Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-10 / 2. szám

1909 január 10 »Zalamegye, Zalavármegyei Qirlapc utoának a keresztpontja gyéren volt megvilá­gítva. Gyujtogatá3. özvegy Tulipán Mihályné a Keszthely mellett fekvő Szentandrás községbeli lakós vallási tébolyban szenvedett. Egy ilyen rohamában éjjel a község istálójához lopódzott, s azt felgyújtotta. Szerencsére idejekorán észre­vették és elfojtották a tüzet, különben nagyobb kár származhatott volna belőle. A gyújtogató asszonyt letartóztatták és átadták a bíróságnak. Ménlovak beosztása. P.dlinban az állami mén­lovak január 19-én fognak az egyes fedeztetési állomásokra beosztatni. Koller István, a megyei lótenyésztési bizottság elnöke az érdekelt gazdá­kat a kiosztásra meghívta. Elégett gyermek. Birkás József letenyei gazda feleségével együtt a szomszéd faluba mea'. s ötéves fiukat egyedül hagyták otthon. A vissz i­térő szülők a gyermeket a tűzhely mellett holtan találták. A fiu borzalmasan össze volt égve. Sár és hó. A kemény fagyok után beköszön­tött a sáros világ. Felfakadt a föld fagya ; fel­engesztelte a déli szél. Havat már osak itt-ott lehetett látni a dombok oldalán, a mély utak­ban, szakadékokban. Éjszakánként meggémbere­dett még a sár teteje, vékony jéghártya fagyott a pooséták fölé, de tíz órára újra folyékony iett az egész degesz. A hőmérő f 5 R fokig is fel­emelkedett s — 1 R foknál nem szállott alább. Szinte tavaszi jellege volt az időjárásnak, külö­nösen amikor derült égboltról sütött rá ik a gyenge téli napsugár. Tegnap reggelre azonban újra megjöt a hó A sár fölé fehér hólepel borult, az éjszaki szél lehűtötte a levegőt s ismét tél van, szép fehér tél. — Ebben a sáros hirben említjük meg, hogy a Wlassics Gyula utcában alig lehet propeller nélkül közlekedni. Az üres telkeket határoló kerítések mellett a járdákat csak az Isten gondozza; a nyugati oldalon pedig dagasztani kell a s^irat. A Major-utou átjárónál, ahol naponként háromszáz gimnázista evez át, akkora a sár, hogy a cipő száráig lemerül. — Oh ! járdaszabályrendelet, hol késol ? Jég alatt. Rendes mellett három nő és egy férfi a IJilaton jegén S unogyba akart átmenni. Az enyhe idő folytán meggyengült jég beszakadt alattuk s mindnyájan a vizbe fúltak. Egyik nő gyermeket vitt a karján, ezt azonban esés köz­ben a jégre dobta s a gyermek megmenekült. Eltűnt fiu. Rosenberger Sáudor 14 éves kis­görbői fiu anyjának, R>senberger Tivad-irnénak távollétét felhasználva, napokkal ezelőtt magához véve 20 K, a szülői háztól eltávozott és azóta nyoma veszett. Valószínűleg valahol csavarog. A fiu korához képest jól fejlett, barna arcú 8 szemű, rosszul öltözött és csak magyarul beszél. A légzőszervek megbetegedésénél felette fon­tos azonnal, mihelyt az első jelek mutatkoznak, óvóintézkedéseket tenni, miért is ajánlatos min­denkor egy hatásos szert készletben tartani, még pedig nem köhögés elleni cseppeket vagy cukorkákat, hanem egy feltétlen segítő házi­szert. Mint ilyen legjobban ajánlható a „Sirolin­R 'che", mely számos kórházban lett kipróbálva és a légzőszervek, valamint bronchiul-hurutellen a legjobb hatásnak ismertetelt el. „Sirolin­Roche" kevesbíti a köpetet, gyógyítja a gyulla­dást és egyben előmozdítja az étvágyat is. Min­den gyógyszertárban kapható. A makacs meghűlést éa köhögést gyorsan enyhíti a SCOTT-féle Emulsio. A Scott-féie Emulsio annyira kellemes izfi, hogy azok, akik nem birják el a közönséges csukamájolaj izét, könnnyen, sőt élvezettel táplálkoznak a SCOTT-féle Emulsio-val Azonkívül a SCOTT-féle Emuisió At f.lűuIbIo Tásír- Bokkal jobb hatású az egészségre. liníuál a 8C01T- J a e> féle módszer Té'l- „ -"férjük ^ ere(letl uve í> 2 50 fillér. Kapható minden gyógytárban. A dzsiu —dzsicu divatja. Az oroszok sok szépet tanultak a japánoktól. Igaz, hogy drága volt. a tandíj, de a muszkák legalább megtanul­ták a japánok furfangos fogásait, a dzsiu — dzsicut, amellyel le lehet fegyverezni a legve­szedelmesebb ellenfelet is. A kis sárga emberek gyengék, de fürgék és ügyesek. Orosz torna­mesterek ellesték az ügyességet és járják a világot, megtanítván minden népeket a dzsiu — d/sicuru. Sumakoff mester most Nagykanizsán működik, állító ag élénk látogatottság mellett. Ugy halljuk, hogy h"zzánk is ellátogat s kiok­tatja mindazokat, akiknek kedvük telik a japán verekedési módban. Mindennek az idő a legalaposabb próbája. Különösen áll ez a gyógyszerekre nézve. Ha mérlegeljük, hogy a »Scott-féle Emulsió* 30 évnél hosszabb próbát állott ki, ugy tényleges jóságáról bizony meg lehetünk győződve. A „Scott-téle Emulsió" főleg csukamájolajból áll. Ezt azonban teljesen jó izü és mindenkinél könnyen emészthető tormában nyújtja. A »Seott­féle Emulsió* minden gyógyszertárban kapható. Pacsai országos vásárok. Pacsa községben az idei országos vásárok a következő napokon tartatnak meg: február 18-án, április 29-én. jnuius 4-én, augusztus 18-án, október 7-én és december 2-án. Minden hónap első csütörtökjén hetivásár állatfelhajtássil. Hófúvások. A kisebb forgalmú vicinális és közdűlő utakon a hófuváBok olyan torlaszokat képeznek, hogy megakadt azokon minden kocsi­közlekedés. S?m a mezei földekre, sem a hegyekbe nem lehet fuvarozni, ezért a polgár­mester a minap kirendeltette a szükséges kézi közmunkaerőt, hogy mindenütt szabaddá tétesse a forgalmat s hozzáférhetővé váljon erdő, mező és szőlőhegy. Kossuth ferenc levele! Tek. Balázsovich Sándor gyógyszerese urnák Sepsiszentgyörgy. „Csúzos buntalmakndl az „INDASZESZ| bedörzsölese jó hatásúnak mutatkozott. Kérem legyen szíves nekem három üveggel küldeni." KOSSUTH FERENC. Számos előkelőségek és orvosok igazolják, hogy a törvényesen védett székelyhavasi cTnóaszesz gyógyfü sósborszesz legjobb szemek bizonyult a test és izmok edzé­sére. Üdít és frissít. Megóvja a testet a hideg káros befolyásából. Másságéhoz (gyúró- kenö-kura) felette ajánlatos. Leghatásosabb szer csuz, kösz­vény, rheuma, fejfájás, nátha, influenza, tág­szaggatás és mindennemű meghűlésből eredő bajok ellen. A székelyhavasi rINDASZESZ" össze nem tévesztendő más sósborszesz készítményekkel, melyek egyszerű szeszkeverékek, holott az „INDASZESZ" székelyhavasi gyógyfüvekből előállított és hatásá­ban felülmúlhatatlan gyógyszerkülönlegesség. Készíti Balázsovich Sándor gyógyszerész Sepsi­szentgyörgy. A törvényesen védett székelyhavasi „INDASZESZ" kapható 2 és 1 koronás üve­gekben az országban mindenütt. Feleifis szerkesztő: Dr Gsák Károly. Laptulajdonoaok: Dr Gsák Károly és Udvardy Ignác. Flaczi araink a legutolsó heti íasa/oá 60 kilograHimonKiEt Kor -Ml kor.' jg búza minőség szerint . . 1170 —•— rozs » » • 9.30 —•— árpa » » . . 8-— —•— zab » » • • 8-25 —•— engeri » * 8"— —• — TTwwmmmmmwmwwmmmmK OASIÍSO TALISMAN GRAMDVIM maJi NossaMne -fl 1 X^T^Xm j Rádium - ^ M I y Ifi I I B feljebb bérmentve és ! Louisine - L gl 11 V 1 11 I i vámmentesen. Minta Tafföt - J postafordultóval. Megrendelések bármely nyelven intézendők : a n Seidenfabrikt. Hennenberg in Zürich. ^uiummiimimmmimimmmim^ | Gazdák figyelmébe! | ^ Tekintettel az idő előrehaladott ^ voltára figyelmeztetjük a t. gazda- ^ gazda közönséget, hogy a »Pátria« ^ nagykanizsai pótkávégyárral rr ^ a katánggyőkér (cichoria) ^ ^ termelésére a szerződések, ^ ^ mint az előző években, ugy most is már köttetnek. ^ A termelés módjának ismerteié- Sr ^ sét és főbb szabályait tárgyazó f útmutatással a »Pátria« pótkávé- Er ^ gyár szívesen szolgál. Okszerű mivelés esetében a Er ^ katánggyőkér tapasztalt gazdák Sf z2 nyilatkozatai szerint az egyéb gazda­^ sági növényeknél sokkal jövedel- f ^ inezőbb termelési ágat képez, — H5 ajánlatos tehát mielőbb a gyárral f 3 érintkezésbe lépni. ^ ^mmmmmmmmmmm mwwm $ Pályázati hirdetmény. * 9 . . % ^ A Sümeg városi uyilváuos jellegű ^ fy kórháznál egy ápolói és egy ^ ^ ápolónői állás megüresedett, ^ ^ ennélfogva felhivatnak mindazok, ^ ^ kik ezen állást elnyerni óhajtják, ^ ^ hogy sajátkezüleg irt kérvényüket a ^ ^ kórház igazgatóságához nyújtsák be. ^ ^ Házaspár, kik ezen állást képe- ^ fy sek betölteni, előnyben részesülnek. ^ Sümeg, 1909. január 4-én. ^ A kórház igazgatósága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom