Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-04-11 / 15. szám

10 • ZaJamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1909 március 4. bon-ton valakinek a belügyeivel, bármilyenek legyenek is azok, foglalkozni. Bezzeg katonáóknál már nem megy olyan könnyen a dolog. Éz a testület bizony kitaszítja kebelébői ezeket a veszedelmes parazitákat. Hát azt kérdem én : nem változtathatnánk meg egy kissé az adósságcsinálásban fenáiló léha morált? Bizony bizony, ha ezt a felfogást csak egy kissé szigorítanák is: kevesebb lenne a kereskedelemben a csőd, kevesebb a cifra nyomorúság, kevesebb hivatalnok embernek tiltanák le a fizetését ... és talán mé^ most, is élne a szegény őreg szürszabó, Mocsáry Sándor . . . A kiket pedig érdekel, hát kijelenthetem, hogy nem éppen a Mocsáry Sándor esetéből kifolyólag firkáltam ezeket ide. üegenda a női nyelvről. Kopognak és belép — megnyúlt orral, szegény — Egy derék barátom, egy lelkes agglegény, S keservesebb arccal, mint az őszi felleg, Mesélni, beszélni, panaszkodni kezdett. * — Nézd, az ablak alatt, amott lenn a kertben Kicsi gyermek játszik. Éppen úgy kezdettem, Mikor a napokba Egy édes kis lányhoz benéztem egy szóra. — Nézd, amott az ágon rügy fakadt, vidáman Fürödve tavasznak enyhe sugarában. Mennyi boldog remény, — mert érez az ág is! Mennyi szép vágy, óhaj — mert él a virág is 1 Nézd, most a fiúcska körülnéz, kezében Fonalat pattogtat széles jó kedvében, Ostornyelet keres; — most kapja, oda fut: Letöri az ágat, a rügy a sárba hullt, Ráköti a spárgát, aztán hajrát kiált S vígan hajtva semmit, rohan a kerten át. Lásd csak, ez az élet: egy pajkos, rossz gyermek, Kit azonban, sajnos, soha meg nem vernek. Kis rügyecske vagy te, én talán egy galyfa, Indulunk tavasznak reménnyel megrakva. S lehet, hogy már holnap letör a rossz gyermek S velünk sújt mást, akit még élve felejtett. Oh hidd el, mit sem ér örülni, élvezni: Egy galy, egy rügyecske, nem vagyunk más semmi. A kis lány rám nézett, egy szó, egy hang nélkül, De én kiolvastam fekete szemébül, Mit jelent mosolya, ahogy reám nézett: — Holnap utolja van. Sovány az ebéded! — TalánTnem is hiszed ? — Folytattam én [tűzzel. — Nézz szét a világon. Találkozol bűnnel, Pedig bölcsőjében erény volt még neve. A gazdag úr háza adóssággal tele. Az ott beállhatna szentképnek a falba, Ha nem gaz bűnöket födne jámbor arca. A nagy hazafinak legnagyobb a zsebje, Tömd meg ezt s azonnal szolgád lese a nyelve S az ünnepelt zseni, kit szajkók dicsérnek, Egyben nagy: adósa minden főpincérnek. A kis lány rám nézett: két kacagó szemben A hamiskás választ rögtön észrevettem. — Ej, ej, csakugyan olyan rossz a világ sorja ? Na, máma elseje, máma fordul jobbra. — Ah, hát yunyolódunk ? Hallgass ide tehát, Os időkből mondok régi históriát. Kicsi lányok ugye, semminek sem hisznek, Csak nagymama mondta régi meséiknek. Mesélek hát én is. Kezembe kezet adj, <'Sak úgy közömbösen, nehogy faképnél hagyj S egész közömbösen kezdem a regeszót. Kezdjük hát! Mese. Egyszer volt, hol nem volt. .. Távol vidéken, messze túl a kék Adrián Szerelmei volt egymásba egy ifjú és egy leány. Itáliában történt: máshol nem eshetett, Ott állítólag most is vannak szerelmesek. Csodás ott az éghajlat. Szerelmes ott a nap, Hevétől a virágok is lángra gyúltanak. A tenger is szerelmes: hiszen a szine kék S szerelmes kék ruhában mosolyog le rá az ég. De mindez rút csalárdság, kelepce mind csupán, Nászútra cifra díszek, mint csipke a ruhán. Ki nem veszem Velence híres galambjait, Ez az, amire most históriám tanít. llúsz éves"volt az ifjú, tizenhét a leány, Állottak életüknek fakadó tavaszán. Festő volt mind a kettő, kit Múzsa ihletett, Együtt mentek keresni örök hírt, nagy nevet. Szólott az ifjú: Festek olyan képet, minőt Nem festhet utánam senki s nem festett ezelőtt. A lány szólt: Fessük együtt, úgy jobban sikerül, A biblia is mondja, hogy nem jó egyedül. Kezdték mindjárt a munkát. Nagy volt a téma [s szép • A boldogságot kellett hogy hirdesse a Icép. Mi másról lenne is szó két ifjú lény között ? Azt vélik, minden boldog itt lenn s minden örök. Először gazdag rétet ábrázolt az a kép, Melyen virágot ifjú s odább egy lányka tép. Ezt elhajítják. Nem jó. A legnagyobb baja, Hogy a lánytól az ifjú nagyon távol vala. Következett az erdő. Egymásnak oldalán Vidám beszélgetésben ment az ifjú s a lány. Ez tetszett kissé. Mégis eldobták. Szó, beszéd — Nem ad ez boldogságot, csupán a kezdetét. A harmadik új vásznon a lány és a legény Ott ültek egymás mellett virágos völgy ölén. A nyári napsugártól ellankadt fű, virág S a két ifjúnak arcán kigyúlt szerelmi láng. Az ifjút az ifjú festé, a leány meg a leányt. Egyszerre kezdték festni mindkettő ajakát. Ajak ajakhoz ér már, egy-két vonás csupán . . . Úgy is tudjuk, mi csattan édesen azután. Mert amint egymáshoz ért a két festő ecset, Váltott a két művész is égő tekintetet. Szem-szembe, szív a szívre, ajakhoz ajk tapadt, És — és — a dicső festmény máig csonkán [maradt. Mert hát — hogy is mondjam csak ? — édes [csók mámora Amint elcsattant, épp oly mohón suhant tova. Csalódott, fásult szívvel, némán, unalmasan, Bosszúsan néztek széjjel — s elváltak szótalan. Mi lett velők ? Nem írták pergamenre soha. De föléledt sírjukból a két halott pora. Galambbá lett a porszem. Kinőttek szárnyai S Velencébe röpültek galambok százai. Ott túrbékolnak csalfán. Bohó nászutazók Hisznek nekik s azt vélik, hogy édes, jó a csók. De hogyha vége s a pár némán, csalódva áll, Velence sok galambja odább kacagva száll. S ha csalfaság, csalódás a csók, a szerelem ? Mit ér akkor az élet, mit ér, mondd meg nekem ? | Közben pedig halkan, neszszel se neszezve Borult vala künn a kertre öreg este. Néztünk az ablakon messze, messzeségbe, Ébredező csillagokkal fényeskedő égre. A pajkos fiúcska már aludt bizonnyal Édes anyja karján, álmodva manókkal, Bohó tündérekkel. — Kicsi ostorkája Ketté törve borult a riigybimbócskára. Tenger csillag ott fönn, két csillag mellettem. Körülnéztem fanyar, unalmas, rossz kedvben. Nini! Itt mellettem a két csillag könnybe. Istenem! Hát mit is beszélhettem össze! Homlokomhoz kapok — mellettem két csillag S ott fönn is, úgy látom, mind könyeznek, [sírnak . . Oh én, én ügyetlen! A hold is kinevet! De szomszédom könnyén át mosolyogva így felelt: Velence galambjairól Még egy másik rege is szól. Élt valahol, közel, messze, Síkságon vagy rengetegbe; Tegyük őket bármi tájra, Élt egy fiu, meg egy lányka. Egyik sem volt képzelt zseni, Nem kívántak ők festeni S mégis, lásd a bátorságot, Keresték a boldogságot. Szólt a fiú: Megtaláltam Két szemednek a párjában. A lány nem szólt, — piros arca Csak a legszebb választ adta. És elmentek, — oh, mily próza l Kézenfogva — a templomba. Szálltak évek sebes szárnyon, Mint megannyi édes álom. ±jdes álom — közbe-közbe Egy apró kis angyal jött be. Messziről jött, el is fáradt, Ott maradt hát boldogságnak Egy kis barna, egy kis szöszke, Kicsi háznak féltett gyöngye. Mennyi vígság! Mennyi remény ! Nincs párjuk a föld kerekén! Ez jogász lessz, az katona — Jaj, csak baj ne érje soha! S szent áldásért — oh mily próza — Sohsem jártak Kilincsére uraságnak — Hanem csupán — a templomba. Szálltuk évek sebes szárnyon, Hó elolvadt a határőrt És örök hó húllt helyébe Egykor ifjú pár fejére. Kéretlenül, lomha lábon Beköszönt az örök álom ; Kéretlenül, de nem félve Borulnak hűs sír ölébe — Prózai vég — együtt szálva, Az öröklét templomába. Am hamvaik szárnyra keltek, Mind megannyi galamb lettek. S Márk-teréről — Velencéből Boldogságot így hirdetnek: Nem festeni, nem mesélni, A boldogságot át kell élni. At egy növel, szeretettel, Igaz hittel, becsülettel S ha vág a gúny, hogy en próza: Keress támaszt — a templomba! Kigyúlt lenn két csillag — amott fönn az égen Mosolygott a többi ezer angyalképpen. Kiegyenesedtem; — alattunk a kertben Megszólalt a tücsök halkan, félve, csendben, Még a letört ág is a hervadó rügyre Ráborult, a hűvös szellő ellen küzdve. Fehér szirmait a virágos barackfa Édes suttogással hullatta, hullatta. Remegő kezemmel — eltűnt a fanyarság! — Megfogtam szomszédom remegő kacsóját S mintha megvallanám a magas egeknek Ráleheltem egy szót félénken: — szeretlek! — • Én részvéttel szóltam: Szerelmes barátom, Ez a férfi sorsa ezen a világon. Hisszük mi magunkat győzhetetlen hősntk, Neveznek ridegnek, csúfolnak erősnek. Mi magunk rohanunk a halállal is szembe S nem győz le semmi, lásd, csak az asszony [ nyelve. De ne panaszkodjál, ne is szégyenkezzél, Édesebb vereség nem érhetne ennél. Hiszen tudod, mért oly erős a nő nyelve'! . . . Mikor az Úr Adám bordáját kivette, Híre futott rögtön a paradicsomban: Asszony jön a házhoz! Nosza innen-onnan Összefutott minden, ami szép volt s gyöngéd. Hozták az új lénynek szépségüknek gyöngyét. Jött a harmat: ebből támadt gyönge teste — Jött az éj s a fejét dús hullámmal fedte, — Leszállott két csillag ragyogó szempárnak, Kelő, piros hajnal mosolygó orcának. Úgy hogy mire kint volt Ádám oldalcsontja, Éva már ott állott, de némán s mosolyogva. Az Úr fejét vakarta, hogy lőtt ilyen bakot, Aztán mosolyogva megfogta a csontot, Mely eddig Ádámban egy hő szivet hordott, Mely védett egy dacos, büszke férfi mellet, Mely nem hátrál, nem tűr és soha sem enged: Szent kezébe vette ezt a büszke bordát, Ezt a győzhetetlent S néma ajkak közé így teremtett abból lei-pici nyelvet. Hivatalos rovat. i. Közhírré (eszem, hogy az 1909 évi tőkekanaat é* járadék adó kivetési lajstrom, az 1883. évi 44. tc. vonatkozó §§-ai értelmében a városi adóhivatalnál 8 napon át vagyis f. óv április hó 12-től 19-ig bezárólag közszemlére kitétetett, a hol ia a hivatalos órák alattt bárki által betekinthető. II. Közhirré teszem, hogy a borhamisítáa és hamisbor forgalomba hozatalának t.ílalmazása tárgyában alkotott 1908 évi XLVH. tc. értelmébeu vezetendő nyilvántartások megkezdésére vonatkozó határidő 1909 évi junius l-ig Meghosszabbíttatott. Zalaegerszeg, 1909 április 7-én. Dr. Korbai, polgármester.