkát lezárja Elemér csókja, a vidék, a vár, a mezők, az erdők, a turbékoló vadgerlék hatalmas urának fia. Csend van fent a vén fák lombjai közt, csak a kis gerlék nevető szerelmeskedése hangzik fel olykor-olykor. Csend ient a szürkülő árnyékban, csak két szerelmes szenvedélyesen hosszú osókja zavarja meg a némaság harmóniáját . . . Közben a suttogó esti szellő csókolgatja a fakadó rózsabimbót. „Holnap a hajnali virradatkor szép kedvesem," — szólt az ifjú, miközben szerelmese szőke selyem hajával játszadozott. „Igen, holnap" és megnyiltak az eperajkak, mik lezárva is csak mesélnek, csak regélnek. A délceg, barna ifjú a szőke fürtű kis angyalfőt ölében tartva tovább beszélt: „.Az öreg barát várni fog a kápolnában, oda jöjj édes Iluskám ! Az isten szine előtt akarom hallani tőled is boldogságunk megpecsételő szavát." Egy szerelmes, égő esók lőn a válasz mindenre. Bírdo3Í Bárdossy Elemér a gyengéd szerelem legnemesebbikóvel szerette a kis jobbágy leánykát. — A boldogság érzése röviddé teszi a lomha perceket. Az ezüstös hold mindent oly csillogói fénybe vonva, kacéran kíváncsiskodott keresztül a vén hársak titkot őrző lombjain. Beköszönt az éjfél is. Tizenkettőt kondult hosszan osendesen a vár toronyórája s hozzá az őr rekedt akkordjait visszhangozta a boldogság tündér völgye: Rebegj imát a jóságos Égnek, Ő az ura a kezdet, — a végnek! Aztán elbúcsúztak; kinyílt az erdőszéli kis kert ajtaja, besurrant a fehérruhás jobbágy leányka. Virágjai mintha megismerték vón', oly őszinte mosolygással hajtották meg tarka fejeoskéiket. A suttogó éji szellő hinté csókjait leányra, virágra egyformán. Olyan egyik, mint a másik ! Csikorogva fordult sarkain a vár vasszárnyu kapuja, az álmos őrök, mintha nem ismernék ifjú urukat, oly ravaszan gyanakvó szemmel néznek rá. Tán tudnak valamit? — Közben az erősödő fuvalom árulóan csikorgatja a szélkakast . . . Láttál e már rab madárkát aranyos kalitba zártan. Ott van Ilus bezárva a gyönyörök poklában fent, a vártorony legszebb, fényre legragyogóbb termében. A vár ura, a deresedő makacs hurcoltatá ide. — Hogy is merészelte a hitvány pór az utolsó Bárdossy sarj nevét bemocskolni és annak hitvesi hűséget esküdni? De láttál-e már vértszomjazó tigrist, bezárva vasketreoek mögé? A pokol borzalmas testvére, a legfélelmesebb, fényre legsötétebb börtön tartja Elemért fogva, atyja hurcoltatá ide, ki osak magának számol tetteiről. ó I ha anyja tudná, az elhunyt jóságos „Madonna" I ? ... A vár udvarán tivornya járja, vén bor a karcsú kupákban, ifjú tüzes menyecskék az ittas marcona férfiak ölében. Dévaj nótáikra el-elhallgat a kuvik, majd meg újra kezdi. A hallgatag, a osendes képű hold meg egy felhő mögé bujt, a lobogó fáklyák ugy is megszégyenitenék halvány fényét. A sürgő szolgahad egymással versengve töltögeti a színarany serlegeket a még aranyosabb nektárral. — Hegyalja nem vall szégyent, hát még ami a Bárdossy ősök pinoéiből maradt. A vár ura — habár szakállába már ősz szálak vegyültek — de még férfiú éa pedig erős, ijesztően hatalmas atléta termet, sürüu hajtogatja a kupákat, neki nem kellenek a darázsdereku Mai számunk 14 oldali