Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-24 / 4. szám

1909 január 24. Képviselőtestületi ülés. Zalaegerszeg város képviselőtestülete osütörtökön délután 4 órakor rtudkivüli közgyűlést tartott, amelynek első tárgya a lemondás folytán megüresedett városi mérnöki állásnak választás utján való betöltése volt. A közgyűlésen Árvay Lajos alispán elnökölt. A kijelölő bizottság első helyre Nagy Dezső buda­pesti gépészmérnököt, második helyre Steru Hugó muraszombati, hermadik helyre Sztistkalek Károly soproni mérnököket jelölte. A kijelölő bizottság mflkodcse alatt a^ tanáoskozás felfüg­gesztetett; ezt |az időt többen arra használták föl, hogy egyik-másik kanditátus érdekében korteskedjenek. Ivet irtak alá, amelyben titkos szavazást kértek, amit elnöklő alispán el is rendelt. A megejtett szavazás eredménye szerint az első helyen jelölt Nagy Dezső 25 szótöbb­séggel megválasztatott. A hivatalos esküt nyom­ban le is tette. Alispán a választás megejtése után a képviselők éljenzése közben eltávozott. Az elnöklést Dr Korbai Károly vette át s vezette tovább a tanác3kozást. A közgyűlés elhatározta, hogy köztemető céljaira a Kálvária déli oldalán megfelelő nagyságú ingatlant vásá­rol s mivel a tulajdonosok négyzeíölenkint 3 K igényelnek és a polgármester részéről beígért 1 K 20 f elfogadni nem hajlandók, a kisajátí­tási eljárás megindítását határozza el. Elfogad­tatott Udvardy Vinoe városi képviselőnek azon indítványa, hogy a Gazdasági Egyesületnek a temető szomszédságában levő ingatlanára nézve átirat intéztessék az Elnökséghez, hogy ameny­nyiben a telek eladatnék, erről a várost annak idején értesítse. — A városi rendőrök kérelmére 1909 évi fizetésük 10°/ 0 a drágasági pótlék óimén megszavaztatott, azonban oly hozzáadással, hogy mivel az idei költségvetésben erre fedezet nin­csen, csak az 1910 évi költségvetés jogerőre emelkedése után fog a megszavazott összeg nekik kifizettetni. A drágasági pótlékban az eddig véglegesített s ezután véglegesítendő rend­őrök részesülnek. Gerencsér István utoaseprő kérelmére, tekintve hosszú szolgálati idejét s azt, hogy tizenegy élő gyermeke van, 54 K személyes pótlék álla­píttatott meg. A toronyóra kezelésével a köz­gyűlés, 200 korona évi díjazás mellett, három évi időtartamra Pintér Györgyöt bizta meg. Pintért a toronyóra gyáros annak idején kiok­tatta az óra kezelésére s ezt a mult évben kifo­gástalanul teljesítette is. Horváth Károly és Zsuppán Gergely kültanáososok kérelmére, az ndóösszeirás alkalmával teljesített szolgálatukért a megállapított napi 4 korona kiutalása hutá­roztatott el. — A városi adóhivatalnál felszapo­rodott teendők elvégzésére egy II. osztályú Írnoki állás rendszeresítését határozta el a közgyűlés. A mult év julius 11-től augusztus 21-ig fenállott városi mészárszék üzleti eredményéről előterjesztett számadás szerint bevétel volt 6680 K 23 f, kiadás 6572 K 33 f, tiszta nyereség tehát 107 K 90 f, mely összeg a hatósági husszék fentartására ós beren­dezési költségeire fordíttatott. Kranyeoz Ferenc­nek pótadó leengedése iránt benyújtott kérvénye elutasíttatott, mert arra az összegre, amit a pénz­ügyigazgatóság leirt, pótadó kivetve nem volt; ellenben Szattler Ignácnénak ez irányú kérelme teljesítettett. — Lusker János géplakatos és Polánszky Róza tanitónő kérelmére honosításuk esetére kilátásba helyeztetett, hogy a város kötelékébe fölvétetnek. — Grósz ,Vilmos telepü­lési kérelmével elutasíttatott, mert a törvény által előirt kellékeknek nem felelt meg. Ezután még néhány illetőségi ügyet tárgyalt a közgyűlés. A me88inaiakért. Zalaegerszegen Dr Korbai Károly polgármester megalakította a helyi bizott­ságot, amely a messinaiakért megindult segély­akciót kezébe vette. Február 13-ára nagyszabású hangversenyt terveznek, amelynek védnökéül gróf Batthyány Pál főispánt kérik fel. Malonyay Dezső, a jeles iró kilátásba helyezte, hogy az estélyen felolvas s lejön ez alkalomra Hegyesi Mari asszony és az operaház egy művésznője. A zalaegerszegi Karácsonyfa Egylet mulat­ságára serényen folynak az előkészületek s az estély rendkivüi érdekesnek Ígérkezik. A meg­hívókat most küldik szét. A műsor a következő : 1) Festő a műteremben. (Élőképek.) 2) Legenda a női nyelvről. Irta és felolvassa Hantke Emil. 3) Élő szobor osoportozatok. 4) „Járom az utcát", „A Grand Cafébau", dalok. (Szerezte Kuruoz János). Énekli ifi. Czukelter Lajos, zongorán kiséri Kuruoz János. Végül tánc. • Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* Vacsora alatt sorsjáték, amelyen a Magyar Védő egyesület által rendezett női kézimunka tanfolyamon készített kézimunkák sorsoltatnak ki. — Az élőképekben részt vesznek : Dr Rézler Kornélnó (Férfihűség), Dr Udvardy Jonőné (modell), Balassa Anica (fátyoltáuc), Briglevies Milica és Borbély Boriska (madrigal), Hagymásy Margit és Dr Vizkelety Árpád (duzzogó huszár), Hajmásy Mancika és Csák Miszki (rokoko kép), Hertelendy Palika (Cantiléna), Jakabffy Erzsike (vasárnap reggel), Szabó Aranka (pici piros alma), Dr Kiss Dezső (festő). — A szoborcsoportoza­tokban részt vesznek : Kikaker Erzsike (Mignon), Bertalan Ilonka (könyörgés), Balogh Margit (Sapho), Gráner Juliska (római nő), Briglevies Milica, Gráner Juliska, Hertelendy Palika (három grácia). — Helyárak I—V sor 3 K, VI—XI sor 2 K, állóhely 1 K 20 f. Jegyek hétfőtől kezdve válthatók Marton Márkusz üzletében. Kaszinó estély. A Zalaegerszegi Kaszinó jövő szombaton tartandó házi estélye már azért is érdekes, fesztelen mulatságnak Ígérkezik, mert tombolával lesz egybekötve és nagyon sok érté­kes tárgy kerül kisorsolásra. Az estély családias jellegű összejövetel lesz, tehát remélhető, hogy a Kaszinó tagjai nagy számban jelennek meg. Szabad liceum. Ma délután 3 l/s órakor Dr Weiss Endre ügyvéd tart előadást a főgimná­zium tornatermében. Gustave Le Bon fizikai tanitását ismerteti; miután azonban az anyag nagyon terjedelmes, ezúttal csak az anyag kelet­kezéséről és megmaradásáról szóló részt vette fel az előadás keretébe; az erők tanát pedig egy ujabbi előadásra tartotta fenn. Az uj bank. Mint lapunk mult számában jeleztük, Zalaegerszegen az Országos Gazdasági B.ink Rt. fiókot létesít. Értesülésünk szerint eddig mintegy 100.000 korona névértékű rész­vényt jegyeztek, ugy hogy a fiók felállítása nem­sokára meg fog történni. A körorvosok nyugdija. A belügyminisztérium­ban előmunkálatok iulyuuk a körorvosok nyugdíj­alapjának létesítése iránt. A miniszter országos ankétet hiv össze, amelyen a körorvosokat is meg kívánja hallgatni. A zalavármegyei orvos­szövetség az ankétre Dr Rosenthal Jenő zala­egerszegi orvost küldte ki. Hirtelen halál. Havas Kristóf zalaegerszegi műkertész neje csütörtökön délután 5 óra körül a Széohenyi téren lévő virágüzletében hirtelen összeesett ós elájult. Alkalmazottjai orvos után siettek, a helyszínen meg is jelent csakhamar Dr Thassy Gábor és Dr Rosenthal Jenő, kísér­letet tettek a felélesztésére, azonban siker­telenül. Havasnét. szívszélhűdés érte és meghalt. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. Színészet Zalaegerszegen. Barótí Rezső szín­igazgató, aki ez idő szerint Keszthelyen jár, hozzánk szándékozik ellátogatni, hogy a jövő március hó elsejével megkezdendő sziniévadra a hatósági engedélyt kikérje és a szükséges előkészületeket megtegye. Baróti igazgató tár­sulatával most Szolnokon tart előadásokat s a mint a „Tiszavidéki Újság" írja, a társulat közkedveltségnek örvend. Minden tagja ambiti­ójának és tehetségének legjavát viszi szerepébe, hogy élvezeteset nyújtsanak a közönségnek. Baróti igazgató ügyességével olyan változatos repertoárt állított össze, hogy Szolnok város közönyös közönségét szorgalmas színházlátogatóvá varázsolta át. Reméljük, hogy a mi közönsé­günk is szívesen fogadja a fiatal tehetséges színigazgatót a megfelelő pártolásban részesíti őt. Az ipartestület az elaggott iparosok s azok özvegyei között 190 koronát osztott ki. A zalabéri iparoskör mulatsága alkalmával felülfizettek még : Szieber Jenő, Reisenger Károly, Gombás Mihály, Halász Péter 1 — 1 K és Kiss János 60 f, amely szíves íelülfizetósekért köszö­netet mond a kör vezetősége. Jánka hegyközség 1909. évi február hó 2-án délelőttt 10 órakor Zalaegerszegen a városháza tanácstermében rendes közgyűlést tart, melyre a hegyközség tagjai meghivatnak. A közgyűlés tárgyai: 1) Az 1909. évi zárszámadás elkészí­tése. 2) Az 1909. évi költségvetés megállapítása. 3) Két választmányi tag megválasztása. 4) A harangalapról vezetett számadás megvizsgálása. 5) Netáni indítványok tárgyalása. Zalaegerszeg, 1909. évi január hó 23-án. Hajik István h.-biró. Uj osztálymérnökség. A szombathelyi vasúti 5 üzlet vezetőség Tapolcán osztálymórnökséget szán­dékozik felállítani. E végből átírt a község elöljáróságához, mely az ügyet tárgyalás alá is vette, azonban mielőtt a képviselőtestületet elé viunó, közvetlen érintkezésbe lépett az üzletve zetőséggel, hogy a részletkérdések is tisztáztas­sauak. Mintán az előfeltételek Tapolcán meg­vannak, kilátás van rá, hogy a község ezt az uj intézményt tényleg megkapja. Düledező templom. A sümegi izr. templom ezelőtt egy emberöltővel épült. Azóta nagyon megviselte az idő ugy, hogy a hivők abban­hagyták az istentisztelet tartását és már-már arra határozták el magukat, hogy egy uj, díszes, a haladó kor követelményeinek megfelelő temp­lomot építenek. Mielőtt azonban tervük kivite­léhez fogtak volna, megvizsgáltatták a kir. államópítészeti hivatal egyik mérnökével, aki alapos vizsgálat után annak a véleménynek adott kifejezést, hogy az épületen levő kisebb­nagyobb hiányok pótlása után az évtizedekig fennállhat és abban való istentiszteletek tartá­sát semmiféle veszély nem fenyegeti. így tehát a sümegi izr. hitközség nem fog uj templomot építtetni. Alapszabály jóváhagyás. A Tapolca és vidéke kórház egyesület alapszabályait a belügyminisz­ter 139542/988 sz. alatt jóváhagyta. Mértékhitelesítő hivatalok. A mértékekről, ezek használatáról s ellenőrzéséről szóló 1907. évi V. tc. 1909. évi január 13-án lépett életbe. Ezen a napon megszűntek az eddig fennállott mértékhitelesítő s hordóhitelesítő hivatalok s helyükbe az 1908. okt. 23-án 80806 sz. a. kelt kereskedelmi miniszteri rendelettel megállapított helyeken mértékhitelesítő hivatalok s a törvény­hatóságok által megállapított helyeken hordó­jelző hivatalok állíttattak föl. Ezen a napon bevonták a mértékhitelesítő hivatalok birtoká­ban volt összes korona bélyegzőket s megkül­dötték az országos központi mértékhitelesítő m. kir. bizottságnak Budapestre. Addig is azonban, amíg az állami mérték és hordóhitelesitésí hiva­talok teljesen berendeztetnek és működésüket megkezdik, megengedte a miniszter, hogy a hitelesítéseket a jelenlegi mértékhitelesítő hiva­talok ideiglenesen, legkésőbb azonban folyó évi julius hó l-ig, a hordójelzést, mint hordójelzők mindaddig, mig a törvényhatóságnak az 1907. évi V. tc. 39 §-a alapján hozott határozata kormányhatósági jóváhagyást nem nyer, végez­hessék. — A hitelesítések azonban folyó január 12-étől kezdődőleg csak a hordójelzéshez szük­séges s az állami központi mértékhitelesítő m. kir. bizottság által megküldendő bélyegzőkkel eszközölhetők. Agyonütötte a fa. Tornyos József 46 éves, budafai lakos gazdaember az erdőre ment ki fát vágni. Egy nagy terebélyes bükkfát szemel­tek ki s elkezdték azt fürészelni. Munkaközben figyelmeztették Tornyost a többiek, kik a mun­kában segédkeztek, hogy jó lenne, ha valaki föl­menne a fára, kötelet kötne annak egyik ágára és igy irányítanák annak esesét, azonban Tornyos bízott a maga ügyességében s nem fogadta el a tanácsot. Amint tovább fürészelték a fát, az olyan szerencsétlenül dőlt a földre, hogy Tornyost maga alá temette s egyik combját eltörte. Mire hazaszállították és orvost hivattak, meghalt. Szomorú özvegyet és kis gyermekeket hagyott maga után. Rablók a vármegyében. A csendőrség felál­lítása óta a viszonyok általában annyira meg­javultak, hogy apróbb lopások kivételével alig fordul elő valamely közbiztonsági zavar. Azért meglep bennünket az a hir, hogy vármegyénk területén rablók léptek föl és pedig hir szerint Kereosenyben. Az ottani úgynevezett Arany­hegyen megjelent három álliítólag bekormozott, fegyveres ember s az egyik hajléknál az ott időzött gazdától, életveszélyes fenyegetések köz­ben, bort és pénzt követeltek. A megrémült gazda adott a marcona képű embereknek s átadta egyszersmind azt a csekély összeget, ami nála volt. Miután az ismeretlenek jóllaktak borral, eltávoztak. Az orosztonyi csendőrőrs megindította a nyomozást ós ennek során Kis­kanizsán egy gyanús embert le is tartóztatott. A Balaton halottja. Jakabfi János máriatelepi vincallér a napokban jégkutyán át akart rán­dulni Fonyódra. Ezt annál könnyebben tehette, mert a tó felületét vastag jég borította s a jármű gyanánt használt jégkutya vígan repült

Next

/
Oldalképek
Tartalom